Szerdán tüdőszűrésen jártam, csak éppen kiderült, hogy az, ami a honlapon van, az téves információ, így mehettem vissza másnap. Ebben csak az volt a bökkenő, hogy én csütörtökön dolgoztam, 11-re kellett volna mennem a szűrés meg 10-től 12-ig volt. Elmentem és köszönhető ennek a “jól kitalált” egészségügyi rendszernek, negyed 1-re értem csak be melóba. És még az eredményeimért is csak egy hét múlva mehetek vissza, holott már így is késésben vagyok vele.
Aztán csütörtök este, miközben bámultam egy ismeretlen ember személyijét, rádöbbentem, hogy baszki új személyit kell csináltatnom, mivel 20 lettem. Szerencsére még február 16-ig jó, addig meg csak lesz időm valamikor megcsináltatni. Még jó, hogy eszembe jutott. Annyira durva, hogy így elment az idő. Emlékszem, hogy mondtam mindig, hogy rohadt sok idő van még addig. Most meg eljött. Örülök, hogy végre lecserélhetem, mert úgy nézek ki rajta, mint egy terrorista. :| xD Dehát beteg voltam mikor a kép készült. Most tuti, hogy addig nem nyugszom, míg egy értelmes kép nem lesz, mert azért ezt mégiscsak a húszas éveimben kell majd mutogatnom.

Pénteken arra keltem, hogy szédülök. Kinyitottam a szemem és forgott velem a szoba, így képtelen voltam kikelni az ágyból. Eldöntöttem, hogy nem megyek suliba. De egy lelkiismeret furdalásos roham tört rám meg a különböző gondolatok a következményekkel kapcsolatban, így felkeltem 3/4 órával később. Az első órára már nem értem be, de legalább a többin ott voltam és végül is elég tűrhető nap volt. De még mindig szédültem és fájt a fejem.
Ráadásul mindenhol azzal a hírrel találkoztam, hogy az amerikai oldalakat törölni akarják. Persze, hogy úrrá lett rajtam a pánik. Mert hát ugye google, wikipedia és youtube nélkül nincs élet. Facebook nélkül végülis mostmár meg tudnék lenni, tehát ez nem érintett mélyen, csak átgondoltam, hogy miket kell lementem róla. November óta kicsit visszavettem facebookozásból. Már nem írok ki mindenfélét, csak hivatkozásokat vagy idézeteket osztok meg néha. Twitter annál jobban hiányozna, bár még ez nélkül is simán meg tudnék lenni. Viszont az, hogy a wordpress-t és a blogomat is töröljék, na azt már nem! Folyamatosan azon járt az agyam, hogy mi lesz, ha tényleg megszavazzák ezt a törvényt. Akkor én hol fogok írni és mi lesz az eddigi bejegyzéseimmel? Nem akartam, hogy töröljék, mert annyira szeretem ezt az oldalt és máshol már nem lenne az igazi. Belekezdtem az összes bejegyzésem kimásolásába, hogy ha mégis törölnék, nehogy itt maradjak minden nélkül. Ezért nem írtam pénteken. De szerencsére eltörölték ezt a tervet. Mindenesetre én már nyugodtabb vagyok, mindent lementettem innen.

Aztán ami szintén lekötötte a hétköznapjaim szabad pillanatait, az egy sorozat, amire már nyáron, mikor el kezdték hirdetni, felfigyeltem, végül mégis megfeledkeztem róla és csak néha-néha kapcsoltam az MTV-re és csak akkor láttam. Viszont 2 hete, mikor megint láttam belőle egy részt, megfogott és függő lettem. Úgyhogy rákerestem a honlapon és kiderült, hogy az összes epizód fent van, úgyhogy tartottam egy Liz vagyok maratont. Basszus ez a sorozat annyira jó és annyira nekem való! Nagyon megszerettem és nagyon remélem, hogy lesz 3. évad, mert nem hagyhatják csak így abba. Most jön csak az izgi rész, hogy Bryson-nal újra össze jöjjenek, Louis meg ne jöjjön vissza, mert vele nem illenek össze. Meg én amúgy is Bryson párti vagyok. :P Olyan kár, hogy ilyen rövidek az évadok. :(

És azt a pici fent maradt szabadidőmet pedig Baricz Gergőre fordítottam, mert hát mostanában végképp ő lett nekem az első. Itt is egy jó éjt videó róla. Amióta ezt előadta, csak ez jár a fejemben és ezerszer meg is hallgattam már.

Hétfőre virradó éjjel pedig a Portréban adott egy közel 30 perces interjút. Örültem ennek, mert még jobban megismertem ezáltal, és még jobban nagyobbra tartom őt és még jobban szimpatikusabb lett. Több ilyen emberre lenne szükség, mint amilyen ő. Ha érdekel titeket ez a videó, itt megnézhetitek.

Szombaton megint szédüléssel meg fejfájással keltem. Meg képtelen voltam bármire is koncentrálni. Reggelit akartam csinálni, de odaégettem a karamellát, majd mivel akartam még tejet melegíteni, valamiért a mikróban próbálkoztam, nem tudom miért. Viszont elfelejtettem, hogy betettem és konkrétan az egészet úgy felforraltam, hogy kifutott és az egész mikrohullámú sütő tejben úszott. Itt fel is adtam a reggeli készítést és mivel ezeknek a bakiknak köszönhetően egy csomó időt elvesztegettem, így késésben voltam. De szerencsére elértem a buszt, viszont melóban sem tudtam rendesen a formámat hozni, mert mintha nem akart volna rendes üzemmódban működni az agyam. Olyan logikátlan dolgokat csináltam, hogy én is csak néztem utána. Majd egyre rosszabbul éreztem magam. Szédültem, nagyon melegem volt és remegtem, annyira, hogy alig tudtam valamit megfogni. Próbáltam koncentrálni a feladataimra, de nagyon nehéz volt így. Mivel sápadt is voltam, meg is kérdezték, hogy van-e valami baj meg hogy nem érzem-e magam rosszul. Hát de, de úgy voltam vele, hogy fáradt lehetek vagy ilyesmi. Vasárnap a remegés és a szédülés, illetve a koncentrálás hiánya elmúlt. Csak a fejem fájt és melegem volt. Valahogy sejtettem, hogy valami nincs rendben. Nyűgös is voltam és nem igazán volt étvágyam, közben pedig éreztem, hogy éhes vagyok. És nagyon durva édességhiány tört rám, pedig aznap már ettem csokit. Végig szenvedtem a hétvégét ezek miatt. Egyetlen jó dolog az egy plüss zsiráf volt, amit anyámtól kaptam vasárnap. Ő várt rám, mikor hazaértem melóból. Gergő lett a neve. Mi más is?! De egyébként ez télleg rá emlékeztet. Annyira Baricz Gergős. *-*

Hétfőn hajnalban arra keltem, hogy fáj a hasam és hányingerem van. Nagyon nehezen tudtam visszaaludni fél 8-ig, mivel hétfőnként nincs első két órám. Ehhez képest könnyen kimásztam az ágyból és próbáltam félre tenni a tényt, hogy mennyire rosszul vagyok. Azt hittem majd elmúlik út közben. De nem. Megmaradt a rosszullét és továbbra is melegem volt. Szenvedtem az órákon, meg a szünetben. El akartam terelni a figyelmemet róla és a tananyagra összpontosítani, de nem igazán ment, mert fájt a gyomrom és nem volt mindegy hogy ülök, minden hirtelen mozdulattól görcsöltem és még jobban hányingerem támadt. Semmit sem akartam jobban, mint itthon lenni, de nem akartam elkéredzkedni, mert nem szeretek magyarázkodni, hogy mi bajom van. Ezért tűrtem, még a 7-8. órát sem lógtam el. Mikor jöttem hazafelé a buszon, még rosszabb volt a helyzet. Itthon sem ettem semmi laktatót, csak kekszet meg ropit, mert mást nem kívántam. Inni is csak apró kortyokat tudtam. Estefelé lett a legrosszabb a helyzet, akkor már reszkettem, olyan rosszul voltam, közben pedig melegem volt. Éjszaka egy percet sem aludtam, csak mozgolódtam, mert sehogy sem volt jó. Mindig rajtam volt, hogy mindjárt hányni fogok, de mégsem. Hajnalig szenvedtem az ágyban, majd kiültem a hidegbe, vizes borogatást tettem a fejemre és a hasamra, jég hideg vizet ittam és ezektől valamivel jobban lettem. Így visszafeküdtem, és mivel anyum ment dolgozni már ekkor, mondtam neki, hogy nem megyek iskolába, bár ez teljesen egyértelmű volt számára, amint rám nézett. Reggelre már anyumat és a nővéremet is elkapta, a nagyobbik öcsém már múlt héten beteg lett, úgyhogy ő már kilábalt belőle, a mamám és a kisöcsém pedig a hétvégén lett beteg. Viszont most én viseltem a legnehezebben ezt az egészet. A többieken egy nap alatt söpört végig, anyámat csak kicsit érintette, engem viszont még most is kísért. És mivel még mindig nem ettem és inni is nehezemre megy, így hányni sem tudok és itt lehet a baj. Fél 9-ig tudtam az ágyban maradni, kimásztam, próbáltam össze szedni magam és kitakarítottam a hörcsögeimet meg a papagájomat. Meg is etettem őket meg a tengeri malacomat és a cicákat is, de nagyon megterhelő volt, mert alig bírtam mozogni. Így ezek után bedőltem anyám ágyába és Eperke és barátait néztem a tvben. Az én pici Csongi cicám meg annyira aranyos volt. Mindig odajön hozzám, de mikor látja, hogy van valami bajom, akkor még jobban bújik meg hízeleg.
Most, délután valamivel jobban érzem magam, vagyis a hasam kevésbé fáj, viszont az összes többi tünet megvan. Pedig nem mentem el dokihoz, mert utálok és úgy voltam vele, hogy ezt az egy napot anyu is le tudja igazolni. Holnap úgysincs suli. Csütörtökre pedig nagyon remélem, hogy meggyógyulok, mert nem akarok hiányozni melóból. Meg igazából azt szeretném, ha ma éjjel ki tudnám aludni magam és reggelre nem lenne semmi bajom. Anyum 47. szülinapja lesz holnap és el kell mennem a tortájáért, amit rendeltem és enni is szeretnék belőle, mert még sosem ettem trüffel tortát, a trüffeles csokikat viszont imádom. Szóval mindenképp meg kell gyógyulnom az éjszaka folyamán. Nem engedhetem meg magamnak, hogy tovább betegeskedjem. Bele se merek gondolni mi lesz, ha nem javul a helyzet… Érdekes amúgy, hogy ez az influenza szerű betegség minden évben megtámad. Másféle influenzát vagy betegséget nem szoktam elkapni, de ez a hasfájós-hányingeres már szinte hozzátartozik a januárjaimhoz.

