Megasztár szurkolás a döntősökkel @ WestEnd [2012.05.18.], Megasztár közönségtalálkozó 3/4. @ WestEnd [2012.05.19.], és utolsó Megasztár klubkoncert @ Jam Pub [2012.05.22.] ♥

Előre szólok, hogy ez hosszú lesz! Kicsit nehéz már feleleveníteni mindent, hiszen kicsit keverednek már a napok, de megteszek mindent annak érdekében, hogy úgy adjam vissza, ahogy történt és ahogy én megéltem. Remélem, semmit sem fogok kihagyni. Bár erősen gondolkodtam, mit írjak le és mi az, amit már inkább ne.

Megasztár szurkolás a már kiesett döntősökkel
WestEnd City Center, 2012. 05. 18., 18:00 

Direkt felmentem hamarabb, hiszen hiába is járok már kicsi korom óta a Westendbe, fogalmam sem volt róla, melyik a Millennium udvar. Viszont nem is nagyon néztem körbe, hanem inkább kimentem az első emeletről a Váci utca felé és a szökőkút mellett belekezdtem annak a bejegyzésnek a megírásába, amit ez alatt találhattok. Bár lehet nem volt jó ötlet, mert többször a könnyeimmel küszködtem, hiszen Jázmin haláláról volt szó. Ezen felül pedig nem voltam túl jól, sőt most még jobban eluralkodott rajtam az a rosszul lét, ami már 3 hete jelentkezett nálam először. Úgy 3/4 6 körül mégis bementem és az első biztonsági őrt megkérdeztem, akibe belebotlottam, hogy merre találom a helyszínt. Kiderült, hogy ott voltam, csak le kellett mennem a mozgólépcsőn. Nem gondoltam, hogy a McDonald’s-nál lévő vízesés a Millennium udvar. Ott leültem oldalt és vártam a történéseket. A hatalmas kivetítő tök jól nézett ki, volt szokás szerint most is Schwarzkopf sarok. Hiába is koncentráltam másra, akkor is egyre rosszabbul és rosszabbul lettem, olyannyira, hogy már ilyen pánikroham féle is jelentkezett nálam. Úgy éreztem, mint aki mindjárt leájul a fotelből. Nehezen kaptam levegőt is. Most már azért elég rendesen beparáztam, így hogy sokadjára előjött ez a valami nekem. Ráadásul már fél 7 volt, de a döntősökről még semmi hír nem volt. Végül is közönségtalálkozó volt így is.. a közönség találkozott egymással, csak azok nem voltak ott, aki miatt elmentünk. Majd egyszer csak megjelentek. Én még mindig rosszul voltam, de felálltam, bár még nem mentem oda hozzájuk, mert az ájulás szélén voltam. Aztán erőt véve magamon, a kivetítő elé mentem, ahol ők is álltak. Benji volt az első, akinek köszöntem. Ölelés és puszi a részéről, amihez még most sem sikerült hozzászoknom, pedig mondhatni már szokássá vált. Kértem öcsémnek tőle autogramot, mert múltkor is említettem, hogy mekkora fan lett. Majd Bozonttól is, mert ő a másik kedvence. Vele is váltottam pár szót, meg Rolival is, bár az kissé nevetésbe fulladt, de most már legalább választ kaptam a kérdésemre. :D Utána Timivel meg Nórival is beszéltem, mert ők is megismertek mostmár. Bár gondolom azért, mostmár mindegyiknek ismerős vagyok. Ez nagyon jó érzés. Timinél egyébként a táblagépem volt a nyerő. Majd el kellett menniük forgatásra, pedig csak fél órát voltak. Ez után csak a várakozás maradt a kordonnál a kivetítő előtt. Összebarátkoztam Szilvivel és az anyukájával, Klárival, akiket először az április 24-i klubkoncerten láttam. Kiderült, hogy nagyon jó fejek. Bár Szilvi nagy Attila fan, én meg ugye pont hogy nem, de ettől függetlenül elvoltunk, főleg mert Klári Bozont rajongó. Ők csináltak két zászlót is, Szilvi Attilásat, Klári pedig a 12 döntősről, persze az utóbbi mögé álltam be. Majd megérkezett Tatár Csilla, jó érzés volt, hogy ő is odajött hozzám köszönni, így még képet is készítettem vele. De hiába is volt meghirdetve a Megasztár kvíz 8-ra, nem történt semmi, úszott az egész program. Egyetlen jó az volt, hogy közben a döntősök studióban felvett dalait adták le. Vagyis mindenkitől csak egyet ismételtek. Benjitől pont az egyik kedvencemet, a Geek In The Pinket. Bozonttól Smooth, Adri Sweet Dreams, Andi Fighter, Gigi Bleeding Love, Attila Wild World, Roli If I Had You, Nóri I Kissed A Girl, Timi We Found Love, Ádám Cosmic Girl, Isti Apologize, Balázst viszont egyszer sem hallottam. Majd valamikor fél 9 környékén végre belekezdtek. Tatár Csilla feltette a kérdéseket, én rögtön nyertem is, persze megint Benjis kérdéssel. Azoknál mindig én vagyok a leggyorsabb. Schwarzkopf és Fa ajándékcsomagot nyertem. Még egy Megasztár kitűzőre fájt a fogam, de azt sajnos nem sikerült beszerezni. Viszont nagyon jó hangulatban telt ez a kvíz és onnantól kezdve nem volt megállás. Egy kupacba kellett tömörülnünk, hoztak transzparenseket, amiket a hostessek osztottak ki. Én kértem is egy Andisat. Utána sorjában megérkeztek a Megák is immár átöltözve, rengetek bennfentes dolgot megtudtam tőlük, de szerintem sem ők, se én nem jönnék ki jól, ha ezt most nyilvánosságra hoznám, de meglepő volt az egyszer biztos. Utána Timi énekelt közönség-csalogatóként pár sort a Good Luck-ból. Majd Benji is megjött, így Csilla az ő kezébe nyomta a mikrofont. Szegény, tök zavarba jött, azt sem tudta mi van, tiszta aranyos volt. :D Majd mivel a kedvenc dalát kellett énekelnie, bele is kezdett a Kissbe. Nekem is a kedvencem ez tőle a Geek In The Pink mellett. Majd mivel már 21:20 volt, végre beállt mindenki. Bár a Csillagdalt csak hang nélkül néztük meg, utána Attila jött volna, de azt szintén nem láthattuk, mert lekapcsolták. Reménykedtem, hogy azért a későbbiekben rendesen nézhetjük a döntőt. Elpróbáltuk a bejelentkezést a Megasztárba. Hát.. khm.. ezt sem így képzeltem, dee én élveztem. Első sorban álltam, Adri és Bozont mellett. Ráadásul Csilla csak miattam mondta be, hogy jöttek Esztergomból is. Egyébként azt hittem, többen leszünk, de nem. Mondjuk, mivel már mondhatni jártas vagyok az ilyen tvs szerepléseknél, azt hittem hogy majd hoznak beépített embereket, de nem, ez mondjuk csak jó pont volt nálam. De abban biztos voltam, hogy plakátokat fognak hozni.  Visszatérve a bejelentkezéshez. Annyira szerencsésnek éreztem magam, hogy ott voltam teljesen körbevéve a döntősökkel és hallhattam, láthattam őket ökörködni, meg közelebbről is megismerhettem őket. Ez teljesen más élmény volt, mint egy klubkoncert vagy egy közönségtalálkozó és örültem, hogy ennek én is részese lehettem. Nem is érdekelt, hogy benne voltam a tvben, mert ez, hogy ott voltam velük,  nekem sokkal többet jelentett. Főleg, hogy a fiúk pont mögöttem álltak, ahogy a műsorban is látni lehetett. Aztán végre nézhettük a műsort. Végig Andinak szurkoltam. Közben meg is osztottam a Megasztár alkalmazással a véleményem, ahogy mindig is. Ez is annyira fog hiányozni a műsor által jövőhéttől.

Mindkét körben ugyanúgy pontoztam, így nem írom le külön.

OFF: -
LOL: Attila
WOW: Andi, Gigi
OMG: Mint mondtam, ide csak Benji és Bozont került

Egyébként az Andis plakáttal készült két videó is, amit a csaj feltöltött Facebookra, a MegaFan alkalmazásba. Mondjuk elég szerencsétlen volt, mert az egyiket fejjel lefelé tette fel. -.- Viszont ez sem tudott érdekelni, mert annyira boldog voltam! Csináltam közös képet külön-külön Benjivel, Bozonttal, Adrival, Rolival és Timivel meg Nórival közösbe. Majd pedig szépen sorjában elmentek úgy 3/4 11 környékén. 11-kor pedig nekem is mennem kellett, hogy elérjem a vonatom. Azt hittem, nem fogok tudni hazamenni, mert nem gondoltam, hogy ők nem maradnak végig, de örültem, hogy így alakult. Pont mikor egy összemixelt dalban énekeltek külön, külön, akkor indultam kifelé. Majd az állomáson kiderült, hogy még bőven maradhattam volna, mert valami technikai ok miatt fél órát késett a beérkező vonatom. De nem estem kétségbe. A táblagépen beléptem a Megasztár alkalmazásba és azon néztem. Már észrevettem, hogy csak nálunk ilyen rossz a net, hogy lassú meg akadozik. A vonaton már mindig jó, Pesten meg végképp. Úgyhogy azon folytattam a döntőt. Egyértelmű volt, hogy Attila esik ki. Azt sem értem, mit keresett még mindig bent. A búcsúdalt most csak azért találtam szomorúnak, mert tudtam, hogy ez az utolsó. Annyira szörnyű, hogy vége. Vicces, mert emlékszem milyen véleménnyel voltam az első válogató után a Megasztár 6-ról. Meg ugye a 4-5öt sem szerettem, csak a 2-3.-at. Nem tetszett, hogy már ennyi ismert belekerült, aztán végül hogy megszerettem őket, meghát mindenkit. Nem gondoltam volna az elején, mert akkor ugye csak Benjit szerettem, dehát már az előző szériában is felfigyeltem rá és neki szurkoltam, úgyhogy nagyon örültem, hogy újra láttam. És milyen jó, hogy megszerettem őket, most nem tudom mit kezdenék nélkülük. Bozont volt már akkor is a második kedvenc jelöltem, de akkor még főleg Vivi, a barátnőm miatt “kattantam” rá. Aztán mikor összefutottam vele még a párbaj adások előtt AFC-n, akkor tett rám nagyobb és pozitív benyomást és így lettem nagy Bozont “rajongó” is. Pfúj, de utálom ezt a szót, hogy rajongó. Annyira elkorcsosult már. Meg én alapból nem úgy állok a kedvenceimhez, hogy sztárok és rajongani kell értük. Én felnézek rájuk, szeretem őket és inkább barátai kapcsolatot próbálok kialakítani velük. Vagyis legalábbis éreztetni velük, hogy én nem vagyok az a nyomulós, egyfolytában rájuk írogatós, zaklatós fajta, mégis fontosak nekem. Andit mindig bírtam, de az április 24-i klubkoncerten szerettem meg, mert annyira kedves és közvetlen volt. Adrit a műsor alatt kedveltem meg, mert okés, ismertem már korábbról, de akkor valamiért nagyon nem volt szimpatikus. Gigit szintén nem szerettem előtte, sőt, viszont a döntők alatt, meg az első közönségtalálkozó alkalmával nagyon pozitív csalódás volt nekem. Ádámmal és Istivel közömbös vagyok, Balázzsal is, bár vele azért mert olyan fura. Attilán az InterYou korszakában nagyon sokat szórakoztunk Zelda-val, mondjuk az a szám, amivel megjelentek, az tetszett. De utána inkább viccnek tartottam a munkásságát. Aztán a válogatáson mégis valamiért bírtam és ez tartott az első pár döntőig, aztán rájöttem, hogy nekem se a hangja, se a stílusa, se amit képvisel, nem tetszik. Valamint a felhajtásból is elegem lett, ami körülötte van. Timivel közömbös voltam, csak múltkor szerettem meg, mikor vele is sikerült beszélgetnem. Nórit már a válogatáson is egy beképzelt, elkényeztetett kiscsajnak gondoltam, ez később sem múlt el, még a koncerteken sem sikerült igazán meggyőznie az ellenkezőjéről, bár nem is igazán hagytam magam. De ő volt szerintem a legnagyobb pozitív csalódás, mert kiderült, hogy egy nagyon is kedves lány. Picit, most hogy így megismertem, lelkiismeret furdalásom is van a korábbi kijelentéseim miatt. :D Rolival szintén szórakoztunk Zeldaval, mikor bekerült a NoThanxbe. Akkor ismerősöm is volt fb-n és egy csomó hülyeséget megosztott. Majd eltűnt és itt megjelent és durva volt nekem az a depresszív arc, akit viszont láttam benne. Viszont a hangja egyértelműen jobb volt és őt bírom most is. Mondjuk azért van egy-két érdekes dolog, amit nem tudok hova tenni…
Hú baszki, jó hogy én ezt most itt kiadtam magamból, de remélem ez a bejegyzés nem jut el hozzájuk. :D

Ráadásul jól elkalandoztam…
Mikor hazaértem, már senki sem volt ébren. Én úgy 4-ig fent voltam, újra játszottam a fejemben a történteket és boldog voltam, s szerencsésnek éreztem magam. Egyébként amint megjelentek, elmúlt a rosszul létem is.

Megasztár közönségtalálkozó 3/4.
WestEnd City Center, 2012.05.19., 14:00 

Reggel 8-kor keltem. Persze még így is majdnem lekéstem a vonatom. Mondjuk ez azért volt, mert olyan hosszadalmas élménybeszámolót tartottam anyunak meg Zeldának, mert nekik elmondtam szó szerint mindent, ami történt, nem csak ilyen sejtelmesen, meg hát azt is, hogy mit beszéltem velük. Azt terveztem, hogy a vonaton megírom az előző nap beszámolóját, amíg friss volt az élmény, mert akkor tuti másmilyen bejegyzés született volna, mint így, 5 nappal utána. Viszont fáradt voltam ehhez, ráadásul ugye még mindig az előző bejegyzésem megírásánál tartottam, így azt kellett volna befejezni. Mivel hamar, már fél 1-kor beértem a Nyugatiba, megnéztem, hogy ott lesz-e a közönségtalálkozó, ahol előző nap is, majd mivel megbizonyosodtam erről, vettem inni, és felmentem az elsőre a lépcsőn és ott oldalt leültem egy padra. Az a pad egyébként már onnan is emlékezetes volt nekem, mert azon ültünk Vivivel, mikor visszahívtak minket az X-Faktorból, illetve ekkor futottam össze Szűcs Ádámmal is ott. Na de vissza a szombatra. Mégis rászántam magam, hogy blogot írjak és sikeresen be is fejeztem a lemaradást az előző bejegyzéssel kapcsolatban. Közben valamiért felnéztem, pedig előtte nem tettem, és ki jött arra? Hát Benji. Durva volt, hogy tényleg pont akkor néztem fel. Köszöntünk, ő tovább ment. Eltelt pár perc, erre jött Bozont, ő is köszönt, majd tovább ment. Hihetetlen, hogy megint jókor voltam jó helyen, mert amúgy ha hátrébb ülök, vagy a másik oldalon, nem látom őket. Utána Attila is elhaladt előttem. Majd mivel már befejeztem az írást, csak néztem ki a fejemből, erre megjelentek hármasban és felmentek a mozihoz. Én meg erre lementem körül nézni a színpadhoz, hátha látok valami ismerős arcot. De még senki sem volt ott, ami érthető, mert még mindig csak negyed 2 volt. Most a másik oldalra került a Schwarzkopf részleg, mert kint volt a Vénusz étolaj is, meg a Kiskegyed magazin, ami a szülinapját ünnepelte. Volt egy szerencsekerék, amin különböző ajándékok felirata szerepelt. Gondoltam miért is ne? Megpörgettem. Persze mit nyertem? Hát persze, hogy Citibankos ajéndékcsomagot. Ha még nem lett volna elég belőle a közönségtalálkozók alkalmából. De mindegy, gazdagodtam még pár Citibankos és Megasztáros kütyüvel. Azért ráéreztem a Megasztárra ott is. Majd lassan be is álltam a sorba, mert kezdett gyűlni a nép. Közben megérkezett Lyna is, akit már két hónapja nem láttam. Ő szintén Attila fan, de tiszteletben tartotta, hogy én nem szeretem, meg én is tiszteletben tartottam, hogy ő meg igen. Elvoltunk és ez már hiányzott. Majd Szilviék is megjöttek, a döntősök pedig háromnegyed órás késéssel végre befoglalták a színpadot. Én pedig írtam közben egy egy szóval a telefonomba, hogy kit mit énekelt és milyen sorrendben, hogy ide le tudjam írni. Íme:

Bozont – All Star
Gigi – Car Wash
Benji – American Idiot
Andi – Born This Way
Attila – Suicide Blonde
Bozont – Lazy Song
Benji – Nap
Gigi – Elég volt
Attila – Wild World
Bozont – Smooth
Benji – Geek In The Pink
Gigi  - Love On Top
Bozont – Pálinka dal
Benji – Kiss
Attila – Are You Gonna Be My Girl
Andi – Fekete rúzs

Örültem, hogy Benji ezeket énekelte, mert az American Idiot dalt most hallottam tőle először élőben. Ahogy a Geek In The Pink-et is, ami a kedvenc számom tőle és nagyon-nagyon örültem, hogy végre hallhatom, mert ez volt még az, amit nagyon szerettem volna a klubkoncertek vagy közönségtali folyamán. A többi kettőt pedig szintén szeretem, és gondoltam is, hogy ezeket fogja, mert szinte mindig énekli őket. Fel is vettem mind a négy produkcióját. Meg Bozont Pálinka dalát is. Persze azért nem így egyfolytában énekeltek, hanem ahogy eddig is, voltak szünetek közben, amiket fotózkodással lehetett tölteni, meg akkor mentek el felváltva ők is pár percre, ekkor lehetett velük beszélgetni, autogramot kérni. Az előzőhöz hasonlóan most is felléptek a Megasztár táncosai, viszont most több kicsi produkciót adtak elő, nem egybe egy fél órás műsort, és így már érdekes és szórakoztató volt. És persze most is volt Megakvíz. Nem akartam állandóan én felelni a kérdésekre, mert persze az összesre tudtam a választ, viszont mások meg nem mozgósították magukat, így megint nyertem bögrét, bár plüsst szerettem volna, mert az még nem volt. Bozont volt a színpadon, mikor Csilla kitért arra, hogy mennyien szeretik a döntősöket, erre rám mutatott, hogy én például az összes közönségtalálkozón ott vagyok és megkérdezte, hogy a klubkoncertekre is szoktam-e járni és mondtam, hogy igen. Erre kérdezte, hogy ki a kedvencem. Mondtam, hogy Benji és Bozont. Bozont olyan aranyos mosolygott, pedig szerintem eddig is sejthette, hogy így van. Benji pedig a nevét hallván oldalról figyelt fel és kérdezte, hogy ezt ki mondta. Kláriék pedig mutattak rám, én pedig integettem neki, tudatva, hogy én voltam és ő pedig vissza, meg mosolygott és ezek olyan elmondhatatlanul jó pillanatok voltak. Mert azon agyaltam mostanában, hogy nem gáz, hogy mindig ott vagyok ezeken? Nekik ez nem lehet zavaró? És mikor ezt Zelda-nak is megemlítettem, rendesen hülyének nézett és azt mondta, hogy szerinte inkább örülnek neki, hogy van valaki, aki mindenhová megy miattuk. És belegondoltam és tényleg, mert a helyükben én is örülnék, ha lenne valaki ilyen. Meg ugye én nem is zaklatom őket, mint egyesek. Úgyhogy most, azokban a percekben rájöttem, hogy megérte az egész, mert ki lettem emelve mindenki közül, az egyik legnagyobb Megasztár szimpatizánsnak lettem kikiáltva és ez nagyon jól eső érzés volt. Ezután én is beálltam a sorba, hogy képet csinálhassak velük. Az volt a tervem, hogy csak Benji és Bozont lesz rajta és akkor az tökéletes kép lesz. Én következtem, a hostess megkért, hogy szóljak annak, akivel akarok közös képet. Szóltam is Benjinek meg Bozontnak, bár egyértelmű volt szerintem nekik. Benjinek ekkor volt egy megjegyzése, melyben az egyetlen és legnagyobb Benji rajongónak nevezett. Persze, hogy örült a fejem. Ilyenkor azért mégis csak megfeledkezem, hogy mennyire utálom a rajongó kifejezést. Mikor már beálltuk és a fotós bekészült, Attila magától ráállt a képemre. Azt hittem sokkot kapok. Így elrontani a képet. -.- De úgy voltam vele, hogy majd levágom. Aztán Benjivel beszélgetett Csilla a színpadon, majd egy rögtönzött Benji-kvíz következett és bár mindegyikre tudtam a választ, nem akartam állandóan én válaszólni. Aztán mikor nem tudták Benji bandájának nevét, és én sem jelentkeztem, Benji mondta Csillának, rám mutatva, hogy “Ő biztosan tudja a választ, mert ő Benji rajongó! :)” Ez is annyira jól esett. És persze, hogy tudtam a választ. A végén oldalt álltunk, dedikáltattam Benjivel a közben még is beszerzett plüss citibankos plusz jelet, utána pedig Bozonttal is. Beszéltem velük, többek között Bozonttól megkérdeztem azt is, hogy jön-e AFC-re, de azt mondta, hogy nem biztos, hogy odaérnek, de tomboljunk helyettük is. Benjivel pedig a következő közönségtalálkozóról meg a klubkoncertről esett szó, de nem sokkal 6 után elbúcsúztunk, mert különben nem értem volna oda AFC-re időben. Lyna így is már korábban elment. De nem estem kétségbe és egyébként is nehezemre esett ezek után átállni AFC hangulatba.
Szerintem nem kérdés, hogy ez volt a legjobb közönségtalálkozó eddig, főképp mert ugye itt Benji is itt volt, meg úgy egyébként is a hangulat meg minden sokkal jobb volt. Ráadásul ugye a helyszínek közül is ez volt a legjobb eddig. Emlékszem még az elsőre, 1,5 hónappal ezelőttről, akkor még milyen ismeretlen volt nekem az egész. Bozonttal és Attilával már találkoztam előtte, de az más volt. Akkor ugye a már kifizetett programomat hagytam ott miattuk és bár Benjiben reménykedtem, nem volt ott, de ettől függetlenül jól éreztem magam. Mondjuk akkor már kevésbé, mikor kiderült, hogy ő is ott volt az Aréna Pláza területén, csak lemaradtam róla. De mostmár bőven kaptam kárpótlást, és igen csak szerencsésnek mondhatom magam. Ne értsétek félre, én ezt nem azért írtam le, hogy felvágjak. Sosem ezért teszem. Másoknak nem is szoktam ezeket elmesélni a család tagjaimon kívül, csak ide írom le. Én nem azért szeretem őket meg nem azért készítek velük képet, hogy fbn megosszam és lájkért könyörögjek és dicsekedjek vele. Hanem mert mindig eszembe jutnak azok a dolgok, amik a kép készítésénél történtek és már vidámabb leszek, hacsak a képre nézek. Ide pedig csakis magam miatt írom le. Hiszen előfordulhat, hogy a későbbiekben megfakulnak az emlékek és akkor itt lesz, visszaolvashatom és feleleveníthetek mindent. Az egész blogomat ezért írom. Persze jól esik, ha ez valakinek tetszik. Viszont mindig bennem van az, hogy nem szívesen hallom vissza az éppen érintett személytől, amit írok róla. Jobb, ha nem tudom, hogy olvasta, mert akkor mindig zavarba jövök. És akkor jogos a kérdés, hogy miért virtuális blogot vezetek, miért nem a megszokott füzetecskét választottam. Egyszerű a válasz: 2009-ig azt csináltam, viszont nagyon hanyagul írok, mikor sok mindent kell írni. Annak pedig semmi értelme, hogy a gépre vigyem fel és mappákban tároljam. Meg egyébként is sokszor jól jön ez a blog másoknak, mert egy csomó infót megtudhatnak például az ilyen beszámolóimból. Nem hiába ezek a legnézettebb bejegyzéseim. Meg a műveim. Úgyhogy akinek nem tetszik ez az egész, az nem olvassa, ennyire egyszerű. :) Bár még sosem kaptam semmi negatív kommentet, pedig már 3 éven túl vagyok és a nézettségi statisztikám is nagyon jó.
Hű, de elkalandoztam már megint..  Azt hiszem erről a napról mást már nem akartam írni.

utolsó Megasztár klubkoncert
Jam Pub, 2012.05.22., 19:00 

Direkt korán felkeltem, hogy mindennel elkészüljek, időben elkezdjek készülődni és még enni is legyen időm, mert az utóbbi az esetek 99%-ban elmarad, viszont most nem akartam kockáztatni, mivel a rosszullétem eléggé kiszámíthatatlan mostanában, el is értem a fél 5-s vonatot, erre a 3. megállótól kezdve az összes megállónál csomó ideig álltunk. Vörösváron pedig annál is többet és a vihar is megérkezett. Már a Nyugatiban kellett volna lennem menetrend szerint, de én még mindig a vonaton dekkoltam Solymárnál. Kicsit mérges voltam, de aztán lenyugtattam magam, hogy Szilviék úgyis ott lesznek időben és majd csatlakozok hozzájuk. Csak azért mégis ott akartam lenni időben így utolsó alkalommal. Terveim szerint 6-kor már a Jam Pub előtt álltam volna. De ebből 18:20 lett, viszont nem voltak olyan sokan. Előre mentem, mert nem esett le, hogy a teraszon azért állnak, mert ott a sor, meg köszönni akartam Szilviéknek. Közben Dóriék is, akiket AFC-ről ismerek, kiabáltak, úgyhogy azt sem tudtam merre szakadjak. Végül visszamentem a sor végére, aztán Dóriék előre hívtak. Viszont, mivel Kláriék már foglalták nekem a helyet és vártak, előre mentem hozzájuk, így kerültem 5. helyre a sorban. Pont, mikor átadtam a beígért Attilás cikket Szilvinek, megpillantottam Benjit és Bozontot a bejáratnál. A köszönés sem maradhatott el. Majd elszórakoztattuk magunkat minden félével, de azért mégis hosszúnak tűnt a várakozás. Szerencse, hogy itt mindig időben beengednek. Első sorba álltunk középre. Közben megtalált még egy telenoros csaj, hogy csináljak videót a MegaFanra. Mondtam, hogy már van 2 is, meg akkor se tudtam mit mondani, de erőlködött, így mivel Klári is Andinak szurkol, közösbe csináltunk egyet és ezt most az én nevemmel töltöttük fel. Összebarátkoztam még egy lánnyal, nagyon kedves volt, de persze ő is Attiláért van oda. Aztán szokás szerint, 3/4 8-kor kezdődött a dedikálás. Autogramot csak Lilinek kértem, mert ő mégsem tudott eljönni. Meg Zeldanak Attilától. Képet készítettem Balázzsal, mert vele még semmilyen közös képem nincsen. Nem lett valami jó, de mindegy. Andival is készítettem, mert vele meg még nem volt külön. Beszélgettem szinte mindegyikkel, viszont most gyorsan elment az idő. Közben volt egy kis zűrzavar, mivel középen elszakították a kordont és még a hátul állok is előrébb kerültek így, mivel beálltak közvetlen a színpadhoz. Nem tudom miért nem lehetett megvárni, míg elveszik a kordont. Ez után, mivel nem akartunk hátulra kerülni, ha már ennyit vártunk, így mi is átléptük a kordont, ami viszont a fotósoknál vágta ki a biztosítékot, mert az az ő helyük volt. Mivel onnan elkezdtek hátra küldeni minket én szépen finoman, csendben, visszatolakodtam az eredeti helyemre, ahol a kordon elszakítása előtt álltam és nagyon nem érdekelt, hogy mit szólnak az ott állok, mert ők a közelében sem voltak eredetileg az első sorban állókhoz. De végül jó fejek voltak és belátták, hogy nekünk van igazunk és simán átadták a helyet, így mégis csak első sorban álltam középen az egész koncert alatt. Most viszont nem jegyeztem, hogy ki mit énekel, mert 100%-ig a koncertre akartam koncentrálni. Úgy voltam vele, hogy ha nem is sorrendben, de azért talán össze fogom tudni szedni az elhangzott dalok listáját. Volt megint nekem éneklés is, bár most szerencsésebbnek mondhattam magam, mert Benji, Bozont, Roli, Isti, Ati, Nóri és Andi részéről is. :D Kár, hogy Benji Kiss közben bedobott nyakkendőjét nem én kaptam el, dee nem vagyok telhetetlen. :P Tetszett, hogy most Benji énekelt 4 számot. Amúgy most a szokásosnál is jobban pörgött. Látszott rajta, hogy nagyon-nagyon jó kedve van. :) Attiláról pedig pont az ellenkezője volt elmondható. Ezen csodálkoztam. Bozont pedig alkotott megint a Pálinka dal közben, csak most alapból a pult tetején állva kezdett bele a dalba és még egy páleszt is lehúzott dal közben. Valamiért nekem mégsem volt 100%osan jó kedvem, pedig lett volna miért. A koncert jó volt, én megint csak jól jártam, de mégis zavart valami, amit viszont inkább nem osztanék meg. De eléggé érdekelne, hogy mire véljem azokat…
Gigi és Andi csak egy-egy dalt énekelt a közösökön kívül és ez fura volt nekem, meg az is, hogy most 10-kor Andi is elment a kiskorúakkal. Mondjuk megértem, hiszen fáradt is meg beteg is. Így a Csillagdalnál az egyedüli lány Adri volt, mivel Timi beteg lett és nem vett részt a koncerten. Sajnáltam, hogy így az utolsón nincs ott. Valamint abban reménykedtem, hogy legalább most végig maradhat mindenki, de hát nem. Azt is szerettem volna, ha most a végén a Csillagdal helyett a Búcsúdallal zárnák a koncertet, de természetesen nem volt. És igazuk is van, hiszen nincs miért elbúcsúzniuk. Most jön a turné, meg minden, dehát azért jó lett volna. Ki tudja, hogy látjuk-e még őket így együtt, ráadásul ugye a Jam Pub-ban nem lesznek többet és mégiscsak ez volt az a hely, ahol általában visszajáró rajongók voltak. Ez miatt most a Csillagdal is szomorú volt egy kicsit, bár az előtte lévő Balázs Ilyenek voltunk zárószáma jobban megérintett ez ügyileg. Miután vége lett a Csillagdalnak, még “vissza-visszáztunk” nekik, mire ők még épp hogy lementek, jöttek is vissza és előadták még egyszer a Csillagdalt. Itt már megjelentek a színpadon a fodrászok, a Megasztár háttéremberei, ismerősök, majd pedig a döntősök kezdték felhívni az embereket a színpadra. Engem Adri hívott fel, de előtte még megénekeltetett a Csillagdalban. Kár, hogy arról, hogy ott állunk mindannyian a színpadon, nincs se kép, se videó, pedig fényképeztek, mégsem tették fel a honlapra. Jó lenne pedig megszerezni azokat valahogyan. Ezután visszavonultak, mi pedig leültünk Kláriékkal. Volt még majdnem egy órám a vonatig, mert most hamarabb befejezték, mint szokták. 23:20-kor lett vége a koncertnek. Eszembe jutott, hogy elkérhetném a hangosító sráctól a dalok listáját. Ez eddig csak AFC-n volt szokás nálam és bánom is, hogy eddig itt nem jutott eszembe, mert simán odaadta. Mondjuk hülyének nézett, hogy mit akarok, meg vicces volt, mert odaküldött a Backstage asztalhoz, ahol ők szoktak állni koncert közben. Ott volt még a cuccuk meg minden, és akkor úgy odaküld. De persze megkerestem a lapot, megköszöntem, majd mint aki jól végezte dolgát, büszkén leugrottam a színpadról. Aztán vártuk, hátha kijönnek, mert Szilviék akartak még valamit. Én viszont 11-kor elköszöntem tőlük és ott hagytam a Jam Pubot azzal a gondolattal, hogy lehet nem jövök ide többet, pedig mennyi élmény fűz ide. Most simán elértem az utolsó vonatot. Áttanulmányoztam a megszerzett lapot, hogy minden stimmel-e és igen, logikus, mivel az aznapi dátum szerepelt rajta. Mondjuk nevettem is rajta, mert ezen nem csak az előadott számok voltak, hanem az egész koncert menete a megérkezéstől kezdve, a reklámozásokon át, a hazamenetelig. Szemét leszek, de ezt nem fogom leírni, vagy a fotóját feltölteni, maradjon ez csak meg nekem. Viszont a dalok sorrendje itt van, még Timi is szerepel rajta, és mivel ő nem volt, ezért zárójelbe teszem, hogy mit énekelt volna. Érdekes az is, hogy mindenki vezetéknévvel együtt szerepel a lapon, de Benji csak simán Benjinek van feltüntetve, Bozont meg csak Bozontnak.

