Love is never logical

Már annyiszor terveztem az elmúlt 10 hónapban, hogy eljutok ide, de sosem sikerült eddig a pillanatig. Mikor szilveszterkor írtam, akkor még csak két hónapja voltam ott az új munkahelyemen, de már akkor is sokat idegeskedtem, hogy egyedül hárul rám minden. Habár mindenki szétdicsér és a hónap dolgozója is lettem februárban, sokszor betelt nálam a pohár, hogy teljesen egyedül viszek egy olyan részleget ami amúgy három emberes lenne. És mindig csak ígérgettek, hogy majd raknak mellém valakit, de ez sosem történt meg. Mindig annyi dolgom volt, hogy a 8 óra minden nap kevésnek bizonyult, úgy rohan bent az idő, észre sem veszem és már mehetek haza. Talán a 16 óra elég lett volna. Bak vagyok, munkamániás, aki még törött térddel és legutóbb agyrázkódással is bemegy dolgozni. Nem ismerem a betegszabi fogalmát, olyan nincs, hogy nem megyek dolgozni vagy valamivel nem leszek kész. Akkor is ha majd megszakadok, de kész kell legyek azzal, amit aznapra elterveztem. Sokszor a 30 perces kaja szünetből is csak 15 percet használok fel és lemegyek dolgozni, ezzel is időt spórolva. Aztán egy ponton a munkatársaim a többi részlegről tudatosították bennem, hogy pont ez a baj, hogy perfektcionista vagyok és tudják, hogy úgyis megcsinálom és éppen ezért egyedül is képes vagyok vinni a részleget, nem raknak mellém senkit. Mondták, hogy vegyek vissza a tempóból, de az nem én lennék. Így kitartottam, és végül májusban raktak mellém valakit. Aztán rádöbbentem, hogy nekem mégiscsak egyedül kell dolgoznom, mert úgysem jó úgy, ahogy más csinálja, mert nem elég alapos, nem tart kellőképpen rendet meg tisztaságot. Egy idő után elkezdtem utána ellenőrizni a dolgokat és sajnos napról napra találtam hibákat. Az egyik főindok amiért hónap dolgozója lettem az a selejtcsökkentés volt. Gyűlölöm a pazarlás mindenféle formáját, így ez nagyon fontos számomra, akár élelmiszer akár nem. Egy papírlapot is többször újra használok, amíg lehet. Viszont az új munkatársam nem elég alapos és ez miatt elkezdett növekedni a selejt is. De folyton utána kell dolgoznom, akkor megint csak nem jutok előre így észrevettem magamon, hogy előre megcsinálom a komolyabb feladatokat, hogy semmiképp se jusson a közelébe. De ez így nem normális. Szóval azt hiszem az lenne az egyetlen megoldás, ha olyan munkatársat kapnék, aki hozzám hasonló, aki komolyan veszi a munkáját és nem csak azért van ott, hogy letöltse a munkaidejét.
De ezt leszámítva még mindig szeretek ott lenni, egyre több mindenkit ismerek már közelebbről, részt szoktam venni a csapatépítő rendezvényeken is, tetszik önmagában az egész, a munka is. Legutóbb decemberben írtam, hogy a fizetésem nagyon kevés és ha így megy, nem maradok ott. Na hát ez után januárban annyi fizetést kaptam, mint még soha. Alig hittem el, szóval csak az első két hónap volt gyenge, főleg mert akkor még nem kaptam pótlékokat sem. Úgyhogy ezzel nincs probléma. Már csak a szabikat kellene okosabb kitalálnom. Mert már októberben le kell adni a jövő évi teljes szabit. Dehát ki tudja előre mikor akar menni? Nekem főleg akkor kell szabi, ha koncertre megyek. Nyilván mivel kötelező kivenni, kiveszem a többit is, de a lényeg a koncerteknél lenne. Azt meg nem tudni így előre. És nem nagyon örülnek, ha variálni akarod. Ahogy most is szerettem volna a júniusit átrakni Augusztusra, mert mindig augusztus 18-tól szoktam szabin lenni 28-ig. Az előző munkahelyemen mindig így mentem 2019 óta. X1 miatt. 19-én One It nap, 27-én X1 nap. De most a 19-et alapból nem vehetem ki mert ünnep előtt nem szabad napot kivenni. 27-et meg kivehettem volna, és októberben alapból ezt akartam beírni, de akkor még másik részlegen tanultam be és mivel ott 7-en voltunk és én voltam az utolsó aki beírhatta. nem sok választásom maradt és más már kivette azt a hetet. Erre pont a szabik leadása után raktak át a mostanira egyedül, elég ideges voltam emiatt, hiszen simán kivetettem volna azt a hetet, ha nem ilyen szar az időzítés. És aztán mikor változtatni akartam nyár elején, már késő volt, mert már annyian mentek azon a héten az egész melóhelyemen, hogy már több embert nem tudtak elengedni. Szóval ezt bebuktam, de legalább a 26-27-et megkaptam szabadnapnak. Mert minden hónapban le lehet adni az igényeket a következő hónapra, szóval ez legalább segítség. Egész évben az augusztus 19 és 27 illetve a január 6 a legfontosabb számomra, hogy itthon legyek, ehhez ragaszkodom, képtelen lennék azokon a napokon dolgozni. Mikor márcsak ezen a három