Egyébként pedig 23-án, tehát tegnap volt 4 éve, hogy megismertem azt a személyt, aki azt hiszem örök életemre a nagy Ő marad. Hiszek benne, hogy mindenkinek van valaki, akit örök életére szeretni fog, ha vele van, ha nem. Én is így vagyok vele. Tök mindegy hányszor ártott már nekem, tök mindegy, hogy leszar, sosem haragudtam meg rá, sosem tudtam rossz szemmel nézni rá. Ő az, akiről az elmúlt félévben annyit írtam. Akit elvesztettem szeptemberben és aki miatt így felborult a sulival való egyensúlyom. Van egy dal is, ami rá illetve rám emlékeztet. Ez lenne az. A szövege mindent elárul…

Most ezzel búcsúznék tőletek. Igyekszem pénteken a rovat következő részével jelentkezni.

Dóri Rainbow. <3

“Most múlik pontosan, engedem hadd menjen, szaladjon kifelé belőlem gondoltam egyetlen. Nem vagy itt jó helyen, nem vagy való nekem…”

Igaz bántam, hogy vége a tizenéves koromnak, mert szerettem, meghatározó is volt, rengeteg dolog történt velem és mostanában sokszor nosztalgiáztam és számoltam vissza az éveket. Nem vágytam a 20 után, de a 19 viszont nagyon rossz évem volt, éppen ezért nem volt való nekem. Majd már az ágyamban fekve vártam az éjfélt. Ami kicsit csalódás volt, én az összes közeli barátomnál fent maradtam éjfélig, csak hogy ahogy 00:00 lesz, felköszöntsem. És ez engem tök jó érzéssel töltött el. De úgy látszik ez csak nekem volt fontos és konkrétan senkinek nem jutottam eszébe és senki nem várta velem az éjfélt, ami megmondom őszintén, hogy rosszul esett. Lehet, hogy ez hülyeség, de nekem ez számít. Ezután 3 perccel jött az első köszöntés, majd sorjában a többi. Fél 1-ig maradtam fent. Reggel pedig elmondhatatlan jó kedvvel ébredtem. Fogalmam sincs mikor volt olyan, hogy ilyen könnyen ki tudtam mászni az ágyból, nyugodt voltam és teljesen pozitívan álltam a naphoz. Elértem a buszt is, ahol találkoztam a néhány hete általam észrevett Baricz Gergő hasonmással, aki ráadásul egyfolytában nézett és mosolygott rám. Azon gondolkodtam, hogy vajon ő is tudja magáról, hogy hasonlít rá és hallja, hogy Gergőt üvöltetek a fülemben? De nem jöttem rá, viszont jól esett. Beérve a suliba is felköszöntöttek, meg még jó páran fb-n, meg smsben is, Nóritól pedig kaptam ajándékot is. A nap további része is jól telt, pedig pénteken mindig ki vagyok idegileg a gyakorlat miatt, de most ezen is simán túl tettem magam. Elszórakoztunk a többiekkel. Szerencsére rövidített órák voltak, mert alig vártam, hogy hazaérhessek. De ez csak addig tartott, amíg beléptem az ajtón. Mert itthon rohadtul nem volt jó hangulat és elég volt pár pillanat, hogy az én kedvemet is elrontsák. Az ebéd sem az volt, amit kértem, az indok pedig szimplán az volt anyutól, hogy lusta volt megcsinálni. Hmm… Jó, oké, mindegy – vágtam rá. Megkajáltunk, majd jött az egyetlen jó dolog az itthoni szülinapomban, ami nem volt más, mint a Zelda által sütött narancsos-túrós torta. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy én még ilyen finom sütit soha az életemben nem ettem, szóval itt is köszi Zelda. *-* Majd pedig hát vártam, de nem történt semmi. Ideültem a géphez és továbbra sem történt semmi. De még ha itt belül szar is volt, nem mutattam ki semmit. Én még ennyire sosem tudtam leplezni az érzelmeimet, mint ezen a napon. Ahogy közeledett az este, már tudtam, hogy nincs mire várnom. El is mentem itthonról a haverokkal, bár semmi kedvem nem volt ünnepelni, de megígértem nekik, így elmentem. Megittam két vodkanarancsot, beszélgettünk, ökörködtünk, megajándékoztak csokikkal, majd ennyi volt, hazajöttem, megvártam az éjfélt és elmentem aludni.

Reggel nagyon szar kedvvel ébredtem, melóba menet, ahogy átfoglaltam az előző napomat, kerülgetett a sírás. Alig tudtam visszatartani és ez a melóban sem volt másképp, mikor kérdezgettek a szülinapomról. De én hamar lerendeztem és látván, hogy nincs kedvem beszélgetni róla, békén hagytak.
Ahogy nekem a fontosnak és sorsfordítónak tartott szülinapjaim, tehát a 13 és 18 is szar volt, gondolhattam volna, hogy a 20. sem lesz jó. Igazából nem az esett rosszul, hogy semmit nem kapok, vagyis persze az is, hanem maga a helyzet. Elhitette velem, hogy kapok valamit és végül nem lett semmi és akkor még az ebédemet is lusta volt elkészíteni. Nem vártam semmi extrát, az ajándékom, amit szerettem volna, konkrétan 2000 Ft, de még egy szelet csokinak is örülök, vagy akárminek, bárminek. De nem. És még személyesen fel sem köszöntött anyám, csak facebookon. Ennyire nem volt fontos neki ez az egész, holott ő meg elvárja, hogy mi meg mennyire komolyan vegyük a jövőhét szerdára eső szülinapját. Szemétségnek tartottam ezt az egészet és csalódott voltam. Kurva szarul esett. De nem csak benne sikerült csalódnom, hanem néhány barátomban is, akik semmilyen formában nem köszöntöttek fel, pedig lett volna rá alkalmuk. Azért ezt még ha nem is akarom megjegyezni, mégis bennem van a szálka. Valamint minden percben azt vártam, hogy Ő felköszöntsön, mert szintén neki is lett volna rá alkalma, de nem tette. Szóval totálisan el lett rontva a szülinapom, ami tulajdonképen nem is volt. Ezután az egész hétvégém rosszul alakult.

Hétfőn és ma viszont megint csak jól elvoltam a suliban, a többiekkel ökörködtünk és még az órákon is aktívvá tettem magam.
Megkaptuk a félévit is, ami lesokkolt és nem örültem neki, mert ez hazugság. Nem tükrözi a valóságot, nem az elmúlt fél évemet adja vissza és rohadtul nem érdemeltem meg azokat a jegyeket. Mindenből a jobb jegyet kaptam meg, pedig semmit sem tettem érte. A sok hiányzás, lógás, órán nem figyelés után, abszolút nem ez a bizonyítvány járt volna. Így most egyáltalán nem dicsekedtem vele és nem mutogattam, mint máskor. Íme a jegyek:

Magatartás: 5 /én inkább 3-asra értékelném magam ebben a félévben/
Szorgalom: 4 /inkább 2-es/
Gazdasági ismeret: 3 /2,6-ra álltam, de erről az óráról lógtam a legtöbbet és ha ott voltam sem írtam, így a rosszabbat érdemeltem volna/
Élelmiszer ismeret: 3 /Hát igen, ez legalább hiteles. Nem hiába mondta a tanár, hogy csalódott bennem, mert eddig minden évben 5-ös voltam belőle, ahogy gazdaságból is./
Ital ismeret: 4 /ebből is 5-ös voltam eddig/
Német: 5 /itt jókor voltam jó helyen./
Infó: 3 /Ezen nagyon besértődtem Ottó bára! >.< Nekem csak 3-ast? :O -.-/
Pincér ismeret: 4 /én 2-est adtam volna, de persze azt ne felejtsük el, hogy a tanár semmit sem tanít nekünk/
Pincér gyakorlat: 4 /szintén/

Igazolt órák száma: 5 /én többnek számoltam/
Igazolatlan: 4 /sokkal, de sokkal több. Van az már 27 is!/

Szóval nem vagyok büszke. Tudom mennyire elbasztam ezt a félévet és még sincs semmi következménye. Ami ezek után végképp nem tántorít el attól, hogy továbbra is ezt csináljam. Bár januárban még egyszer sem lógtam és még csak meg sem fordult a fejemben.