1. Közös – Csillagdal
2. Gigi – I Will Survive
3. Andi – Born This Way
4. Attila – Kölyköd voltam
5. Balázs – Keep The Faith
6. Benji – American Idiot
7. Nóri – Moves Like Jagger
8. Isti – Be With You
(9. Timi  - Free Your Mind)
10. Bozont – Lazy Song
11. Adri – Tears Dry On Their Own
12. Ádám – Grenade
13. Roli – I Don’t Care
14. Benji – Rock Dj
15. Top 8 – Ain’t No Mountain High Enough
16. Top 9 – Fény
17. Top 12 – Zene nélkül mit érek én
(18. Timi –  Good Luck)
19. Bozont – Smooth
20. Adri – So What
21. Roli – Don’t Stop Me Now
22. Benji – Nap
23. Nóri – I Kissed A Girl
24. Balázs – Are You Gonna Go My Way
25. Benji – Kiss
/Ezután mentek haza a kiskorúak/
(26. Timi – We Found Love)
27. Attila – Suicide Blonde
28. Bozont – All Star
29. Ádám – Cosmic Girl
30. Roli – If I Had You
31. Isti – Sex On Fire
32. Adri – Mercy
(33. Timi – Proud Mary)
34. Roli – Satisfaction
35. Adri – Sweet Dreams
36. Bozont – Pálinka dal
37. Attila – Are You Gonna Be My Girl
38. Balázs – Ilyenek voltunk
39. Közös – Csillagdal

Hát ennyi lenne a beszámolóm. Lehet nem jön le ebből, hogy mennyire boldog voltam és mennyire jól éreztem magam ezen a három napon, de így van. Sajnálom, hogy vége lesz ennek, hiszen nem tudom, hogy a környéken is lesz-e Caramel és Mega turné. Ha meg nem és még megközelíthető messzeségben sem, akkor lehet, hogy tényleg nem látom többet őket együtt. Meg egyébként is pénteken mondtak ezzel kapcsolatban nekem egy infót, amitől nem voltam túl boldog. Úgyhogy picit félek, hogyan tovább.

És bár nem teljesen ide tartozik, de mivel Benji és Bozont összes, Adri és Balázs egy-két dalát is letöltöttem a dalok.hu oldalról, természetesen állandóan ezt hallgatom és mivel fent vagyok last.fm-en, ezt számolja is, viszont én vagyok az egyedüli, aki hallgatja az említett előadókat, így mindegyikről töltöttem fel képet. Gondolkodtam, hogy a biográfiát is kitöltöm, de nem tudtam mit írjak, így azt hagytam. Viszont The Rebel Age-et is hallgatok, ami ugye Benji zenekara. Ott szintén én voltam az egyetlen hallgató, igaz én is csak a feldolgozásokat szereztem meg, mert a saját számaik tetszettek ugyan, de már nem áll közel hozzám az a zúzós punk, annak a korszakomnak már vége. Úgyhogy ide nem csak TRA képet töltöttem fel, hanem egy pici biot is, melyben a tagok nevei, a banda országa és stílusa, illetve a hivatalos fb oldala szerepel. Nem akartam mást, hiszen ha már ott az fb címük, akkor onnantól kezdve mindegy. De minden esetre, jó érzés volt, hogy én hoztam létre a last.fm csatornájukat. :) És ha már last.fm-et szerkesztettem, a saját profilomat is megváltoztattam, mert elég rendesen még AFC-s volt, de mostmár Benjis-Bozontos. :D Itt megtekinthető.

Végezetül pedig itt a kép a közönségtalálkozóról, amit tegnap kaptam meg a citibank-tól az email címemre. Végül nem vágtam le Attilát, mert úgy hülyén nézne ki, mert ott van Bozont vállán a keze. Pedig rontja az összhatást, na dee mindegy, nem őt kell nézni. Természetesen így mostmár ez lett az új profilképem. Aztán majd szombaton megpróbálok tényleg csak Benjis-Bozontosat csinálni. :)

Dóri Rainbow. <3

Szerenád, Ballagás és Elmaradás a köbön 2. rész

Akkor ahogy a cím is mutatja, itt a folytatás, ami a május 4-i péntekkel kezdődik.

9kor keltem és anyu azzal fogadott, hogy nem kapott pénzt, így nem tud intézni semmit. Persze, hogy kitört belőlem a sírás. Nem akartam elhinni, hogy mindig én nézem be ennyire. Hogy le kell mondanom a saját ballagásomról, a szerenádozásról, mikor azt ugye én terveztem meg. Megoldásokat akartam keresni, de egyszerűen nem ment. Mondtam anyunak, hogy mondja le bátyámékat. Fel is hívta, mikor is bátyám beszélni akart velem és kérdezte, hogy miért nem megyek. Csak a pénz miatt vagy nincs is kedvem? Alig bírtam ki, hogy ne bőgjem el magam a telefonban. Visszafojtva fájdalmamat, azt hazudtam neki, hogy nincs kedvem ott lenni. Kérdezte, hogy de ez nem baj? És én továbbra is azt állítottam, hogy nem, és alig vártam, hogy letegye a telefont. Mondta, hogy akkor ők sem készülnek, mondtam, hogy jó, és végül letette. Onnantól kezdve tört el a mécses végleg. Akkor szakadt el bennem minden és akkor már nem sírtam, reménykedve, hátha jobb lesz, hanem onnantól kezdve ömlöttek a könnyeim és mély fájdalmat éreztem. Kedden már lemondtam a közönségtalálkozóról, attól függetlenül, hogy tudtam, nem számíthatok semmire itthon, én mégis reménykedtem és mégis próbáltam elhitetni magammal, hogy jó lesz a ballagás és nem hagyhatom ki. De nem is ez fájt a legjobban, hanem a Megasztár, hogy nem látom, hogy ami éltetett, azt is elvesztem. És hiába is gondolkoztam, senki sem jutott eszembe, akihez mehettem volna nézni. Így viszont nem akartam sehova menni. Vivinek szóltam csak, de ő sem értett meg. Önzőnek nevezett, holott rohadtul nem tudja, hogy én miket élek át nap, mint nap itthon a pénz hiány miatt. Nem érti meg, hogy nekem nincs rendes életem, hogy engem tényleg márcsak az éltet. Nem értette meg, hogy engem ballagás után senki sem fog semmivel sem várni itthon, sőt lehet, hogy el se tudnak jönni a ballagásomra így. Semmit sem értett meg, csak azt hajtogatta, hogy leszarja, így neki nem lesz párja ballagáson. És akkor még én vagyok az önző?! Rohadtul elegem volt, hogy még ő is fokozza a fájdalmamat. Kimásztam az ágyból és a könnyeimmel küszködve próbáltam kiigazodni Esztergom térképén. Nem sikerült, újra és újra csak az asztalra rogytam. Nem tudtam, hogy értesítsem a többieket, hogy nem megyek. Nem tudtam, hogy szóljak a meghívottaknak, hogy ne jöjjenek. Nem tudtam, hogyan oldjam meg, hogy az útvonal és a virágok eljussanak majd a többiekhez. Nem tudtam, hogy oldjam meg, hogy lássam este a Megasztárt. Semmit nem tudtam. Semmire nem láttam megoldást. Egyszerűen nem értettem, miért kell mindig pont az én életemnek darabokra hullania. Nem értettem miért van az, hogy mindig a mélyben vagyok és mire nagy nehezen feldolgozom, újra és újra összeomlik az életem. Hogy nekem nincs Őrangyalom és hogy nagyon rossz ember lehettem előző életemben, hogy most ezt érdemlem! Aztán ahogy telt az idő, egyre tompább lettem. Abszolút nem volt megoldás semmire. Nem tudtam beletörődni, csak ültem, néztem magam elé és sírtam. Próbáltam tisztán látni, valamennyire sikerült is. Elfeledve az előbbi összekapást Vivivel, újra beszélgettünk és megpróbáltam még jobban érzékeltetni, hogy mi a helyzet. De még mindig én voltam a szemét Vivi szemében, amiért nem megyek. Így azt mondtam, hogy ott leszek a szerenádon meg a ballagáson, legyenek boldogok, ha már én nem lehetek az. Úgyis értelmetlen lett volna ez miatt nem menni és cserben hagyni az osztályt, mégha rohadtul nem is kívántam most azt, hogy mások vidámságát lássam. Megterveztem az utat, elkészültem, vittem magammal a tanárok virágját meg ofő ajándékát. De nagyon szarul esett, hogy pl. a buszon is leszarták és abszolút nem figyeltek rá, sőt még dobálták is az ajándékot meg a virágot. Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy én ezzel fáradoztam. Szar kedvem volt még mindig és sírni tudtam volna még mindig, de visszatartottam. A buszvégen az egész osztály megjelent, persze szokás szerint voltak késők. Volt pálinkával koccintás, amiből én nem kértem. Az osztály 90%-a már részeg volt. Amikor pedig elkértem a 200 ft-ot mindenkitől, húzták a szájukat meg nem tudták mire kell, mikor ezerszer elmondtam nekik az előző napokban. Ők továbbra is leszarták volna, ha senkinek nem adunk semmit, mert ők azt a pénzt inkább el akarták inni. Elindultunk, na de azt a tempót. Kb. percenként meg kellett állnom, mivel én mentem elől, mert azok mindig mindenhol megálltak és lemaradtak, pedig így is csiga léptekkel mentem. Csak úgy telt az idő, de még a közelében sem voltunk a célnak. Persze belekötöttek az útvonalba is, de megnéztem volna mit kezdtek volna, ha én nem nézek utána, mert senki sem esztergomi. Mindent pontosan leírtam, azt se tudták mi hol van, de ők okoskodtak, hogy tuti nem arra kell menni, meg meg is kérdezték az ott lakókat, holott én tudtam merre kell menni. Tiszta ideg voltam már, hogy el kell viselnem az összes faszságukat is. Komolyan ott tartottam, hogy akkor ott hagyom őket virágostul, ajándékostul együtt, aztán csináljanak azt, amit akarnak. Mindig könyörögni kellett nekik, hogy jöjjenek már. Elkezdett esni az eső is, rohadtul fáztam és még mindig csak az első tanárhoz mentünk, pedig már 5 óra volt. Fél 4kor indultunk volna a buszvégről, persze 4 lett belőle. Viszont fél óra alatt meg lehetett volna tenni azt az utat. Teljesen jogosan voltam mérges, megérkeztünk végre, de persze pár okos osztálytársam előre ment totál másik irányba és még ők voltak megsértődve, hogy mi meg odataláltunk. Lett is egy kisebb vita belőle. Őszintén mondom, hogy az 5 év alatt ezen a napon gyűlöltem a legjobban az osztályomat! Ordibáltak, trágár és csúnya szavakat is, holott direkt ez volt a kérése a tanároknak, hogy kulturáltan menjünk oda. Hát tessék! Persze én voltam a szemét, hogy rájuk mertem szólni. Egyébként annál a tanárnőnél kezdtünk, aki 9.-ben volt az osztályfőnökünk, csak utána nyugdíjba ment és úgy kaptuk meg 10.-ben a mostanit. A háza előtt Ákos – Ilyenek voltunkat énekelték, én nem, mert még dúlt bennem az idegesség és amúgy sem volt sok közöm ahhoz a tanárhoz. A virágot se én adtam neki oda. Utána elindultunk a német tanárhoz, de megint megálltak és szó szerint egy óráig tartott, míg újra hajlandóak voltak elindulni. Ott is hagytam őket a picsába! Elindultam pár értelmesebb osztálytársammal, majd utólértek a többiek is, de persze 1000x megálltak megint. Utána pedig végre odataláltunk. A legyetek jók, ha tudtok dalt énekeltük, itt már én is, mert eljutottam arra a szintre, hogy már leszarom őket, mérges voltam még mindig, és a sírás is ugyanúgy kerülgetett, de próbáltam arra koncentrálni, hogy túl legyek ezen a napon. Kriszti néni, aki a német tanárnőnk, megajándékozott mindenkit egy csomag gumicukorral, majd csináltak vele képet is, rám is rám erőltették a közös képeket, de vagy atom kedvetlen képet vágtam, vagy pedig elbújtam a képen. Nekem nem volt szükségem arra, hogy arról a napról rólam képek készüljenek. És mivel ők is leszartak engem, így gondolom nekik sem lesz rá szükségük. Itt bontakozott ki szerintem mindenki igazi énje. És milyen jó, hogy ez pont így a végén derült ki. Érdekes, mert pont azokban csalódtam a legnagyobbat, akik közelebb álltak hozzám. De ez fordítva is igaz. Pont a legidiótább osztálytársam volt most a legértelmesebb, pozitív csalódás volt nekem, de ezt meg is mondtam neki. Itt megint könyörögni kellett, hogy tovább menjünk, de feladtam. Elindultam egyik fiú osztálytársammal, lassacskán jöttek a többiek is, de én innentől kezdve bedugtam a fülhallgatót a fülembe és csak a zenére figyeltem. Nem érdekelt, hogy ki mennyire van lemaradva, nem érdekelt, hogy ki kiabál nekem, mert egész délután ezt hallgattam, nem érdekelt, hogy kivel mi van. Normál tempóban haladtam, erre a sarkon megint várhattam rájuk fél órát. Utána befordultunk a sarkon, és rögtön az utca elején volt egy pad, na oda letelepedtek és ott is vagy negyed óráig ültek. Kibaszottul elegem volt már belőlük. Végre elindultunk, és megérkeztünk a kedvenc tanárom, Ottó bá háza elé, aki infót tanított nekünk és aki direkt kikötötte, hogy halkan közlekedjünk az utcában és ne keltsünk feltűnést. Erre pont itt hangoskodtak a legtöbbet. Káromkodtak, mert Ottó bá később jött csak ki. Neki is a Legyetek jók-ot adtuk elő. Ő be is hívott minket. Megvendégelt minket innivel, sütivel, a többieket zsíros kenyérrel meg borral is. Sőt még zenét is kaptunk. Nagyon jó fej volt most is. Persze neki már én adtam át a virágot és vele már én is csináltam képet. Itt egy picit már lenyugodtam. A többiek persze egyre készebbek voltak. Biztosan nem lennének büszkék magukra, ha látták volna amit csináltak. Én csak leültem a kanapéra és inkább megnéztem, hogy mik történnek a Megasztár facebookján. Utána Emese leült mellém és kérdezgette, hogy mi volt Benjivel a múltkori Megasztár klubkoncerten, mivel vele szoktam beszélgetni róla, csak azóta nem találkoztunk meg nem volt időm fb-n se megírni neki. Viszont szerintem ő sem emlékszik semmire sem abból a beszélgetésből. Na ezért nem iszom már! Erre nekem nincs szükségem! Bár az az igazság, hogy akárhányszor ittam le magam, én mégis tudtam kontrolálni magam, bár nehezemre esett, de akkor is figyeltem arra, hogy semmi olyat ne tegyek és mondjak, amit aztán felhasználhatnak ellenem. És szerintem alkohol nélkül is ugyanolyan jól lehet szórakozni. Ha nem történtek volna velem ezek az előzmények és ha nem lett volna mindenki bebaszva, biztosan én is jól éreztem volna magam. De már 7 óra volt, úgyhogy menni kellett. De persze a többiek megint húzták az időt. És útközben a buszmegállótól kezdve, mindenhol megálltak. Majd végre odaértünk, mire osztálytársam közölte, hogy menjenek be a kocsmába, ami közvetlenül ofő háza mellett volt. Nem akartam elhinni. Mi lett volna, ha a többi tanárhoz is mehettünk volna szerenádozni? Akkor hajnalban végeztünk volna? Ráadásul üvöltöztek, mikor ofő ablaka meg nyitva volt. Már meg se tudták inni, amit kikértek, olyan szarul voltak. És akkor így menjünk be ofőhöz? Végre sikerült mindenkit összeszedni, és bele is kezdtünk a kapuja előtt a Ballag már a vén diákba, majd a Közeli helyeken és végül Ilyenek voltunk. Ofő persze már sírt a meghatodóttságtól. Bementünk, átadtam az ajándékot. Persze a sok gyökér ott akkor kérdezi meg tőlem, hogy mi mit adtunk ofőnek? Azt hittem szétbasz az ideg. Egyszerűen nem lehetnek ilyen hülyék. Végig ott volt nálam, eszükbe sem jutott megkérdezni. Vagy oké, kérdezzék meg később, de legalább ne ofő előtt. Utána megkaptuk a vizsgabeosztást. De oda se figyeltek, amit ofő mondott. Elkezdték anélkül enni az asztalra kitett rágcsát, hogy megkérdezték volna. Ugyanez volt az üdítővel és a pezsgővel is. Pedig szerintem ez annyira egy alap norma lenne. Akkora bunkón viselkedtek. Én éreztem kínosan magam miattuk. Még azt sem várták meg, hogy ofő koccinthasson velük. Én nem ettem, nem ittam. Kiültem a levegőre és azon gondolkoztam, hogy hazamegyek. Erre kiültek a többiek és ofő is. Mivel egy szál pólóban voltam, ofő még egy pokrócot is terített rám, hogy meg ne fázzak. Viszont fél óra múlva mentem. Nem éreztem még mindig jól magam. A tanárok kedvesek voltak és a házaik is tök szépek voltak, de ettől függetlenül már elegem volt a többiekből. Ofő azt mondta, hogy vigyem el a plédjét és majd visszahozom. Vicces volt végig menni abban, na nem mintha bárki látott volna a tök sötét, világítás mentes utcákon. Emesével mentem, vettünk fagyit is a buszvég felé menet. Beszélgettünk és itt már teljesen nyugodt voltam. Már a sírni “akarás” is elhagyott. A buszra felszállva csak a facebookon lógtam, hiszen pont akkor indult a buszom, mikor kezdődött a Megasztár. Valamiért már nem fájt annyira, hogy lemaradok, vagyis persze, rossz volt, de szerintem belenyugodtam, hiszen már semmit sem tudtam tenni ellene. Pont Benji kezdett és a kommentek alapján nagyon rossz volt. Féltem, hogy tényleg. De aztán a Megasztár jót írt ki a zsűri szavai által. A buszon egyébként társult hozzánk még Nóri, Vivi és Zsuzsi is. Valamint két srác is. Már jobb kedvem volt, de már nagyon arra vártam, hogy itthon lehessek. Amint hazaértem, beléptem a Megasztár alkalmazásba. Megnéztem ki mit énekel, majd rámentem az élő adás feliratra. És bár akadozott, mégis jobb volt, mint a semmi. Utána anyu felajánlotta, hogy menjünk el abba a kocsmába, ahol bátyám barátnője dolgozik, mert előtte hívta fel és nem volt ott senki. Így belementem és ott nyugodtan nézhettem a Megasztárt. Az alkalmazással értékeltem utólag is a produkciókat. Benji produkcióját ugyanúgy végig szurkoltam, ahogy itthon is szoktam tenni. De persze ez most ott más volt. És sajnos pontosan éreztem most is, hogy ki fog kiesni. Egyrészt mert ez a hét/szörnyű volt és éreztem, hogy a vége is az lesz. Másrészt mert megszokások téren babonás vagyok. Például megszokott dolgokat szoktam elvégezni minden Megasztár előtt. Mint például, a kezdődés előtti reklámban mindig megnéztem Benji előző heti dalát, most erre nem volt alkalmam. Minden Megasztár előtt bekészülök a Megasztár füzettel, amiben a döntők dalait, információit, és az értékeléseimet vezetem. Valamint a dal rendeléshez a bankkártyámat, de most ez sem történt meg. Csak a táblagépem volt nálam, ami előtte is. Ráadásul ugye nem láttam az elejét sem, csak az egyéni daloktól kezdve láttam rendesen. Ezeket is hozzátettem a megérzéseimhez, mert hát most minden máshogy alakult, mint a többi pénteken és biztos voltam benne, hogy kibasz velem mégjobban a sors, hogy pont most esik ki Benji, mikor nincs tvm és nem látom a MegaBackstage-et.
Az értékeléseim az első körben, a duettekre:
OFF: -
LOL: Attila, mert szörnyű volt és amúgy is utálom Csipát, mert el vannak szállva, mint az állat.
WOW: Gigi, Andi, mert mindketten szépen énekeltek a partnerükkel. Balázs is ide került, bár nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e amit hallok, vagy nem. Én is azt éreztem, hogy tök idegesíti Majka rapelése közben.
OMG: Hien ide vagy oda, nekem nagyon tetszett ez a duett. Illett Benjihez és örültem, hogy ezt elénekelhette, mert egy interjúban azt mondta, hogy mielőtt kiesik, még mindenképp el akarja ezt a dalt énekelni az egyik döntőben. Úgyhogy legalább ez megadatott még neki. Viszont azért az eléggé vicces, hogy Hien AFC ToMival is ezt a feldolgozást adta elő. Na de mindegy…
Az egyéni daloknál:
OFF: -
LOL: Attila
WOW: Balázs, Andi és Gigi.
OMG: Benji. Féltem, mikor megtudtam, hogy ezt adja elő, viszont végül tetszett és örültem, hogy a zsűri is dícsérte.
Az utolsó reklámban zárt be a kocsma, így Móni, a bátyám barátnője felajánlotta, hogy nézhetem nála. Örültem és éltem a lehetőséggel. A reklámban anyu át is vitt minket hozzájuk. Az állásmutatásoknál mindig Benji volt az utolsó, de sokkal lemaradva a többiektől. Az eredményhirdetést azért most is összekulcsolt kézzel izgultam végig. Élt bennem remény, de ez csak addig tartott, míg Attila nevét ki nem mondták. Egyszerűen nem értem, hogy mit szeretnek rajta annyira! Most nem azért, mert Benji esett ki, hanem mert Attilának már sokkal korábban ki kellett volna, mert amit ő csinál, az nem is normális éneklés. És szerintem mégcsak nem is néz ki jól. Egyértelmű volt innentől kezdve minden. Hogy Andi jut tovább a 3ból és hogy végül Benji búcsúzik. Ott, abban a helyzetben, hogy Móni ott ült mellettem és beszélt is hozzám, nem tudtam sírni. Bár a szemem könnyes volt. Végig nézni a kisfilmjét, pedig szívszórító volt. Fájdalmat éreztem, azért is, hogy így kellett kiesnie. Most volt a legszomorúbb a búcsúdal, pedig ugye múltkor írtam, hogy általában nem a fő kedvencem búcsúdala sikerül a legszomorúbbra. De most igen. Mindenki sírt. Az összes versenyző, az összes zsűri, a műsorvezetők, Benji és még ki tudja kik. Claudia azt is mondta, hogy ki meri jelenteni, hogy Benji volt az, akit mindenki a legjobban szeretett. És szerintem ez így is van! Mindig az ő természetéről mondták a legtöbb jót. Ráadásul még sosem volt olyan, hogy a még bent maradt énekesek egymást átölelve zokognak a búcsúdal után. Nagyon sajnáltam, hogy pont most nem láthatom a Backstage-et. De reménykedtem, hogy felteszik azt is. Hazafelé már gyalog jöttem, de anyu kijött elém. Bár nem bántam volna, ha nem tette volna, mert egyedül szerettem volna lenni. Átgondolni a történteket. Nem tudtam elképzelni a Megasztárt Benji nélkül. Nem tudtam elképzelni, hogy mostantól nincs miért várnom a külön műsorokat. Kétségbe is estem, hogy mi lesz ezután? Mikor már lecseng a kiesésével járó interjúk hada, hol és mikor fogok róla hallani legközelebb? És mi lesz velem, hogy mostantól már ez sem lesz, ami éltessen a napokon? Őt nem féltettem, mert biztosan ki fogja tudni használni ezt a sikert, ami körülötte keletkezett. Ráadásul így is nagyon sok dolgot megélhetett itt a döntőkben. Persze jó lett volna a fináléban látni, de tudtam, hogy ez nem fog teljesülni. És nem azért, mert szerintem ő kevés lenne oda, mert szerintem épphogy ilyen egyéniségek kellenének, mint ő. Hanem azért, mert más nem így gondolja. És ebbe bele kell törődni.
Miután hazaértem, és a teendőimet befejeztem, a Megasztár alkalmazás segítségével visszanéztem a Megasztár elejét, amiről lemaradtam. Végül olyan 2 – fél 3 körül mentem el aludni.