napon történik valamit a fandomomban, csak ezek maradtak nekünk. Nem akarok kimaradni az online dolgokból. Szóval tanultam ebből a helyzetből és már szeptemberben kidolgoztam a tervet mikor akarok szabira menni 2024-ben, hogy mikor szólnak, hogy ott a szabi terv, elsőként tudjam beírni. És így is lett, ahogy a főnök lerakta a papírt, én már be is írtam. Csak néztek, hogy mi bajom van. Mondtam, hogy én már készültem előre. Szóval összevetve mindent végülis szeretek bemenni oda dolgozni és remélem ez így is marad és remélem nem akarnak majd másik részlegre rakni, mert szeretik átpakolgatni az embereket ide-oda. De ha át is kerülök, nem akarok meleg helyre kerülni, mert akkor ott végem lesz. Idén még többet szédültem, mint eddig. Mindig is szédülős voltam, nem tudom miért, nem csak melegben, de melegben szinte mindig szédülök. Szóval nagyon nem lenne okés, ha átraknának. Nemrég el is ájultam. Nagyon durva volt, ájultam már el korábban is, pontosabban 3x, de most a negyedik alkalom volt a legfurább. Éjjel felkeltem és kimentem mosdóba de éreztem, hogy valami fura. Mikor már jöttem visszafelé, az előszobában annyira megszédültem, hogy esélyem nem volt, rögtön elvesztettem az eszméletemet. De az volt az érdekes, hogy miközben a földre zuhantam, tök azt hittem hogy már a szobában vagyok és az ágyba fekszem le. Teljesen meg voltam nyugodva, hogy az ágyba dőlök le. Pedig nem voltam magamnál, mégis tudtam gondolkodni, hogy most ledobom magam az ágyra. Dehát nem, és hiába nem voltam az eszméletemnél, hallottam a puffanást, ahogy a földre estem és magamra rántottam egy csomó mindent. De még akkor se tértem magamhoz, csak mikor már anyu meg nővérem kifutottak, hogy mi volt ez a csattanás. Akkor nyitottam ki a szemem és nem értettem mit keresek a földön mikor én az ágyba feküdtem le. Aztán utána felállítottak de olyan hányingerem volt, hogy nem tudtam állni. Bementem a mosdóba, de nem tudtam hányni, hiába volt rajtam az inger. De felállni se tudtam. Remegtem, vagyis az már inkább rángatózás volt. Fáztam és melegem volt egyszerre. Anyuék bevittek anyu ágyára, de sehogy se volt jó. Már mentőt akartak hívni, de nem akartam. Úgy éreztem, mintha több kiló súly lenne rajtam, mindenem fájt, csak nyögni tudtam. Vagy egy órán át. Aztán valahogy csillapodott az egész és akkor be tudtam mászni a saját ágyamba, de még órákig nem tudtam aludni, mert a hányinger meg a szédülés nem múlt el. Még az volt a szerencse, hogy nem reggeles voltam aznap. Máig nem tudom mi volt az, de nem szeretném újra átélni, rendesen halálfélelmem volt.

Amire amúgy még rájöttem mióta itt dolgozom, az az, hogy mennyire utálom a hangos embereket. Az 5:19-es vonattal indulok ha reggeles vagyok. Szeretem átaludni azt a 40 perces utat, de ez nem megy mindig ilyen egyszerűen. Már kitapasztaltam, hogy a leghangosabbak az első vágányban ülnek, így bár logikusan az lenne jó nekem is ha a megállót nézzük, de mégis a legutolsóba szoktam ülni annak is a legvégébe, mert középen mindig van egy 5 fős társaság akik végig vihogják az utat. Szóval már van egy bevált helyem, minden héten oda ülök, de még így is van hogy felszáll valaki aki vihog, hangosan beszél vagy ami a legrosszabb, végig telefonálja az utat és annyira fel tudom húzni magam ezen. Szerintem sosem voltam még senkire annyira mérges, mint az ilyen utasokra. Legszívesebben ilyenkor odamennék és rájuk ordítanék, hogy fogják be. Hajnal van, a legtöbben alszanak vagy olyasmi. És bár zenét hallgatok, szeretek ilyenkor azt is halkan. Általában Gracie Abrams dalait hallgatom ilyenkor, mert azok lassúak, megnyugtatóak. De mikor ott egy hangoskodó, muszáj vagyok teljes hangerőn hallgatni, de akkor meg már oda a pihenés. Egész nap melóban emberek között vagyok a zajban, muszáj, hogy meló előtt nyugalmam legyen. Ugyanígy abban a negyed órás úton a vonatállomástól a munkahelyemig, muszáj hogy egyedül sétáljak fel, senki se szóljon hozzám. Ez a másik ok, amiért a vonat legvégébe szoktam ülni. Mert az összes munkatársam együtt megy, egy helyre ülnek és végig beszélik az utat. Ezért mindig megvárom az állomáson, míg tutira előrébb kerülnek és csak utána kezdek el én is felgyalogolni. Hazafelé is igyekszem mindig elbújni a vonaton. Egyszerűen csendre van szükségem meló előtt és után. Képtelen vagyok a kommunikációra akkor, mindenki hagyjon békén. Napközben elbeszélgetek mindenkivel, kedves vagyok a vásárlókkal is, türelmes. De mikor vége a melónak, szükségem van a csendre, hogy kikapcsolhassak meló után.