Továbbra sem tudom jelentkezek-e a vizsgára, pedig már egy hónapom sincs eldönteni. Viszont az érettségi szerzés sokkal jobban foglalkoztat. Próbálom a legmegfelelőbb, legjobban időspórolós és olcsóbb megoldást keresni, de nem igazán sikerült. Mindegyik lehetőségben van valami, ami miatt nem tud ez az egész létrejönni, és persze ez legfőképpen a pénz miatt van. Mert ha nem lesz meg a szakmám, már pedig nem sok esélyt látok rá, akkor nem lesz pénzem, ha nem lesz pénzem, akkor pedig nem fogom tudni miből kifizetni az érettségit, akármennyi is legyen. Napok óta foglalkoztat a gondolat, hogy levelezős érettségire menjek. Már fel is vettem velük a kapcsolatot. 2 évre jönne ki nekem a korábbi tanulmányi éveimet beleszámítva és egy év 20.000 Ft, ami nem is lenne drága ahhoz képest, de ez Pesten van. Heti 2x be kell mennem, ami szintén nem kevés pénz és az érettségi tárgyakért pedig külön fizetnem kell. Majd pedig ott az egyetem is, ahol szintén fizetnem kell majd. Anyám pedig kijelentette, hogy ő nem támogat ebben, se pénzügyileg sem sehogy. Ő azt szeretné, ha levizsgáznék. Az, hogy én mit akarok, az nem érdekli. Pedig miatta kerültem ebbe a helyzetbe és igazságtalannak tartom, hogy abszolút nem érdekli az, hogy én szenvedek ettől az egész helyzettől. Pedig én tegnap este is kezdeményeztem vele erről egy beszélgetést. Persze, nem várom el tőle, hogy mindent fizessen nekem, csak azt hiszem, hogy én, aki 16 éves korom óta dolgozom és le is adok pénzt, talán annyit megérdemlek, hogy segítsen, ha belegondolok, hogy mi a helyzet a tesóimmal és mi velem. Igazságtalanságnak érzem ezt az egészet. Ki fogok csúszni az időből, ahogy már eddig is megtettem és nagyon félek, mégis ez az egyetlen reális dolog ami a szemem előtt lebeg egyfolytában, hogy végül itt fogok maradni magamban, szakma és munka nélkül egy 13. osztályt elvégzett bizonyítvánnyal a kezemben, érettségi nélkül, egyetemi álmokkal a fejemben, kétségbeesve, összeomolva, tehetetlenül. Semmire sem vágyom jobban, minthogy egy segítő kéz nyúljon felém és találjunk bármi megoldást, hogy elérhessem a célomat és tanulhassam azt, amit szeretnék. Csak sajnos nem látok esélyt erre.

Na de hogy ne csak erről írjak, történt pár másik dolog is.

Például múltkor említettem, hogy eltörölték a koncerteket az X-Faktor turnén, hát mostmár pár helyszínt visszatettek, köztük Győrt is január 29-re, ami 100 km-re van tőlem, de még így is ez van a legközelebb és erre szerettem volna elmenni. De mostmár úgy néz ki ez sem fog összejönni. Egyetlen dolog, ami vigasztal, hogy lesz Baricz Gergőnek zenés vacsoraestje Pesten február 5-én, ahova mindenképp el akarok menni és végre közelebbről is látni őt, és aláíratni vele a cdjét. Ha már a többiekkel nem találkozhatok, akkor legalább a kedvencemet hadd láthassam!

Grenma pólókról még mindig semmi hír, gondolom mostmár elfelejthetem, hogy a gyűjteményembe sikerül megszerezni őket. A sebeimmel szerencsére már nincs semmi para, az ujjam sem fáj már, be sincs gyulladva, bár az a kis darab üvegszilánk még mindig benne van, de nagyon ritkán érzem csak, mert egyébként nem szúr és nem is látszik.

Tóth Gabi közzétette azt a dalát, amivel indulna az Eurovíziós dalfesztiválon. Nekem nagyon tetszik. Szerintem tökéletesen megállná vele a helyét.

És Puskás Peti Eurovíziós dala is megjelent ma, ami nagyon szép lett, és a hangulatomnak most pont megfelelő.

Tudom, hogy ez megint egy depresszív hangulatú bejegyzés lett, de jelenleg sajnos így áll a helyzet. Rossz kedvem van, holott délelőtt nagyon jó volt a suliban. Csak sajnos képtelen vagyok már eltűrni és elfogadni azokat a dolgokat, amik itthon mennek. Még egy kollégiumban is családiasabb a légkör, mint itt nálunk. Lassan eljutok odáig, hogy gyűlölni fogok hazajönni. :’( Annyira igaz, hogy a szülők képesek az egész életedet tönkre tenni. Miattuk nem tudok én sem lépni és akárhányszor belegondolok, hogy az öcsém most 8 éves és hogy hogyan van nevelve, szerintem ő sosem lesz rendes felnőtt, ha így megy tovább is a helyzet, akkor őt is tönkre fogják tenni és teljesen életképtelen lesz. Pedig ez nem volt így, csak úgy 3 éve romlott a helyzet, de 1-1,5 éve lett ilyen drasztikus. És akkor még itt van anyám kutyája is, amit bár azt mondtam sikerült megszokni, na most visszavonom. Irritál, hogy itt van, bonyolítja még jobban az amúgy is elviselhetetlen életet itthon. Nem azért, mert nem szobatiszta vagy ilyesmi. Mert természetesen szobatiszta. Hanem mert egyszerűen idegesít, hogy itt van, hogy követ, hogy nekem nem fogad szót, mégis örül nekem, ha meglát. Az, hogy körülötte forog minden, az, hogy veszekedés is van miatta, pedig ez nélküle is volt bőven. Elegem van mindenből, ami itthon megy. El sem tudjátok képzelni miken kell túltennem itthon magam, miken megyek keresztül nap, mint nap. Személyes problémáim is vannak, és akkor még a továbbtanulással sincs rendben semmi. Életképtelennek tartom magam ebben a helyzetben a mostani énemmel. Nem tudok senkiben sem megbízni, magamba fojtom az érzelmeimet, gondjaimat és érzem, hogy már nem sokáig bírom ezt. Mind emelett pedig romlik a helyzet és rossz, rossz hátán történik velem. Ha bárki feltenné nekem a kérdést, hogy mindennel együtt új életet kezdenék-e, gondolkodás nélkül igent felelnék, ugyanis semmi sincs már, ami itt tartana.

Két dolog tartotta bennem a lelket a szülinapi csalódásom során, meg az elmúlt napok után, az egyik pedig az én drága Csongi kiscicám, aki mindig képes jobb kedvre deríteni. A másik pedig a csütörtöki Reflektor műsor, amiben Baricz Gergő és Demes Tomi albérletét mutatták be. Annyira jó interjú lett, csomószor visszanéztem, még jó, hogy felvettem. Mindig felvidítottak, ha megnéztem. Nem gondoltam a válogatás folyamán, hogy én ennyire meg fogom szeretni Gergőt! ♥

itt van az említett videó.

Egyenlőre nem tudom mikor jelentkezem legközelebb, addig viszont kívánok nektek sokkal, de sokkal jobb napokat, mint amilyenek az enyémek.

Dóri Rainbow. <3

Örülök, hogy ezt is megoszthattam, mert ezeket még senki sem tudta rólam. Egyre jobb ötletnek találom ezt a rovatot. Annyira nosztalgiába kerülök minden egyes rész megírásakor. Jó ezekre a dolgokra visszagondolni. 

A cím pedig azért ez, hiszen hobbiként kezdődött, a szerelmemmé vált és a kötelességem lett, hiszen ide írnom kell, sokan főleg az élménybeszámolókat várják tőlem és meg is kapják, hiszen szeretem ezt csinálni.

Legközelebb hétfőn vagy kedden jelentkezem, hogy leírjam hogyan telt a szülinapom. Hiszen pont ezen a péntek tizenharmadikai napon lettem 20 éves.

Dóri Rainbow. <3

Szombaton nagyon elfáradtam, látszik, hogy kicsit jó idő volt, mert nagyon sokan voltak az étteremben, főleg turisták. Vasárnap viszont nagyon szar napom volt, ráadásként pedig még jobban elintéztem a kezemet egy üvegszilánkkal. Fogalmam sincs mikor ment bele, én már csak azt éreztem, hogy fáj és szúr és majd meg halok, ha valami hozzáér. Alig vártam, hogy hazaérjek. Itthon anyu elmondta, hogy ez bizony sebészet. Persze, hogy beparáztam. Eléggé nyugtalanított a gondolat, hogy egy üvegszilánkkal a kezemben kell elaludnom. De próbáltam megbarátkozni vele és elneveztem Szilárdnak, mert ez rímelt a szilánkra. Reggel persze az volt az első, hogy megnéztem a kezemet, de még mindig szúrt, meg fájt is a már korábban említett seb. Ráadásul “vicces”, hogy pont annál az ujjamnál volt a szilánk is, csak az a tenyerem felől. Aztán reggel, mikor mentem suliba és a buszmegben vártam a buszt, véletlenül sikerült kikapnom az ujjamból, de mivel nem tudtam mi az, csak éreztem, hogy még jobban szúr és valami nem okés így beletörtem a tulajdonképpen nem is szilánkot, hanem inkább üvegszálhoz hasonlító valamit. Szóval egy picike darab még mindig bennem van, de már nem szúr, csak ha nagyon erősen hozzáérek. Anyu szerint ezt már magától is ki fogja lökni. Hát remélem. De a sebemmel még mindig nem tudok dűlőre jutni.

