Végezetül engedjétek meg, hogy lezárjam ezt az évet. Minden évben írok évzáró bejegyzést és általában 31-e utolsó óráiban szoktam kirakni, igaz most nem sok mindent tudok írni, mert két hónapja már írtam egy év összefoglaló blogot, azóta csak a koncert történt, amiről 5 napja posztoltam. De semmiképp sem akartam megszakítani ezt a hagyományt.
Az év első dala számomra Woodz – Accident volt.
Hogy igaz volt-e az évemre? Hát nyilván igen! Mikor ezt a dalt hallottam először idén kicsit féltem, hogy mégis mire akar utalni nekem pont az Accident.. Inkább rossz dolgok jártak a fejemben mintsem jó és arra végképp nem gondoltam, hogy találkozni fogok Younnal novemberben, ráadásul még élőben is hallani fogom ezt dalt. De megtörtént.
Bátran ki merem jelenteni, hogy 2019 óta ez volt a legjobb évem! Nyilván sokat dobott rajta a koncert amivel teljesült az álmom, de év közben sem volt rossz. Ott volt a tini korom óta várt Simple Plan koncert, egy újabb Gracie Abrams koncert, berlini fényfesztivál. Berlinben kétszer voltam idén, ami mindig feltölt. Ott volt London is. Molnár Tomi koncerten is voltam 4 napja, amire azért szerettem volna menni, mert már nagyon hiányzik AFC és muszáj, hogy időnként ezeket a dalokat ha a csapattól nem is de legalább Tomitól halljam. Igaz alig adott elő AFC-t ami elég csalódás volt, szóval egy ideig megint nem megyek a koncertjeire.. Munkahelyemen is megtaláltam a helyemet és érzem, hogy szeretnek ott és én is ragaszkodom hozzájuk. Itthon is kevesebb a vita mint eddig. Szóval 2023 sokkal kegyesebb volt hozzám, mint a többi 2020-as év.
Az idén legtöbbet hallgatott dalom első sorban Gracie Abrams – I should hate you volt. Márciusban jelentette meg a dalt és én minden egyes napomat ezzel a dallal kezdtem és zártam. Annyira ott van benne minden, amit éreztem, legfőképpen maga a refrén.. “I know that i should hate you..” De ez nem ilyen egyszerű, ha az eszed mást mond, mint a szíved. Mikor élőben hallottam szerintem mondanom sem kell, hogy végig bőgtem. Igaz, november óta nem hallgattam, mert mostmár más a helyzet bennem, máshogy érzek, de attól még az év dala számomra.
Ezen felül, Olivia Rodrigo – vampire volt az ami még szintén befolyásolta az érzéseimet és rengeteget hallgattam. Habár az új albuma nem ütött akkorát, mint az előző és a drivers license közelébe sem férhet a vampire, de azért van egy alap depis hangulata, amitől nem tudtam szabadulni és egyértelműen az egyik kedvenc dalom lett idén.
Amit még nagyon sokat hallgattam, mert annyira fájdalmas és nyilván egyértelmű ezt is kihez tudtam kötni… Az Billie Eilish – i love you volt. Bevallom őszintén, rengeteget sírtam ezen a dalon.
Ezek után pedig mi más lehetne, mint Woodz… A Drowning lett a kedvenc dalom az új albumáról, első hallásra beleszerettem. A top 5 kedvenc Woodz dalom közé is bekerült. Egy mestermű.
Ezen kívül volt még jó pár dal, amit idén széthallgattam, ezen a lejátszási listán meg is találjátok őket.
Tavaly egyébként a 2022-es évzárós bejegyzésemet úgy zártam, hogy azt, hogy nem tudtam jegyet venni Joshua Bassett koncertjére, jelnek veszem, hogy talán spórolnom kéne valami sokkal nagyobbra. És itt megjegyeztem, hogy mennyire jó lenne, ha ez Seungyoun (Woodz) lenne. Erre tessék… 2023 tényleg sok mindenben más volt. Ezt írtam tavaly:
Reménykedem, hogy jövőre is szerencsém lesz a koncertekkel, ahogy idén volt. Ahhoz persze az kell, hogy helyre tudjak jönni pénzügyileg, de bízom benne, hogy így lesz. Ezen kívül mást nem is várok 2023-tól. Szokás szerint nem fogadok meg semmit, épp elég túlélni a mindennapokat. Tavalyi év végi bejegyzésemet egyébként ezzel zártam: “2022-től sem várok semmit, hisz nem számít milyen évet írunk, ha én alapból el vagyok átkozva.” És ez bejött, mert ahogy olvashattátok, a koncerteken leszámítva minden egyes napom egy átok, folyton rossz dolgok történnek, ott is ahol már nem számítanék rá, a legapróbbaktól a legnagyobbakig, tényleg pont mint aki el van átkozva. 2023 igazán rácáfolhatna erre haha.
És 2023 rá is cáfolt. Ezek után nem tudom, mi vár rám 2024-ben. Az biztos, hogy mivel Seungyoun bevonul a katonaságba, elég nehéz lesz. Épp hogy visszakaptam őt, erre eltűnik 1,5 évre. De ki fogok tartani. Ezen felül vannak terveim, például Olivia Rodrigo júniusi berlini koncertje, amire már megvan a jegyem. Tervezünk nővéremmel nyáron Londonba is utazni csak egy kis városnézésre, valamint októberben megyünk Berlinbe is a fényfesztiválra, aztán majd meglátjuk mi lesz még. Félve írom le, de remélem 2023 pozitív befejezése nem ér véget 2024-ben.
Igen, jól látjátok, valóra vált az 5 éves álmom. Pontosan egy hónapja. Mint legutóbb leírtam, olyan hirtelen ért az egész és annyira nem volt erre pénzem, hogy személyi kölcsönt kellett felvegyek rá, aminek a dupláját fogom visszafizetni kb és 1,5 évig horribilis havi részletet kell fizessek, de megérte. Azt is írtam, hogy rettegek, hogy valahogy mégsem lesz érvényes a VIP jegyem, pedig ugye a hivatalos oldalon vettem, de annyira hihetetlen volt, hogy VIP-ként látni fogom, hogy mindenre ráparáztam. De nem volt gond a jeggyel. Viszont ne szaladjunk ennyire előre.
25-én reggel indult a repülőm Londonba. Sosem voltam még Londonban, habár mindig vágytam rá. Viszont most a sok tüntetés miatt eléggé féltem, bár Párizsban jobban féltem volna. Még hetekkel a koncert előtt, mikor hirdetni kezdtem kpop csoportokban a másik jegyet amit addig vettem míg nem sikerült a VIP jegy vétel, írt egy lány, hogy ő is megy a londoni koncertre és szintén VIP jeggyel, nem mennénk-e együtt. Mivel nagyon befelé forduló vagyok, szeretek mindenhova egyedül menni, így nem tudtam hogy utasítsam vissza, hiszen nem vele volt bajom, hanem csak kellemetlen lett volna. De aztán beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy ő is One It (X1 fan, aminek Seungyoun tagja volt korábban) és ez sok mindent eldöntött, így végül együtt mentünk magára a koncertre. Miután a reptérről kibuszoztam a belvárosba, bejártam a nevezetességeket, amiket előre elterveztem. Elmentem pár olyan helyre is ahol a Jóbarátok forgatott anno. Így tehát voltam a Big Bennél, megnéztem a Westminster Abbey-t, a London Bridge-t, megkerestem a Chandler street-et is. És hihetetlen volt számomra, hogy mennyire otthonos volt London, a tömegközlekedés meg sokkal logikusabb volt, mint mondjuk Berlinben. Pillanatok alatt beleszerettem a városba. A szállásom pedig egy kertvárosi részen volt, tudjátok azokkal a pici ikerházakkal és mini kertekkel amik a filmekben is mindig vannak. Csak ámultam őket és arra gondoltam, hogy mennyire csodálatos lehet itt élni. Nem tudtam betelni az utcákkal ahogy ott sétáltam. Maga a szállás is egy ilyen kis házban volt. Ott lakott a tulaj is és ő adta ki a többi szobát, a konyha és a nappali közös volt, de volt saját fürdőszobám. Nagyon cuki volt a ház és a szobám. Az volt az eredeti tervem, hogy vacsorázok egy jó kis vegan helyen, majd megnézem azokat a látványosságokat amiket este érdemes, de korán visszamegyek a szállásra, hogy tudjak pihenni hiszen már éjjel terveztem kimenni a koncert helyszínre. Csak hogy London annyira magával ragadott, hogy végül sokkal több helyet néztem meg útközben, mint amiket beterveztem. A kedvenc helyem szerintem egyértelműen az Oxford Street volt. Az az élet ott, a hangulat, az a sok karácsony dísz és fény, a zenék és az a tömérdek bolt. Egymás után mentem be egyikből a másikba. Aztán jött a Piccadilly Circus, a London Eye, a Trafalgar square és az ottani karácsonyi vásár. Már elmúlt este 10 és én még mindig az utcán voltam. Közben láttam, hogy Seungyoun már megérkezett Londonba a repülőtérre és csak arra tudtam gondolni, hogy már egy városban vagyok vele és már ez önmagában sokkoló tény volt. Végül fél 1 körül kerültem ágyba és 3kor keltem. Na most direkt úgy szoktam szállást keresni ami a koncert helyszínhez van közel, negyed órát jelzett és napközben úgy is volt. Viszont az éjszakai buszok rohadtul nem úgy jártak ahogy azt a net jelezte. Ott álltam mint egy hülye a hidegben és nem jött a busz. Legyalogoltam végül egy csomó megállót egy másik éjszakai buszhoz amire végre már fel tudtam szállni. De ezzel vesztettem egy órát. Fél 5-re értem csak oda. A lány, akivel mentem szerencsére már ott volt. Megkaptuk a sorszámunkat is, 30-as voltam. Ami kicsit kiábrándító volt ahhoz képest, hogy milyen korán odamentünk meg hogy annyian tuti nem voltak előttünk csak gondolom akik sorszámoztak foglaltak számokat másoknak, ami a legundorítóbb dolog, dehát mit lehet tenni. Csak arra tudtunk gondolni, hogy ha elég nagy a színpad akkor így is első sorba fogunk kerülni. Muszáj volt, ha már szétfagyunk. Mert hogy 1 fok volt. Majdnem fagy. Mivel már rutinos éjszakai sorbanálló vagyok, így vittem magammal elsősegély takarókat meg vastag