Történések

Pénteken az első általános iskolás osztályommal volt osztálytalálkozóm. Akik nagy része egyébként az ovis társaim is voltak. Velük jártam ovi óta egészen 7. osztályig, mikor aztán jött egy kicsit züllött időszakom és megbuktam földrajzból, tanulni a pótvizsgára meg egyáltalán nem tanultam. Nem is akartam. Nem bántam, hogy le fogok bukni, mert nem szerettem azt az osztályt. Nem álltak közel hozzám. És azóta is hálát adok Istennek, hogy lebuktam, mert az új osztályomat imádtam. Majdnem egytől egyig mindenkit. Nem volt oltogatás az osztályban, kiközösítés, semmi. Valószínűleg ez azért lehetett, mert csak 16-an voltunk. Nagyon jó osztály volt, és mindenkivel jóban voltam és 4 legjobb barátomat is ott szereztem, akikkel még nap mint nap találkozok, elmegyünk erre-arra. Így volt pénteken is. Mivel egyikük szintén lebukott a már említett osztályból, csak ő még 6.-ban, így vele mentem. Gergővel leültünk az a a pár ember közé, akik eljöttek a talira, mondjuk valljuk be, mi is utolsó fél órára mentünk csak el, mert inkább a szomszéd kocsmában voltunk, mintsem átmenjünk. De erőt vettünk magunkon. Viszont annyira hülyén éreztük ott magunkat. Mintha sosem lettünk volna osztálytársak velük. Nagyon durva, de próbáltam visszaemlékezni és nagyon kevés dologra emlékszem azzal az osztállyal kapcsolatban. És rá kellett jönnöm, hogy míg én elég sokat változtam, ők pontosan ugyanolyanok, mint évekkel ezelőtt. Egyetlen egy fiú volt, akivel még 5.-ben jóban voltam, aztán már nem annyira, most viszont pozitívan csalódtam benne. Tiszta intelligens lett, ahhoz képest, hogy régen az a tipikus gyerekes, “benne vagyok minden csínytevésben” figura volt. Aztán mikor elhangzott a többiektől felém a szokásos “Na és mi van veled, mit csinálsz, tanulsz még?” kérdés, akkor valahogy nem akartam semmit sem mondani. Nem akartam elmondani, hogy mik a terveim, mikkel foglalkozom. Semmit. Nem azért, mert szégyelltem volna, pont az ellenkezője, egyszerűen nem akartam, hogy bármit is tudjanak rólam, nem akartam, hogy ha közlöm, hogy író akarok lenni, akkor tovább kérdezősködjenek. Egyszerűen nem akartam velük kapcsolatban semmit. És őszintén örülök, hogy a 24-es osztálylétszámból, ami egyébként elsőben 36 volt, abból csak 10-en, plusz mi ketten voltunk ott.
Nekem ez egy negatív élmény volt, és le is hangolt valamilyen szinten. Főleg az, hogy a volt legjobb barátnőm is abba az osztályba járt, most meg mintha idegenek lettünk volna, olyan volt.
De mindegy, túl tettem magam rajta, mert a nap előtte és utána való része jó volt. Elvoltunk és rengeteget nevettünk a barátaimmal.