De vasárnap legalább egy nagyon jó hírt is kaptam Zeldatól. Mégpedig, hogy LM.C az új lemezzel jön hozzánk is koncertezni. *_________________* Olyan jó, annyira örültem neki, hogy megint látom őket és az lenne a legjobb, ha megint a Diselben lenne. *__* A pletykák szerint viszont a Club 202-ben lesz, pedig a hírforrásaim szerint, azt már bontják le.

Hétfőn is rossz napom volt, abszolút nem volt kedvem ott lenni és megint nem igazán sikerült mozgósítanom magam az órákon. A házi dolgozattal sem készültem el, amit a gyümölcs- és zöldséglevekből kellett írnom. Elmondtam a tanárnak, hogy nem készültem el vele, erre ő: jó, akkor holnapra! Én meg ezt rohadt nagy kivételezésnek éreztem, még ha a többiek nem is mondták. Mert bárki más nem írta volna meg, annak bevágta volna az egyest. Nekem viszont, akit szeret, adott még egy esélyt. Aztán feleltünk és engem is felszólított, pedig jól állok. A túróról kellett volna beszélnem, de hiába is kutattam az agyamban, nem tudtam róla egy szót se mondani. Mondtam, hogy nem készültem, erre megint csak nem írta be az egyest, hanem közölte, hogy majd következő órán felelek belőle. Senki más, én viszont felháborodtam ezen. Aztán belenéztem a könyvbe és akkor esett le, hogy persze, hogy nem tudom, mert ott még nem is tartunk. Ezért szar, hogy rajtunk kívül még 5 osztály veszi ugyanezt az anyagot és sosem tudja, hogy kivel hol tartott. De mindegy, azért átolvastam, de nem feleltem belőle.

Ma pedig szintén nyűgösen, de már valamivel több életkedvvel mentem iskolába. Rögtön az első órában kérte a házi dolgozatot, majd az elolvasása után annyi volt a válasza, hogy ezt szépen összecsaptam, pedig a többiek mind milyen ügyesen megcsinálták. De erre megint csak nem mondtam semmit, mert pontosan tudtam, hogy igaza van, mivel tényleg negyed óra alatt összeraktam, még tegnap este. Úgy voltam vele, hogy csak legyen kész és ne kelljen magyarázkodnom. Majd elmondta milyen jegyekre zárt le és hozzátette, hogy nem tudja mi történt velem ebben az évben, de nagyot csalódott bennem, mert eddig én voltam az, akiben meg lehetett bízni és mindig mindent szorgalmasan megcsináltam és megtanultam. Most pedig ezt nem igazán lehet elmondani és a jegyeim is rosszak. Elég szar érzés volt ezt végig hallgatni, meg a többi tanártól a félévi osztályzatomat is. Az elmúlt 5 évben nem volt még ilyen szar félévim, mint ami most lett. Nem bukok meg semmiből, viszont kettesem lesz meg sok-sok hármas. Kicsit lelombozott ez az egész, holott pedig tudtam, hogy ez lesz egy ilyen fél év után. De sajnos még így sincs meg az a motiváció, ami tavaly még meg volt. Hogy mik is jegyeim, azt majd ha kikapjuk a bizonyítványt, akkor osztom meg veletek, hátha változik valami.. Nem egy tantárgyból állok kétesre, bár azt mondták, hogy a hozzáállásom miatt a rosszabbat kapom meg.

Hazaérve meglepődötten olvastam el az Eurovíziós Dalfesztivál 20 jelöltjét, akik az elődöntőbe jutottak. A listát itt megtekinthetitek.

Akinek nagyon örültem az Tóth Gabi, mert én mindenképpen azt szeretném, hogy idén ő képviselje Magyarországot. Vele biztosan nem égnénk be, hiszen ő a legjobb énekesnőnk minden szempontot tekintve. Akin nagyon meglepődtem, hogy bekerült a 20-ba, de szintén örültem neki, az idei X-Faktor első élő show kiesettje, Gyurcsík Tibi. Puskás Petinek is nagyon örültem, mert az ő “elvont” munkásságát is szeretem és nagyra tartom. Akiken viszont ledöbbentem, az AFC volt. Még álmomban sem jutott eszembe, hogy ők indulnak, nem is írták, mondjuk megértem miért, végülis minek keltettek volna feleslegesen hírt ennek, ha nem is lett volna belőle semmi. Így meg meglepetés lett belőle. Megmondom őszintén, hogy én, mint már lassan 5 éve nagy AFC-fan, csodálkoztam, hogy ők is bekerültek a 20-ba. Jó persze, azért örültem neki és ez nagy dolog, de nehezen tudom elképzelni, hogy ők képviseljék az országot. Ez most nagyon szemeten hangzik, tudom. Bár persze sok más olyan is van köztük, akikről még nem is hallottam és ezzel ahogy észrevettem nem vagyok egyedül. Szerintem közülük sem lenne jó ötlet választani. Véleményem szerint, mivel ez egy országos verseny, ezért egy olyan valakinek van ott a helye, akit úgymond mindenki szeret, persze ilyen nincs, de mondjuk Gabit sokkal többen elismerik, míg AFC-t sajnos az 5 éves médiában szereplő korszak után sem képesek. Ami egyébként engem talán annyira nem is zavar. A másik pedig, hogy Gabinak ez már régóta az álma, míg AFC lesz ami lesz alapon küldte be a számukat. Úgyhogy mindent összevetve nagyon fogok szurkolni január 28-án. Hajrá Gabi!

És a végére egy rossz hír: pár órája törölték az általam annyira várt és széttervezett Győri és Fehérvári koncertet. Meg mellette még egy csomót, mivel január és február totálisan teli volt, most meg össz-vissz 2 dátum maradt. Utálom, mikor szerveznek valamit, de semmi hozzáértés nélkül. Mindenki fel van háborodva, én is és mérges vagyok, hogy miért nem lehet ezt rendesen, egy hivatalos koncertszervező céggel csinálni és előre lefixált helyszíneket és dátumokat közzétenni. Nagyon ajánlom nekik, hogy ha nem is ott, de a közelben legyen pótlás!