ülőpárnát, stb-t, de konkrétan semmit sem ért. Ilyen hidegben még sosem álltam sorba. Mindegy hogy takartuk magunkat, mintha egy szál pólóban ültem volna a hideg kövön. Legjobban a lábujjam fázott, hiába volt rajtam több zokni. Sírni tudtam volna már annyira fáztam. Ha nem Seungyounról lett volna szó tuti hazamentem volna, de miatta ki kellett bírjam. Ezt csakis érte csinálom meg, senki másért. Az egyetlen pozitívum az volt, mikor elfutott előttünk egy róka. De nem ijedt meg, látszott, hogy kézhez szoktatott, ráadásul a szemben lévő társasházból jött ki. Ez azért volt vicces és mindenki erről beszélt, mert Seungyoun-t mindenki rókához hasonlítja, saját maga is. Mindig is róka emojikkal jellemeztük őt, erre pont mikor az ő koncertjére várunk ott szalad el a róka. Majd kb 1 óra múlva vissza is jött. Szóval ez biztos a szokásos napi rutinja volt. Aztán végül a lánnyal, akivel mentem, megbeszéltük, hogy egy órára legalább mind a ketten menjünk vissza a szállásra felváltva, átmelegedni mert egyszerűen ott halunk meg. De mindenki szenvedett, nem csak mi. Szóval először ő ment a szállásra, majd én. Visszafelé hoztam magunknak forró kávét, ez segített valamennyire. És aztán egyre többen lettünk, sorra osztogatták az ajándékokat, meg a projekteket, amikért előre lehetett fizetni és akkor már sokkal gyorsabban ment az idő. Annyi dolgot kaptam, nem akartam elhinni. Mindenki tök rendes volt. Teli lettem fotókártyával, bannerrel, még karkötőt is kaptam, pont a kedvenc dalomról, a Chaser-ről. Meg kaptam a fizetett banner mellé WOODZ kulcstartót is. De ami a legdurvább volt, hogy volt egy sorsolás és nyertem egy albumot és még választhattam is melyiket szeretném. Aztán úgy beszéltük meg, hogy felváltva megyünk vissza a szállásra, átöltözni meg sminkelni, stb. El is indultam 1-kor csak hogy az egész egy káosz lett és már bőgtem is a végére. Mert hogy alapból a koncert előtt már hangoztatta a szervező és a koncert helyszín, hogy dél előtt kimenni a helyszínre és sorszámozni tilos. De ezt ugye nem tartottuk be. És pont mikor visszaindultam akkor jöttek ki a szervezők hogy át fogják variálni a sorokat és akkor aki éppen nem áll a helyén az nem kap a hivatalos sorszámból. Így tehát hiába voltam 30-as ha pont akkor osztják míg én nem vagyok ott akkor a sorvégére kerülök. Kapkodtam a készülődéssel egyszerre legalább 5 dolgot akartam csinálni. Alig volt időm rendesen sminkelni meg megcsinálni a hajam. Erre volt egy kis gond a közlekedéssel és nem járt a metró, és egyszerűen már ott álltam és bőgtem, hogy elvesztem a helyem és hiába való volt minden. Ráadásul közben a lány is elment készülődni, hogy nehogy később ne tudjon, de így meg senki nem foglalta a helyünket. Totál készen voltam idegileg. Elkezdett szakadni az eső is, és rajtam csak egy pulcsi volt hiszen a kabát útban lett volna odabent. Szóval ott álltam egy szál pulcsiban a fagyos esőben. Az volt a szerencse, hogy esőkabátot vittem így legalább a ruhám nem lett vizes. Legalábbis az elején nem. Sikerült visszaérnem, és még sorszámot se osztottak, csak máshova állították fel a sort, de a helyünk megmaradt. Beleraktam az ajándékos dobozba az én ajándékomat meg a levelemet és reménykedtem, hogy tényleg meg is fogja kapni, mert annyit agyaltam miket vegyek. A levél már könnyebb volt, mert annyi mindent akartam neki írni, hogy csak úgy dőltek belőlem a szavak. Ott inkább az volt a nehéz, hogy nem vagyok az a tipikus szépen író így jó párszor újra kellett írjam mire végre szép lett. Úgy volt, hogy 17:40-kor kezdik beengedni a VIP jegyeseket. Szétfagytunk addig, már rendesen rázkódtam a hidegtől, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jó lenne most a takaró alatt lenni. Kezdtem teljesen elveszteni a fonalat, mintha az agyam is lefagyott volna. És mivel nem tudtuk a beengedés hogy fog zajlani így készenlétben akartunk állni. 17:30-kor már az esőkabátot is kidobtam magamról, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen. Hát kár volt mert még majdnem egy óráig álltunk abban a hidegben és esőben. Biztosra vettem, hogy tüdőgyulladást fogok kapni. Alig tudtam állni annyira fázott a hátam. Csurom víz voltam. Annyi szerencsém volt, hogy volt kapucnim és legalább a hajam megúszta. Már mindenki nagyon türelmetlen volt a késés miatt. Senki nem mondott semmit. Nem jött ki egy szervező sem. Hagyták, hogy szó szerint ott fagyjunk szarrá. Már a soundchecknek kellett volna mennie mire beengedtek. Ráadásul 10-esével mentünk be és olyan alaposan kutattak át egyesével minket, mint a reptéren. Még olyan szerkezetet is használtak amivel végig világítottak minket. Direkt vettem egy kis táskát amibe csak a telefon fér el meg pénz, személyi, zsepi, kulcs és ennyi de még azt is ki kellett pakoljam. Hihetetlen lassan ment így a sor. És ha ez még nem lett volna elég, olyan szerencsétlenek voltak, hogy össze vissza állítottak be minket, mert nem tudták eldönteni hol sorakozzunk. Üvöltöttek egymással és velünk, ide oda irányítottak minket. Végül kígyósorba kellett mennünk egymás után 10-es csoportokban és egy labirintus szerű alakzatban kellett haladnunk csakhogy annyi eszük nem volt, hogy talán nem a színpad előtt kéne minket beállítani mert aki végez a képpel az majd nem tud beállni a színpad elé, mert mi ott állunk és a végén majd egy hatalmas káosz lesz. Hiába mondtuk nekik, nem fogták fel. Több mint fél órát vártunk a képnél is bent. Azt mondták Seungyoun még nincs ott. Dehát hallottuk ahogy próbált mielőtt beengedtek minket. Szóval valahogy semmi nem stimmelt. És zavaró volt az a feszültség amit a szervezőkön láttunk. Ráadásul kiderült, hogy ülőkép lesz. Komolyan… már alapból az, hogy 10 fős csoportok csinálnak képet egy fővel is elég felháborító, hiszen 105 ezer Ft volt a jegy, nem igaz hogy nem fért volna bele legalább 5 fős kép. De még ülős is… Pedig amúgy én voltam ugye a 30-as, tehát a harmadik 10-es csoportnak én álltam az elején, én dönthettem volna el először hova állok és már bele is éltem magam, hogy majd mellé fogok, erre ülős kép. De így is elterveztem hova fogok ülni és megkérem, hogy mutassunk szívet. Csak tartottunk volna már ott. Már annyira ideges voltam és még mindig át voltam fagyva, hogy már nehezen tudtam uralkodni az érzéseimen. Tudtam, hogy ha megjelenik és megpillantom elsőre, el is fogom bőgni magam. Hát így is lett. Ott vártunk mikor egyszer csak nyílt az ajtó, ő pedig megjelent nagy mosollyal az arcán integetve és nekem már folytak is a könnyeim. Megtörtént az a pillanat, amire 5 éve vártam. De nem tudtam elhinni. El is kezdték csinálni a képeket és aztán mi jöttünk. Annyira hirtelen történt az egész, leültem, ránéztem, odatartottam a fél szívet ő pedig rám nézett és teljessé tette a szívet. Éreztem a kezét, azt hiszem sosem fogom elfelejteni az érintését. Kattant a gép és aztán mennünk is kellett. A testem automatikusan ment amerre irányítottak minket, de az agyam teljesen lefagyott a sokktól. Végül mivel voltak akik képesek voltak kihagyni a képet csak hogy első sorba kerüljenek kialakult egy nagy káosz és buktam az első sort, másodikba kerültem, de középre. És valahogy az is tökéletes volt. Mert valahogy minden annyira tökéletes volt attól a pillanattól kezdve, hogy megpillantottam. Mert addig nem tudtam elhinni, hogy ennyi év után látni fogom őt személyesen. De megtörtént. Az összes születésnapi, hullócsillagos, 11:11-es kívánságom ez volt 5 teljes éven át és most teljesült. Ott álltam előtte. Annyira eluralkodtak rajtam az érzések, hogy képtelen voltam kontrollálni. De szavakba se tudom foglalni mit éreztem. Itt már kicsit elvesztettem az időérzékemet, de tudom, hogy amint lementek a képek, már a színpadra is jött és elkezdődött a soundcheck. Csak álltam és néztem őt és arra gondoltam, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy látom a main biasomat, ilyen közelről, nem beszélve a közös képről. Ott volt előttem az a srác, akit mindennél jobban szerettem, aki 5 éven át befolyásolta a mindennapjaimat a szó szoros értelmében, minden róla szólt. Átformálta az egész életemet, mint még senki azelőtt. És most ott állt előttem. A soundchecken előadott pár dalt, minden koncert helyszínen mást énekelt egyébként szóval ez mindig meglepi volt. Mikor azt mondta, hogy olyan dalt énekel amit 4 éve már előadott majd utána hozzá tette, hogy egy Adele dal, majd megállt a szívem. Azt hittem a mi dalunk lesz, a When we where young, amit X1 alatt énekelt és ami legmeghatározóbb dal volt számomra vele kapcsolatban, a mindent jelentette, de ezt aki olvassa a blogomat tudja jól. Nem éltem volna túl, a szívem ott hullott volna végképp apró darabokra. De nem az volt, hanem a Someone like you. És annyira gyönyörű volt, kirázott tőle a hideg. Megint csak szerencsésnek éreztem magam, hogy pont itt Londonban adta ezt elő.