Anyunak direkt elmondtam, hogy 7-ig mindenképp keltsenek fel. Én fél 7re írtam be ébresztőt, mert igazából akkor lett volna az ideális, hogy felkeljek elkészülés szempontjából. De úgy látszik kiment a fejéből, mert fél 8kor riadtam fel, hogy úristen mennyi lehet az idő. Mert úgy látszik, Benji Imagine-je így, hogy napok óta nem aludtam rendesen, nem volt valami hatásos ébresztő. Egyáltalán nem emlékszem, mikor kapcsoltam le. Kimásztam az ágyból. Megjegyeztem a szüleimnek, hogy jó hogy kértem, hogy 7ig keltsetek. De igazából nem voltam mérges rájuk. Nyugodt voltam. Bár az egyik oka pont ez volt, hogy ha ők nem törik magukat, akkor én miért?! Szépen lassan készülődtem el, kész is lettem időben, nagyon nem bonyolítottam a dolgokat. Ugyanabban a matrózblúzban, szoknyában, fehér magassarkúban mentem, amire szalagavatóra is. A hajamat korábban még be akartam hullámosítani és festeni a ballagásra, de mostmár nem érdekelt, így csak kivasaltam, hajlakkal kihúztam, ahogy a koncertekre szoktam. A sminkem is olyan volt, mint amiket általában a koncerteken használok. Úgyhogy nem vittem túlzásba. Kimentem a buszmegállóba, mivel nekem hamarabb kellett beérnem Esztergomba, a sulimba, mint a hozzátartozóknak. Késett 10 percet a busz, majd meg sem állt, úgy teli volt. Akkor lett elegem, hogy miért is töröm magam, ha minden jel arra mutat, hogy ne menjek el?! Hazajöttem és közöltem, hogy akkor én innentől kezdve leszarom. Anyu persze telefonált Móninak, hogy kész van-e, mivel úgy volt, hogy ő anyuékkal megy be kocsival. 10 perc alatt mindenki elkészült, így el is indultunk anyuval, mamámmal, és Mónival. Zelda nem jött, ami rossz volt, viszont ő vigyázott öcsémre meg ő csinálta az ebédet. A nagyobbik öcsém szintén kihúzta magát a ballagás alól, nincs kedve címszóval. Mit mondjak? Elég szarul esett tőlük. A bátyám dolgozott, ahogy nagybátyám is. Mást meg ugye nem hívtam meg, illetve a volt főnökömet, Klaudiát, akivel barátnők lettünk. Nem igazán beszélgettem az útközben, inkább zenéthallgattam. Anyuék még nem jöttek be, én viszont felmentem a terembe, ahonnan ballagtunk. Szar volt, hogy nem a saját termünkből, vagy legalább a tavalyi termünkből ballagtunk, hamár az úgyis a másodikon van. Merthogy minden osztály a legmagasabb emeleten kapott termet ezen a napon. Bementem, letettem ofő virágját az asztalára, meg a pokrócát is. Beszélgettem a többiekkel, bár fura volt, mert senki nem volt túl beszédes, bár az előző nap után nem csodálom. Majd feljöttek mamámék, átadták a virágjaikat. Anyu gyöngyből készített rózsaszín rózsacsokrot adott át, amit ő készített, mamám egy kisebb vegyes csokrot, Mónitól pedig egy narancssárga alapú virágcsokrot kaptam, ami szinte ugyanolyan volt, mint amit én ofőnek csináltattam. Mivel ő is ott rendelte meg. Egy kacsa volt a közepében, de amit a legjobban eltalált az a Kis Herceg-es idézet volt, ami a szalagon díszelgett. De a csokor is a kedvenc virágaimból állt, mint a rózsa, margaréta, liliom. Mamámtól pedig nőszirmot is kaptam, úgyhogy jó volt. Abszolút jó kedvem volt, nem tudom miért. Találkoztam a többi osztállyal is. Gáborral és Kittivel, akik a legjobb barátaim lettek a suliban. Jó, hogy velük ballaghattam el, mégha már nem is tartjuk annyira a kapcsolatot. Mindenki asztalán ott volt már a tarisznya és egy szál fehér szegfű. Ki is cseréltem a tarisznyákat, hogy mellettem az első padban Nóri üljön. Megkaptuk a héliumos lufikat. Elvileg választhattunk volna korábban, de mi nem kaptunk erre lehetőséget, így zöldes-kéket hoztak. Végülis nem volt csúnya, csak jobban örültem volna egy olyan színnek, ami közel áll hozzám. Végre megjelent ofő is. Megkaptuk a bizonyítványt is, ami nagyon rossz lett. Vissza kellett adni, de mindent megjegyeztem, úgyhogy íme:
Magatartás: 5
Szorgalom: 3
Élelmiszer ismeret: 3
Ital ismeret: 3
Pincér ismeret: 3
Pincér gyakorlat: 3
Német: 3
Infó: 4
Gazdaság: 2
Szégyen… Hiányzások pedig, 69 óra hiányzás és abból 13 igazolatlan. Persze ez nem igaz, csomószor be se lettem írva, mikor hiányoztam, valamint egy csomó hiányzást leigazolt nekem ofő. Utána megint elmondta a vizsgateendőket, én közben facebookon lógtam, ahogy végig, mert tudni akartam, hogy akkor lesz-e és melyik 3 énekes megy a Megasztár közönségtalálkozóra. De nagy volt róla a csend. Utána volt még úgy 10 percünk ballagásig, így ki is mentem, mert közben Klaudia is megérkezett. Egy gyönyörű rózsaszín rózsacsokrot kaptam tőle, amiben fekete díszítőelemek voltak, valamint egy szép, anyag szalag volt rajta, rózsaszín flitterekből volt kirakva, hogy ballagásodra, és egy kis könyv is volt rajta egy szép idézettel, mondjuk vicces volt, mert ez az idézet volt a Mamámtól kapott virágon is:
„Töröld le könnyedet,
Kisírt szemedben mosoly legyen és derű
Minden nap kezdődik valami
Valami nagyszerű, valami gyönyörű.” (Nagy László)
És már így is furán éreztem magam a csodaszép csokor láttán, hát még rátett még egyet. Kaptam tőle meglepetést is, pedig tőle nem vártam semmit, így nagyon meglepett. Kibontottam és a dobozban egy rózsaszín Sony Walkman volt. Nagyon örültem neki, mivel a telefonom egyre jobban megnehezíti a zenehallgatást meg mondjuk minden mást is. Úgyhogy nagyon jól jött, és mióta meghalt az iPod-om, azóta nagyon vágytam valami pici, zenelejátszóra, de én nem szeretek magamra költeni ilyenek terén, így le is mondtam már róla. Erre most kaptam egyet. Ráadásul ez annyira szép és jó. Klaudia látszik, hogy mennyire ismer, ez a virágon és itt is megmutatkozott. Újabb képeket csináltunk, mivel anyu és Móni folyamatosan megörökítettek mindent. Utána felkaptam a két nagy csokrot, Móniét és Klaudiáét, hogy a sulis ballagáson ezek legyenek a kezemben. A lufit rákötöttük a kezemre, majd indultunk is. A sulirádióban a ballag már a vén diák szólt, már mikor megérkeztem, akkor is. Mi is rázendítettünk, bár nem igazán tudtam a dalokra és magára a sulitól elbúcsúzásra gondolni miközben végig jártuk az emeleteket, mert azzal voltam elfoglalva, hogy a virágoktól, illetve a társamtól elférjek a most szűknek tűnő folyosókon. Vivivel ballagtam egyébként, de nem sokat beszéltünk. Majd mikor a tanárihoz értünk és kint álltak a tanárok, akkor azért kicsit megcsuklott a hangom és akkor jutott eszembe, hogy most búcsúként járjuk végig az egészet, erre kéne figyelnem. Az udvaron keresztül mentünk ki, ahol egészen a suli előtti részig sorfalat álltak nekünk a 10.-11. osztályok. Beálltunk a helyünkre. Mi osztályunk állt a legszélén, így Anyuék is könnyen a közelembe kerültek, főleg, hogy az utolsók voltunk a sorban. Végig beszéltünk, nevetgéltünk, amin magam is meglepődtem, mert máskor már a búcsúszövegeken, verseken is meghatodóm, most meg nem. Aztán utoljára igazgató úr mondott beszédet, utána pedig be kellett készíteni a lufikat, majd végül elengedni a többi 7 osztállyal egyszerre. Felszólalt Takács Nikolas Hallelujah dala, (amiről rögtön eszembe jutott Benji, hiszen a The Rebel Age-el ezt is feldolgozták, ráadásul pont Nikolas hatására) majd pedig szálltak a lufik felfelé, én pedig elsírtam magam. Tudtam, hogy ennél a résznél fog eltörni nálam a mécses. Annyira szép és egyben szomorú volt. Ekkor fogtam fel, hogy vége és csak úgy folytak a könnyeim. Nóri hátranézett, ő is sírt, meg is öleltük egymást. Majd pedig a Szózat alatt összeszedtem magam, hiszen 10 perc volt a közös ballagásig, és addig le kellett hoznom a fent maradt virágaimat. Összeszedtem a két kisebb csokromat, valamint a szegfűmet és leindultam, viszont akkor is elkéstem és szinte futnom kellett, hogy utolérjem őket, főleg, mert pont a mi osztályunk vezette a sort. Előttünk csak az iskola vezetősége ment. Viszont nagyon kevesen maradtak a mi osztályunkból a közös ballagáson. Egy ideig csak a mi sulink ballagott lefelé, majd a kereszteződésnél már ránk várt a többi iskola is. Rendőr autók és motorok kísértek elől minket. Utána elől ment a keresztény fiú iskola, egyetlen egy, kb. 15 főből álló osztálya, utána pedig a mi sulink jött. Azért sajnáltam, hogy a többi sulinak ki kellett várnia, míg a mi Balassás osztályaink a végére érnek, merthát a mi sulink a legnagyobb. Rendszeresen hátra néztem, mert olyan jó volt látni azt a rengeteg ballagó diákot. Egyébként végig énekeltük az utat, én adtam ötletet, hogy mikor mit daloljunk. Leérve a térve, elcsendesedtünk, mert hangosban szólt Az egyszer véget ér. Beálltunk a kijelölt helyre, és amint az összes iskola és osztály a helyére ért, megkezdődött a műsor. Szerencsére rövid volt. Viszont nekem tetszett. Játszott egy zenekar is, melyben négy srác gitározott, egy pedig énekelt és a Republic – Kirúgjuk magunk alól a földet dalát adták elő. Nagyon jó volt. Majd vége is lett. Még pár kép, elköszönés, majd irány ki az autóhoz. Közben pedig megmutattam a tablómat nekik, amit pénteken délután tettek ki. Szerintem tök szép lett. Én büszke vagyok rá.
Alig vártam, hogy hazaérjek. Mikor hazaértünk, élménybeszámolót tartottam Zelda-nak, vázába helyeztem a virágokat, mert már így is megviselte őket az út. Nem is magamat sajnáltam, hanem őket a sok gyaloglástól és megpróbáltatástól. Nagyon szeretem a virágokat, és még jobban szeretek virágot kapni, ezt kevesen tudják rólam és nem is nézik ki belőlem, pedig így van. Gondozok is a szobámban jó párat. Még egy rózsaszín ciklámen és egy vörös rózsa hiányzik a cserepes virág gyűjteményemből, amit nagyon szeretnék.
Na de visszatérve. Leültünk ebédelni, Móni nem tartott velünk, mert nagyon fáradt volt, így ő hazament. Semmi extra nem volt, salik, a többieknek rántott hús, nekem sajt, viszont nagyon finom volt minden. Nem hiába, Zelda mindig nagyon finoman főz. Egyébként pont 2 órakor kezdtünk el enni, pont mikor a közönségtalálkozó szokott kezdődni. De mivel senki nem írt semmit róla, egyértelmű volt számomra, hogy elmaradt. Vagyis reménykedtem benne, mert ezt sem tudhattam biztosra, mert erről sem mondtak semmit. Ezután összeszedtem mindent, nekiálltam megérteni a Walkman használatát, hamar rá is jöttem, viszont az örömöm kicsit tova szállt, mikor rádöbbentem, hogy számítógép nélkül ezt sem fogom tudni használni. Semmi érdemlegeset nem csináltam már aznap. Viszont észrevettem, hogy Anyuék a ballagás közben elhagyták a táskámról a szívárványos kulcstartómat. :(