Dóri Rainbow. <3

Mikor kicsi voltam, mindenem állatos volt. Teli volt állatos képekkel a szobám, és amin csak lehetett, mindenen cica, kutya vagy akármilyen más szerepelt. Mindig sok háziállatunk volt, ebbe nőttem bele. Mindig volt legalább egy kutyánk, legalább 5 cicánk, bár ez sokszor még a 20-at is meghaladta. Mindig volt papagájom és hörcsögöm. Anyuék pedig mindig tartottak csirkéket és hasonló haszon állatokat. Mindig ez volt a fő témám, ha valakivel beszélgettem. Meséltem nekik róluk, a neveikről, hogyan kerültek ide és ezt az egészet az én kis farmomnak neveztem. Majd mikor megkérdezték tőlem, hogy mi akarok lenni felnőtt koromban, már 6 évesen is rávágtam, hogy állatorvos! Ahogy teltek az évek, viszont rá kellett jönnöm, hogy abszolút nem bírom a vér látványát, így már állatvédő szerettem volna lenni. Bár tisztában voltam vele, hogy ott is jócskán fogok látni vért sajnos, de mindenáron segíteni szerettem volna a bajbajutottakon. Aztán ahogy nőttem, változtak a dolgok. És sokkal rosszabbul éltünk, mint mikor kicsi voltam. Nem voltak már haszonállataink és a 20 cicát sem engedhettük már meg magunknak. De ettől függetlenül ugyanúgy fogadtam be állatokat, csak most már nagyobb fejjel átláttam a dolgokat és megértettem, hogy hol a határ. Viszont továbbra is sok féle, sőt még több féle állatkám volt, mert időközben ékszerteknősöm és tengerimalacom is lett. Tehát teljesen az állatok körül forgott az egész életem. Ez így van a mai napig is, csak éppen a suli-meló váltakozás miatt sokkal kevesebb az időm rájuk. De ugyanolyan fontosak nekem most is.
Viszont már általános iskolában is a jövőmmel kapcsolatos kép kezdett más milyet mutatni, mint amit kiskoromban elképzeltem. Belépett a képbe a cukrászat is, de ez mondjuk csak egy évig tartott. Az állatvédő mellett környezetvédő is szerettem volna lenni, mert ezt is nagyon fontosnak tartottam már 7 éves korom óta, hiszen évente jártam környezetvédő táborokba is. 12 éves koromban ezek mellett nagyon megszerettem a színészetet és sokak szerint volt hozzá tehetségem, amit szakkörökön mutathattam meg. Nyolcadikban ez a 3 közül szerettem volna választani, csak éppen nem lehetett, mivel anyám nem támogatott. Így végül azt az iskolát kellett bejelölnöm, ahová a nővérem illetve a bátyám barátnője járt. Ezen belül is a kereskedelmi és vendéglátós szakokat x-eltem be, majd végül az utóbbira vettek fel. Akkor már egyáltalán nem akartam cukrász lenni. Egyáltalán nem érdekelt ez az egész szakma. Egyre jobban színésznő szerettem volna lenni, de a musical is nagyon vonzott, hiszen énekelni is nagyon szerettem és énekkarba is jártam. Példaképem is volt már Szinetár Dóra személyében. De sajnos sosem valósult meg ez az álom, hiába is kértem anyut, írasson át egy olyan iskolába. Majd még mindig 9.-ben járunk, mikor rádöbbentem, hogy tudok verseket írni. Folyton folyvást azokat írtam, majd pedig jöttek a történetek. Ezzel kötöttem le magam szinte egész nap, még az órákon is. Beleszerettem az írásba. Ez lett az új szerelmem, amit a mai napig imádok és most már nincsenek előttem a régi álmaim, csakis író szeretnék lenni és ezt most nem fogom feladni. Visszagondolva pedig mennyi jele volt ennek. Mindig is imádtam az irodalmat, a kedvenc tantárgyam volt. Imádtam verseket meg történeteket olvasni, fogalmazást írni, szöveget értelmezni és szavalni is. Most meg lett a gyümölcse.
Pedig kicsiként mennyire azt hittem, hogy majd tényleg úgy lesz, ahogy elképzeltem. 11 – 12 éves koromban osztályfőnöki órán le kellett írnunk legalább fél oldalas fogalmazásban, hogy hogyan képzelem el a jövőmet 15 év múlva. Tehát akkor kb. 27 évesen. Nekem tetszett ez a feladat és gyorsan teltek a sorok. Kár, hogy azt a fogalmazást szerintem már nem fogom látni, pedig kíváncsi lettem volna, hogy írtam meg. De hogy mi volt benne, arra emlékszem. Én még személyleírást is adtam magamról. xD Hosszú szőke hajjal képzeltem el magam és egy olyan amerikai féle, kapu nélküli házzal, egy magas barna hajú férjjel és két általános iskolás kisgyerekkel, egy fiúval és egy lánnyal. Persze voltak állatok a házban, meg egy családi autó is állt a garázsban. Le kellett azt is írni, hogy mi akarok lenni és hogyan képzelem el egy napomat. Én a következőket írtam szinte pont ezekkel a szavakkal, mert erre tisztán emlékszem: “Reggel megreggelizünk közösen, majd egyszerre indulunk el otthonról. Mielőtt beérnék a cukrászdába, ahol dolgozom, kiteszem a suliban a gyerekeket. Haza már egyedül jönnek, hiszen én estig dolgozom.” És ennyi volt a nagy nap. xD Vicces így visszagondolni erre. Egyébként pedig a mai napig előttem van az a kép, amit akkor elképzeltem. És hogy mennyiben hasonlít arra, amit most elképzelek? Hmm.. hát talán fele-fele arányban.
Az, hogy szőke hajam lesz-e azt nem tudom, de azt “megfogadtam”, hogy én ha valaha is férjhez megyek, akkor tuti, hogy szőke hajam lesz az esküvőn. :D A férjemmel kapcsolatban egyáltalán nincs elképzelésem. A házzal már annál inkább és ez még hasonlít is arra, amit 8 éve képzeltem el. Nem szeretem a nagyon nagy házakat, nekem a szellős, nyitott, amerikai házak tetszenek. Gyerekekkel kapcsolatban pedig még mindig ugyanazt mondom: ha netán lesz gyerekem, akkor is örökbe fogok fogadni, hiszen nem tudom elviselni a kisbabákat, nem tudom miért, de undorodom tőlük. És bárki mondhatja, hogy jaj most ezt mondod, de majd később… Mikor később? 20 éves vagyok és már kicsi korom óta nem bírom őket. Az öcsémmel is megtartottam a távolságot, amíg baba volt. 4-5 éves kor felett nekem már okés. És az egy fiú-egy lány arány is megfelel. Állataim biztos, hogy örök életemig lesznek, főleg cicák. Autóra kifejezetten nem vágyom, nem is tudok vezetni és nem is szeretnék, mert nagyon úgy látom, hogy az nem nekem való. xD Majd a férjem vezet. :P Egyébként pedig a Citroënekért vagyok oda. *-* Semmi luxusra nem vágyom, csak egy kis kertre fákkal és virágokkal, meg paddal, ahol írhatok. És mindenképp Pesten szeretnék lakni, mondjuk Hidegkúton, azon belül is Budaligeten. Nagyon szeretem azt a környéket. Annyira szép és nyugodt. Ott szívesen laknék. Hát ezek lennének a jövő beli terveim, amit elvileg 27 évesen már élnem kellene. Addig még 7 évem van, de a jelenlegi állás szerint az összes leírt dologtól még fényév távolságra vagyok. Hogy mi fog megvalósulni belőle, azt nem tudom, de az írást semmi esetre sem akarom elhagyni!

Dóri Rainbow. <3

Ennek örömére pedig végre megnéztem a Csizmás a Kandúrt. A Shrekben nagyon bírtam ezt a cicát, viszont ez a mese nekem kicsit uncsi volt. Meg hát elég nagy hülyeség. De azért voltak benne érdekes részek is, főleg mikor bemutatták mi volt gyerekkorában, meg Puha Pracli tetszett nagyon. Olyan cuki ez a név. :D xD Viszont mivel minden lemaradásomat be akartam hozni, ami ugye a hang nem léte miatt keletkezett, hogy végül fél 2-kor mentem el aludni. Szóval rohadt álmosan és fáradtan keltem fel hajnalban, viszont ahhoz képest egész tűrhető volt az első sulis napom ebben az évben. Már hiányoztak a többiek. Viszont maga a suli nem igazán, nagyon nem volt kedvem hozzá. És szinte az összes órát végig aludtam, szóval értelme sem volt bemenni. Dehát most a félév zárás előtti felelések zajlanak, nekem viszont semelyik tananyagból nem kell beszámolnom, mert mindenből van jegyem. Javítani meg úgysem tudnék. Most ez van, nem én leszek az osztály első. De még szerintem az 5. sem. És ebben az a szomorú, hogy cseppet sem aggaszt az egész. Olyan szinten megutáltam már ezt az egészet, hogy mostmár képtelen vagyok bármire is ott, mert mindig azon kattog az agyam, hogy már rég egyetemen lehetnék és tanulhatnám azt, amit szeretnék, ha nem kellene ebben a nyomorult vendéglátós iskolában rohadnom már 5 éve, mert persze, hogy pont most vették vissza 4 évre ezt a szakmát, mikor mi meg már 13.-osok vagyunk. -.- Szóval a mai napon sem voltam valami aktív. Pedig meg akartam kérdezni a szakmunkás tanulókért felelős vezetőtől, hogy mik is a teendőim, ha nem jelentkezek vizsgára. De nem lett volna türelmem elmagyarázni neki, hogy miért kívánom ezt az 5 évet feladni. Így ez péntekre marad. Addig pedig össze szedem rendesen a gondolataimat, hogy megértse, hogy én tudom mit akarok és nem fogom megbánni. Legalábbis annyira biztosan nem, mint azt, hogy kilencedikben nem hisztiztem, sztrájkoltam a szimpla kérések és könyörgések helyett anyunak, hogy írasson át oda, ahova szeretnék menni. Igazából kétségbe kellene esnem, ha arra gondolok, hogy mi lesz, de sajnos abszolút nem tudok erre gondolni, csakis arra, hogy innen el és legyen már vége ennek az időpocséklásos évnek. Még mindig nem tudom, hogy hol fogok érettségizni, mióta megtudtam, hogy a sulimban nem lehet nappalin maradni. Ez csak azért para, mert az esti fizetős, na de ha nem lesz meg ugye a szakmám, akkor sehol sem fogok tudni dolgozni, ami persze azt jelenti, hogy nem tudom fizetni az esti sulit, tehát ez egy szép kis ördögi kör. Fogalmam sincs mit fogok csinálni, csak azt tudom, hogy én mindenképp írást akarok tanulni álmaim egyetemén. De hogy fogok odáig eljutni, azt nem tudom és persze megint anyám nélkül kell megoldanom mindezt, holott miatta kerültem ebbe a helyzetbe is bele. Szépen elbasztam 5 évet az életemből és még csak szakmám és érettségim sem lesz az év végén, ha végzek, csak egy bizonyítvány, hogy sikeresen befejeztem a tanulmányaimat. Hát én ezen már csak nevetni tudok, akárhányszor eszembe jut, hogy csak én lehetek ekkora szerencsétlen. Meg amúgyis rengeteget sírtam már emiatt korábban. Egyébként jó nagy kibaszás tényleg ez az egész. Én, aki annyira tanulni szeretne és aki az évek alatt mindig jó tanuló volt, most ilyen szintre jusson. Hmm.. hát ez valami csodálatos érzés… :’D

De mindegy, csak ki akartam már írni magamból ezt is, mert azt hiszem ilyen pontosan még nem vázoltam fel a helyzetemet. Ettől függetlenül jó kedvem van most, hiába is szorít az idő. Megint csak azt tudom mondani, hogy Lesz ami lesz…

Egyébként most, hogy téli szünet volt és még Zelda sem volt itthon, így több időm volt írni, gondolom ez nektek is feltűnt, és így megírtam előre pár Rainbow-rovat részt is, úgyhogy valamelyik nap meg is osztom veletek az elsőt.

A végére pedig egy rossz hír: Barna Gergely 2011. december 17-re meghirdetett karácsonyi koncertje betegség miatt ugye elmaradt. Akkor új dátumra lett áttéve az esemény, ami jövőhét vasárnap, tehát január 15-én lett volna. Sajnos ez sem jött össze, így végül ma az egész átkerült egy teljesen új időpontra és egy másik helyre:

Időpont: 2012. február 26., vasárnap
Helyszín: Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ, Kamaraterem
Cím: Budapest, 1222 Nagytétényi út 31 – 33.

Kezdési időpont: 18.00 óra
Érkezés fél órával a kezdés előtt lehetséges.
A korábban megvásárolt jegyek érvényesek az új időpontra.