Ugyanígy a koncerten is előadott pár dal részletet innen-onnan és az is mindenhol más volt, és nálunk pont előadta az Accidentet, ami a top 3 dalom egyike. Ráadásul idén az volt az első dal amit hallgattam és évek óta megjegyzem mi volt az idei év első dala és hogy utólag visszatekintve hatással volt-e az évemre és most hallottam élőben, pedig máshol nem adta elő. Ez sokkoló. Visszatérve, a kép és a soundcheck alatt a cuki és hétköznapi Seungyoun állt előttünk, laza cuccban, smink és minden extra nélkül és boldog voltam, hogy láthattam így is őt. De aztán mikor véget ért a soundcheck és nem sokra rá kezdődött a koncert, hiába láttam előtte, mikor felpörgettek minket az introval és már idolként a színpadra lépett, végképp végem lett. És még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez megtörténik. Nem győztem képeket és videókat készíteni, de közben minden egyes másodpercét ki akartam élvezni ennek az álomnak. Aztán jött a Different. Mikor korábban kirakták más helyszínek, mi a setlist és megláttam, hogy elő fogja adni ezt a dalt, nem akartam elhinni, hogy ezt is hallani fogom élőben. És tudtam jól, hogy ha hamarabb nem is, de itt bőgni fogok. Hát igazam is lett, az összes fájdalmas és szép emléket előhozta 2019-ből és eltört a mécses. Csak folytak a könnyeim. Mégis ez lett a kedvenc videóm arról a napról, alapból is a kedvenc dalom 2019 óta, de élőben végig mosolyogta és olyan szép volt, nem tudtam betelni vele. Évek óta idézem ezt a sort ebből a dalból, mert pontosan leírta a helyzetemet: “How can we stop this war, i’m still bleeding babe..” De mostmár megkaptam rá a választ. 🖤
Ha megnyitjátok a videót, akkor egyébként alapból beadja youtubeon a lejátszási listámat a koncertről.
A gyors dalok voltak a kedvenceim, mert annyira megőrült, visított, ugrált, teljesen magával ragadott mindenkit az előadása, nem beszélve arról mennyire sexy volt, máig nehéz elhinni, hogy mindezt én élőben láttam.
Az Abyss alatt pedig teljesen meghatódott a projektünktől, nem bírta abbahagyni a mosolygást és könnyes volt a szeme. Annyira aranyos volt, az annyira értékes pillanat volt, sosem felejtem el. Ahogy valószínűleg semmit aznap. Sajnos túl gyorsan telt az idő és koncert után, mikor már csak a VIP jegyesek maradtak a teremben, ismét kígyósorba állítottak minket és bemehettünk a backstage-be, ahol egyenként köszönt el mindenkitől. Na az volt a pont az i-re. Mikor azt mondta “Thank you” és azzal a tipikus mosolyával rám mosolygott, tudtam, hogy erre halálomig emlékezni fogok. Annyira tökéletes befejezése volt a napnak, és ez marad az utolsó emlékem róla élőben, az a mosoly és a hangja ahogy hozzám szól. Kifelé menet elköszöntünk egymástól a lánnyal akivel mentem, majd hazafelé csak sírtam és sírtam. Nem tudtam megállítani a könnyeimet. Minden akkor jött ki belőlem, az az 5 év, amin keresztül mentem miatta, az összes emlék és a tudat, hogy láttam őt, hogy teljesült a legnagyobb vágyam. De sajnos negatív is volt benne, mert arra gondoltam, hogy okés, hogy láttam, de valószínűleg ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy találkoztam vele. És igen hálás voltam, hogy legalább egyszer láthattam őt, de annyira tökéletes, egyszerűen nem elég egyszer látni őt, újra és újra akartam. Mikor megérkeztem a szállásra, akkor is még hosszú órákig csak ültem és sírtam. Sosem éreztem ilyet előtte. Átszakadt a gát. De láttam twitteren, hogy sokan éreznek így, post koncert depresszió. Pedig boldognak kellett volna lennem, mégis inkább fájdalmat éreztem. Aztán, egyszer csak erőt vettem magamon és megpróbáltam megnyugodni. Elkezdtem összepakolni amit tudtam, hogy másnap már nem fog kelleni. Lezuhanyoztam és egész éjjel a róla készült videóimat meg képeimet néztem és közben posztoltam őket fb meg insta storykba meg twitterre. Kb 3 órát aludtam, aztán keltem is. Szóval összevetve abban a 3 napban max 6 órát aludtam. Mert este 10-ig dolgoztam a repülési nap előtt, és mire ágyba kerültem meg bepakoltam, volt vagy éjjel 2. De 4-kor már kelni kellett. Koncert előtt végképp nem aludtam, aztán utána is csak azt a 3-at. De mégsem éreztem a fáradtságot. Az izgatottság miatt. Viszont ami fura volt az az, hogy nem tudtam enni. 25-én vittem magammal reggelit a reptérre, de nem tudtam megenni, csak kvt ittam. Aztán csak délután ettem meg valamikor. Este mikor elmentem vacsizni az amerikai stílusú vegan gyorsétterembe, kikértem, de pár falat után hányingerem lett. De nyilván nem akartam ott hagyni viszont elég rosszul voltam utána. A koncert napján szintén csak kv-t ittam, nem kívántam az ételt. Talán a fáradtság miatt vagy mert annyira izgultam az egész koncert miatt, hogy ez teljesen betett. Aztán mikor felkeltem másnap, és ott hagytam a szállást délelőtt, eredetileg el akartam menni reggeliért, de még mindig hányingerem volt, ha a kajára gondoltam szóval úgy voltam vele, hogy majd a reptéren eszek valamit. Az utolsó napra már nem terveztem be semmit, csak a Hyde Park-ba akartam mindenképp elmenni. Mindig is el akartam menni azokba a híres angol parkokba, ahol csak úgy szabadon mászkálnak az állatok, főleg a kacsák és a mókusok. Igaz ömlött az eső, de nem akartam ezt kihagyni. Épp hogy beértem a parkba, máris kacsák sokasága fogadott, és alig kellett picit beljebb menni, hogy legalább 50 fel alá futkosó és érdeklődő mókust lássak. Sorra jöttek oda. Hatalmas élmény volt és annyira kikapcsolt ott lenni velük, hogy az utolsó percekig húztam az időt, míg végül már muszáj volt elinduljak, hogy elérjem a buszt ami kivisz a repülőtérre. Fájó szívvel hagytam ott ezt a várost, ahol valóra vált az álmom és ami annyira otthonos volt. Mindenképp vissza fogok térni ide. A repülőtéren kicsit csalódás ért, hogy burger king vegan burgerén kívül abszolút semmi vegan lehetőség nem volt. 2023-at írunk, eddig akárhova utaztam még egy kisboltban is volt nekem való kaja, nem még egy hatalmas repülőtéren. Így tehát sima sült krumplit ettem egy bio étteremben, valamint jöhetett az újabb adag kv. De aztán rájöttem, hogy amúgy mindegy is, hogy milyen lehetőségek vannak, mert a sült krumplit is undorral ettem, a hányinger nem akart elmúlni (egyébként még itthon sem, vagy 1,5 hétig). Végül 6 körül szállt fel a gépem. Sosem repültem még sötétben, ez is egy újabb élmény volt, főleg mikor már láttam Budapest fényeit, leírhatatlan mennyire gyönyörű az a látvány, ezt mindenkinek meg kellene tapasztalnia mert a kép és a videó nem adja vissza. Mint egy csillagtenger, olyan volt. Egyébként nagyon fura volt, mert még amíg a parkban voltam akkor is olyan fura depis hangulat volt rajtam, még a repülőn is, de mikor leszálltam a repülőről, és úton voltam a kék busszal kifelé onnan, már leírhatatlan boldogságot éreztem és nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Mintha az egész depi elszállt volna ahogy én is elrepültem Londonból. Aztán napokig, hetekig csak vigyorogtam, mint aki nem normális. Bent is mindenki melóban csak nevetett rajtam. Sosem voltam még ilyen boldog ezelőtt. Akármi jó dolog történt velem, pár óráig tartott aztán kész. De nem hetekig. Nem beszélve arról, hogy a 2020-as trauma óta nevetni is nehezemre esett, fogalmam sem volt mi az a boldogság és nem hittem, hogy valaha újra érezni fogom azt, hiszen annyira a mélyben voltam 3 éven keresztül. Aztán jött ez a koncert és mindent megváltoztatott. Pont ahogy Seungyoun is megváltoztatta az életemet 5 évvel ezelőtt. És már egy hónapja volt de még mindig rajtam van ez a boldogság löket illetve nem tudom kiverni a fejemből azt sem, hogy mennyire szerencsés voltam. A képet is megkaptuk közben, amiről meg voltam győződve, hogy hiába lesz életem képe, nagyon gázul fogok kinézni rajta. Mert nem is hagyták hogy elhelyezkedjünk, annyira sürgettek minket. Habár Youn nem engedte hogy fotózzanak, amíg mindenki rendesen le nem ül de ilyen hirtelen akkor sem lehet értelmes fejet vágni, főleg ha közben le vagy sokkolva a tudattól, hogy szívet mutatsz vele. De úgy imádkoztam, hogy legalább egy kicsit is használható legyen. És hát nem mondom, hogy nem nézek ki hülyén, nem a legelőnyösebb képem, de nem olyan szörnyű, ki tudtam tenni mindenhova, ahová szerettem volna. Vállalható ahhoz képest. Mondjuk durva, hogy még ezen is látszódnak a kisírt szemeim. Dehát az jár a képhez. Szóval itt van. A minősége mondjuk elég szar, de mit várunk azok után, hogy milyenek voltak a szervezők..