Vasárnap reggel korán akartunk kelni Zelda-val, de nem igazán jött össze. Mindketten elaludtunk, míg végül 7 helyett fél 9kor keltünk, de nem volt para. Virágoshoz indultunk, ki is osontunk. Csokrot akartunk mindenképp venni mamának és anyunak is. Szerencsére már volt kész egy csomó, készült az anyáknapjára rendesen. Nem hiába szeretek ehhez a Virágoshoz járni. Egy fehér alapú, főleg rózsából álló csokrot választottunk ki anyunak, és egy zöld alapú, szintén rózsából álló csokrot mamának. Mindkettő nagyon szép lett. A két öcsémmel együtt adtuk át nekik. Utána pedig elfoglaltam magam ezzel-azzal, de délelőtt 11kor már úgy éreztem, mintha legalább délután 5 lenne, így elmentem aludni. Egészen 3ig aludtam. Utána pedig nekiálltam készülődni, mert Zeldaval Egomba mentünk megnézni az összes tablót, valamint fagyiztunk is. Ez már szokássá vált minden évben ilyenkor. Majdnem minden tablót láttuk és szerintem így is a top 3-ban van a miénk. Este pedig átrendeztem a képeket, posztereket és autógramokat az ágyamnál, mert a múltkori Megasztár klubkoncert óta még nem is volt időm kitenni az akkor szerzett autógramokat. Persze csak Bozontét és Benjiét tettem ki. Rendszeresítettem mindent. Leszedtem a Kováts Verás és Lil.C-s posztert, csak az autógramokat hagytam kint az X-Faktorral kapcsolatban. Illetve persze Baricz Gergőt. Neki egy külön részt alakítottam ki a falamon. Ahogy a régi, de örök kedvenceimmel is így tettem, mint AFC, Grenma, Tóth Gabi, Rihanna, The Used, Lostprophets. És akkor hozzám legközelebb Bozont és Benji posztere, Bozont autógramjai, Benji autógramja, Megasztár közösképes autógram kártya, Benjiről képek. Szóval most nagyon jó lett.

Hétfőn pedig blogot írtam, mert rengeteg mindennel le voltam maradva. Este rendeltünk pizzát, erre kiderült, hogy a kedvenc pizzériám bezárt. Annyira szörnyű volt ezzel szembesülni. Nemrég pedig nem messze attól nyílt egy új pizzéria, így ekkor beugrott, hogy lehet a kedvencem helyett van. Ezért onnan rendeltünk. A kiszállítással és a gyorsasággal semmi baj nem volt, de a pizzával már annál inkább. Át sem sült egyikünké sem. A sajt csak megolvadt rajta, és semmit sem lehetett érezni, csak azt a tömény trapista sajtot, amit rátettek. Át kellett sütnünk itthon. A többiek meg mind tejföl alapút kértek és nekik meg csak azt lehetett érezni rajta. Én mindig 7sajtos pizzát rendeltem eddig, de itt ilyen nem volt, így kénytelen voltam kívánságpizzát csináltatni magamnak és csak az volt rajta, amit szeretek, de így is borzalmas íze volt. És még drágább is, mint a másik volt. Tuti nem rendelünk innen többet. Olyan szörnyű, hogy az évek óta tartó szokásunkat így felborították ezzel a bezárással. Rendesen rosszul éreztem magam, miután megettem. De a többiek is így voltak vele.

Kedden volt egy éve, hogy Kisherceg eltűnt. Még mindig felfoghatatlan számomra. Viszont még mindig reménykedem, hogy visszajön! :’(
Valamint ezen a napon voltam Megasztár klubkoncerten is, de erről majd később!

Szerdán megtudtam, hogy a szombati közönségtalálkozó végül elmaradt és ennek annyira örültem. Mert ugye ez miatt nem akartam menni a ballagásomra, mert féltem, hogy lemaradok Benjiről. Erre semmiről nem maradtam le. Ez mekkora kedvező égijel volt nekem. Nagyon feldobott, és még jó, hogy megnéztem, hogy akkor mikor van a többi dátum, mert most szombaton is lesz. Már meg is szerveztem, hogy megyek és viszem magammal Zelda-t is. Bár jó lenne tudni, hogy kik lesznek ott. Kullai Timi már biztos. Akkor rögtön az jutott eszembe, hogy Nóri is tuti, de nem, mert ő beteg. Így már nagyobb az esélye, hogy Benji is jön. Jó lenne, ha nem mennénk fel feleslegesen. Gondolok itt arra, hogy mondjuk Timin kívül még Ádám vagy Isti lesz ott. Mert akkor totál felesleges volt. De mondjuk, ha már Adri vagy Andi ott van, akkor már megérte. De mégiscsak Benji lenne a legjobb. :)

Csütörtökön csak blogot írtam, amit aznap délután akartam kitenni, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem. Pont kint jártam, mikor ment a bátyám barátnője hazafelé, így megkérdeztem, hogy megkaphatom-e a ballagáson készült képeket, erre mondta, hogy most is átmehetek. Bár nem volt sok kedvem most hozzá és amúgy is el voltam maradva mindennel, viszont mégis elmentem vele. Majd végül 6 óra lett, mire hazaindultam. Nagyon sok mindenről beszéltünk, érdekes és tanulságos volt, mert a másik oldalról is megismertem a dolgokat és nem kicsit megváltozott a véleményem, vagyis inkább a rálátásom a dolgokra. Viszont amint hazaértem, neki is álltam kitenni és megszerkeszteni a bejegyzést, és éjfélkor sikerült is megosztani veletek az első részt.

Ma pedig újra Megasztár. Nagyon durva ez az új szabályzat, hogy mostmár csak a közönség dönt. Félek, hogy így pont az fog kiesni, akinek szerintem a nagy döntőben lenne a helye!
Amikor megtudtam, hogy a zsűrivel lesznek párban, akkor egyértelmű volt számomra, hogy Gigi – Mester, Andi – Bereczki, Balázs – Falusi és Attila – Bockor lesznek. Úgyis Gigi nyer, amit nem is sajnálok tőle, mert ő egyébként nagyon jó ember, és tehetséges, csak engem irritál néha a hangja. De én akkor is Andinak szurkolok, mert ő egy nagyon tehetséges, kedves és aranyos lány. Szinte mindig nagyon tetszett, amit ő csinált. Úgyhogy most, hogy se Benji, se Bozont nincs már bent, így Andi mellett fogok kampányolni! Főleg, ha nem is látom a Megasztárt. :@ :’(

A tegnapi nap folyamán megtudtam, hogy ez lesz az utolsó Megasztár széria. Ez azért szörnyű, mert nekem rengeteg emlékem van ezzel a műsorral. Az első részt néztem, de akkor még nem tetszett annyira. Viszont tök sok élményem van azzal kapcsolatban.
A második lett az abszolút favorit. Ott már konkrét kedvenceim is voltak, mint Torres Dani és Tóth Gabi. Koncertjeikre is jártam, Megasztár turnén is voltam, gyűjtöttem róluk mindent. Aztán a 3-ban is folytatódott mindez, Puskás Peti volt a fő kedvencem. A 4. nagyon rossz volt, nem is néztem végig. Az 5.-et újra néztem és be is számoltam róla itt a blogomon, viszont ha nem lett volna benne Gusztos Bence, akkor azt sem néztem volna. Most viszont egy tökéletes vége lesz ezzel a csapattal. Itt szinte mindenkit szeretek és tehetségesek is. Csak rossz lesz, hogy vége. Azért ez szerintem nagyon meghatározó műsor volt az elmúlt 10 évben. Helyette lesz a The Voice. A leírtak alapján jónak hangzik. Majd kiderül.

Az is kiderült a napokban, hogy Steiner Kristóf júniusban már megjelenteti, új, Hajónaplók címre hallgató könyvét. Nagyon várom már a megjelenést. Remélem megint lesz dedikálás is, én biztosan ott leszek! :)

Mióta itthon vagyok, kezdünk újra közelebb kerülni egymáshoz Zelda-val. Ugye nekem ő volt a legjobb barátnőm és ugye nővérem is egyben. De mikor elkezdtem dolgozni és egyre kevesebbet és kevesebbet voltam itthon, valamint más dolgok iránt kezdtünk el érdeklődni, eltávolodtunk egymástól. Most viszont már egy csomó dolgot felelevenítettünk a múltból. Rengeteget nevettünk és ez már hiányzott!

Az elmúlt napok óta nagyon fura álmaim vannak. Vagy az van, hogy az a történet, amit éppen írok, folytatódik álomban akaratomon kívül, vagy pedig annyira élethű és ihletet adó álmom volt, hogy végül azt folytattam tovább egy új történetemben. Viszont nagyon élvezem, mert pont olyanok történnek benne, amikre vágyom, és azzal a sráccal, akiért most mindent megtennék.

Mostmár egyre nehezebben bírom, hogy nincs számítógép. Mert amíg volt tv, addig nem is zavart annyira, főleg mert ugye itt volt a táblagép. De most, hogy tv sincs, egyszerűen megőrülök, hogy mennyi mindenről lemaradtam és vissza sem tudom nézni, mert a táblagép nem hajlandó lejátszani. Meg erre letölteni sem lehet meg semmi és így ingerült vagyok, mert fogalmam sincs mikor, hol és hogyan fogom bepótolni. És mivel csúszva vagyok mindennel, így a vizsgára sem tudok készülni, mert csak ezen kattog az agyam és ugye jobban is érdekel. De azért valamennyire át akartam nézni az anyagot, hiszen már szerdán vizsga. De nagyon úgy néz ki, hogy semmi esélyem nem lesz rá gyakorolni. Akkor viszont el sem megyek és ennyi volt!

A keddi koncertről majd egy teljesen külön álló bejegyzésben számolok be. De az is lehetséges, hogy majd abba írom bele a mai Megasztár beszámolómat, illetve a holnapi közönségtalálkozót is. Igyekszem mindezt vasárnap megosztani.