Melón kívül egyébként nem nagyon tudok mit mesélni. Eléggé megrövidült a szabad időm, mióta ott dolgozom. Elindulok itthonról 5-kor, 4-re érek haza. Kaja, aztán kikapcsolásként napi Jóbarátok részek nézése és már este is van. Nyáron nyilván sok időt töltöttem a kertben, a virágok és a lepkék miatt, na meg a cicáimmal játszottam, de ennyi. Meg persze nővéremmel szokás szerint a közös szabadnapjainkor mentünk kirándulgatni, mindenféle programokra, új vegán helyeket kipróbálni, stb.
Az idei első koncertem Simple Plan volt a Budapest Parkban. My Chemical Romance után újabb kedvenc csapatot láthattam élőben a tini koromból. Habár vagy 2010 óta nem hallgattam egy dalukat sem, tisztán emlékeztem rájuk, előjöttek a régi emlékek. Mondjuk jobban élveztem volna, ha nem előtte két nappal kaptam volna agyrázkódást, de nyilván nem akartam ez miatt lemaradni róla.
Mostmár csak The Used és Fall Out Boy hiányzik, hogy teljes legyen a kép. Ők voltak a 4 legmeghatározóbb csapat, azok közül, akik még a mai napig együtt vannak.

De idén kétszer voltam már Berlinben is. Egyszer júliusban nővéremmel, mert ő még sosem volt Berlinben és már ódákat zengtem neki róla, szóval úgy döntött, meg akarja nézni miért vagyok érte oda annyira. És láss csodát, azóta ő is imádja Berlint. Van ott valami különleges ami rögtön magával ragad és nem hagy szabadulni többé. Van egy sajátos hangulata, mindig úgy érzem, mintha mentálisan gyógyulnék, akárhányszor ott vagyok és van egy jellegzetes illata is (amit már megtanultam, hogy borostyán illat és ikea-ban tök véletlen találtam ilyen illatú gyertyát és komolyan mondom, hogy pontosan olyan illata van, mint Berlinnek, a mai napig lesokkol ez a tény, vettem is belőle egy tucattal, hogy itthon a szobámban is érezhessem nap, mint nap). Megmutattam neki a kedvenc helyeimet, felfedeztünk újakat is, aztán éjszaka hazautaztunk. Jó kis nap volt és jövőre újra megyünk együtt oda.
Aztán másodjára most voltam október 12-én. Gracie Abrams koncert miatt utaztam ki. Érdekes, hogy pont egy évvel ezelőtt is akkor voltam Berlinben. És tavaly mikor voltam tök véletlen belebotlottam a fényfesztivál egyik látványhelyszínébe, csak akkor még nem tudtam, hogy az nem egy állandó helyszín, hanem fesztivál van. Pedig akkor tuti megnéztem volna még pár helyszínt. De aztán idén megtudtam, hogy az a fényalagút a fesztivál miatt volt ott, szóval sokként ért a megvilágosodás és eldöntöttem, hogy most ha megyek, bejárom az összes helyszínt. Jól kidolgoztam a tervet, hogy tudjam hogy menjek sorba, de a 43 látványosság nem volt túl közel egymáshoz, így egy este alatt képtelenség bejárni őket. Ezért oda mentem, amit érdekesnek találtam az előzetes képek alapján. De így is vagy 32-t megnéztem és fellejthetetlen élmény, egyszerűen ezt mindenkinek látnia kellene. Jövőre együtt tervezünk menni rá nővéremmel.