Aztán suliban már kevésbé ilyen jó a helyzet. Mivel nem voltam táncon az őszi szünetben, így át lettem téve a pincér csoportból a cukrász csoportba a megkérdezésem nélkül persze. Tudtam, hogy ez lesz. De hogy őszinte legyek, leszarom. Nem érdekel. Voltaképpen még talán jól is jön ki, mivel kiskorom óta egészen 7.-ig cukrász is akartam lenni. Szóval nem érdekelne, ha nem pincérként kéne táncolnom, hanem cukrászként. Nem is ez a fő baj. Hanem, hogy egyszerűen nem érdekel. Rühellem a tánctanárt, rühellem ezt a táncot, rühellem, hogy ennyi a veszekedés az osztályban a tánc miatt és rühellem, hogy semmi másról nem tudnak beszélni, csak erről a hülye szalagavatóról. Persze engem is érdekel(t), de nem ilyen szinten. Nálam ez az utolsó helyen áll, de ők komolyan mondom, hogy elintézik azt is, hogy konkrétan még a szalagavatóra sem megyek el. A tánc szerintem már felejtős, mivel most pénteken sem megyek. De nem bánom, hiszen az egész úgy szar, ahogy van. Én szeretek táncolni, akkor, ha az értelmes. De ez nem az. A szalagavató meg kezd egyre jobban lehúzni pénzügyileg. És én abból a pénzből, amit megkeresek és megoldom a havi dolgaimat, nem fogom erre az eseményre áldozni, mert mint mondtam, nekem ez áll az utolsó helyen. Így tehát se ruhám nincs szalagavatóra, se sminkes és fodrász időpontom, se semmi. És még a táncot is ki kell fizetnem, holott ott sem voltam és a külön óráknak köszönhetően, most 2x annyit, mint az előző hónapban. Nekem ez nem megy. És anyunak sem. Így sem tudja megoldani, hogy mindenre elég legyen, nemhogy ha még ezekre is ki kéne adnia. És bár mikor mondtam neki, hogy én nem megyek szalagavatóra, kiakadt és mondta, hogy dehogynem és megvesz nekem mindent, én tiltakoztam. Szó sem lehet róla. Nem fogom adósságba verni őt még jobban egy nyavalyás szalag miatt. Apropó szalag. Ma tudtuk meg, hogy az osztályok kiválasztották milyen szalag legyen. Csak persze a mi osztályunkat megint elfelejtették megkérdezni és már el is készítették a miénket is. Amúgy szépek lettek és amúgy is a bordóra szavaztam volna, csakhogy szerettem volna szólni, az anagrammámmal kapcsolatban. Nekem 3 nevem van, de a második keresztnevemet utálom, nem is írom oda sehova, tehát szerettem volna innen is lehagyni, de hát rátették. Úgyhogy most már mindegy. Nem tudom hogy lesz. Mondtam ezt barátnőmnek, aki egyben az osztálytársam is és felajánlotta, hogy majd ő segít, ad ruhát meg ilyenek. Nagyon kedves tőle és tudom, hogy ő tényleg szívből segíteni akar, nem csak megjátssza, hogy ő legyen a jófej. De nem akarom. Nem akarom, hogy bárki is miattam fáradozzon, nem akarom, hogy bárki is sajnáljon. Épp ezért nem is mondtam ezt el az osztálynak meg ofőnek, mikor kihúztam magam a dolgok alól. Nincs szükségem a sajnálatukra. Inkább higgyék azt, hogy flegmaságból és nemtörődömségből nem megyek el a táncra meg a szalagavatóra.
Viszont kedden egy elég rossz hírt tudtam meg, ami konkrétan a terveimet teljesen tönkretette. Viszont köszönhető a jó kedvemnek, most szinte egyáltalán nem érintett mélyen, pedig az érettségiről volt szó. Kiderült, hogy nem fognak tudni felvenni nappali tagozatos iskolába. Legalábbis abban a suliban nem, ahol jelenleg tanulok. Ami azt jelenti, hogy vagy az estit választom, ami egyébként nem kis pénz összeg… Vagy pedig másik suliba iratkozok át, miután elvégeztem ezt a szakmát. Lemondtam arról, hogy nem fejezem be ezt az évet, mert igazából így se-úgy se vesznek át. Fogalmam sincs mit csináljak, hova menjek, hova ne. Egyetlen egy dolgot tudok: nem fogom hagyni, hogy ez miatt vesszen el az egyetemi álmom!

És hogy miért nem megyek most pénteken? Azért, mert aznap lesz Barna Gergely első hivatalos koncertje, amit már az első pillanattól kezdve elmondhatatlanul várok. És mivel 6-kor van a közönségtalálkozó, így nekem már legalább a fél 4-es vonattal fel kell mennem Pestre. A tánc pedig 2-ig tart és utána csak a 14:40-es buszt érem el, amivel 15:10-re érek haza. Szóval ez így esélytelen, mivel nekem el kell készülnöm, meg kell ebédelnem, satöbbi. Szóval arra jutottam, hogy aznap egyáltalán nem megyek suliba, mivel 4 órára nem érdemes bemenni, mivel úgyis mind csak gyakorlat, ráadásul a reggeli italokat fogjuk venni, ami nem valami nehéz, sőt, tehát ha lemaradok az se para.
Amúgy már a keddi nap is annyira kikészültem a suliban, hogy az ötödik óra után fogtam magam és leléptem. Nem szoktam lógni, csak ha úgy adódik, és most muszáj volt, mert nem bírtam már. Nem tudtam koncentrálni az órákra, csak szenvedtem össze-vissza és a pénteken járt már az agyam. Képtelen lettem volna még 3 órát kibírni. Kicsit mondjuk paráztam, mert a 8. órám pont ofővel lett volna, meg pont élelmiszer, ami az egyik kedvencem a mostani tantárgyaim közül. De hát az előtte lévő gazdaságot képtelen lettem volna végig ülni. Meg amúgy is haza akartam érni hamar. Így 2-re már itthon is voltam. Azért nem mindegy, hogy 4-re vagy 2-re érek haza. És amúgy megint nagy mázlim volt, mint szinte mindig, mikor ellógtam az 5 év alatt. Most sem lettem beírva. :D Úgyhogy ügyes vagyok. Ezért jó jó tanulónak lenni, mert a rosszakat és a gyakran logókat mindig kiszúrják, engem meg ritkábban. :D Úgyhogy nekem ennyi volt a suli a hétre, mert ugye szerda meg csütörtök melós nap van. Vagyis nekem csak szerdán, mert a csütörtököt hétvégén dolgozom le.