És tudjátok mi a durva, mikor tavaly októberben mikor Berlinbe utaztam és úgy döntöttem hogy az összes képet, amit Youn Berlinben csinált és kiposztolt, leutánozom, akkor azt hittem ez a legközelebbi helyzetem hozzá. Hogy elmentem ugyanazokra a helyekre, ugyanarra a padra ültem le ahol ő ült, hogy ugyanabban az utcai tükörben lőttem képet, amiben ő. Azt hittem, hogy nekem csak ennyi jut belőle. Elmenni a helyekre, ahol ő is járt. Aztán rá egy évre, már nem csak egy egymás mellé szerkesztett képünk van, hanem egy valódi közös képünk. Ez a legnagyobb upgrade amit valaha láttam. És ez a saját sztorim, nem másé, az enyém. Velem történt meg, az én álmom vált valóra, nem másé. Értitek? Ez megért mindent, amit tettem a koncert előtt.
De nem minden ennyire happy. Vagyishát inkább azt mondom, hogy a boldogságon túl eléggé össze is zavarodtam, ami időnként végül elő is hozta belőlem a 3 éves mély depit. Aki olvasta korábban a blogot, azt tudja, hogy 2020 nyarán Seungyoun tett egy kijelentést X1-ra, ami túlságosan felháborító volt abban a helyzetben, amiben voltunk, elárult minket és akkor meghoztam életem legfájdalmasabb döntését és nem követtem tovább az idol életét, sokan velem együtt elhagyták őt akkor. Se a videóit nem néztem meg, se a fellépéseit, se a klipjeit, se a dalait nem hallgattam meg. Csak instan követtem meg olvastam a fancafé posztjait. Viszont hiába ignoráltam, nem tudtam elszakadni tőle, hiszen ő volt a mindenem. Az, hogy nem hallgattam a dalait és nem hallottam többé se az ének hangját, se a beszédhangját, hogy nem hallottam a nevetését, nem láttam a mosolyát, csak még jobban depresszióssá tett. Mára már tudom, hogy ez életem legrosszabb döntése volt. De túlságosan érzékeny voltam X1 miatt, mindenre ugrottam ami ellenük volt. Így még Seungyounra is. De ezzel csak rosszabbat tettem magamnak, csak szarabbul lettem, mert X1 után őt is elvesztettem és semmim sem maradt. Jöttek a mindennapos éjjeli pánikrohamok, az öngyilkossági próbálkozások, a szorongások, a sírógörcsök és tényleg csak hajszálon múlt, hogy most még itt vagyok. Nem szabadott volna elhagynom őt, még ha lelkileg soha nem is tettem, mert éjjel nappal csak rajta kattogtam és beleőrültem a hiányába. Néha kínoztam magam azzal, hogy azt mondtam elég ebből és újra követni fogom, de túl makacs voltam és nem tettem. Pedig mindennél jobban hiányzott a rajongás is, az az élet amit éltem ezelőtt. Mert aztán csak a sötétség maradt, mert semmi hobbim nem volt többé, semmit csináltam, csak dolgoztam és szenvedtem. Aztán 2022 márciusában egy fordulópont következett az egyik barátnőmnek köszönhetően, akit csak netről ismerek, de 2019 óta beszélünk, szintén X1 fan és szintén Seungyoun a kedvence. Még a szülinapunk is majdnem egy napon van. Ő sokszor próbált visszarángatni a régi életembe, sokszor bombázott mindenféle hírrel vagy videóval Seungyounról, míg végül addig mondogatta, hogy Youn Waiting dala teljesen az én világom amíg a kíváncsiság feljebb jutott a makacsságnál és a sértődöttségnél és meghallgattam a Waiting-et. Két év kihagyás után újra hallottam őt és persze ettől a hiánytól bőgtem is, nem is figyeltem a dalra, ezért újra meghallgattam és aztán újra és újra, végül azon kaptam magam, hogy az összes dalát hallgatom és pont ahogy képzeltem, imádtam őket. Azelőtt is szerettem a dalait és tudtam, hogy tényleg kínzom magam azzal, hogy megvonom magamtól őket pedig azok is az én stílusom lehetnek. Így is volt és azóta hallgatom. Sőt azóta a leghallgatottabb előadóm Spotify-on, mily meglepő. De a klipjeit és videóit továbbra sem néztem meg. Ezt az átkot idén törte meg mikor felrakta az európai nyaralásos videóit. Aztán nem sokra rá jött a turnés bejelentés és szépen lassan visszakövettem őt mindenhol. A koncert óta pedig pont mint azelőtt, újra mindent megnézek róla, követem a híreket, bekövettem pár rajongói oldalt róla. Mintha mi sem történt volna, mint ha újra 2019-ben lennék, mintha újra az a rajongói énem lennék és mintha 2020-2021-2022 soha nem is létezett volna. Úgy kezdtem el csinálni mintha mindig így lett volna, pedig kiesett 2,5 év. Mégis pont úgy, pont ott folytattam ahol véget ért. És baromira hiányzott ez az életem, a rajongás, az a boldogság, amit okoz. Az, hogy újra értesítéseket kapok tőle twitteren, hogy olvasom a viccelődéseit. Minden apróság hiányzott, ami másnak tök alap, én viszont megvontam magamtól. Aztán azt vettem észre, hogy olyan vagyok, mint aki totál bekattant, mint a filmekben, mikor valaki meghal, de a hozzátartozója nem tudja felfogni és boldogan úgy tesz mintha minden rendben lenne és a gyereke még mindig ott lenne mellette és ő gondozná őt. Nem tudom érthető-e amit akarok mondani. De úgy tettem, mintha a legnormálisabb dolog lenne újra úgy tenni mintha semmi se történt volna évekig, pedig kihagytam egy csomó mindent és már soha sem fogom tudni visszahozni azt és bepótolni. Ezért mikor rájöttem, hogy a viselkedésem nem normális, (legalábbis szerintem nem, a két X1-os barátnőm szerint viszont az, mert hiányzott nekem ez az egész és mert nekem mindig is itt volt a helyem), elkezdtem újra befordulni és azon agyalni hogyan tovább. Vajon tényleg újra bele kell ásnom magam ebbe az életbe vagy a koncerttől függetlenül térjek vissza a már megszokott ürességbe. Vajon képes leszek-e bepótolni mindent, vajon lesz-e az új munkám mellett időm újra a rajongásra. Aztán egyik nap, mintha megkaptam volna a választ, Seungyoun bejelentette, hogy január 22-én bevonul a katonaságba. Tudtam, hogy ez lesz. Mondtam is a lánynak akivel a koncertre mentem, hogy a turné után tuti bevonul, és mivel évek óta minden rossz dolog januárban történik persze ő is akkor megy be. Hiába voltam 100%-ig biztos benne, hogy ez lesz, azért elszomorított. Mert mindig is féltem ettől a hírtől és most már itt vagyunk, megtörténik. És szerencsés vagyok, hogy láthattam őt előtte. Mert ki tudja mi lesz ezután.. Viszont amíg ott van lesz időm eldönteni hogyan tovább. Az elmúlt 1 hétben elkezdtem nézni pár régebbi videóját, legfőképpen a klipjeit meg mindenféle más videókat amiben énekel, a barátnőm is sok mindent küldött, amit látnom kell, szóval megpróbáltam elkezdeni a felzárkózást, de aztán jött egy videó, és kiütött és utána még jobban összezavarodtam, nem is voltam képes több videót megnézni róla aznap. Ez pedig egy díjátadós fellépés volt 2021 decemberéből, ahol egy az egyben úgy néz ki mint X1 alatt. A smink, a ruha, a haj, az a hangszín, minden. Én tényleg próbáltam elvonatkoztatni X1-tól és az ottani énjétől, és ez sikerült is amíg meg nem láttam azt a fellépést és eszembe jutott miért is ignoráltam. De ezt persze nem fogom többé megtenni, szó sincs róla, csak nem tudom fel akarok e egyáltalán zárkózni, akarom-e ezt az életet ami boldogságot okoz és nem árulom-e el saját magamat, X1-t, az elveimet. Szóval ez most egy harc saját magammal. De lesz másfél évem gondolkodni ezen, amíg visszatér. Másfél év alatt akár meg is nézhetek róla mindent amit csak találok. Mert korábban is ha megszerettem egy csapatot vagy előadót, rögtön mindent tudni akartam róla, rögtön mindent bepótoltam róla, nem tudtam csak úgy becsatlakozni, mindent vagy semmit személyiségem van, és ez mindenre igaz az életemben. Szóval nem tudom csak úgy most követni őt, hogy amik most kijönnek róla azokat megnézem aztán kész. Muszáj mindent bepótolnom, ha úgy döntök maradok. De egyébként nagy valószínűleg így fogok tenni, hiszen amennyire rózsaszín felhőben vagyok miatta, csak úgy mint régen, nem tudom elképzelni, hogy újra a padlón legyek, csakhát folyton túl agyalok mindent.
Egyébként a koncerten előadott egy addig ismeretlen dalt, ami a koncerteken debütált. Viszont most a turné végeztével kijött a dal és a klip is. És már élőben is imádtam, de most hogy rendesen hallom és látom a szövegét, még jobban imádom. Pont az én stílusom, annyira betalált, hogy hozzácsaptam a top 3 dalomhoz. Egyébként elég depresszív, főleg ha tudod mi a története meg nézed hozzá a klipet. De attól függetlenül vagy pont emiatt, de tökéletes. Nem beszélve arról hogy most pont azon megyek keresztül amiről a dal szól.