Aztán másnap volt a koncert. Nos hát az már nem ment gördülékenyen. Alapból az előzmények sem. Mikor még februárban megvettem a koncert jegyet, akkor csak az alap jegyet lehetett megvenni és mindig koncert előtt pár héttel vehetsz hozzá kiegészítő extra jegyeket. Tavaly is így vettem a vip jegyemet rá. De idén nem mondták, hogy készülj mert majd xy-kor lesz a jegyeladás, hanem csak szimplán kiírta twitterre, hogy most vannak a vip jegyek, vegyétek. És persze én dolgoztam, esélyem sem volt, két órával később láttam csak a bejegyzést, addigra meg persze minden jegy elfogyott. Annyira ideges voltam, mert direkt spóroltam mindenen, hogy megvegyem a vip jegyet és igazságtalan, hogy nem szóltak előre. Ennek hangot is adtunk jó páran. De nem lett belőle semmi és annyira haragudtam rá meg az egész helyzetre, hogy tök elment a kedvenc a koncerttől. Napokig sírtam miatta, mert tényleg erre vártam 8 hónapig erre így bebuktam, meg mert alig történik velem valami jó és akkor még ez sem jön össze. De aztán rá egy hétre bejelentettek még két koncertet (erről majd később), így a dühöm ezzel kapcsolatban elszállt. Szóval mivel sima jegyem volt, tudtam, hogy viszonylag korán kell kimenjek, olyan 8 körül szerettem volna, de nem jött össze, csak 10 után. Így kaptam meg a 91-es sorszámot. Szakadt az eső, de szerencsére be tudtam húzni magam egy épület alá és ott olvasgattam úgy 3-ig. Aztán meg visszaindultam a szállásra, hogy elkészüljek. Csak hogy lett egy kis probléma a közlekedéssel, a sok háborús tüntetés miatt csomó tömegközlekedés nem járt így totál ki voltam borulva. Alig volt időm elkészülni, ráadásul kisütött a nap is és tudjátok a sok eső után milyen fülledt idő tud lenni, ha kisüt a nap. Ömlött rólam a víz, ez is idegesített. Nem is tudtam rendesen sminkelni, úgy ahogy szerettem volna, mert nem volt rá időm meg kurva meleg volt és mikor indultam volna vissza, már abszolút semmi nem járt a környékemen. Próbáltam kiokoskodni, hogy tudnék eljutni a koncertre, de baromi sok idő ment el. Fél 7re volt betervezve a kapunyitás, de 6kor még azt se tudtam, hogy mivel induljak el. De aztán késett a beengedés, szóval odaértem. Viszont most nem vették olyan komolyan a sorszámozást és mindenki össze vissza állt. Hiába kerestem meg a 90-es lányt, előttünk álltak még 150-es számúak is, mert mindenki beállt a barátaihoz és így kurvára hátra kerültem. Aztán elkezdtek beengedni és mikor már azt hittem nem lehet már semmi, hát nem tudták beolvasni a jegyemet. Azt írta ki, hogy érvénytelen. Mondom az nem lehet, épp mutattam volna a levelet (pont ettől tartva viszem mindig magammal, nem csak a jegyet), mire sokszori próbálkozás után végre beolvasta. De levert a víz. Végre bent voltam, kb a 8. sorban álltam középen, azt gondoltam, hogy ha fél 7 után elkezdenek beengedni akkor 8kor kezdés van, dehát nem. Nem történt semmi, már az ájulás kerülgetett, de nem tudtam kimenni vízért olyan szorosan állt a tömeg, ráadásul egy csomóan leültek előttem meg mögöttem így még kevesebb hely lett és akik álltunk még a lábunkat se tudtuk megmozdítani. Már zsibbadtak a végtagjaim. Örökkévalóság volt mire eljött a 9 óra, erre még mindig nem Gracie kezdett hanem az elő fellépő. Gyűlölöm ezt a szokást, minek kell húzni az időt meg az emberek idegeit ilyenekkel, senki nem kíváncsi rájuk. Főleg ha még szar is meg tök más, mint amire elmész. Nem hazudok, ez volt a legrosszabb és leghallgathatatlanabb “énekes” akit valaha hallottam. Egyszerűen kínzás volt, fizikailag fájt. Ugyanarra az egy gitár ütemre motyogott meg vinnyogott majdnem fél órán keresztül. Nem lehetett érteni a szöveget, nem is tudott beszélni se a dalok között, csak vihogott. Ha valami fogyatékossága lenne azt megérteném, de nem, inkább olyan volt, mint aki totál be van szívva. Már olyan idegállapotban voltam az egész nap miatt, meg még ez is, hogy komolyan ott voltam, hogy kiállok a sorból, mert nem bírom tovább. Aztán végre fél 10 előtt 10 perccel abba hagyta. Azt hittem akkor majd fél 10-kor kezd, mert amúgy eddig mindig 10-ig be kellett, hogy fejezzék a koncertet. Ez a szabály ott kint is érvényes, nem csak nálunk. Mondom ha fél óra lesz az egész és ezért szenvedtem végig az egészet, akkor tuti dühröhamot kapok. Dehát nem kezdett, eljött a 10 óra és még mindig nem kezdett. Már olyan szinten elegem volt, hogy aztán hiába kezdett 10:10-kor, az elejét nem is tudtam élvezni, mert annyira mérges voltam. De aztán sikerült elengednem a dolgot mire jött a kedvenc dalom, ami egyben az év dala is számomra idén, semmi nem tudta felülmúlni ezt a dalt február óta:

Végül lement a teljes setlist, ráadásul plusz két dalt is lejátszott, amit máshol nem, mert hogy Berlin a kedvenc városa. Ezt már sokszor mondta korábban is, persze nem is csodálkozom rajta. Kicsit bántam, hogy most nem második sorból élhettem át a koncertet, mint tavaly, teljesen más volt az egész élmény így, de azért természetesen ez is felejthetetlen volt és várom, hogy újra lássam. Csak mostmár kezdek kicsit paranoiás lenni. Mert mikor tavaly volt koncertje, akkor is egy csomó rossz dolog történt velem odakint. Most is. Holott a többi koncertnél meg utamnál semmi nem volt. Mindig csak nála. Mostmár előre félni fogok mik lesznek még…
Tanulva a tavalyiból, most nem vártam a helyszín előtt a koncert után, hogy kijöjjön. Tavaly ott voltam majdnem éjjel 3-ig, nem is értem minek és ugye rossz helyen is szálltam le az éjszakai buszról, egy elhagyatott temetőnél, ahol világítás se volt és 20 percen át futottam mint egy hülye a szállásig a szakadó esőben. Na most egy percig se vártam, a szálláson akartam lenni minél hamarabb.