Hazafelé bementem az összes virágos, játék, bizsu, papír, kreatív és hasonló boltokba, de sehol sem találtam kis sárga buszos kulcstartót. Nemhogy sárgát, semilyet, sőt semmit, ami buszos lett volna. Rendesen hülyének néztek az eladók. -.- Két várost is körbejártam, de sehol semmi. Aztán ma voltam anyummal Pesten a 2. kerben, ott is mindent körbejártunk, de ott sem volt semmi. Sőt hazafelé is mindenhol megálltunk, Solymártól kezdve egészen hazáig mindenhol. És nem jártunk sikerrel. Holnap még megnézzük pár helyen, de ha ott sem lesz, akkor majd a nyugati és környéke részt célozom meg a koncert előtt. Csakhogy nagyon nem akarom az utolsó pillanatra hagyni. Egyébként azért kell, mert egy ilyen buszos kulcstartóval szeretném meglepni Gergőt. Ha nem lesz sehol, akkor kitalálok valami mást, de ez lenne a legjobb, hiszen a buszon találkoztam vele először. Meg én vagyok neki az “esztergomi buszos Dóri” szóval nem adom fel és reménykedem, hogy valahol csak találok olyat.
Amúgy sokat gondolkodtam ezen a dolgon.. És mekkora jel volt már az a nap. Nem sok esély volt erre, hogy pont azon a buszon lesz, amivel én mentem dolgozni. Meg hogy nem volt ülőhely és ezért pont ott álltam meg, ahol ő ült. Persze előtte is kedveltem meg szerettem a hangját, de nem ilyen szinten, mint mióta találkoztam meg beszélgettem vele. Most valószínűleg teljesen kilennék, hiszen az AFC-s “esetem” után totál összezuhanva érezném magam. De nem, mert ő itt van. Jókor volt(am) jó helyen. Nekünk pont most kellett találkozunk. Pont vele kellett találkoznom és nem mással, akit nem tudnék szeretni, hiába is énekes. Úgyhogy azóta teljesen Barna Gergő és X-Faktor lázban égek. Ők töltik ki a mindennapjaimat és jó érzés, hogy ők mennyire közvetlenek, kedvesek és megbecsülnek. Viszont annyira szar, hogy most, mivel megyek szombaton AFC-re, nem fogom látni az X-Faktort. :( Tök rossz érzésem van. És annyit gondolkodtam, hogy mi legyen, menjek vagy maradjak itthon, de úgy döntöttem megyek, mert az X-Faktort visszanézhetem, igaz nem lesz meg az az élő, izgi hatása, viszont a koncertet nem tudom csak így visszapörgetni. De azért szurkolni fogok nekik ezerrel a koncert közben is, hiszen továbbra sem eshet ki Vera, Gergő és Lil. C.

És nemcsak kulcstartó után koslattam napokon keresztül, hanem hajfestékért is, amit eddig használtam. Mióta kijött, azóta mindig ezt vettem, mert tökéletes volt. De most egyetlen egy helyen találtam, ott pedig majdnem a duplájára nőtt az ára. Majdnem lehidaltam, mikor megláttam. És mivel ez a hónap nekem csupa kiadás, koncertek és szülinapok, így úgy döntöttem ebben a hónapban nem lesz befestve a hajam. Ami egyébként abból a szempontból jó, hogy legalább kicsit pihen, viszont mivel lilára festem mindig, így kifakulva rózsaszínes bordós színe van, ami egyébként nem rossz, csak nem tudom.. Ha most újabb egy hónapig nem festem be, akkor félek, hogy annyira ki fog kopni, hogy nem fogja majd be rendesen, mivel így is folyamatosan dobja le a festéket, köszönhető a 2 évig hidrogén szőkére festett hajamnak. Szóval most nagyon kíváncsi leszek, hogy mi lesz ebből.

És ha már AFC… Megmondom őszintén, hogy abszolút nem volt kedvem hozzá eddig. Viszont ma valamiért azzal az érzéssel keltem, hogy hiányoznak. 3 hétig bírtam nélkülük. Ma már meghallgattam az albumokat is és most már várom a koncertet. Szerintem egyébként nagyban rátett az is, hogy kedden kijött az Angyal angol verziója klippel együtt. A klip továbbra sem tetszik, de a szám jó. Élőben is szerettem az Angel-t. Aztán ma kijött a Más ölel át is, amit szintén szerettem élőben angolosítva Johnny K. Palmer-rel kiegészülve. Igaz így a klipes verzióban ő nincs benne, de így is nagyon-nagyon tetszik. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy ezzel a változattal nekem sokkal jobban tetszett a klip. Lehet azért, mert a Más ölel át-tól nagy durranást vártam és “csak” ez lett. De nekem jobban illeszkedik a klipre a When You’re In His Arms. Úgyhogy az alap kedv megvan a koncerthez. Az előbb említett klip még nincs fent YouTube-on, viszont az Angel itt van:

És ha már említettem, akkor már látható Johnny K. Palmer új, saját klipje is a Cant Get Over. Nekem mind a klip, mind a dal nagyon tetszik. :)

Dóri Rainbow. <3