Dóri Rainbow. <3

MondoCon [2012.04.14-15.] illetve Megasztár közönségtalálkozó 1/4 [2012.04.14.] beszámoló, valamint a hét történései

Pont, mikor kezdődött a Megasztár, akkor sikerült csak befejeznem és kitennem az előző bejegyzésem. Viszont ettől függetlenül már rá voltam hangolódva a műsorra, hiszen ezt várom minden héten. Most viszont a szokásosnál is több félelem és rossz megérzés lakozott bennem. De tudtam, hogy maga a döntő nagyon jó lesz, mert a Halhatatlan dalok estéje csakis jó lehet! Mikor elkezdődött a csillagdal és megláttam Benjit, egy pillanatra lefagytam és szerintem kívülről látva úgy nézhettem ki, mint a Shrekből a cica, mikor a csillogó nagy szemeivel néz. Rég váltott már ki belőlem ilyet valaki, mert eddig is nagyon jól nézett ki Benji, de most ezerszer túltett azokon. Annyira jól állt neki az a szürke öltöny, meg a haja is most volt a legjobb. *-*
Ahogy sejtettem, tényleg jó kis döntő volt, talán a legjobb eddig. Szokás szerint véleményt alkottam a Megasztár alkalmazással. Magam is megdöbbentem, hogy milyen pozitív értékelést adtam mindenkinek. Dehát tényleg így éreztem a dalaik előadása kapcsán.
OFF és LOL most nem volt!! Ilyen még sosem fordult elő. Mondjuk az is igaz, hogy azok, akikre olyan értékeléseket adtam, már kiestek.
WOW: Roli, mert bár a zsűrinek nem tetszett, én élveztem. Balázs, mert szerintem szépen énekelte a Fényév távolságot. Egyébként is szeretem ezt a dalt, és nekem tőle is átjött a mondanivalója. Adri is ide került, mint mindig. Attila tényleg nagyon jó volt. Andi nekem annyira nem tetszett, de ez csak a szám miatt volt szerintem. Viszont azért, mert tényleg hiteles volt, ide soroltam. És ami számomra a legnagyobb meglepetés volt: Gigi is tetszett! Sőt.. Nagyon szép volt tőle ez az amúgy is gyönyörű dal.
OMG: A szokásos két kedvencem. Bozont My Way-e csodálatos volt. Végre lassú dalt is hallottam tőle. Benjire pedig nem találok szavakat. Az Imagine egyébként is szép és mindig le is hangol, ha meghallom, de most elsírtam magam rajta. Kivételesen nem értettem egyet Bereczkivel, mert szerintem nagyon is hiteles és lélekjelenléttel teli volt. Így, hogy nem csak a hangot hallottam, hanem Benjit is láttam, ahogy énekli, én teljesen átéltem az érzéseit. Örültem, hogy ennyire tetszett szinte mindenkinek, nem csak én gondoltam azt, hogy mennyire jó volt. De nem könnyebbültem meg, főleg mikor mutatták az állást. Végig vagy az utolsó helyen vagy a veszélyzónában volt. Nagyon izgultam, ezerrel dobogott a szívem. Megint összekulcsolt kézzel vártam, hogy kimondják a nevét. Annak, hogy Bozont nevét elsőre mondták, nagyon örültem, de éreztem, hogy most miatta nem is kell aggódnom. Majd egyre fogyott a még biztos továbbjutóknak járó hely. Benji, Roli, Ati és Andi állt ott a végén. Mivel mind a négyet szeretem, így már alapból a helyzet elszomorított picit. Majd agyalni kezdtem, hogy mi van ha, Benji az utolsó 3-ban marad. Akkor szinte biztos voltam benne, hogy nem őt jutattnák tovább. De ekkor Claudia elkezdte mondani, hogy a közönség esélyt adott neki, hogy a jövőhéten magyar dalt énekeljen, majd szünetet tartott, de én ekkor már valahogy tudtam, hogy Benji mehet tovább. És tényleg. Pedig még ő maga is alig hitte el. Nagyon örültem. Ezt akartam, hogy minimum a magyar dalok döntőig eljusson, mert magyar dalt is nagyon szeretnék tőle hallani. Hittem benne, hogy így lesz, mert ennek így kellett lennie. Most tapasztaltam meg először, hogy milyen az, ha igazán hiszek valakiben vagy valamiben. És ez csodálatos érzés.
Az extra produkció közül ez volt a legrosszabb eddig szerintem. Úgyhogy közben megrendeltem a dalok.hu oldalról Benji Imagine-jét. Bozont és Balázs dalát is le akarom majd, de nem tudom még mennyi pénz van a bankkártyámon hagyva és ezért inkább minden héten leszedem Benjit és majd csak utána azt, ami még kell. Mondjuk nem tart semeddig sem utalni rá, csak lusta vagyok. :$ xD
A 3ból végül Andi jutott tovább, bár ez egyértelmű volt. Most biztos csak ez a dal miatt került oda. Ezek szerint nem voltam egyedül, akiknek nem tetszett. Ati és Roli közül nehezen választottam. De egy picivel még is csak közelebb áll hozzám Attila. Végül a zsűri is mellette döntött, így Rolandnak kellett búcsúznia. Sajnáltam szegényt. De ennek így kellett lennie. Még megnéztem a Megabackstage-et is. Úgyhogy 2 körül tudtam csak elmenni aludni. Vagyis csak befeküdtem az ágyamba és neteztem, egészen fél 3ig. 3 óra múlva pedig keltem, mivel ha Con van, mindig ilyen korán kelünk, hogy mindennel kész legyünki időben. Magam is csodálkoztam, hogy mennyire fitt voltam. De tuti azért, mert még nem kerültem a mély alvás állapotába, így könnyen fel tudtam kelni. Ittam egy kávét, majd neki is láttam a készülődésnek. Készek is lettünk időben, a 8:04es busszal mentünk fel Pestre, feltűnően gyorsan fent is voltunk, ami itt fél órát jelent. Villamos, míg végül picivel negyed 10 után értünk a Stadionokhoz, ahol persze elkapott minket az eső, amíg Zelda barátnőit vártuk. Közel egy órán keresztül. Már nagyon türelmetlen voltam. Ez a legrosszabb tulajdonságom szerintem. Képtelen vagyok várni. Főleg ilyen helyzetekben. Viszont azért elszórakoztattam magam és Zeldát a hülyegéseimmel, és főleg az aranyköpéseimmel. Nem tudom mi volt velem, de össze-vissza beszéltem. Szerintem annyira a Megasztár közönségtalálkozón jártam már agyilag, hogy nehezen ment a koncentrálás. Jött egy fehér bőrű bácsi 3 kisgyerekkel, abból 2 kínai volt. Erre Zelda: ez hogy lehet? :O Én: biztos az anyjuk nő! Majd leesik, hogy mekkora hülyeséget mondtam. De addigra Zelda már szakadt a nevetéstől. Mert ugye azt akartam mondani, hogy biztos az anyjuk kínai. Szóval ilyesféle elszólásaim voltak. Majd végre megjelentek a nővérem ismerősei, erre én úgy mutatkoztam be nekik, hogy “helló, én Dóri vagyok, a Bea öccse! :)” De az a kemény, hogy le se esett, csak mikor röhögtek. Hát vicces volt. Sikeresen beégettem magam már az első pillanatban előttük, de mindegy. :D Aztán elindultunk a Hungexpoba. Egyébként egyáltalán nem éreztem magam feszélyezve a társaságukban, pedig nem igazán kommunikáltam velük. Mikor odaértünk és láttuk a bent kígyózó sort, nem értettük mi ez, hiszen a jegyeket eddig mindig a kapu előtt lehetett megvenni. De akkor sem volt ekkora sor. Vagyis 2010-ben, szintén tavasszal láttam ekkora sort utoljára. De az az utcán sorakozott és nem bent, beterítve ezzel az egész udvart. Nekünk már megvolt a jegyünk Zeldával, mert mindig meg szoktuk venni előre egy képregény boltban, hogy simán bemehessünk már szombaton és ne kelljen sorba állni. De a többieknek, akik csatlakoztak hozzánk, ők csak szombatra jöttek és nem volt jegyük. Így beálltak a sorba, majd felfedeztük Zeldával, hogy a két lakókocsi mellett egy asztalon is árulnak jegyeket, így oda állítottuk be Zelda barátnőit. Így percek alatt vehettek jegyet, majd be is támadtuk a vásárt. Szokás szerint mindent végig néztünk, volt is egy-két új árus. Mindenki megvette, amit akart. Nekem semmi sem kellett most a Conról, hiszen már animét nem is nézek, amiket meg eddig szerettem, begyűjtöttem, amit akartam róluk. JRock-kal szintén így vagyok. Bár egy GazettE pénztárcát kinéztem magamnak. Viszont csak egy telefondíszt vettem, mert amit tavaly ilyenkor vettem itt, elszakadt, mikor az X-Faktor válogatáson voltam. Egy tejszínhabos, csillámporos, rózsaszín szívecskés muffinra esett a választásom, mert nem volt semmi más, ami tetszett volna. Majd a következő asztalnál megláttam egy zsiráfos telefondíszt és rögtön meg is bántam, hogy nem néztem először körbe, mert az sokkal aranyosabb volt. Mert egyébként a zsiráf a kedvenc állatom. És ez a rózsaszín habos muffinos korszak már lejárt nálam. Már nem illenek ezek hozzám. A szivárvány az egyedüli, amit ebből a korszakból még mindig tartok. Na de mindegy. A zsiráfot majd megveszem nyáron a pénztárcával együtt, csak most vannak ennél fontosabb dolgok nekem, amire el akarom tenni a pénzt. Körbenéztünk mindenhol. És nem értettük, hogy most mi ez a sok változtatás. Nem tetszett, ahogy az sem, hogy biztonságiak jártak köztünk egyfolytában és mindenkire úgy néztek, mint aki éppen gyilkolni készül. Itt soha semmi baleset vagy sérelem nem történt még, nem tudom ez minek kellett. A fél udvar el volt kerítve, és a medencéhez sem lehetett odamenni. A konzol és konferencia terem sem volt most nyitva. És már fél 1 volt, de még mindig sorban álltak az emberek. Oké, hogy sokan voltak szerencsére, de akkor is hülyén volt most ez megcsinálva. Azért ilyen még sosem volt, akármennyire is vannak sokan. Nagyon hülyén volt megszervezve. Megkerestem Emesééket, hogy köszönjek nekik, valamint, hogy kifizessem a ballagási meghívókat, amik Zsuzsinál voltak, csak mivel pénteken nem voltam suliban, elhozta nekem. Miután mindenhol jártunk, beültünk a Karaoke terembe, mert Zelda barátnői kíváncsiak voltak az milyen. Ők egyébként először voltak Conon.

Negyed 2kor viszont én elköszöntem tőlük és elindultam kifelé. Eltartott negyed óráig mire kiértem abba a buszmegállóba, ahonnan megy busz az Aréna Pláza felé. Máté végül mégsem jött, mert szegény nem érezte jól magát. :( Így egyedül vágtam neki az útnak, dehát már nem volt ez újdonság, hiszen mostanában mindenhova egyedül mentem. Amúgy meg úgyis feltaláltam mindig magam. 10 percet vártam a buszra, majd újabb 10 perc múlva ott is voltam a pláza előtt. Nagyon fura volt nekem ez a hely. Még nem voltam sosem és kívülről szerintem mindenre hasonlít, csak Plázára nem. Bementem, próbáltam eligazodni, de nem igazán ment. Felmenten, hátha látok egy színpadot, de semmi. Lementem, megnéztem a térképen, hogy Cib vagy City bank van-e ott és ha van, melyik emeleten. Cib bank volt, és mivel nem jegyeztem meg, hogy melyik bank volt a kettő közül, így logikusnak találtam, hogyha Cib bank van ott, akkor tuti az rendezte. Dehát nem, be is égettem magam a Cib bankban. XDD De akkor nem tudtam röhögni ezen, mert már 14:10 volt, ezerszer végig mentem már az alsó részt, tiszta idegbeteg voltam, mert féltem, hogy lemaradtam valamiről. Mire hangos zenét hallottam és fényeket láttam fentről, így ott felmentem és megpillantottam a színpadot, majd a Citi plusz és Megasztár feliratokat. Körülnéztem, de még sehol senki, így megnyugodtam. Leültem, összeszedtem magam, majd megláttam Gigit. Végül Attilát és Bozontot. Egyébként napközben már kiírta Attila, hogy ő részt vesz ezen, így már volt miért örülnöm, mert tudtam, hogy akkor Bozont is tutira ott lesz. Viszont mégsem tudtam nekik teljesen örülni, mert ugye velük már találkoztam, beszéltem. Vagyis Gigivel nem, de ő nem is érdekelt. Azért mentem, hátha Benji ott lesz. De nem volt. :( Majd megjelent Tatár Csilla és már el is kezdődött. Elmondott mindent, felkonferálta az énekeseket. Regisztrálni kellett a Citi banknál, hogy közös képet csinálhass velük. Én már ugye pénteken regisztráltam, így nekem csak oda kellett adnom a kinyomtatott lapot. Majd akkor esett le, hogy tényleg, hát a lapon rajta volt a bank neve, megnézhettem volna. XD
Be is álltam közéjük a képre, mert mindenkiről csak egy kép készülhetett, úgyhogy a 3-mal együtt lehetett csak csinálni. Vagyis volt, aki kikötötte, hogy ki legyen rajta, de én mindhármat akartam. Bozont és Gigi közé álltam be. Kifelé kaptam egy előre megírt autogram kártyát, amit mindhárman alá írtak. Majd Bozont lépett először színpadra. Csilla kérdezgette őt mindenféléről, mi is kérdezhettük. Majd ők kérdeztek minket, én persze a színpad elől az első sorból aktivizáltam is magam. :D Minden kérdésre válaszoltam, Bozont pedig reagált is rá. Sőt, mondta, hogy engem megismer. Tök örültem neki. :D Lazy Song-gal kezdett. Olyan jó volt élőben is hallani tőle. Ez az egyik kedvencem a döntős dalai közül. Élőben énekelni őt eddig csak Karaoke bárban hallottam.
Utána Gigi jött, vele is lehetett beszélgetni és bár én nem váltottam vele szót, mégis valamiért szimpatikussá vált számomra. A Car Washt énekelte. Élőben pedig a hangját is jobban elviseltem. Meglepődtem, hogy milyen normális.
Attila Mr. Big – Wild World-del kezdett. Persze vele kapcsolatban is tett fel kérdéseket Tatár Csilla. De én nála sem mozgósítottam magam. Ez után lehetett megint képeket csinálni velük, aki még nem csinált. Lehetett névre szóló autogramot is kérni. Ekkor kértem én is mindhármuktól. És megbeszéltük Bozonttal, hogy rám a Morrisons-ból emlékszik. Vele olyan jól elbeszélgettem. Annyira jó, hogy ő Vörösvári, mert az itt van tőlem nem messze. Meg ugye Vörösváron dolgozom. Ezt is megkérdeztem tőle és ismerte a munkahelyem. :D Csilla pedig játszott is, Megasztáros kérdéseket tett fel, Citi bankos frizbit és bögrét lehetett nyerni. Persze tudtam az összesre a választ, de hagytam a kisebbeket. Majd elkezdte mondani a következő kérdést, hogy ki az az Angol… És én már fel is tettem a kezem, Csilla meg a többiek pedig nevettek is, hogy még be sem fejezte és én már tudom. Hát na. :$ Én akartam a Benjis kérdéssel nyerni. *-* Bele is mondtam a mikrofonba a nevét. Olyan jó érzés volt. :P Aztán választhattam, és bögrét kértem. Utána Gigi kezdett a Love On Top dallal. Megint elárultak pár bennfentes infót. Ez a része is nagyon tetszett. Meg egyébként végig ott volt a tv2.
Attila a Suicide Blonde-ot énekelte következőnek. Bozont pedig All Start adta elő. Ez a másik nagy kedvencem tőle. Utána megint képeket lehetett velük csinálni, meg beszélgetni. Én pedig összebarátkoztam egy lánnyal, aki Attila fan. Beszélgettünk, erre kérdezte, hogy nekem Bozont a kedvencem? Mert hogy vele voltam elfoglalva. Erre mondtam, hogy igen, de ő a 2. kedvencem. Mert egyébként Benji. Erre mondja, hogy ő fényképezkedett vele itt kint. Mondom: ó dejó neked! *-* :( Majd leesik, hogy mi, most?????!!! :|:|:| Erre mondja, hogy igen. De mondom hogy meg ő is itt van?? :| És akkor mondta, hogy ő is csodálkozott, mert hogy kint ült egyedül a lépcsőn. Nahát több sem kellett nekem! Megkérdeztem milyen ruhában volt, bár nem tudta megmondani. Viszont én siettem le és az összes bejárat/kijárat elé kimentem, de sehol sem találtam. Pedig még üres Megasztáros autogram kártyát is kértem, mielőtt a keresésére indultam. Annyira izgultam, és annyira reménykedtem, hogy megtalálom! Majd hívott Zelda, hogy itt van és hogy hol vagyok és hol jöjjön be? Kimentem elé, majd elmondtam neki is, hogy mi van. Viszont Benjit nem találtam meg. Annyira szar érzés volt. Hogy erre vártam/vágytam. Itt is van, csak én maradok le róla. Sokkal rosszabb volt ez így, mintha ott sem lett volna. Mert a tudat, hogy a közelemben van valahol és véletleneket múlott, hogy nem futottam vele össze, teljesen kiborított. Visszamentem a színpadhoz. Nem maradtam le semmiről. Majd újra játék jött. Az volt a kérdés, hogy ki által jött létre ez a közönségtalálkozó, mire én jelentkeztem és mondtam, hogy Citi bank. Azt biztos, hogy mostmàr örökre megjegyzem ezt. Kaptam is egy frizbit, amit öcsémnek akartam nyerni. Ezután jött az utolsó kör. Egyébként úgy volt, hogy óráként adott elő mind a három énekes egy-egy dalt. Nagyon tetszett az egész program. Nagyon jól volt megcsinálva. Hatalmas élmény volt az egész. És a Pláza is tök megtetszett. *-*
Attila kezdett az It’s My Life számmal. Majd Bozont Smooth. Végül Gigi Crazy. Még egy-két kép, aki esetleg a végére érkezett, aztán 3/4 6kor elmentek. Mi fagyiztunk egyet, közben még mindig Benjit kerestem, még a buszmegállóból is visszanéztem hátha megpillantom, de nem. És hiába is volt jó ez a közönségtali, akkor is szomorú voltam, hogy semmi mást nem szerettem volna, csak vele találkozni és miatta hagytam ott a Cont is. Erre nem jött össze. Olyan pedig, akinek meg nem is a kedvence, több képet is tudott vele csinálni és beszélt is vele. De nem irigyeltem tőle, hanem sajnáltam, hogy én nem. Egyébként nem bántam meg, hogy elmentem, mert jól éreztem magam. Attilát és Bozontot szeretem is. Gigit meg megkedveltem. Haza értem, rögtön ki is raktam a dedikált kártyákat az ágyamhoz. Milyen jó már, hogy ott virít a Bozontos poszter alatt és az előző Bozontos autogram mellett egy “Csók a szívedre Dóri! Bozont :)” felirat. :D