Én személy szerint nagyon sajnálom, egyrészt mert az még nagyon soká lesz és mert tudom, hogy Gergő is mennyire készült rá és várta. Másrészt pedig pont jól jött volna ki, hiszen a szülinapom jövőhét pénteken lesz és tökéletes ajándék lett volna nekem ez a koncert. :( De ettől függetlenül persze nagyon várom a februári koncertet is. ♥ :)

Dóri Rainbow. <3

Észak Amerika:
70,4 % – Egyesült Államok
17,6 % – Mexico
9,3 % – Canada
1,9 % – Costa Rica

Dél Amerika:
54,3 % - Brazília
15,2 % – Argentína
13,0 % – Chile
8,7 % - Kolumbia
6,5 % – Venezuela

Afrika:
100 % – Nigéria

Ázsia:
20,6 % – Indonézia
19,0 % – Taiwan
12,7 % – Japán
12,7 % – Thailand
9,5 % – Dél Korea

Óceánia:
80,0 % – Ausztrália
20,0 % – Új Kaledónia

Európa:
85,6 % – Magyarország
3,5 % – Szlovákia
2,2 % – Románia
1,1 % – Németország
1,0 % – Oroszország 

Összességében pedig Magyarországon nézték a legtöbben, második helyen Szlovákia áll, harmadik pedig az Egyesült Államok. Nagyon örültem, hogy két kedvenc országomból is jártak már az oldalamon, mint például Kanadából és Japánból. Viszont kicsit csalódott voltam, hogy sem Anglia, sem Franciaország nem szerepelt a listán.

Volt néhány szó a kommentekről és a legnépszerűbb bejegyzésekről is. Majd pedig egy kis bemutató következett az újdonságokról, amik blogírás közben várhatnak rám.

Melóba menet megint véletlenre állítottam a zenét, csak most a telefonomon és meg mondom őszintén, hogy reménykedtem, hogy nem valami JRock vagy más régi korszakomból való szám lesz, mert még olyanok is vannak rajta. De nem. Egy mostani kedvencem dala szólt, vagyis pontosabban átdolgozása, ez pedig Kováts Vera – How Do You Do volt. Örültem neki. :D Ezt a számot csakis az ő verziójában vagyok hajlandó meghallgatni. Viszont egyszerűen nem értem, hogy ez mit akar jelenteni. Ez eredetileg egy Roxette szám és persze nem meglepően ez is egy szerelmes dal. Megpróbáltam értelmezni és az egyébként szerintem nagyon is idióta dalszöveg mögé látni, dee egyszerűen nem ment. Fogalmam sincs, hogy most ez mit akar nekem mondani. Úgyhogy ez most rejtély marad. Majd jövő ilyenkor újra elolvasom, hátha akkor majd valami össze fog függeni vele az évemmel. :D
Egyébként pedig most nem figyeltem semmit a dalokon kívül, hogy mit hogyan csináltam meg mik voltak az “első” dolgok. Nem is érdekelt, csak ez a számos cucc, mert ez tavaly is bejött. Bent melóban egész jó volt a hangulat, koccintottunk is mind, meg úgy nagyjából egész tűrhető nap volt. Fél 7-re értem haza és most itt vagyok. Újra próbálkoztam a hangkártyával, de feladom mostmár. Nem idegesítem magam ezen. Örülök, hogy az első napomon legalább vidám voltam, de nem bízom el magam. Tavaly is ez volt és végül mi lett belőle. Most sehogyan sem állok az új év elé. Ugyanolyan nap ez is, mint a többi. És mivel a szilveszter mintha nem is lett volna számomra, az új évi fogadalom is elmaradt, pedig minden évben megfogadtam valamit. Az már más kérdés, hogy fele-fele arányban tartottam csak be. xD Tavalyit abszólut nem. Idén pedig akármennyire is törtem ma reggel a fejem, nem tudom mit is fogadhatnék meg. Kiismerhetetlen vagyok és mivel teljesen labilis az idegállapotom meg az, hogy mikor mit cselekszem, így teljesen feleslegesnek tartottam. Amíg idegen vagyok saját magamnak is, addig nem tudom mik a határaim és nem fogom semmivel sem gátolni magam, mert így lehet sosem fogok újra magamra találni. Úgyhogy az új évem mottója “Lesz ami lesz”. Mindent felteszek egy lapra. Nem fogok semmit sem erőltetni többé, azt fogom tenni, amit tenni akarok, de nem futok olyan dolgok után többé, aminek nincs értelme. És ami még fontos és megkönnyíti az életemet, hogy emlékeztetni fogom magamat arra, hogy mindig mennyire benéztem azokkal, akiket én néztem ki magamnak. Hagyom, hagy történjenek most fordítva a dolgok. Lehetséges, hogy most egy ideig hátradőlök és hagyom magam sodródni az árral. Egyesek magukba szívják az életet, hát engem pedig az élet szippantott magába a múlt évben. Most pedig ahelyett, hogy küzdenék vele és azon gondolkodnék, hogyan másszam ki belőle, inkább hagyom, hogy oda sodorjon, ahova akar. Majdcsak kikötök valahol és majd ott és onnan újra kezdem az életem. Legyen, aminek lennie kell! ;)

Dóri Rainbow. <3

Egész jól indult az év. Az első szám amit véletlenül hallottam nem sokkal éjfél után, az az egyik kedvenc számom a The Veronicas – Untouched volt. Az első film pedig amit láttam szintén éjfél után, az a legeslegjobb film a világon, mégpedig a LOL volt. Majd reggel melóba menet – mivel szokás szerint én elsején is dolgozom -  véletlenre állítottam az iPodomon a zenét és az első szám az előbb említett film egyik dala, a Bright Eyes –  First Day of My Life. Tehát biztos voltam benne, hogy ez az év más lesz, mint a többi és meg voltam győződve arról, hogy ez az én évem lesz. Teljesen fel voltam dobva. De úgy látszik túlságosan is előre örültem…

Január:
Folytatódtak az előző évi “Trió Partyk”, amik nem kevés emlékezetes és vidám perceket okoztak ebben a hónapban is. Majd már szinte “vártam” mikor fog ennyi jó után valami rossz is történni. És nem is kellett sokáig várnom, 10.-én megtörtént az első szörnyű napom az évben. Tipikusan “ma nem kellett volna felkelni” nap volt és ennek én illetve az én imádott Lucza nevű iPodom itta meg a levét. Azóta is úgy bánom, amit tettem és úgy hiányzik. :’(
De legalább a szülinapom jól telt és megkaptam az új szerelmemet, Yorut, a gyönyörűséges telefonomat. És szintén a szülinapom alkalmából ismertem meg egy nagyon jóbarátot, Mátét is. :)  Aztán 8 éves korom óta újra eljutottam pszichológushoz, de nagyon durva volt, így hát megfogadtam, hogy soha többet nem megyek, mert teljesen kikészültem tőle. És a végén az eredményeim is siralmasak lettek. A hónap végén még egy barátra tettem szert Csabi személyében.

Visszagondolva, ez a hónap még egész jó volt, így ez egy POZITÍV.

Február:
Ebben a hónapban hatalmas tévhitben éltem. Olyannyira, hogy még a blogomat is szüneteltettem. 10.-én meghalt az én drága kiskutyuskám, Kuksi, akit még 8 évesen kaptam, tehát 11 éves korában vesztette életét. A hónap további részét züllöttség követte, elkezdtem Dubstepet hallgatni, és nagyon leszartam mindent, csak az számított, hogy én jól érezzem magam. Alig voltam itthon, mindig másik barátomnál, barátnőmnél aludtam. Viszont teljesen ki voltam borulva, hatalmasat csalódtam, mikor az álomvilágomból lezuhantam.
Egyetlen jó a hónap végi AFC koncert volt.

Így ez a hónap egy hatalmas NEGATÍV.

Március:
Rögtön a hónap elején volt a szintvizsgám, ami miatt nagyon kivoltam, ráparáztam, de mikor kihúztam a tételt, már megnyugodtam és végül ötös lett. Voltam Skins partyn, ami nekem nagyon fura volt, mivel nem az én világom. Ahogy a SKRILLEX sem, bár hallgattam, de ez csak ilyen kizökkenés volt magamból, meg ide főleg Sonny miatt akartam menni, hiszen a FFTL és ő nagy kedvencem volt anno. De azóta egy db dubstepet sem hallgattam, mióta volt Skrillex. És nem is hiányzik. Eljutottam egy Girugämesh koncertre is, amiben pozitívan csalódtam és megismerkedtem Laurával és Gina-val is a koncerten. :) Meg a hónapvégén egy AFC konci is volt, ami egész jóra sikeredett.

A Március POZITÍV.

Április:
2 éves lett a blogom. Voltam Miyavi koncerten is, ami jobbra sikerült, mint amire számítottam. *-* Eljutottunk az osztályommal, illetve még pár alattunk lévő diákkal a Szakma kiváló tehetsége kiállításra, amin Gáborral nagyon sokat ökörködtünk. Ha másért nem is, de ezért megérte elmenni. :D Nem sokra rá részt vehettem egy Jóban Rosszban forgatáson is, ami hatalmas élmény volt nekem, hiszen ez a kedvenc sorozatom. Bár a kedvenc szereplőim közül senki nem volt ott, de akkor is imádtam. :) Majd AFC akusztikus koncert, amin szintén nagyon jól éreztem magam. A tavaszi szünetemet is sikerült ebben az évben pihenéssel tölteni.

Ez a hónap szintén POZITÍV.