Másnap csak az éjszakai járattal jöttem haza szóval egész nap mászkáltam, elmentem a kedvenc helyeimre, hogy feltöltődjek, mielőtt hazaindulok. Mindig rossz érzés ott hagyni Berlint, mert sosem tudom mikor térek vissza. Hát most ha hamarabb nem is, de júniusban visszamegyek. És akkor rá is térek a korábban emlegetett koncertekre. Tehát tök ki voltam borulva, hogy nem kaptam VIP jegyet, majd aztán jött Olivia Rodrigo következő turnéjának bejelentése. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Azt hittem majd csak valamikor decemberben kezdik el szervezni. Dehát nem, igaz még júniusig így is rengeteg idő van csak ugye a jegyet már meg kellett venni. Szóval jelnek vettem, hogy Gracie-re végül nem sikerült VIP jegyet venni, helyette vettem Olivia koncertjére jegyet. De persze ez se ment könnyen. Valahogy szeptember egy elcseszett hónap volt, itthon is, a koncertekkel kapcsolatban is, és még melóban is minden szar volt, még sírtam is bent a munkatársaim előtt, pedig ez nagyon nem jellemző rám, de rajtam csattant egy fontos dolog, amit az új munkatársam csinált nem én és képtelen voltam uralkodni az érzéseimen. Aztán meg valaki feltörte a szállásom profilját booking.com-on, ellopták a kártyaadataimat és le kellett tiltatni a bankkártyámat. Úgyhogy 2 hétig nem volt kártyám és persze pont ekkor volt jegyvétel, annyira elegem volt mindenből. Vehettem meg nővérem kártyájával. De még azelőtt, előre kellett regisztrálni és akkor sorsoltak, hogy ki vehet jegyet és ki kerül várólistára, vagy ki még arra se. Ráadásul egy ember csak egy helyszínre regisztrálhatott. Na mondom akkor ezt buktam, akkor ennyi volt, amilyen elcseszett volt ez a hónap, tuti nem kapok lehetőséget. Teltek a napok, úgy volt, hogy 20-án küldik ki az emaileket de már este volt és semmit sem kaptam, úgyhogy le is mondtam róla. Erre egyszer csak jött egy értesítés és nem akartam elhinni, de kisorsoltak. Nővérem is jelentkezett, de csak miattam, hogy több esélyem legyen, de ő csak várólistára került. Aztán rá egy hétre lehetett megvenni a jegyet. Dehát persze pont dolgoztam aznap, mondom mindegy, majd felmegyek és elbújok a mosdóban, így vettem tavaly a Gracie jegyemet meg asszem a Sasha Alex Sloan jegyemet is. Ott vártam a mosdóban, mint egy hülye, erre kiderült, hogy sorban állás van a jegyeknél. Több százan voltak előttem és mire sorra kerültem, egyszerűen nem dobott át az oldal a jegyekre, csak azt írta ki, hogy xy percem maradt hátra és utána újra sorba kell állnom. Hiába csináltam bármit, nem működött az oldal. Már fél órája ott szenvedtem, de semmi se történt. Szóval végül le is mondtam az egészről, és visszamentem. De ahogy mentem le a lépcsőn, betöltött az oldal. Mondom ilyen nincs. Nyilván gyanús lett volna visszamenni megint a mosdóba, így a raktárba zárkóztam be és végre sikerült megvegyem, ráadásul még mindig volt az a jegy amit akartam. Állójegy a színpad elé. Csoda. Szóval június 1-én ha semmi sem jön közbe, újra láthatom őt és remélem olyan álomszerű lesz, mint az előző volt. Habár bevallom őszintén, az új albuma nekem csalódás volt. Az első albumot széthallgattam, életemben nem hallgattam meg egy albumot ennyiszer mint ezt, az egyszerűen tökéletes volt. De az új albumról csak 4 dalt szeretek a 12-ből ami nagyon rossz arány. De legalább ez a két dal megüti az előző album tökéletességét. Alig várom, hogy halljam őket élőben.