Vasárnap már később mentünk fel, szerencsére jobb idő volt. Rögtön beültünk a nagyterembe, ahol AMV vetítés ment. Végre találkoztam megint KicsiShinnel is. *-* Aztán eltáblagépeztem az időt a Cosplay Performance-ig. Most kevesen indultak és annak a háromnegyede unalmas is volt. A legjobb, nem meglepően, megint a BATár volt. A második legjobb pedig Felforgat-LAK Csitáron voltak, akiknél volt egy valaki, aki elmutogatta viccesen, hogy miről énekel vagyishát tátog a másik a dalban. Szétröhögtük magunkat rajta. Viszont ChiliBoys és a TurmiX-os lányok hiányoztak. Nem értem, hogy ők miért nem indultak most. :/ Viszont ezen kívül semmi más érdekes program nem volt, pedig mindent megnéztünk. Zelda be akart ülni a Japán és koreai videók vetítésre. Engem annyira nem érdekelt ez, viszont legalább kihasználtam az alkalmat, hogy van 2 szabad órám, amit ülve és nyugodtan tölthetek el. Így neki is álltam megírni a szombati élménybeszámolót, amit az imént olvastatok. Néha-néha belenéztem a klipekbe, dehát nem az én világom volt. Egyedül LM.C volt, amit szerettem. Meg egy-két ismeretlen JRock banda tetszett még. De azonkívül semmi. Utána pedig képeket csináltunk a szokásos helyen, ha már a medence le volt zárva. Ott elökörködtünk egy darabig. Addigra el is mentek jópáran. Pedig rekord mennyiségű ember volt ezen a Conon. Viszont alig voltak ismerős arcok. Nagyon sajnáltam ezt. Meg azt is, hogy mindent nézve ez volt a legrosszabb Con eddig. Az eredményhirdetésre beültünk, ami persze 20 percet késett, pedig 7:45kor mi el akartunk indulni, hogy elérjük a 9 órási buszunkat. Persze nem azok nyertek, akik megérdemelték volna. Ezután már siettünk is ki. Nagyon fáradt és éhes voltam. És még mindig azon agyaltam, hogy miért kellett lemaradnom Benjiről. Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, hanem minden okkal történik. Még a rossz is, mert azokból is végül profitálhatunk valamit, ha más nem, tapasztalatot. De ebben nem láttam semmi jót, semmit, amiből azt venném le, hogy már értem miért kellett megtörténnie. Mert ebben semmi jó nincs. Semmi, amitől jobb lenne. Egyszerűen nem értem, hogy miért alakult így? Másodjára érzem ezt a szörnyű érzést, hogy legszívesebben visszapörgetném az időt, bárcsak lehetne. Az első ilyen még 2010 nyarán volt, mikor ott voltam a Kacsánál, mert melóból jöttünk haza a főnökömmel, csak kitettük 2 munkatársamat. És mintha Fekát láttam volna a bejáratnál, de mondtam magamban, hogy mit keresne itt? És utána hazamentem. Majd felmentem twittere, és láttam, hogy kiírták, hogy Macskanadrág búcsúkoncerten vannak a Kacsában. Nem akartam elhinni, hogy ott voltam és eljöttem. És tényleg Fekát láttam. De már nem ment buszom Dorogra. Azóta is bánom, hogy akkor nem néztem jobban körül. Főleg, hogy akkor voltam csúcsponton az AFC mániámmal. És utána hónapokig azt hallgattam, hogy “AFC ToMi volt a Kacsában, tudtad? Ott voltál?” vagy “AFC ToMi olyan szánalmasan viselkedett múltkor a Kacsában. Szerinted nem?” vagy “Pfúj.. Bazdmeg.. Múltkor ott volt az AFC ToMika a Kacsában, úgy szétvertem volna a fejét!” Tehát csupa rosszat hallottam csak mindenkitől. Én meg ezért is ki voltam borulva. Meg az miatt is, hogy olyanok, akik utalják őket, azok együtt “buliztak” velük, én meg, akinek az élete voltak, lemaradtam. És most is ez van. Elviselhetetlen érzés. Ráadásul a következő közönségtalálkozó május 5-én, a ballagásom napján lesz. És félek, hogy pont akkor lesz ott Benji és én lemaradok. Pedig ez akkora lehetőség, hogy jobban megismerjem őt is és beszélgethessek vele. Ez miatt annyira ki vagyok készülve, mert 11kor kezdődik nekünk a sulis ballagás, aztán 12kor az összes esztergomi iskola közös ballagása lesz egy téren. És így kb. 1kor szabadulnék onnan haza, de 2kor már kezdődik a Megasztár találkozó. És 1,5 óra az út fel a Nyugatiba, szóval sehogysem érnék fel. Ráadásul nem beszélve arról, hogy otthon kéne maradnom a közös ebédre meg ilyenekre. Mondjuk megmondom az őszintét, hogy nem kívánok semmi ilyesmit. Én csak ott akarok lenni időben a közönségtalin, semmi mást nem akarok! De ez megoldhatatlan. :’(

Hétfőn nem volt nagy kedvem a sulihoz. Úgy éreztem, mintha legalább már 1 hónapja nem is jártam volna ott. Bár van benne némi realitás. Első órán írtunk, hát képzelhetitek milyen lett. Azt sem tudtam, hol tartunk az anyagban. Így fejből írtam meg, amire emlékeztem. 3as lett. Aztán felhoztam, hogy látta-e Ofő a meghívókat, mert hogy eléggé gány lett. Megnézte és sokkot kapott. Több volt benne a helyesírási hiba, mint a helyes szó. És még a névsort, valamint az egyik osztálytársam nevét is elrontották. Nagyon gáz. És nekem alapból nem tetszett a kinézete sem, meg az idézet sem, amit rátettek. Megintcsak grat a szervezéshez egyes embereknek! Na de mindegy is…
Utána németen a tételek feléből feleltünk, de én rögtön kértem az egyest, mert egy szót sem tudtam elmondani belőle. Osztályfőnökin megint a tabló és a ballagás volt a téma. A tabló még érdekel is, megkaptuk a képeket, amelyekből választhatunk a tablóra, meg rendelhettünk is, az enyémek nagyon jól sikerültek, majd felrakom ide is. De a ballagásról már nem akarok többet beszélni. És nem csak azért, amit múltkor írtam, hogy másoknál mekkora ünneplés lesz, nálunk meg semmi. Vagy nem csak azért, mert szívesebben mennék inkább a Megasztár közönségtalálkozóra. Hanem, mert tényleg utálom már az egészet. Nincs kedvem hozzá. Nem gondoltam, hogy így meg fogom utálni az annyira szeretett iskolámat, de így lett. Mind a tanárokat, mind az oda járó tanulókat, mind az új rendszert, egyszóval mindent megutáltam már ott! Eszembe sem jutna ott maradni mostmár érettségire, mégha lehetne is. Alig várom, hogy elszabaduljak onnan, vagy így, vagy úgy.
Gazdaságin gyakoroltunk a keddi mindent eldöntő dolgozatra. Szerencsére egy tavalyi anyagból akart számon kérni. Akkor meg ugye még 5ös voltam. Nem is kellett nagyon megerőltetnem magam, hogy menjen. Kedden meg is íratta, csakhogy megint kibaszott velünk és nem is olyan feladatokat adott fel. Hozzá sem tudtam nyúlni. El is szállt az agyam és volt vele egy vitám, dehát feleslegesen. Üresen beadtam, majd ledőltem a padra és sírtam, úgy, hogy más ne vegye észre. Nem azért, mert annyira meg akarom szerezni ezt a szakmát, hanem mert nem akarok csalódást okozni a nagymamámnak. Mert más nem érdekelne, hogy mit gondol rólam. Meg egyébként is így is elpazaroltam már 5 évet az életemből, akkor legalább menjek át. De egy újabb egyessel egyre kevesebb esély van erre. Feladott még egy elméleti tételt meg egy gyakorlatit is, amiből hétfőn irat. Okés, csakhogy szépen beszopattak a Melóban, azért mert mertem kérni egy szabadhétvégét azok után, hogy egy hónapja beteg mertem lenni egy hétig. Persze az nem számít, hogy előtte úgy csicskultam nekik, ahogy csak akarták. Vicc az egész, ami ott megy. De márcsak 9 nap és vége! De persze márcsak 4 napnak kéne lennie, csakhogy jópár plusz napra beírtak engem. De már leszarom, csak legyek túl rajta.
Ezen a héten nem lesz szabadnapom, ami máskor is gondot okoz, hátmég most, hogy tanulnom kéne hétfőre. Na de mikor? Szerdán és csütörtökön nyitástól zárásig dolgoztam. Szombaton és vasárnap szintén megyek. Azért durva, hogy a 4 év alatt osztályelső voltam, most meg attól rettegek, hogy meg fogok bukni.

Ma meg ugye suli volt. Utána pedig elmentem megvenni Benji szülinapi ajándékát. Olyan jót találtam neki. *-* Én is annyira szeretnék már egy ideje olyat. *-* Remélem tetszeni fog neki. Lefényképezem, aztán majd ha megkapta és beszámolók a koncertről, megmutatom. Meg az elmaradhatatlan gumicukor is jár hozzá. :D Meg egy vicces szülinapi üdvözlőlap is, amire majd írok pár sort én is neki. :) Remélem örülni fog neki! Annyira várom már, hogy lássam és beszélhessek vele. :) És nagyon kíváncsi vagyok a mai döntőre is, tegnap megtudtam melyik dalt fogja énekelni. Hát… érdekes, de mindegy, adja elő úgy, hogy a zsűri is meglegyen elégedve és akkor nem lesz semmi baj. Vagyishát persze lehet..

Szerdán kaptam egy emailt, melyben egy kb. 3 hónappal ezelőtti levelemre kaptam választ. Valamiért nem tudtam örülni neki, pedig ez egy hatalmas lehetőség! Csütörtökön viszont csupa pozitív gondolatokkal keltem és eldöntöttem, hogy megyek és kész! Nem hagyhatom ki! Csakhogy most senkinek nem árulom el, hogy hová és minek megyek. Még anyámnak sem, meg a legjobb barátaimnak sem. Ezt most nem fogom úgy beharangozni, mint az X-Faktort. Ezt most addig titokban fogom tartani, amíg nem lesz biztos. Mert ezt sokkal jobban szeretném. Ez tényleg az álmomhoz közelít és jobban meg is állnám benne a helyem.

Kedden szavaztam a Cometen, dehát azért sokkolt a felhozatal a jelöltek között. Mondjuk nem is tudom mit vártam.. Ez a Comet mindig is szar volt. 1x voltam, megfogadtam, hogy soha többet! Főleg, hogy egyre jobban korcsosul el a Viva. A legjobb női előadó kategóriában természetesen Gabira szavaztam, hiszen nála jobb énekesnő nincs. Viszont a férfi előadó kategórián csak nevetni tudtam. Nem is szavaztam, ahogy a klipeknél sem. Együttes kategóriában nem meglepő módon AFCre voksoltam. A legjobb új előadónál pedig szintén nem meglepően Johnny K. Palmer-re. Rajtuk kívül pedig nem igazán találtam értelmes, vagy jelölést megérdemelt előadót.

Úgy néz ki, találtam sulit, ahol leérettségizhetek szeptembertől. 2 éves, mert ugye az első két évem nekem is megvan. Remélem összejön!

Megpróbáltam visszatenni a last.fm-es kis ablakot, ahol kijelzi, hogy miket hallgatok, sikerült is, csakhogy még mindig nem jön be. De másoknál sem. Nem tudom mi történt.
Viszont mostantól oldalt feliratkozhatsz az email címed megadásával a blogomra, így rögtön értesítést kapsz, amint új bejegyzést teszek ki.

Ezzel búcsúzom mára!