Minap az egyik munkatársam megkérdezte, hogy most, hogy valóra vált az álmom, mi az új vágyam, az új álmom? Azt mondtam neki, hogy újra látni Seungyount. Ez az új álmom. Mert egy alkalom nem elég belőle. 🖤
Már annyiszor terveztem az elmúlt 10 hónapban, hogy eljutok ide, de sosem sikerült eddig a pillanatig. Mikor szilveszterkor írtam, akkor még csak két hónapja voltam ott az új munkahelyemen, de már akkor is sokat idegeskedtem, hogy egyedül hárul rám minden. Habár mindenki szétdicsér és a hónap dolgozója is lettem februárban, sokszor betelt nálam a pohár, hogy teljesen egyedül viszek egy olyan részleget ami amúgy három emberes lenne. És mindig csak ígérgettek, hogy majd raknak mellém valakit, de ez sosem történt meg. Mindig annyi dolgom volt, hogy a 8 óra minden nap kevésnek bizonyult, úgy rohan bent az idő, észre sem veszem és már mehetek haza. Talán a 16 óra elég lett volna. Bak vagyok, munkamániás, aki még törött térddel és legutóbb agyrázkódással is bemegy dolgozni. Nem ismerem a betegszabi fogalmát, olyan nincs, hogy nem megyek dolgozni vagy valamivel nem leszek kész. Akkor is ha majd megszakadok, de kész kell legyek azzal, amit aznapra elterveztem. Sokszor a 30 perces kaja szünetből is csak 15 percet használok fel és lemegyek dolgozni, ezzel is időt spórolva. Aztán egy ponton a munkatársaim a többi részlegről tudatosították bennem, hogy pont ez a baj, hogy perfektcionista vagyok és tudják, hogy úgyis megcsinálom és éppen ezért egyedül is képes vagyok vinni a részleget, nem raknak mellém senkit. Mondták, hogy vegyek vissza a tempóból, de az nem én lennék. Így kitartottam, és végül májusban raktak mellém valakit. Aztán rádöbbentem, hogy nekem mégiscsak egyedül kell dolgoznom, mert úgysem jó úgy, ahogy más csinálja, mert nem elég alapos, nem tart kellőképpen rendet meg tisztaságot. Egy idő után elkezdtem utána ellenőrizni a dolgokat és sajnos napról napra találtam hibákat. Az egyik főindok amiért hónap dolgozója lettem az a selejtcsökkentés volt. Gyűlölöm a pazarlás mindenféle formáját, így ez nagyon fontos számomra, akár élelmiszer akár nem. Egy papírlapot is többször újra használok, amíg lehet. Viszont az új munkatársam nem elég alapos és ez miatt elkezdett növekedni a selejt is. De folyton utána kell dolgoznom, akkor megint csak nem jutok előre így észrevettem magamon, hogy előre megcsinálom a komolyabb feladatokat, hogy semmiképp se jusson a közelébe. De ez így nem normális. Szóval azt hiszem az lenne az egyetlen megoldás, ha olyan munkatársat kapnék, aki hozzám hasonló, aki komolyan veszi a munkáját és nem csak azért van ott, hogy letöltse a munkaidejét. De ezt leszámítva még mindig szeretek ott lenni, egyre több mindenkit ismerek már közelebbről, részt szoktam venni a csapatépítő rendezvényeken is, tetszik önmagában az egész, a munka is. Legutóbb decemberben írtam, hogy a fizetésem nagyon kevés és ha így megy, nem maradok ott. Na hát ez után januárban annyi fizetést kaptam, mint még soha. Alig hittem el, szóval csak az első két hónap volt gyenge, főleg mert akkor még nem kaptam pótlékokat sem. Úgyhogy ezzel nincs probléma. Már csak a szabikat kellene okosabb kitalálnom. Mert már októberben le kell adni a jövő évi teljes szabit. Dehát ki tudja előre mikor akar menni? Nekem főleg akkor kell szabi, ha koncertre megyek. Nyilván mivel kötelező kivenni, kiveszem a többit is, de a lényeg a koncerteknél lenne. Azt meg nem tudni így előre. És nem nagyon örülnek, ha variálni akarod. Ahogy most is szerettem volna a júniusit átrakni Augusztusra, mert mindig augusztus 18-tól szoktam szabin lenni 28-ig. Az előző munkahelyemen mindig így mentem 2019 óta. X1 miatt. 19-én One It nap, 27-én X1 nap. De most a 19-et alapból nem vehetem ki mert ünnep előtt nem szabad napot kivenni. 27-et meg kivehettem volna, és októberben alapból ezt akartam beírni, de akkor még másik részlegen tanultam be és mivel ott 7-en voltunk és én voltam az utolsó aki beírhatta. nem sok választásom maradt és más már kivette azt a hetet. Erre pont a szabik leadása után raktak át a mostanira egyedül, elég ideges voltam emiatt, hiszen simán kivetettem volna azt a hetet, ha nem ilyen szar az időzítés. És aztán mikor változtatni akartam nyár elején, már késő volt, mert már annyian mentek azon a héten az egész melóhelyemen, hogy már több embert nem tudtak elengedni. Szóval ezt bebuktam, de legalább a 26-27-et megkaptam szabadnapnak. Mert minden hónapban le lehet adni az igényeket a következő hónapra, szóval ez legalább segítség. Egész évben az augusztus 19 és 27 illetve a január 6 a legfontosabb számomra, hogy itthon legyek, ehhez ragaszkodom, képtelen lennék azokon a napokon dolgozni. Mikor márcsak ezen a három napon történik valamit a fandomomban, csak ezek maradtak nekünk. Nem akarok kimaradni az online dolgokból. Szóval tanultam ebből a helyzetből és már szeptemberben kidolgoztam a tervet mikor akarok szabira menni 2024-ben, hogy mikor szólnak, hogy ott a szabi terv, elsőként tudjam beírni. És így is lett, ahogy a főnök lerakta a papírt, én már be is írtam. Csak néztek, hogy mi bajom van. Mondtam, hogy én már készültem előre. Szóval összevetve mindent végülis szeretek bemenni oda dolgozni és remélem ez így is marad és remélem nem akarnak majd másik részlegre rakni, mert szeretik átpakolgatni az embereket ide-oda. De ha át is kerülök, nem akarok meleg helyre kerülni, mert akkor ott végem lesz. Idén még többet szédültem, mint eddig. Mindig is szédülős voltam, nem tudom miért, nem csak melegben, de melegben szinte mindig szédülök. Szóval nagyon nem lenne okés, ha átraknának. Nemrég el is ájultam. Nagyon durva volt, ájultam már el korábban is, pontosabban 3x, de most a negyedik alkalom volt a legfurább. Éjjel felkeltem és kimentem mosdóba de éreztem, hogy valami fura. Mikor már jöttem visszafelé, az előszobában annyira megszédültem, hogy esélyem nem volt, rögtön elvesztettem az eszméletemet. De az volt az érdekes, hogy miközben a földre zuhantam, tök azt hittem hogy már a szobában vagyok és az ágyba fekszem le. Teljesen meg voltam nyugodva, hogy az ágyba dőlök le. Pedig nem voltam magamnál, mégis tudtam gondolkodni, hogy most ledobom magam az ágyra. Dehát nem, és hiába nem voltam az eszméletemnél, hallottam a puffanást, ahogy a földre estem és magamra rántottam egy csomó mindent. De még akkor se tértem magamhoz, csak mikor már anyu meg nővérem kifutottak, hogy mi volt ez a csattanás. Akkor nyitottam ki a szemem és nem értettem mit keresek a földön mikor én az ágyba feküdtem le. Aztán utána felállítottak de olyan hányingerem volt, hogy nem tudtam állni. Bementem a mosdóba, de nem tudtam hányni, hiába volt rajtam az inger. De felállni se tudtam. Remegtem, vagyis az már inkább rángatózás volt. Fáztam és melegem volt egyszerre. Anyuék bevittek anyu ágyára, de sehogy se volt jó. Már mentőt akartak hívni, de nem akartam. Úgy éreztem, mintha több kiló súly lenne rajtam, mindenem fájt, csak nyögni tudtam. Vagy egy órán át. Aztán valahogy csillapodott az egész és akkor be tudtam mászni a saját ágyamba, de még órákig nem tudtam aludni, mert a hányinger meg a szédülés nem múlt el. Még az volt a szerencse, hogy nem reggeles voltam aznap. Máig nem tudom mi volt az, de nem szeretném újra átélni, rendesen halálfélelmem volt.
Amire amúgy még rájöttem mióta itt dolgozom, az az, hogy mennyire utálom a hangos embereket. Az 5:19-es vonattal indulok ha reggeles vagyok. Szeretem átaludni azt a 40 perces utat, de ez nem megy mindig ilyen egyszerűen. Már kitapasztaltam, hogy a leghangosabbak az első vágányban ülnek, így bár logikusan az lenne jó nekem is ha a megállót nézzük, de mégis a legutolsóba szoktam ülni annak is a legvégébe, mert középen mindig van egy 5 fős társaság akik végig vihogják az utat. Szóval már van egy bevált helyem, minden héten oda ülök, de még így is van hogy felszáll valaki aki vihog, hangosan beszél vagy ami a legrosszabb, végig telefonálja az utat és annyira fel tudom húzni magam ezen. Szerintem sosem voltam még senkire annyira mérges, mint az ilyen utasokra. Legszívesebben ilyenkor odamennék és rájuk ordítanék, hogy fogják be. Hajnal van, a legtöbben alszanak vagy olyasmi. És bár zenét hallgatok, szeretek ilyenkor azt is halkan. Általában Gracie Abrams dalait hallgatom ilyenkor, mert azok lassúak, megnyugtatóak. De mikor ott egy hangoskodó, muszáj vagyok teljes hangerőn hallgatni, de akkor meg már oda a pihenés. Egész nap melóban emberek között vagyok a zajban, muszáj, hogy meló előtt nyugalmam legyen. Ugyanígy abban a negyed órás úton a vonatállomástól a munkahelyemig, muszáj hogy egyedül sétáljak fel, senki se szóljon hozzám. Ez a másik ok, amiért a vonat legvégébe szoktam ülni. Mert az összes munkatársam együtt megy, egy helyre ülnek és végig beszélik az utat. Ezért mindig megvárom az állomáson, míg tutira előrébb kerülnek és csak utána kezdek el én is felgyalogolni. Hazafelé is igyekszem mindig elbújni a vonaton. Egyszerűen csendre van szükségem meló előtt és után. Képtelen vagyok a kommunikációra akkor, mindenki hagyjon békén. Napközben elbeszélgetek mindenkivel, kedves vagyok a vásárlókkal is, türelmes. De mikor vége a melónak, szükségem van a csendre, hogy kikapcsolhassak meló után.