De akkor is az első albuma lesz az örök favorit. Nagyon sokat jelent számomra, átsegített a fájdalmamon, mintha az összes sor rólam szólt volna. És talán pont azért, mert ennyire közel éreztem magamhoz a dalokat, de ez az album lett a motivációm mindenre. Korábban sosem volt ilyen, de mióta ez az album megjelent, folyton ezt “használtam” kabalaként. Ha valahova mentem vagy valamire vártam, ami fontos volt, ezt az albumot hallgattam előtte, mert úgy éreztem szerencsét hoz és akkor sikerülni fog minden. Pl mikor az állásinterjúra mentem, előtte is ezt hallgattam. Aztán akkor is mikor kihirdették a hónap dolgozóját ahol jelölve voltam, akkor is. Mikor hitelt akartam intézni magamnak, akkor is. Mikor életem legfontosabb koncert jegyét akartam megvenni (amiről ezután írok majd), akkor is. Tehát minden fontos esemény előtt a Sour albumot hallgatom és mindig segített és remélem ez így is fog maradni, mert szükségem van erre a motivációra.

És akkor, elérkeztünk oda, amit direkt hagytam utoljára és amire még belegondolni is nehéz, nem hogy írni róla. Aki ismer, vagy olvasta a korábbi bejegyzéseimet, vagy követ instan, stb, az tudja, hogy az elmúlt 4 és fél évem egy valami vagy inkább valaki körül forgott. Visszafordíthatatlanul, hiába szerettem volna tenni ellene, nem tudtam nem rá gondolni, vagy úgy tenni, mintha az összes dolog ami körül vesz vagy amit tenni szoktam, nem rá emlékeztetne. Szóval igen, Seungyoun-ról van szó. Már tavaly óta éreztem, hogy mielőtt bevonulna a kötelező katonaságba, tuti világturnéra indul, csak reménykedni tudtam, hogy Európába is jön. Habár összerándult a gyomrom, akármikor erre gondoltam, de mindennél jobban szerettem volna látni őt legalább egyszer az életemben. Csakhogy azt is tudtam, hogy ez egy drága mulatság lenne és hogy a fizetésemből nem tudnám csak úgy kivitelezni ezt az egészet, ezért elkezdtem hitelt intézni magamnak, mármint hitelkártyát, különböző bankoknál, de mindenhol visszautasítottak, mivel 2014-ből van egy kis félreértésem az OTP banknál. Csináltattam egy kártyát, amit soha nem kaptam meg, de a kártya-és éves díjat a mai napig be akarják rajtam hajtani. És már annyi tartozás felgyülemlett, hogy ez miatt tiltólistás lettem. Közben már kénytelen voltam elkezdeni törleszteni azt a szart, mert végrehajtóhoz került az ügy, de a mai napig felidegesít, hogy olyan dologért szívok, amiről nem tehetek és hiába tettem feljelentést, senki nem foglalkozik az üggyel. Szóval már törlesztem, de akkor se tudtam semmit intézni és addig húzódott ez, hogy aztán eljött a szeptember. A sokkoló tény az, hogy szeptember 8-án azt álmodtam, hogy koncertet tartott itt nálunk és én nem tudtam róla és lemaradtam az egészről. Erre mikor felkeltem, az első dolog volt amit megláttam, hogy bejelentette a turnéját. Akkor még nem volt meg az összes helyszín, de rossz érzésem volt, ami aztán be is jött. Szeptember 19-én a semmiből megjelent két európai dátum, egy londoni és egy párizsi. 25-én volt a jegyeladás, szóval 6 napom volt kitalálni mi a francot csináljak. A VIP jegy leírása pedig úgy hangzott, mint egy álom, mint amiket a fanficeimben írok, képtelenség, hogy az valóság legyen. Csak sírtam és sírtam napokig, mert tudtam, hogy a nemrég álmodott álmom most fog megvalósulni és lemaradok róla. Képtelen voltam a kommunikációra, se itthon, se melóba. Ezt az egy dolog szerettem volna és minden megsemmisült, én is.
