Az előző bejegyzést úgy fejeztem be, hogy rossz kedvem lett újra. Ez egészen máig kitartott. De talán nem is ez a megfelelő szó, hanem inkább ilyen semmilyen hangulatom volt. Semmihez nem volt kedvem, nyűgös voltam. A hétvégén is nagyon lassan telt bent az idő, hiszen ilyenkor már az étteremben is kevesen vannak a karácsony előtti időszakban. De persze szombaton pont mikor már esedékes lett volna a zárás, telefonáltak és foglaltak egy asztalt fél 9-re. Ennek én nagyon nem örültem, mivel arra számítottam, hogy addigra már otthon leszek, mivel szerettem volna nézni az X-Faktort. Igaz, anyu vette nekem, de jobban szeretem élőben nézni. De nem értem haza, csak az eredményhirdetésre. Tiszta ideg voltam, főleg, hogy a foglalás egyébként nem is jött, szóval feleslegesen maradtunk tovább nyitva. Lemaradtam AFC-ről is. Szóval csak még jobban romlott a hangulatom. De mikor a neveket sorolták, akkor ezt felváltotta az izgulás. Bár igazából tudtam, hogy ki fog kiesni, ahogy eddig is az összes élő show alatt megéreztem. Gergő nevét mondták ki először, aminek most is elmondhatatlanul örültem, hiszen nekem ő a kedvencem már a válogatás óta. Onnantól kezdve már biztos voltam a történésekben és így is lett. Tarány Tamást igazából nem sajnáltam, pedig már az összes versenyzőt megszerettem. És belátom, hogy nagy hangja van, csakhogy nekem ő túlságosan unalmas. Nagyon várom már a nagy döntőt. Szombaton itthon leszek addigra, legalábbis elvileg, ha nem jön közbe semmi, márpedig ne jöjjön! Vasárnap meg remélem, ha más nem, legalább fél 9-re hazaérek melóból és nézhetem a végső döntőt.
Aztán rá 3 napra meg végre lesz a nagy Aréna koncert. *__*
Igaz, örültem Gergőnek, viszont semmi sem változott kedvügyileg. Ma semmi kedvem nem volt iskolába menni, de rávettem magam. Bementem, de ott továbbra is nyugtalan voltam. Németen feleltünk a tételekből, de én egy szót sem tanultam. El sem olvastam. És igaz, hogy német nemzetiségű oviba és általános suliba jártam, de merőben más ez így itt, hogy szinte csak szakszavakat kell használnunk. De nem érdekelt most ez sem. Átgondoltam milyen jegyeim vannak, majd végleg feladtam, hogy kihozzak egy jó jegyet magamból. Aztán húzni kellett. Az én papíromon nem egy szám, hanem egy Joker felirat szerepelt, tehát kiválaszthattam melyikből szeretnék felelni. Sikerült nekem megszereznem ezt. Mekkora szerencse. Átgondoltam, hogy melyik tételt tudom elmondani magamtól, melyikre emlékszem és így meg lett mentve az egész. Ötösre elmondtam. Aztán a többi órát is végigszenvedtem és megmondom őszintén, hogy megfordult a fejemben, hogy megint lerövidítem a napomat, de végül lebeszéltem magam erről és a 7.-8. gazdasági órán is ott maradtam. És olyannyira erőt vettem magamon, hogy még az órai munkát is írtam, sőt a táblához is kimentem feladatokat oldani. “Vicces” volt, mert fogalmam sem volt miről van szó. Belenéztem a füzetbe és az utolsó oldalon a 09.26.-i dátum szerepelt. Akkor jegyzeteltem utoljára órán. Azóta, ha bent is voltam, mindennel foglalkoztam, csak gazdasággal nem. De egy jó hírnek hála, amit ma véletlenül csíptem el Ofő szavaiból, megjött a kedvem az egészhez. Mikor bejött a gazdaság tanár, le is támadtam a kérdéseimmel. Már írtam, hogy mennyire nem vagyok biztos benne, hogy le fogok vizsgázni. Sőt 10%-ot adok rá, ismerve a tényeket, hogy a suliban gyakorlaton semmit sem tanulunk, csak a munkahelyünkön. Az más kérdés, hogy az elméleti tárgyakból 4-5-ös vagyok. Meg ugye kedvem sincs az egészhez, mert utálom! És azért nem hagytam ott végül ebben az évben, mert akkor kárba ment volna az 5 évem. De ma megtudtam, hogy nem kötelező vizsgázni. Ha akarsz jelentkezel, ha akarsz nem. Ha nem vizsgázol, akkor is megkapod a bizonyítványt, hogy elvégezted az 5 évet. Így hát sokkal jobban érzem magam. Akkora kő esett le a szívemről, hogy szó