Melón kívül egyébként nem nagyon tudok mit mesélni. Eléggé megrövidült a szabad időm, mióta ott dolgozom. Elindulok itthonról 5-kor, 4-re érek haza. Kaja, aztán kikapcsolásként napi Jóbarátok részek nézése és már este is van. Nyáron nyilván sok időt töltöttem a kertben, a virágok és a lepkék miatt, na meg a cicáimmal játszottam, de ennyi. Meg persze nővéremmel szokás szerint a közös szabadnapjainkor mentünk kirándulgatni, mindenféle programokra, új vegán helyeket kipróbálni, stb. Az idei első koncertem Simple Plan volt a Budapest Parkban. My Chemical Romance után újabb kedvenc csapatot láthattam élőben a tini koromból. Habár vagy 2010 óta nem hallgattam egy dalukat sem, tisztán emlékeztem rájuk, előjöttek a régi emlékek. Mondjuk jobban élveztem volna, ha nem előtte két nappal kaptam volna agyrázkódást, de nyilván nem akartam ez miatt lemaradni róla. Mostmár csak The Used és Fall Out Boy hiányzik, hogy teljes legyen a kép. Ők voltak a 4 legmeghatározóbb csapat, azok közül, akik még a mai napig együtt vannak.
De idén kétszer voltam már Berlinben is. Egyszer júliusban nővéremmel, mert ő még sosem volt Berlinben és már ódákat zengtem neki róla, szóval úgy döntött, meg akarja nézni miért vagyok érte oda annyira. És láss csodát, azóta ő is imádja Berlint. Van ott valami különleges ami rögtön magával ragad és nem hagy szabadulni többé. Van egy sajátos hangulata, mindig úgy érzem, mintha mentálisan gyógyulnék, akárhányszor ott vagyok és van egy jellegzetes illata is (amit már megtanultam, hogy borostyán illat és ikea-ban tök véletlen találtam ilyen illatú gyertyát és komolyan mondom, hogy pontosan olyan illata van, mint Berlinnek, a mai napig lesokkol ez a tény, vettem is belőle egy tucattal, hogy itthon a szobámban is érezhessem nap, mint nap). Megmutattam neki a kedvenc helyeimet, felfedeztünk újakat is, aztán éjszaka hazautaztunk. Jó kis nap volt és jövőre újra megyünk együtt oda. Aztán másodjára most voltam október 12-én. Gracie Abrams koncert miatt utaztam ki. Érdekes, hogy pont egy évvel ezelőtt is akkor voltam Berlinben. És tavaly mikor voltam tök véletlen belebotlottam a fényfesztivál egyik látványhelyszínébe, csak akkor még nem tudtam, hogy az nem egy állandó helyszín, hanem fesztivál van. Pedig akkor tuti megnéztem volna még pár helyszínt. De aztán idén megtudtam, hogy az a fényalagút a fesztivál miatt volt ott, szóval sokként ért a megvilágosodás és eldöntöttem, hogy most ha megyek, bejárom az összes helyszínt. Jól kidolgoztam a tervet, hogy tudjam hogy menjek sorba, de a 43 látványosság nem volt túl közel egymáshoz, így egy este alatt képtelenség bejárni őket. Ezért oda mentem, amit érdekesnek találtam az előzetes képek alapján. De így is vagy 32-t megnéztem és fellejthetetlen élmény, egyszerűen ezt mindenkinek látnia kellene. Jövőre együtt tervezünk menni rá nővéremmel.
Aztán másnap volt a koncert. Nos hát az már nem ment gördülékenyen. Alapból az előzmények sem. Mikor még februárban megvettem a koncert jegyet, akkor csak az alap jegyet lehetett megvenni és mindig koncert előtt pár héttel vehetsz hozzá kiegészítő extra jegyeket. Tavaly is így vettem a vip jegyemet rá. De idén nem mondták, hogy készülj mert majd xy-kor lesz a jegyeladás, hanem csak szimplán kiírta twitterre, hogy most vannak a vip jegyek, vegyétek. És persze én dolgoztam, esélyem sem volt, két órával később láttam csak a bejegyzést, addigra meg persze minden jegy elfogyott. Annyira ideges voltam, mert direkt spóroltam mindenen, hogy megvegyem a vip jegyet és igazságtalan, hogy nem szóltak előre. Ennek hangot is adtunk jó páran. De nem lett belőle semmi és annyira haragudtam rá meg az egész helyzetre, hogy tök elment a kedvenc a koncerttől. Napokig sírtam miatta, mert tényleg erre vártam 8 hónapig erre így bebuktam, meg mert alig történik velem valami jó és akkor még ez sem jön össze. De aztán rá egy hétre bejelentettek még két koncertet (erről majd később), így a dühöm ezzel kapcsolatban elszállt. Szóval mivel sima jegyem volt, tudtam, hogy viszonylag korán kell kimenjek, olyan 8 körül szerettem volna, de nem jött össze, csak 10 után. Így kaptam meg a 91-es sorszámot. Szakadt az eső, de szerencsére be tudtam húzni magam egy épület alá és ott olvasgattam úgy 3-ig. Aztán meg visszaindultam a szállásra, hogy elkészüljek. Csak hogy lett egy kis probléma a közlekedéssel, a sok háborús tüntetés miatt csomó tömegközlekedés nem járt így totál ki voltam borulva. Alig volt időm elkészülni, ráadásul kisütött a nap is és tudjátok a sok eső után milyen fülledt idő tud lenni, ha kisüt a nap. Ömlött rólam a víz, ez is idegesített. Nem is tudtam rendesen sminkelni, úgy ahogy szerettem volna, mert nem volt rá időm meg kurva meleg volt és mikor indultam volna vissza, már abszolút semmi nem járt a környékemen. Próbáltam kiokoskodni, hogy tudnék eljutni a koncertre, de baromi sok idő ment el. Fél 7re volt betervezve a kapunyitás, de 6kor még azt se tudtam, hogy mivel induljak el. De aztán késett a beengedés, szóval odaértem. Viszont most nem vették olyan komolyan a sorszámozást és mindenki össze vissza állt. Hiába kerestem meg a 90-es lányt, előttünk álltak még 150-es számúak is, mert mindenki beállt a barátaihoz és így kurvára hátra kerültem. Aztán elkezdtek beengedni és mikor már azt hittem nem lehet már semmi, hát nem tudták beolvasni a jegyemet. Azt írta ki, hogy érvénytelen. Mondom az nem lehet, épp mutattam volna a levelet (pont ettől tartva viszem mindig magammal, nem csak a jegyet), mire sokszori próbálkozás után végre beolvasta. De levert a víz. Végre bent voltam, kb a 8. sorban álltam középen, azt gondoltam, hogy ha fél 7 után elkezdenek beengedni akkor 8kor kezdés van, dehát nem. Nem történt semmi, már az ájulás kerülgetett, de nem tudtam kimenni vízért olyan szorosan állt a tömeg, ráadásul egy csomóan leültek előttem meg mögöttem így még kevesebb hely lett és akik álltunk még a lábunkat se tudtuk megmozdítani. Már zsibbadtak a végtagjaim. Örökkévalóság volt mire eljött a 9 óra, erre még mindig nem Gracie kezdett hanem az elő fellépő. Gyűlölöm ezt a szokást, minek kell húzni az időt meg az emberek idegeit ilyenekkel, senki nem kíváncsi rájuk. Főleg ha még szar is meg tök más, mint amire elmész. Nem hazudok, ez volt a legrosszabb és leghallgathatatlanabb “énekes” akit valaha hallottam. Egyszerűen kínzás volt, fizikailag fájt. Ugyanarra az egy gitár ütemre motyogott meg vinnyogott majdnem fél órán keresztül. Nem lehetett érteni a szöveget, nem is tudott beszélni se a dalok között, csak vihogott. Ha valami fogyatékossága lenne azt megérteném, de nem, inkább olyan volt, mint aki totál be van szívva. Már olyan idegállapotban voltam az egész nap miatt, meg még ez is, hogy komolyan ott voltam, hogy kiállok a sorból, mert nem bírom tovább. Aztán végre fél 10 előtt 10 perccel abba hagyta. Azt hittem akkor majd fél 10-kor kezd, mert amúgy eddig mindig 10-ig be kellett, hogy fejezzék a koncertet. Ez a szabály ott kint is érvényes, nem csak nálunk. Mondom ha fél óra lesz az egész és ezért szenvedtem végig az egészet, akkor tuti dühröhamot kapok. Dehát nem kezdett, eljött a 10 óra és még mindig nem kezdett. Már olyan szinten elegem volt, hogy aztán hiába kezdett 10:10-kor, az elejét nem is tudtam élvezni, mert annyira mérges voltam. De aztán sikerült elengednem a dolgot mire jött a kedvenc dalom, ami egyben az év dala is számomra idén, semmi nem tudta felülmúlni ezt a dalt február óta:
Végül lement a teljes setlist, ráadásul plusz két dalt is lejátszott, amit máshol nem, mert hogy Berlin a kedvenc városa. Ezt már sokszor mondta korábban is, persze nem is csodálkozom rajta. Kicsit bántam, hogy most nem második sorból élhettem át a koncertet, mint tavaly, teljesen más volt az egész élmény így, de azért természetesen ez is felejthetetlen volt és várom, hogy újra lássam. Csak mostmár kezdek kicsit paranoiás lenni. Mert mikor tavaly volt koncertje, akkor is egy csomó rossz dolog történt velem odakint. Most is. Holott a többi koncertnél meg utamnál semmi nem volt. Mindig csak nála. Mostmár előre félni fogok mik lesznek még… Tanulva a tavalyiból, most nem vártam a helyszín előtt a koncert után, hogy kijöjjön. Tavaly ott voltam majdnem éjjel 3-ig, nem is értem minek és ugye rossz helyen is szálltam le az éjszakai buszról, egy elhagyatott temetőnél, ahol világítás se volt és 20 percen át futottam mint egy hülye a szállásig a szakadó esőben. Na most egy percig se vártam, a szálláson akartam lenni minél hamarabb. Másnap csak az éjszakai járattal jöttem haza szóval egész nap mászkáltam, elmentem a kedvenc helyeimre, hogy feltöltődjek, mielőtt hazaindulok. Mindig rossz érzés ott hagyni Berlint, mert sosem tudom mikor térek vissza. Hát most ha hamarabb nem is, de júniusban visszamegyek. És akkor rá is térek a korábban emlegetett koncertekre. Tehát tök ki voltam borulva, hogy nem kaptam VIP jegyet, majd aztán jött Olivia Rodrigo következő turnéjának bejelentése. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Azt hittem majd csak valamikor decemberben kezdik el szervezni. Dehát nem, igaz még júniusig így is rengeteg idő van csak ugye a jegyet már meg kellett venni. Szóval jelnek vettem, hogy Gracie-re végül nem sikerült VIP jegyet venni, helyette vettem Olivia koncertjére jegyet. De persze ez se ment könnyen. Valahogy szeptember egy elcseszett hónap volt, itthon is, a koncertekkel kapcsolatban is, és még melóban is minden szar volt, még sírtam is bent a munkatársaim előtt, pedig ez nagyon nem jellemző rám, de rajtam csattant egy fontos dolog, amit az új munkatársam csinált nem én és képtelen voltam uralkodni az érzéseimen. Aztán meg valaki feltörte a szállásom profilját booking.com-on, ellopták a kártyaadataimat és le kellett tiltatni a bankkártyámat. Úgyhogy 2 hétig nem volt kártyám és persze pont ekkor volt jegyvétel, annyira elegem volt mindenből. Vehettem meg nővérem kártyájával. De még azelőtt, előre kellett regisztrálni és akkor sorsoltak, hogy ki vehet jegyet és ki kerül várólistára, vagy ki még arra se. Ráadásul egy ember csak egy helyszínre regisztrálhatott. Na mondom akkor ezt buktam, akkor ennyi volt, amilyen elcseszett volt ez a hónap, tuti nem kapok lehetőséget. Teltek a napok, úgy volt, hogy 20-án küldik ki az emaileket de már este volt és semmit sem kaptam, úgyhogy le is mondtam róla. Erre egyszer csak jött egy értesítés és nem akartam elhinni, de kisorsoltak. Nővérem is jelentkezett, de csak miattam, hogy több esélyem legyen, de ő csak várólistára került. Aztán rá egy hétre lehetett megvenni a jegyet. Dehát persze pont dolgoztam aznap, mondom mindegy, majd felmegyek és elbújok a mosdóban, így vettem tavaly a Gracie jegyemet meg asszem a Sasha Alex Sloan jegyemet is. Ott vártam a mosdóban, mint egy hülye, erre kiderült, hogy sorban állás van a jegyeknél. Több százan voltak előttem és mire sorra kerültem, egyszerűen nem dobott át az oldal a jegyekre, csak azt írta ki, hogy xy percem maradt hátra és utána újra sorba kell állnom. Hiába csináltam bármit, nem működött az oldal. Már fél órája ott szenvedtem, de semmi se történt. Szóval végül le is mondtam az egészről, és visszamentem. De ahogy mentem le a lépcsőn, betöltött az oldal. Mondom ilyen nincs. Nyilván gyanús lett volna visszamenni megint a mosdóba, így a raktárba zárkóztam be és végre sikerült megvegyem, ráadásul még mindig volt az a jegy amit akartam. Állójegy a színpad elé. Csoda. Szóval június 1-én ha semmi sem jön közbe, újra láthatom őt és remélem olyan álomszerű lesz, mint az előző volt. Habár bevallom őszintén, az új albuma nekem csalódás volt. Az első albumot széthallgattam, életemben nem hallgattam meg egy albumot ennyiszer mint ezt, az egyszerűen tökéletes volt. De az új albumról csak 4 dalt szeretek a 12-ből ami nagyon rossz arány. De legalább ez a két dal megüti az előző album tökéletességét. Alig várom, hogy halljam őket élőben.
De akkor is az első albuma lesz az örök favorit. Nagyon sokat jelent számomra, átsegített a fájdalmamon, mintha az összes sor rólam szólt volna. És talán pont azért, mert ennyire közel éreztem magamhoz a dalokat, de ez az album lett a motivációm mindenre. Korábban sosem volt ilyen, de mióta ez az album megjelent, folyton ezt “használtam” kabalaként. Ha valahova mentem vagy valamire vártam, ami fontos volt, ezt az albumot hallgattam előtte, mert úgy éreztem szerencsét hoz és akkor sikerülni fog minden. Pl mikor az állásinterjúra mentem, előtte is ezt hallgattam. Aztán akkor is mikor kihirdették a hónap dolgozóját ahol jelölve voltam, akkor is. Mikor hitelt akartam intézni magamnak, akkor is. Mikor életem legfontosabb koncert jegyét akartam megvenni (amiről ezután írok majd), akkor is. Tehát minden fontos esemény előtt a Sour albumot hallgatom és mindig segített és remélem ez így is fog maradni, mert szükségem van erre a motivációra.
És akkor, elérkeztünk oda, amit direkt hagytam utoljára és amire még belegondolni is nehéz, nem hogy írni róla. Aki ismer, vagy olvasta a korábbi bejegyzéseimet, vagy követ instan, stb, az tudja, hogy az elmúlt 4 és fél évem egy valami vagy inkább valaki körül forgott. Visszafordíthatatlanul, hiába szerettem volna tenni ellene, nem tudtam nem rá gondolni, vagy úgy tenni, mintha az összes dolog ami körül vesz vagy amit tenni szoktam, nem rá emlékeztetne. Szóval igen, Seungyoun-ról van szó. Már tavaly óta éreztem, hogy mielőtt bevonulna a kötelező katonaságba, tuti világturnéra indul, csak reménykedni tudtam, hogy Európába is jön. Habár összerándult a gyomrom, akármikor erre gondoltam, de mindennél jobban szerettem volna látni őt legalább egyszer az életemben. Csakhogy azt is tudtam, hogy ez egy drága mulatság lenne és hogy a fizetésemből nem tudnám csak úgy kivitelezni ezt az egészet, ezért elkezdtem hitelt intézni magamnak, mármint hitelkártyát, különböző bankoknál, de mindenhol visszautasítottak, mivel 2014-ből van egy kis félreértésem az OTP banknál. Csináltattam egy kártyát, amit soha nem kaptam meg, de a kártya-és éves díjat a mai napig be akarják rajtam hajtani. És már annyi tartozás felgyülemlett, hogy ez miatt tiltólistás lettem. Közben már kénytelen voltam elkezdeni törleszteni azt a szart, mert végrehajtóhoz került az ügy, de a mai napig felidegesít, hogy olyan dologért szívok, amiről nem tehetek és hiába tettem feljelentést, senki nem foglalkozik az üggyel. Szóval már törlesztem, de akkor se tudtam semmit intézni és addig húzódott ez, hogy aztán eljött a szeptember. A sokkoló tény az, hogy szeptember 8-án azt álmodtam, hogy koncertet tartott itt nálunk és én nem tudtam róla és lemaradtam az egészről. Erre mikor felkeltem, az első dolog volt amit megláttam, hogy bejelentette a turnéját. Akkor még nem volt meg az összes helyszín, de rossz érzésem volt, ami aztán be is jött. Szeptember 19-én a semmiből megjelent két európai dátum, egy londoni és egy párizsi. 25-én volt a jegyeladás, szóval 6 napom volt kitalálni mi a francot csináljak. A VIP jegy leírása pedig úgy hangzott, mint egy álom, mint amiket a fanficeimben írok, képtelenség, hogy az valóság legyen. Csak sírtam és sírtam napokig, mert tudtam, hogy a nemrég álmodott álmom most fog megvalósulni és lemaradok róla. Képtelen voltam a kommunikációra, se itthon, se melóba. Ezt az egy dolog szerettem volna és minden megsemmisült, én is. Aztán mikor túl voltam a 3 napi síráson és megpróbáltam észszerűen gondolkozni, azon agyaltam honnan szerezhetnék ennyi pénzt. Bármire képes lettem volna, míg végül sikerült személyi kölcsönt felvennem. Jó sok kamattal, a dupláját fogom visszafizetni , de őszintén? Nem érdekelt. Erről folyton Olivia Logical dala jutott eszembe, ahogy a blog bejegyzés címe is mutatja, a szerelem/szeretet sosem logikus, nem az szerint cselekedsz ilyenkor. Csak arra gondoltam, hogy semminek sincs értelme többé, ha én erről lemaradok. Nem akartam arra gondolni, hogy hogy fogom visszafizetni meg hogy eladósom, csak arra koncentráltam, hogy ők ne utasítsanak el és végül, a jegy eladás előtt 2 nappal már a kezemben is volt a pénz. Annyit vettem fel, ami fedezi a koncertjegyet, a repülőjegyeket, a szállást és a költőpénzt is. Sikerült elcserélnem a jegyértékesítés napját is, hogy aznap ne dolgozzak. Nem nagyon engedik, hogy utolsó pillanatban változtass, így kellett egy erős indok és sikerült is. Ezek után pro és kontra dolgokat írtam fel, hogy döntsek Párizs és London között. Az elején arra gondoltam, hogy nyilván Párizsba megyek, úgy gondoltam adja magát. Középsuliban tanultam is franciául, mert odavoltam mindenért, ami francia. A középsulimnak volt egy testvériskolája Franciaországban, így mindig jöttek a cserediákok is hozzánk, de mi sosem mentünk ki. Ugyanakkor Londonba is mindig is vágytam, mert hangulatilag az sokkal jobban passzol hozzám. De inkább az anyagiak miatt akartam dönteni és végül mindent összevetve arra jutottam, hogy London sokkal olcsóbb még úgyis, hogy oda már kell útlevél és nekem azt még csináltatni is kellett. Szóval London mellett döntöttem. De azért foglaltam szállást mind a két városba még jegyvétel előtt, hogy nehogy elkapkodják a koncert helyszín közeli helyeket. Viszont a jegyvétel napján esett csak le, hogy Londonban más időzóna van és ott egy órával később lesz az eladás, szóval nem lesz B terv, ha nem kapok Londonra jegyet, akkor annyi. Akkor nem próbálhatom meg Párizsra, mert addigra már elfogy minden. Szóval még jobban aggódtam, mint azelőtt. 