Aztán mikor túl voltam a 3 napi síráson és megpróbáltam észszerűen gondolkozni, azon agyaltam honnan szerezhetnék ennyi pénzt. Bármire képes lettem volna, míg végül sikerült személyi kölcsönt felvennem. Jó sok kamattal, a dupláját fogom visszafizetni , de őszintén? Nem érdekelt. Erről folyton Olivia Logical dala jutott eszembe, ahogy a blog bejegyzés címe is mutatja, a szerelem/szeretet sosem logikus, nem az szerint cselekedsz ilyenkor. Csak arra gondoltam, hogy semminek sincs értelme többé, ha én erről lemaradok. Nem akartam arra gondolni, hogy hogy fogom visszafizetni meg hogy eladósom, csak arra koncentráltam, hogy ők ne utasítsanak el és végül, a jegy eladás előtt 2 nappal már a kezemben is volt a pénz. Annyit vettem fel, ami fedezi a koncertjegyet, a repülőjegyeket, a szállást és a költőpénzt is. Sikerült elcserélnem a jegyértékesítés napját is, hogy aznap ne dolgozzak. Nem nagyon engedik, hogy utolsó pillanatban változtass, így kellett egy erős indok és sikerült is. Ezek után pro és kontra dolgokat írtam fel, hogy döntsek Párizs és London között. Az elején arra gondoltam, hogy nyilván Párizsba megyek, úgy gondoltam adja magát. Középsuliban tanultam is franciául, mert odavoltam mindenért, ami francia. A középsulimnak volt egy testvériskolája Franciaországban, így mindig jöttek a cserediákok is hozzánk, de mi sosem mentünk ki. Ugyanakkor Londonba is mindig is vágytam, mert hangulatilag az sokkal jobban passzol hozzám. De inkább az anyagiak miatt akartam dönteni és végül mindent összevetve arra jutottam, hogy London sokkal olcsóbb még úgyis, hogy oda már kell útlevél és nekem azt még csináltatni is kellett. Szóval London mellett döntöttem. De azért foglaltam szállást mind a két városba még jegyvétel előtt, hogy nehogy elkapkodják a koncert helyszín közeli helyeket. Viszont a jegyvétel napján esett csak le, hogy Londonban más időzóna van és ott egy órával később lesz az eladás, szóval nem lesz B terv, ha nem kapok Londonra jegyet, akkor annyi. Akkor nem próbálhatom meg Párizsra, mert addigra már elfogy minden. Szóval még jobban aggódtam, mint azelőtt. 10kor volt Párizsban, így tehát 11kor Londonban. Olyan volt a jegyeladás, hogy közben folyamatosan mutatta mennyi jegy fogy és 1 perc alatt az egész terem betelt. Mondom ilyen nincs, hogy lehetséges ez?? Ezután totál görcsbe állt a gyomrom. Az az egy óra örökkévalóság volt. Aztán végre számolt vissza az oldal de amint letelt az 1 mp már ki is írta, hogy VIP elfogyott. Mondom mi? Az nem lehet! Esélyem nem volt rá, aztán hirtelen elfogyott az early entry jegy is és hiába voltam kiborulva, tudtam, hogy ha várok a semmire, akkor ténylegesen lemaradok az esélyről, hogy lássam. Szóval gyorsan lecsaptam a normál álló jegyre, de persze ez sem ment simán, mert mind kiderült, csak német banknál lehet fizetni csak német kártyával, senki nem értette és mindenki fel volt háborodva. Csomóan azért vesztették el a vip jegyet, mert nem tudtak fizetni és kikerült a kosarukból. Aztán már vagy fél órája próbálkozott mindenki, berakták a paypal fizetési lehetőséget, szóval gyorsan rámentem, erre nem engedett belépni paypalre pedig már 10 éve ugyanazt a jelszót használom, de egyszerűen nem engedett be, lehet túl ideges voltam. Még jó, hogy nővérem itthon volt, átutaltam neki a pénzt és kifizettem az ő paypaljével. Amint megvettem, visszakerültek az early entry jegyek, mondom ilyen nincs. Annyira idegbeteg voltam erre az oldalra meg koncertszervezőkre. Megvettem hát azt a jegyet is. De hiába vettem meg, csak sírtam és sírtam, hogy lemaradok arról az álomszerű élményről, amit a VIP jegy adna. Hogy feleslegesen vettem fel hitelt meg mindent. A koncertszervezők viszont kiírták, hogy folyamatosan frissítsük az oldalt, mert még nem fogytak el a VIP jegyek, mert a kosarakból folyamatosan kikerülnek. Kifizettem már 80 ezer Ft-ot két jegyre, de nem érdekelt, nekem a VIP kellett. De hiába frissítettem, mindig sold out volt. De folyamatosan olvastam a twittert is és mások írták, hogy nekik bedobott VIP jegyet, így nem adtam fel. 11 óta folyamatosan frissítettem az oldalt, már zsibbadt az ujjam a kattintgatástól , majd 5 órakor egyszer csak ott volt egy VIP jegy. Annyira remegtem, hogy alig tudtam beírni az adataimat, amíg ki nem fizettem, nem is hittem el, de sikerült. Sikítottam és nem akartam elhinni, hogy ez velem megtörtént. A mai napig nem tudom elhinni. 