szerint éreztem. Van egy hónapom eldönteni, hogy jelentkezek-e vagy sem. De nagyon a nem felé hajlok. Nem szoktam semmit sem feladni, de ezt most tényleg feleslegesnek érzem. Semmit nem tudok/tudunk. Egyáltalán nem állunk készen arra, hogy 4 hónap múlva elnökök elé álljunk a tudásunkkal, vagyis inkább a nemtudásunkkal. Nem kell nekem ez a felesleges stressz. Na meg a “megbukott” jelző sem. Így mintha nem is történt volna semmi, tovább léphetek és mehetek érettségire. Persze kurvára elpazaroltam egy csomó időt, de ezen már kár bánkódni, hiszen nem tudunk rajta változtatni. Viszont elkap a szorongás, ha arra gondolok, hogy anyu meg a nagymamám mit fog szólni, hogy nem vizsgázom. Ők már azon is kibuktak, mikor kijelentettem, hogy nem táncolok a szalagavatón. Félek megmondani nekik ezt. Átfutott az agyamon a gondolat, hogy nem szólok nekik, de akkor még jobban félnék nekik útólag elmondani. Nem tudom még végül hogy lesz. De az is igaz, hogy eddig is anyu miatt nem tudtam másik suliba menni, meg miatta kerültem ide, szóval nem akarom tovább elbaszni az életem miattuk. Majd ha elérem a célomat, leérettségizek, meglesz az egyetemi diplomám, akkor majd beláthatják, hogy jól döntöttem és büszkék lehetnek rám. Ez az én életem, tudom mit akarok! Ehhez viszont az kell, hogy ugyanolyan négyes átlagú évvégi bizonyítványt alkossak, ahogy az elmúlt években, úgyhogy most, mivel van mi motiváljon, összeszedem magam a tanulásban és nem fogom ellógni az órákat és visszatérek a megszokott osztályelső énemhez. :)
Hazafelé beültünk a már törzshellyé vált kávézónkba Nórival, az egyik osztálytárs-barátnőmmel. Útközben pedig végre találkoztam az X-Faktorban a legjobb 24-be bejutó Kovács Violettával. Nekem már a műsor alatt is ismerős volt, de mióta szerepelt benne, azóta egyszer sem láttam, pedig nap mint nap Esztergomban vagyok a suli miatt főképp, meg amúgyis. És végre ma jött velem szemben a kisfiával. Olyan jó volt. :D De nem szólítottam meg vagy ilyesmi, csak így megcsapott megint az X-Faktor lázam. :P
És ha már a legjobb 24-be bejutottakról van szó: szombaton Barna Gergely újabb koncertet ad. Most karácsonyi “Lélekmelegítő” koncert címmel. Már nagyon várom, hogy újra láthassam őt meg a már kialakult családi társaságot. :) ♥
Más azt hiszem nem történt, csak ezeket akartam megosztani veletek.
Januárra számíthattok egy újdonságra itt a blogomon. A múlt héten támadt egy nagyon jó ötletem, amit legszívesebben már most elkezdenék, de nem. Legyen ez az új év “meglepije”. Annyian írtatok már nekem, hogy rendszeresen olvassátok a blogomat, ami nekem nagyon sokat jelent, és ki tudja még kikről nem tudok, hogy úgy döntöttem, ideje, hogy megismerjétek más oldalaimat is, hiszen rengeteg dologról nem írtam még. Mindig csak a történésekről számolok be, de úgy igazán magamról sosem mesélek, kivéve a kérdőíveknél. De ez most megváltozik. Elindítok egy Rainbow-rovatot, melynek lényege az lesz, hogy mindig más-más témát fogok kielemezni, vagy kiskori történetet mutatok be, vagy akármit, ami eszembe jut. Már lejegyzeteltem magamnak pár szót, amiről majd beugrik nekem, mit is akarok később kifejteni nektek bővebben. Viszont, ami talán ebben az egészben a legközelebb áll majd hozzátok, az az, hogy ti is feltehettek nekem kérdéseket, vagy írhattok akár egy szót is és én majd kifejtem az élményemet azzal kapcsolatban. Mivel nem szeretnék ezer helyről kapni ilyeneket, és mivel nem biztos, hogy mindenkinek van facebookja, vagy twittere vagy formspring-je, így úgy döntöttem e-mailben várom, mire vagytok kíváncsiak. Emailje mindenkinek van.
Ide írhattok nekem: sajt555@freemail.hu
Az üzenet végére írjátok oda, hogy szeretnétek-e, hogy a bejegyzés végén megemlítsem kitől kaptam a kérdést. Ha igen, kérnék egy nevet, ahogy szólíthatlak benneteket. Előre is köszönöm! :) ♥
Dóri Rainbow. <3