Május:
Rögtön AFC koncerttel kezdődött a hónap, majd SakuraCon-nal folytatódott. Jöttek hozzánk francia diákok a suliba, illetve a mi osztályunkba, aminek én különösen örültem, mert nagyon szeretem Franciaországot, a szokásaikat, ételeiket, szóval mindent.
Aztán újra jött a totál összeomlás. E hónap 8-án eltűnt az én drága Kishercegem. Még máig fáj az elvesztése. Azóta megtört bennem valami, melynek nyomait még most is magamon viselem. Elmondhatatlanul fáj. Összejött minden, rontottam a suliban is, rossz volt a kedvem, depressziós voltam, nem lehetett velem beszélgetni, mert teljesen befordultam magamba.

Ez a hónap volt az egyik legrosszabb, így nagy-nagy NEGATÍV.

Június:
Még mindig rossz volt a kedvem, sőt választanom kellett, hogy Grenma koncertre vagy pedig Bravo Otto-ra megyek, holott mindkettőt annyira várom minden évben. Végül Otto mellett döntöttem. Valamilyen szinten megbántam… Majd elvesztettem a hörcsögömet is. :(
Ebben a hónapban éreztem azt, hogy egy nagy változáson megyek keresztül, mind kívül, mind belül. A 2 évig szőkített hajamat befestettem barnára, elhagytam sok kiegészítőt, amit eddig hordtam a stílusom miatt. Az évzárón is nagyot csalódtam. El kellett köszönnöm Gábortól is, mivel ő az egész nyarat kint töltötte Németben. Életem első (és szerintem utolsó) Alvin és a Mókusok koncertjén is részt vettem. Majd a hónapot AFC konci zárta.

Ez a hónap egyszerre volt rossz és jó is, de azt hiszem visszaemlékezve, hogy itt is mennyire ki voltam borulva, adok erre is egy NEGATÍV jelzőt.

Július:
Ebben a hónapban teljesen magamba fordultam a gondolataimmal. A nyári szünetnek köszönhetően ugye több szabadidőm volt, amit szinte csak olvasással és zenehallgatással töltöttem el. Elvonultam a ház legeldugottabb zugába és azt kívántam, hogy senki se zavarjon. Ekkor szerettem bele a COD-be, Pattyba és Rihanna LOUD albumába, és ekkor találtam meg az én dalomat, a Love The Way You Lie (part 2)-t. Semmire sem vágytam, csak egy kis nyugalomra, amit meg is kaptam, csak éppen, amint ki kellett zökkennem valami miatt ebből, rögtön idegesség lett úrrá rajtam. Nem találkoztam senkivel, sőt nem is beszélgettem senkivel.
Majd jött a hír, hogy AFC Peti balesetet szenvedett. Ez is teljesen kiborított.

Így ez a hónap számomra hatalmas NEGATÍV volt.

Augusztus:
A kedvem továbbra sem változott, teljesen rideggé váltam. Belefáradtam, hogy bárkivel is beszélgessek, annyira össze voltam zuhanva. Nem mondtam senkinek sem semmit, hanem itt a blogomon írtam ki magamból mindent. Mindig a “Mi lett volna ha” kérdést tettem fel magamnak újra és újra. Az egész nyáron a legjobb dolog, ami történt velem az a Sziget volt. Ott végre jól éreztem magam és vidám voltam. Láttam élőben az egyik kedvenc régi bandámat, a Lostprophets-t. ♥
De másnap az a hír fogadott, hogy Hercegnő is eltűnt Yukival együtt. :’( Kisherceget senki sem tudta helyettesíteni, de Hercegnővel legalább kicsit lefoglaltam azokat a gondolataimat és végül őt is elvették tőlem. Készítettem róluk egy emlékvideót is, amit 29-én töltöttem fel, mert aznap volt Kisherceg szülinapja. Mintha valaki kárpótolni akart volna, hiszen a legöregebb cicám, Fifi, akinek már azt hittük így 8 évesen már nem lehet kiscicája, végül egyszer csak hazaállított eggyel, aki megszólalásig hasonlított rá. Rögtön beleszerettem és a mai napig a legféltettebb kincsem a pici Csongi. A hónap utolsó napján volt AFC – Más ölel át klippremierje, ami picikét csalódás volt, de ebben a hónapban igazából már ezen sem lepődtem meg.

Továbbra is NEGATÍV jelölést adok.

Szeptember:
Az évnyitón majdnem elsírtam magam, mert úgy éreztem, hogy vége mindennek, mivel elvesztettem még valakit, aki nagyon fontos volt nekem.
A nyáron nem volt AFC koncert, ebben a hónapban már ideje volt, feltöltődtem tőle egy kicsit.
Nagyon nehezen viseltem, hogy semmire sem volt időm hála az új órarendnek, meg ugye a továbbra is tartó melónak. Képtelen voltam belerázódni az iskolába, főleg, hogy már semmi nem volt, ami motiváljon. És a betegségem is egyre jobban eluralkodott rajtam. Mindig fáradt voltam és időhiányban szenvedtem, ami a blogomon is meglátszódott. Majd jött a szalagavatóra való készülés, ami végképp kikészített.

Ez a hónap is NEGATÍV.

Október:
MondoCon-nal kezdődött, ahol valamennyire sikerült kizökkennem a letargikus állapotomból és jól éreztem magam. Aztán egy hétre rá AFC 9. szülinapi koncertje volt, ami nekem nem tetszett annyira.
Rá két napra bekövetkezett valami, ami megváltoztatta az életemet. Találkoztam az X-Faktorból ismert Barna Gergely-el. Beszélgettem vele és ez indított el aztán mindent. Eddig is szimpi volt nekem, meg ebben az évben az X-Faktorban bent lévő döntősöket is kedveltem, így újra találtam valamit, amivel foglalkozhattam a napjaimon.
A sulitól továbbra is ki voltam készülve, tiszta idegeskedés uralta a napjaimat, mikor be kellett mennem. Nem tudtam, hogy hogyan tovább. Feladjam-e vagy folytassam. És a szalagavató miatt is nagy volt a stressz rajtam. Teljesen összeomlottam kedvügyileg megint, csakis Barna Gergő(ék) tartották bennem a lelket. Majd a hónap végén megjelent Steiner Kristóf Lélekbonbon című könyve és elmentem a dedikálásra, ahol hatalmas meglepetés ért. Nagyon boldog voltam. Nekik köszönhetően összeszedtem magam és megerősödtem és megfogadtam, hogy sosem adom fel. Sikerült félre tennem a rossz dolgokat és a jóra koncentrálni.

Így ez a hónap POZITÍV.

November:
A hónap rögtön egy általános iskolás osztálytalálkozóval kezdődött, amiről negatív élményekkel tértem haza. Majd a szalagavató is végleg kiborított, hiszen annyira nem akart nekem semmi összejönni ezzel kapcsolatban. Viszont köszönhető Barna Gergő első koncertjének és az arra való készülődésnek, teljesen elfeledtette velem ezeket a dolgokat, mert annyira boldog voltam. Hatalmas élmény volt ez a koncert nekem. :) Teljesen feltöltődtem.
Majd másnap AFC koncert volt, amit nem vártam annyira, viszont végül nagyon örültem, hogy elmentem, mert jó kis koncert volt. És ott megismerhettem közelebbről RoN-t is. :) De hiába is alakultak jól a dolgaim ezen a téren, attól a suliban meg itthon még mindig nem volt rendben semmi, ami miatt a hónap vége felé egy durva összeomlás következett. Persze összeszedtem magam utána és sokkal könnyebb is volt, hogy kisírtam magamból mindent. És sokat segített az, hogy tudtam kik állnak mellettem. Ráadásul az egyik versem is kikerült egy hivatalos, bloggerekkel foglalkozó oldalra.

Mindent átgondolva, az állandó hangulat-ingadozásaimat is beleszámítva ez a hónap nekem POZITÍV volt.

December:
E hónap 3-án volt a szalagavatóm. Rengeteg borzasztó pillanatot szerzett nekem ez az esemény már szeptember óta. Volt, hogy már ott tartottam, hogy el sem megyek. Végül ott voltam és jobb volt, mint amire számítottam.
A hónap közepe felé egy újabb negatív hullám lett úrrá rajtam, ami azzal kezdődött, hogy nem lehettem ott a Rihanna koncerten. De persze mikor ezt feldolgoztam, akkor “találtam” újabb dolgokat, amiktől nem volt túl fényes a hangulatom. Aztán elmaradt Barna Gergő koncertje is. És sikeresen összebalhéztam majdnem mindenkivel. Tovább fokozta a szomorúságomat, hogy vége lett az X-Faktornak. Az iskolai karácsonyi ünnepségen totál kiborultam. Karácsonyi hangulatom sem volt, el is lett rontva az egész karácsonyom, már ha ezt egyáltalán karácsonynak lehet nevezni, ami itthon volt. Viszont legalább az X-Faktor aréna-koncert úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Feltöltődtem boldogsággal. De persze nem sokáig tartott. Az évzáró AFC koncert jól sikerült, de sajnos ez is kevés volt ahhoz, hogy a hónapot megmentse, mert egyébként kicsit olyan volt ez a december, mint a nyári hónapjaim.

Úgyhogy ez nekem NEGATÍV.