10kor volt Párizsban, így tehát 11kor Londonban. Olyan volt a jegyeladás, hogy közben folyamatosan mutatta mennyi jegy fogy és 1 perc alatt az egész terem betelt. Mondom ilyen nincs, hogy lehetséges ez?? Ezután totál görcsbe állt a gyomrom. Az az egy óra örökkévalóság volt. Aztán végre számolt vissza az oldal de amint letelt az 1 mp már ki is írta, hogy VIP elfogyott. Mondom mi? Az nem lehet! Esélyem nem volt rá, aztán hirtelen elfogyott az early entry jegy is és hiába voltam kiborulva, tudtam, hogy ha várok a semmire, akkor ténylegesen lemaradok az esélyről, hogy lássam. Szóval gyorsan lecsaptam a normál álló jegyre, de persze ez sem ment simán, mert mind kiderült, csak német banknál lehet fizetni csak német kártyával, senki nem értette és mindenki fel volt háborodva. Csomóan azért vesztették el a vip jegyet, mert nem tudtak fizetni és kikerült a kosarukból. Aztán már vagy fél órája próbálkozott mindenki, berakták a paypal fizetési lehetőséget, szóval gyorsan rámentem, erre nem engedett belépni paypalre pedig már 10 éve ugyanazt a jelszót használom, de egyszerűen nem engedett be, lehet túl ideges voltam. Még jó, hogy nővérem itthon volt, átutaltam neki a pénzt és kifizettem az ő paypaljével. Amint megvettem, visszakerültek az early entry jegyek, mondom ilyen nincs. Annyira idegbeteg voltam erre az oldalra meg koncertszervezőkre. Megvettem hát azt a jegyet is. De hiába vettem meg, csak sírtam és sírtam, hogy lemaradok arról az álomszerű élményről, amit a VIP jegy adna. Hogy feleslegesen vettem fel hitelt meg mindent. A koncertszervezők viszont kiírták, hogy folyamatosan frissítsük az oldalt, mert még nem fogytak el a VIP jegyek, mert a kosarakból folyamatosan kikerülnek. Kifizettem már 80 ezer Ft-ot két jegyre, de nem érdekelt, nekem a VIP kellett. De hiába frissítettem, mindig sold out volt. De folyamatosan olvastam a twittert is és mások írták, hogy nekik bedobott VIP jegyet, így nem adtam fel. 11 óta folyamatosan frissítettem az oldalt, már zsibbadt az ujjam a kattintgatástól , majd 5 órakor egyszer csak ott volt egy VIP jegy. Annyira remegtem, hogy alig tudtam beírni az adataimat, amíg ki nem fizettem, nem is hittem el, de sikerült. Sikítottam és nem akartam elhinni, hogy ez velem megtörtént. A mai napig nem tudom elhinni. 102 ezer Ft volt a VIP jegy egyébként, szóval minél hamarabb szerettem volna eladni a másik két jegyet, a sima jegyet már sikerült is a másik meg folyamatban van, de kicsit parázok azóta, hogy valahogy meg tudják szerezni a VIP jegyemet. Ami elvileg nem lehetséges, dehát nagyon paranoiás vagyok és ez a koncert a mindent jelenti szóval valószínűleg ezen fogok aggódni addig a pillanatig, míg be nem csipogják a jegyemet. Elkezdtem visszaszámolni a napokat és hihetetlen, hogy már több, mint egy hónap eltelt a jegyvétel óta és már csak 27 nap van a koncertig. Túl gyorsan pörögnek a napok és én egyáltalán nem állok készen erre. Hogy lássam, vagyis találkozzak is vele közvetlen közelről, még beszélni is fogok vele és esküszöm az ájulás kerülget ha erre gondolok. Liftezik a gyomrom annyira izgulok a gondolatától is. A dalait is ha hallgatom mióta tudom, hogy látni fogom őt, a gyomrom görcsben van, nem is tudom rendesen hallgatni őket. Nyilván nagyon várom, de rettegek is és ez miatt azt szeretném, ha kicsit lelassulna az idő, habár tudom, hogy mindegy mennyi idő áll a rendelkezésemre, sose tudnék erre felkészülni. A tervet már megírtam, már az útlevelem is kész. De magára a koncertre nem tudom, hogyan tudnék erőt gyűjteni. Most hétvégén kezdődött a turné Szöulban, a setlist eszméletlen jó. Habár hiányzik az egyik kedvenc dalom, viszont rajta van a Different amivel kezdődött minden 4 és fél éve. Az a mi dalunk, hihetetlen belegondolni, hogy hallhatom élőben. Feltéve, ha nem változik a setlist, de nagyon remélem, hogy nem fog. Szóval 27 nap van addig és nagyon remélem, hogy semmi sem jön közbe, mert azt nem élném túl. Nem akarom elkiabálni, de mióta megvan a VIP jegyem (azon felül, hogy folyton aggódok, hogy valahogy mégse fogadják majd el) sokkal könnyebben veszem az akadályokat. Nincs meg az alap depis hangulatom, bent munkában is ha valami rossz történik vagy mérges vagyok, mert megint nekem kell mások után dolgoznom, mindig lenyugtatom magam azzal, hogy “nyugalom, majd elmúlik, de gondolj arra, hogy ez mind nem számít, hiszen találkozni fogsz Younnal” és akkor máris újra jó a kedvem és elszáll minden düh. És rájöttem, hogy bár eddig is tudtam, de mostmár biztosra állíthatom, hogy ő a megoldás mindenre, az egyetlen, ami véget tud vetni a depressziómnak. És az, hogy ignoráltam őt majdnem 1,5 évig amiatt, amit X1-ről mondott, csak rontott a helyzeten, mert nem X1 a megoldás, hanem ő a megoldás. És erre hamarabb rá kellett volna ébredjek.
Ugyanakkor a kényszerbetegségem felerősödött. Gyerekkorom óta együtt élek a obszesszív-kompulzív szindrómámmal, sokszor írtam itt is róla. Hogy sokszor 3 órát vett igénybe mire mindent újra és újra leellenőriztem, hogy végre nyugodtan befeküdhessek az ágyba. De nem csak ez. Folyton olyan kényszergondolataim vannak, hogy ha nem csinálom meg ezt vagy azt újra, akkor meghal ez vagy az. Mintha egy mozdulaton múlna minden. Ezért újra és újra meg kell csinálnom előről az egész mozdulatsort és ha valami bezavar kezdem előről és ezért tartott 3 óráig mire be tudtam menni a szobába. De aztán mikor X1 feloszlott, olyan mély depresszióba kerültem, hogy még ez a zavar is szinte teljesen háttérbe szorult. Elég volt mondjuk 3x leellenőriznem mindent, ami nyilván nem normális, de mégiscsak kevesebb, mintha 30x tettem volna. Mert az járt a fejemben, hogy már amúgyis a mélyben vagyok, ennél rosszabb már nem jöhet, leszarom az ellenőrzési rendszert meg a démonokat a fejemben. De mióta itt ez a koncert, amit mindennél jobban várok, azóta újra itt vannak azok a gondolatok, hogy ha nem igazítom meg azt a kurva terméket huszadjára is a polcon, akkor tuti nem fogok tudni bemenni a koncertre. És naponta legalább 50 helyzetben jön ez a gondolat és megint mindent meg kell csináljak újra és újra és újra és újra. Megint nem tudok ágyba se kerülni időben. Szóval ez egy kib*szott ördögi kör. De túl leszek ezen is.. csak addig az őrületbe fog kergetni.
És végül, szeretném, ha mindenki aki ezt olvassa, egy perces néma csendben gondolna Matthew Perry-re, arra az emberre, aki gyerek korom óta a legjobban meg tudott nevettetni. Jóbarátokon nőttem fel, a mai napig minden egyes nap a részeket nézem, ez az egyetlen dolog, ami kikapcsolja az agyam a munka után és ami elfeledteti velem a fájdalmat. Ők segítettek át 2020-on is mikor semmi mást nem szerettem volna, csak meghalni. Ez nem csak egy sorozat, ez egy család, ami több millió embert segített át a nehéz időkön. Nagyon sok mindent köszönhetek nekik és Matthew-nak, aki a legviccesebb ember, akit csak ismerek. Mikor a könyvét olvastam, kiszakított egy darabot a szívemből, tudva mennyit szenved és szenvedett. Most pedig egy újabb darabot vitt magával, hogy itt hagyott minket. Mindannyian elveszítettünk vele egy barátot. Őszintém remélem, hogy könnyebb neki mostmár odaát. Nem tudom mikor leszek képes elfogadni, hogy nincs többé. Örökké emlékezni fogunk rád, remélem tudod, hogy nagy nyomot hagytál ezen a világon, pont ahogy szeretted volna. Köszönjük Matthew. Ég veled! 🖤
Dóri Rainbow's blog 