102 ezer Ft volt a VIP jegy egyébként, szóval minél hamarabb szerettem volna eladni a másik két jegyet, a sima jegyet már sikerült is a másik meg folyamatban van, de kicsit parázok azóta, hogy valahogy meg tudják szerezni a VIP jegyemet. Ami elvileg nem lehetséges, dehát nagyon paranoiás vagyok és ez a koncert a mindent jelenti szóval valószínűleg ezen fogok aggódni addig a pillanatig, míg be nem csipogják a jegyemet. Elkezdtem visszaszámolni a napokat és hihetetlen, hogy már több, mint egy hónap eltelt a jegyvétel óta és már csak 27 nap van a koncertig. Túl gyorsan pörögnek a napok és én egyáltalán nem állok készen erre. Hogy lássam, vagyis találkozzak is vele közvetlen közelről, még beszélni is fogok vele és esküszöm az ájulás kerülget ha erre gondolok. Liftezik a gyomrom annyira izgulok a gondolatától is. A dalait is ha hallgatom mióta tudom, hogy látni fogom őt, a gyomrom görcsben van, nem is tudom rendesen hallgatni őket. Nyilván nagyon várom, de rettegek is és ez miatt azt szeretném, ha kicsit lelassulna az idő, habár tudom, hogy mindegy mennyi idő áll a rendelkezésemre, sose tudnék erre felkészülni. A tervet már megírtam, már az útlevelem is kész. De magára a koncertre nem tudom, hogyan tudnék erőt gyűjteni. Most hétvégén kezdődött a turné Szöulban, a setlist eszméletlen jó. Habár hiányzik az egyik kedvenc dalom, viszont rajta van a Different amivel kezdődött minden 4 és fél éve. Az a mi dalunk, hihetetlen belegondolni, hogy hallhatom élőben. Feltéve, ha nem változik a setlist, de nagyon remélem, hogy nem fog. Szóval 27 nap van addig és nagyon remélem, hogy semmi sem jön közbe, mert azt nem élném túl. Nem akarom elkiabálni, de mióta megvan a VIP jegyem (azon felül, hogy folyton aggódok, hogy valahogy mégse fogadják majd el) sokkal könnyebben veszem az akadályokat. Nincs meg az alap depis hangulatom, bent munkában is ha valami rossz történik vagy mérges vagyok, mert megint nekem kell mások után dolgoznom, mindig lenyugtatom magam azzal, hogy “nyugalom, majd elmúlik, de gondolj arra, hogy ez mind nem számít, hiszen találkozni fogsz Younnal” és akkor máris újra jó a kedvem és elszáll minden düh. És rájöttem, hogy bár eddig is tudtam, de mostmár biztosra állíthatom, hogy ő a megoldás mindenre, az egyetlen, ami véget tud vetni a depressziómnak. És az, hogy ignoráltam őt majdnem 1,5 évig amiatt, amit X1-ről mondott, csak rontott a helyzeten, mert nem X1 a megoldás, hanem ő a megoldás. És erre hamarabb rá kellett volna ébredjek.

Ugyanakkor a kényszerbetegségem felerősödött. Gyerekkorom óta együtt élek a obszesszív-kompulzív szindrómámmal, sokszor írtam itt is róla. Hogy sokszor 3 órát vett igénybe mire mindent újra és újra leellenőriztem, hogy végre nyugodtan befeküdhessek az ágyba. De nem csak ez. Folyton olyan kényszergondolataim vannak, hogy ha nem csinálom meg ezt vagy azt újra, akkor meghal ez vagy az. Mintha egy mozdulaton múlna minden. Ezért újra és újra meg kell csinálnom előről az egész mozdulatsort és ha valami bezavar kezdem előről és ezért tartott 3 óráig mire be tudtam menni a szobába. De aztán mikor X1 feloszlott, olyan mély depresszióba kerültem, hogy még ez a zavar is szinte teljesen háttérbe szorult. Elég volt mondjuk 3x leellenőriznem mindent, ami nyilván nem normális, de mégiscsak kevesebb, mintha 30x tettem volna. Mert az járt a fejemben, hogy már amúgyis a mélyben vagyok, ennél rosszabb már nem jöhet, leszarom az ellenőrzési rendszert meg a démonokat a fejemben. De mióta itt ez a koncert, amit mindennél jobban várok, azóta újra itt vannak azok a gondolatok, hogy ha nem igazítom meg azt a kurva terméket huszadjára is a polcon, akkor tuti nem fogok tudni bemenni a koncertre. És naponta legalább 50 helyzetben jön ez a gondolat és megint mindent meg kell csináljak újra és újra és újra és újra. Megint nem tudok ágyba se kerülni időben. Szóval ez egy kib*szott ördögi kör. De túl leszek ezen is.. csak addig az őrületbe fog kergetni.

És végül, szeretném, ha mindenki aki ezt olvassa, egy perces néma csendben gondolna Matthew Perry-re, arra az emberre, aki gyerek korom óta a legjobban meg tudott nevettetni. Jóbarátokon nőttem fel, a mai napig minden egyes nap a részeket nézem, ez az egyetlen dolog, ami kikapcsolja az agyam a munka után és ami elfeledteti velem a fájdalmat. Ők segítettek át 2020-on is mikor semmi mást nem szerettem volna, csak meghalni. Ez nem csak egy sorozat, ez egy család, ami több millió embert segített át a nehéz időkön. Nagyon sok mindent köszönhetek nekik és Matthew-nak, aki a legviccesebb ember, akit csak ismerek. Mikor a könyvét olvastam, kiszakított egy darabot a szívemből, tudva mennyit szenved és szenvedett. Most pedig egy újabb darabot vitt magával, hogy itt hagyott minket. Mindannyian elveszítettünk vele egy barátot. Őszintém remélem, hogy könnyebb neki mostmár odaát. Nem tudom mikor leszek képes elfogadni, hogy nincs többé.
Örökké emlékezni fogunk rád, remélem tudod, hogy nagy nyomot hagytál ezen a világon, pont ahogy szeretted volna. Köszönjük Matthew. Ég veled! 🖤