Így összeszámolva 5 pozitív és 7 negatív hónap volt. Tehát 2011 nekem egy ROSSZ év volt. De átgondolva, nagyon sok mindent megtanultam ebben az évben. A hatalmas csalódások és összeomlások erősebbé tettek és megtanultam kezelni a hasonló helyzeteket. Igaz, sokkal hidegebb és bizalmatlanabb lettem. Nem engedem olyan könnyen magamhoz közel az embereket és képtelen vagyok megbízni bennük. Rengeteget csalódtam, nem csak az életben, hanem olyan emberekben is, akikről sosem gondoltam volna. Ebben az évben olyan dolgok történtek velem, amik eddig még nem. Ez jó és rossz dolgokban is megmutatkozott. Komolyabb lettem, ami mellé egy kis fásultság és magamba fordulás is társult. Azt hiszem fel is nőttem ebben az évben. Megváltoztam, átértékeltem az életemet és sokat fejlődtem. Viszont ennek hátrányaként már nem vagyok benne biztos ki is vagyok valójában… Fura egy érzés, mert mindennap egy új dologgal szembesültem magammal kapcsolatban, újra ki kellett ismernem magam, bár ez máig sem igazán sikerült. Belenézek a tükörbe és egy teljesen idegen ember néz vissza rám.
A betegségem is felerősödött, pedig 2011 újévi fogadalmam volt, hogy le fogom küzdeni. De nem sikerült, sőt sokkal, de sokkal rosszabb lett.
Ebben az évben sajnos sokszor megfordult az is a fejemben, – főleg nyáron, csak nem akartam leírni, de azt hiszem most már elárulhatom – hogy feladok mindent. Feladom a terveimet, a mindennapos dolgaimat és hát magát az életemet. És tudjátok miért nem tettem? Mi tartott vissza? Nem, nem az önzés érzetem vagy a lelkiismeret furdalásom, mert én nem érzem úgy, hogy önző lennék a szeretteimmel szemben azért, mert én megválok az életemtől. Ez ugyanolyan döntésem lett volna, mint hogy mit eszek vagy mit veszek fel. Egyedül a temetés miatt lett volna önzés, nem akartam volna, hogy anyámék miattam fölös költségbe verjék magukat. Mert egyébként pedig bárki más életében pótolható vagyok. Nem vagyok senkinek az egyetlene, senkinek nem vagyok a legjobb és egyetlen barátnője, senkinek nem vagyok a szerelme (legalábbis nem tudok róla) és hát persze, belátom, hogy hiányoznék és szomorúak lennének a barátaim és a családom, de ez a fájdalom idővel úgyis elmúlt volna. Az ok, ami miatt mégsem léptem, az az állataim iránti felelősségem volt. Ők olyanok, mintha a gyerekeim lennének és ahogy az embereknek is egy anyjuk van, így van ez náluk is. Tudtam, hogy ha velem bármi történne, akkor nekik az rossz lenne. És nem azért, mert hű de hiányoznék nekik, mert egy idő után hozzászoknának, ahogy az emberek is. Hanem mert tudom, hogy a család tagjaim közül senki nem gondozná olyan gondoskodással és szeretettel őket, ahogy én teszem nap, mint nap. Elég ha egy napot nem vagyok itthon, hazajövök és sajnos azt kell észrevennem, hogy egyáltalán nem foglalkoztak velük, gondolok itt pl. a friss vízre. Mert az, hogy enni adnak nekik az édes kevés. Amióta az eszemet tudom vannak háziállataim. Mindig is sok és sokfajta volt. Felelősséggel tartozom értük és ez volt az, ami miatt nem adtam fel végül. “Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél!”  A kedvenc idézetem ide is illik.

A blogomon egyébként ebben az évben a leggyakrabban használt színek tavalyhoz képest változtak. Bár idén is a rózsaszín vezet, de most a második helyen az ilyen kék áll, illetve a harmadik a világos lila különböző árnyalati. Viszont sokat írtam szürke és piros színnel is. Ez az 5 szín jellemzi legjobban a hangulatomat 2011-ben.

Amint tudok, jelentkezem az újévi bejegyzéssel, ahol többek között a szilveszteremmel és az új évi terveimmel kapcsolatban fogok írni.

Dóri Rainbow. <3

Angyal
Többet érsz
Játszol velem
Till The World Ends
Hetedik
Bárhogy szeretnéd
Mash Up (feat. Johnny)
Végső kiáltás
Lélekzet
Moves Like Jagger (szerencsére Hien nélkül!)
Lépj tovább!
Mi a szívemen, a számon (feat. Tóth Gabi)
Rossz útra tévedtem
LeszAmiLesz
Más ölel át
Miért hazudom
Még vár ránk ez a Föld

A Beleremeg a földet nagyon vártam, de nem volt. :O :/ Pedig jó lett volna még egy kis frissítés, mert eléggé lelakott már ez a lista. Dee mindegy, mert elvileg utoljára hallottuk ezt így, hiszen márciusig, a lemezbemutató koncertig nem lesz több koncert. Annyira várom már azt. *-* Elég rossz lesz kibírni 3 hónapig nélkülük, viszont így még jobban fogom várni. Meg egyébként is egyetértek azzal, hogy ilyenkor inkább foglalkozzanak csak a lemezzel, hogy olyan jó legyen, mint a LéleKzet lett. :)
Magáról a koncertről nem tudok mit mondani, nem sok új dolog volt. Utána a dedikálásnál már annál inkább. Mivel utoljára nyáron volt alkalmam ott maradni a koncert után, így már éppen esedékes volt most, hogy az új autogram kártyával is szerezzek be autogramot. Meg nekem Marektől és Johnnytól még nem is volt. Örültem, hogy Petit is végre láthattam, mert már annyira hiányzott. Jól esett az a felismerés, hogy újra olyan mint amilyennek megismertem; kedves, aranyos és vidám. Nem úgy, mint Miki, akiről már előzőleg is írtam, hogy milyen unott és kedvtelen lett. Tegnap sem volt másképp. Nem tudom vajon vele mi történhetett. :/ Feka viszont ugyanolyan cuki meg aranyos volt, ahogy eddig is. :P ToMival pedig megint sikerült pár szót váltanom, és végre aláírathattam azt a pengetőt, amit még a szeptemberi koncerten kaptam tőle és amivel akkor megkezdte a koncertet. Ez nem az a fekete szíves, mert olyanom már korábban is volt. Ez egy sima, fehér semmilyen pengető. De én annál jobban szerettem, mert ilyet nem nagyon dobált le előtte. :D Felismerte, aláírta, majd egy fura párbeszéd játszódott le köztünk emiatt. Nem is értettem, hogy most miért is kell neki vissza az a pengető vagy mi van, de minden esetre most sem volt túl kedves, de már meg sem lepődöm rajta…
Éjfél előtt nem sokkal hagytuk ott a helyet, mivel már mindenki elment. Rossz volt úgy elbúcsúzni Lynáéktól, hogy ki tudja mikor látom őket legközelebb. Mert hát simán meg lehetne szervezni talikat akármikor, csakhogy nekem a meló miatt elég nehéz bármit is összeegyeztetni. :(
Végül újra hármasban, tehát Szewii, RoN meg én beültünk egy mekibe, ahol 10 percet tölthettünk csak el, viszont a mekis bácsi tök jó fej volt. :D Utána pedig Szewii lépcsőházában csöveltünk a földszinten. Az vicces volt. xD De én mondjuk jól éreztem magam. Elbeszélgettünk mindenféléről és meglepve tapasztaltam milyen nagy az egyetértés. :O :) Fél 3-ig tartózkodtunk ott, majd RoNnal újra a hideg utcát jártuk, majd villamossal kimentünk a Nyugatiig, ahol persze semmit nem találtunk nyitva. Viszont bent állt egy vonat, amire fel is lehetett szállni. Megnéztük mikor indul, nehogy rajta maradjunk, de szerencsénk volt, mert még később is ment, mint az én vonatom. Akkora ötlet volt ez RoNtól. :D Eszembe nem jutott volna. Pedig nagyon brutálisan meleg volt a vonaton. Majdnem 1,5 órát töltöttünk el rajta. Majd fél 5-kor indult az én vonatom is és akkor elköszöntünk mi is. 6-ra értem haza, 7-kor mentem el aludni, de csak 11-ig tudtam.

Viszont nagyon jól éreztem magam az este/éjszaka folyamán. Jó volt kicsit kikapcsolódni ebből a zűrös életemből és jó volt beszélgetni is mindenkivel. :)

Úgyhogy izgatottan várom a következő koncertet és nagyon remélem, hogy a megérzéseink, feltevéseink most tévednek és Peti újra teljes mértékben tag lesz és velük fog játszani, mert ha másképp lenne, nekem nagyon hiányozna. Hiába is írtam olykor negatívat róla, bár nem hiába volt akkor, de attól függetlenül én szeretem őt és vele igazi az AFC.

Egyébként pedig az egész nap nekem egy hatalmas tanulság volt több szempontból is.

Elméletileg ez volt az év utolsó bejegyzése tőlem. Ezután már csak egy év összefoglalót teszek ki, ezért inkább most kívánok mindenkinek előre is Boldog Új Évet! :)

Dóri Rainbow. <3

Egyébként az egészet azért írtam le, mert reggel egy újabb balhéra keltem és most szükségem volt rá, hogy mindent kiírhassak magamból. Megint rossz kedvem van. Olyannyira, hogy azokat a számokat hallgatom, amiket nyáron, mikor összeomlottam, pedig jól elzártam ezeket a dalokat, de most erre volt szükségem. A tegnapom is annyira rossz volt. Nem akarom, hogy így záruljon az évem. :’(
Bár holnap AFC koncert. Már nagyon várom, vagyis nem csak azt, hanem úgy az egész napot! :) Akkor biztosan fel fogok töltődni. Csak már tartanánk ott!

Dóri Rainbow. <3