Dóri Rainbow. <3

Mert velem mindig történik valami…

Nem semmi ez a hét.. A két héttel ezelőtti péntek óta történt egy s más. A hétvégén dolgoztam, szombaton nem voltak sokan a munkanapnak köszönhetően, vasárnap viszont mintha már nyár lett volna, gondolom ez a terasz megnyitása miatt volt. Új munkatársakat kaptam, de szerencsére jól kijövünk velük, főleg mert az egyikük egy haver-barátom, Danci. Szóval elvoltunk, csak annyira fura volt, hogy nem egyedül kell mindent megcsinálnom a pultban, hanem hárman osztoztunk rajta. Kicsit elnyomva is éreztem magam, vagyis inkább túl sokan voltunk. Pedig közben mégis úszott a pult, mondjuk ez nem rajtam múlott, mert én ki lettem küldve onnan, hogy én legyek a mindenes. Tehát ha ételt vagy italt kellett kivinni, kivittem. Ha asztalt kellett leszedni és teríteni, megcsináltam. Közben figyelnem kellett a pultra, hogy minden rendben menjen, meg Daninak is, aki még csak első éves tanuló, nekem kellett utasításokat adnom. Szóval mindent összevéve nagyon fura és szokatlan volt ez a nap nekem. Amúgy pedig annyira örökkévalóságnak tűnik ez az egy hónap a melóból még. Szombaton este Tomi szülinapját ünnepeltük. Mostanában minden találkozót lemondtam, na nem azért mert nem hiányoztak, mert nagyon! Hanem mert így is nagyon fáradt vagyok, szóval szombat éjszaka inkább rá akarok pihenni a vasárnapra. De most, a szülinapja alkalmából mindenképp elfogadtam a “meghívást”. Jó volt újra összeülni velük a kedvenc kocsmánkban. Ott láttam meg az X-Faktor 2012 reklámját is. Ezen agyaltam már hetek óta, hogy miért nem hírdetik már? Erre tessék. :D Vasárnap pedig nem sokkal éjfél előtt el is küldtem a jelentkezést, viszont félbehagytam, mert kértek képet. Az viszont még nem volt. Úgy voltam vele, hogy hétfőn csinálunk, aztán majd utána jelentkezünk. Hétfőn fura volt suliba menni, valamiért nagyon rossz kedvem volt, de ami még durvább volt az az, hogy teljesen tompa volt az agyam. Sokszor van ilyen velem, hogy úgy érzem, hogy nem érzek semmit. Nincsenek érzelmeim, csupa negatív gondolatok járnak a fejemben. Most is így volt. Bementem, de az órákon is használhatatlan voltam. Szerencsére elmaradt a német, tehát pihenhettem két órán keresztül, mert egyébként egyedül éreztem magam, pedig persze nem voltam egyedül. Aztán ofő órán a ballagás volt a téma és ez engem eléggé lesokkolt, mert annyira durván elment ez az 5 év, és én alapból is az összes ballagáson, mégha semmi közeli hozzátartozóm nincs ott, akkor is meghatódom. Fura, hogy most meg már az én ballagásom lesz, az én osztályom tablója lesz kint a városban. Megrendeltük a lufikat is, amit a ballagás után egyszerre enged el az összes osztály. A meghívókat is megrendeltük, bár ez a része eléggé kikészített, mert mindenki 15-20 meghívót rendelt, én meg 5-öt, abból is 1 az enyém, hogy eltehessem emlékbe, egy a bátyámé meg a barátnőjéé, a harmadik a nagybátyámé és a családjáé, a negyedik a volt főnökömé, az ötödik pedig tartalék, ha esetleg az egy hónap alatt megismerek valakit (bár így lenne), akit meg akarok majd hívni. Igaz nagy a család, de anyám miatt nem igazán tartjuk a rokonokkal a kapcsolatot. Barátaim vannak, de olyan igazi, akit meghívhatnék és nem végzős ő is, olyan nincs. Legalábbis nagyon remélem, hogy senkit nem felejtettem el. Majd mindenki körül ott fognak állni egy csomóan, én pedig, ahogy az általános iskolás ballagásomon is, szomorú leszek a többiek láttán, mert az én családom nem igazán fogja törni magát. Arról beszélgettek az osztálytársaim, hogy az összes vendéget meghívják magukhoz vagy kibérelnek valamit, és bográcsoznak vagy ilyen meg olyan tálakat rendelnek. Nálunk meg semmi nem lesz, max egy normális ebéd, ahol megint nem én leszek a középpontban és nem is lesz rendes vegetáriánus kaja nekem. Szóval nehezen tudtam csak végig hallgatni a többiek beszámolóit. Ez után gazdasági jött, ahol kiderült, hogy bukásra állok, ráadásul nem tudok beszámolni az éves anyagról sem, mert én hülye, mikor novemberben eldöntöttem, hogy úgysem vizsgázok, nem írtam semmit. Az utolsó anyag, amit írtam az októberről való, a következő dátum pedig február. Tehát mikor ezt megláttam, még engem is lesokkolt, mert nem is emlékeztem, hogy ennyire sztrájkoltam. De még jó, hogy van könyvem, amiben minden benne van. Elég “vicces”, hogy 10. óta, mióta van gazdaságunk, azóta mindig 5ös voltam, most meg bukásra állok. Nem semmin alakult nekem ez a sulis év…
Aztán egyre szarabb kedvvel mentem haza. Eldöntöttem, hogy tanulok délután a keddre, meg videokat nézegettem, mikor is csörgött a telefonom. 30-as számról hívtak és valamiért éreztem, hogy ez nem téves lesz, hanem tényleg engem keresnek. Mielőtt felvettem volna, már rám tört a félelemmel dúsított izgatottság. Felveszem, erre egy nő szólalt meg a vonal végén, majd bemutatkozott és közölte, hogy az X-Faktorból keres. Leegyeztettük az adatokat, aztán jött a kérdés, hogy a 0. előválogatóra el tudnánk-e menni hétfőn. Na itt lefagytam, mondtam is, hogy ezt meg kell beszélnem a társammal. Azt mondta, hogy akkor holnap visszahív. Azt is kérdezte, hogy hány órakor. Megbeszéltük, hogy ahogy aznap, másnap is 5 körül hívjon. Letettem, és teljesen döbbenten ültem, síkítottam, hogy Jézusom! Mindenkinek elmondtam, de nem azért mert majd kiugrottam a bőrömből, hanem mert erre nem számítottam! Fél napja jelentkeztem, erre már hívnak. Szombat óta hírdetik csak, de már hétfőn válogatás. Abszolút azt hittem, hogy még egy csomó időnk van válogatásig. Oké, hogy a nevünk és az, hogy mivel indulunk, megvolt. De még egy próbánk sem volt. Szóval nagyon rossz érzésem volt, nem tudtam örülni neki, pedig mindenki tudja, hogy én mekkora X-Faktor 2 fan lettem. És ez mégiscsak a kedvenc műsorom, aminek most én is a részese lehetek. Csakhogy az a nem mindegy, hogy mégis hogy szereplek ott. Írtam is Vivinek, aki látszólag kevésbé volt lesokkolva, mint én. Innentől kezdve használhatatlan voltam egész nap. Nem tudtam koncentrálni a tanulásra és semmi másra sem. Ültem az ágyamban és egyfolytában csak azt hajtogattam, hogy úristen, úristen, úristen, úristen…! A sírás kerülgetett, úgy ki voltam készülve. Majd az egyik barátnőm egy nagyon rossz hírt hozott a tudomásomra. Arról a fiúról volt szó, akibe kezdtem beleesni. Ez volt a pont az i-re. Elegem volt abból a napból. Viszont estére valamivel már jobb volt, létre is hoztam a facebook profilommal a duónk oldalát, KagylóHéjj néven. És kiírtam Baricz Gergő oldalára is, hogy hívtak az X-Faktorba, mivel az ott kialakult családnak már én is a tagja vagyok egy jó ideje. Nagyon jól esett, hogy mennyien szurkoltak nekem, sőt, még Kováts Vera édesanyja is ellátott pár információval a válogatással kapcsolatban. Azon nagyon meglepődtem, de örültem neki, hogy még ő is szurkol nekem. :)

Kedden már jobb kedvvel mentem suliba. Elmondtam mindenkinek, hogy hétfőn X-Faktor. Vivit kérdeztem, hogy mi legyen, de mivel mindenki azt mondta, hogy nehogymár kihagyjuk ezt, így végül egyértelművé vált, hogy megyünk. Csakhogy én még mindig nem voltam előrébb. Első óránk nem volt, másodikon írtunk, de persze semmit nem tanultam rá a hívás után. De végül hármas lett, mert az előző órákon figyeltem és amit megjegyeztem, azt leírtam.
Aztán a következő órákra már nem mentünk be, mivel el akartunk készülni a tablófotózásra, ami 11 órakor kezdődött. Mert amúgy én már korán reggel felkeltem, hogy elkészüljek, de a csoporttársaim, mármint a lányok úgy tervezték, hogy majd a suliban csinálják meg a hajukat és a sminkjüket. Én pedig csatlakoztam hozzájuk. Átöltöztem mátrózblúzra. Kijavítottam a sminkemet, szerencsére a hajam reggel óta ugyanolyan jól állt, ahogy belőttem. Majd ökörködtünk a többiekkel, már akikkel lehetett, mert a többség tiszta ideg volt. De Vivivel csináltunk is képeket. A legjobbat pedig feltöltöttük a KagylóHéjj oldalára profilképnek. Aztán 11 előtt felmentünk a csoporttal a kedvenc tanárunkhoz, Ottó bához, aki az infót tanítja nekünk, mert igaz, már megkérdeztük tőle korábban, hogy rajta lesz-e a tablón, elfelejtettük mondani neki, hogy aznap lesz a fotózás. XD De megoldotta, kért kölcsön öltönyt az egyik csoporttársamtól. Aztán megkerestük az osztály többi részét. Majd felmentünk a díszterembe, ahol a fotózás folyt. Jó volt nézni, ahogy mindent kipakol a “stáb”. Közben kiderült, hogy sminkest is hoztak. Először ki kellett választanunk a kép színét, hátterét és keretét. Persze a fiúkkal kialakult pár vita erről, de végül belátták, hogy nekünk van igazunk. Barnított kép lesz, foltos háttérrel és fekete, régies kerettel. Nagyon-nagyon jól nézett ki a minta. *-* Aztán elmondták, hogy 4 képet kapunk alapból azért a pénzért, amit már be kellett vinni, azon felül, ha szeretnénk még kapni képet, az plusz 300 Ft. Egyébként úgy 20-30 kép készült mindenkiről. A sminkeshez sokan nem akartak beülni, mivel nem bíztak benne illetve ugye ki voltak festve. Nálam viszont a kíváncsiság nagyobb úr volt, mert még igazi sminkes sosem sminkelt. Úgyhogy beültem. Viszont nagy kő esett le a szívemről, mikor a végén belenéztem a tükörbe és láttam, hogy az én stílusomnak megfelelően festett ki. Én alapból mindig feketére festem ki magam, hangulattól és alkalomtól függ, hogy mennyire brutálisan. Meghagyta az én sminkemet, csak felerősítette és kijavította. Aztán az összes fiút rávették, hogy üljenek be, hogy a fotósnak könnyebb dolga legyen. Én egyetértettem ezzel, de a többi fiúnak és lánynak ez nem tetszett, pedig csak az alapozót tették fel, meg nagyon picit kihúzták a szemüket. De lehet nekem azért nem volt ezzel bajom, mert a stílusom miatt már hozzászoktam az ilyenekhez. :D Próbáltam húzni, hogy ne az elején legyek, de utolsók között sem akartam lenni, szóval megtaláltam a középutat. Egyébként elég flegma volt a stáb lány része, de szerencsére a fotósok tök jó fejek voltak, így könnyen feloldódtam a fotózásom alatt és a pózolás is ment, mert amúgy nem bírom ezeket a beállított mozdulatokat. A mosolygást is begyakoroltam előtte tükörben, mert amúgy én nem tudok vagyis nem szoktam képen mosolyogni, valahogy az nem én vagyok. De azt sem akartam, hogy erőltetett mosoly üljön ki az arcomra, viszont ezt is megoldottam és a végeredménnyel meg voltam elégedve. 5 képet választottam ki, de hogy melyik fog a tablóra kerülni, azt még nem tudom. Majd ha megkapjuk a képeket, akkor kell kiválasztani. Nagyon élveztem egyébként a fotózást, meg azt, hogy mindenki velünk foglalkozik, de nagyon-nagyon fárasztó volt. Közben, míg másokat fényképeztek, kimentünk Emesével a wcbe, mert mondtam neki, hogy én abszolút nem izgultam a fotózás miatt, inkább az X-Faktor miatt voltam kikészülve. Hatalmas volt rajtam a stressz és a nyomás, hogy most végül hogyan is döntsünk. Mivel én még odáig sem jutottam el eddig az elmúlt pár év alatt az általános sulis énektanulás és fellépés óta, hogy magamnak merjek énekelni, nemhogy másnak. Azt sem tudtam, hogy vállalható-e a hangom. Mert az, hogy szeretek énekelni, az édes kevés. És mivel Emese énekel és tanul is énekelni, így tökéletesebb embert nem is találhattam volna, aki ezt meg tudta volna ítélni. Szóval magamra zártam a wc ajtót, majd nagy nehezen, saját magam unszolására, nagy levegővételekkel bele is kezdtem a Szállj fel magasra első sorába. De az első két sor után abba is hagytam, mert szörnyű volt, vagyis pontosabban értékelhetetlen, mert beleremegett a hangom. De Emese szerint ez természetes, viszont véleménye szerint nem voltam annyira rossz. Visszamentünk, erre mondtam Vivinek, hogy “énekeltem”, mire ő követelte, hogy neki is. Ami persze érthető volt, mivel egy csapat vagyunk. Szóval erőt vettem magamon, bementünk a másik díszterembe, ahonnan nyílt egy kicsike eldugott terem. Oda bezárkóztunk, és belekezdtünk közösen. Emese pedig hallgatta. Majd véleményt alkotott. Azt mondta, hogy gyakorlással ez jó lesz, mert amúgy nincs baj a hangunkkal, csak hallani, hogy képzetlen. De nem éreztem jobban ettől magam, mert nem hittem neki. A fotózás végül 3-ig tartott, bár a vége már kicsit parás volt, mivel megintcsak megmutatkozott az osztály rendező képessége, ugyanis azok a tanárok, akik most tanítottak minket, ott sem voltak szinte, de olyan tanár, aki meg csak 9.-ben tanított, ő meg ott volt. De én már le is szartam, mert az, amit én vagy a csoportom csinál, az úgyis rossz. Mindig így van. Meg egyébként is jobban érdekelt most az X-Faktor. Hazafelé eldöntöttük, hogy ha hívnak, igent mondok. Bár még mindig ki voltam borulva ez miatt, de már kicsit feloldottam. Azt mondogattam magamnak, hogy inkább örülnöm kéne, hogy ott lehetek és amúgy is csak azért jelentkeztünk, hogy megtudjuk hogy zajlanak ott a dolgok. Meg ugye szeretünk énekelni. Délután már rettegve vártam a hívást, fél 6kor csörgött is a telefonom, a képernyőn pedig a következő volt olvasható: X-Faktor. Felvettem, megint leegyeztettük az adatokat, majd jött a kérdés a hétfői válogatáson való részvételről és igent mondtam. Ezután még néhány tudni valót megosztott velem, ebből az egyedüli amire nem számítottam, az az, hogy minimum 4 dallal kell indulni. Egyébként annyira logikus volt, de teljesen elhomályosította az agyamat a para, és nem is gondoltam bele ebbe az egyáltalán nem kicsi részletbe. Na innentől kezdve még jobban stresszeltem. Közöltem Vivivel is, aki rögtön linkelni kezdte a számokat Youtuberól, mivel 4 különböző stílusú dalt kell vinni, főleg olyat, amit ismerünk és szeretünk. Ezt mondta a nő a telefonban. De hiába szeretek én dalokat, ha Vivi nem ismeri. De így volt ez fordítva is. Szinte alig ismertem azok közül valamit, amit küldött. Angol számot is kellett volna választanunk, de így, hogy egy hetünk volt a próbára, így lehetetlen volt ezt megvalósítani. Így maradtak a klasszikus számok. Először Varga Viktor – Lehet zöld az ég lett a kiválasztott, mint mai pop. Mivel Vivi a KFT Afrikát is akarta, így belementem, bár én gyűlölöm azt. Így a régi dal is megvolt. Aztán márcsak a rock volt hátra. De nem találtunk megfelelőt. Majd az én ötletem volt Alvin vagy Tóth Gabi, hogy legalább valami nagy kedvencem is legyen. De Alvintól nem találtunk kulturált szövegűt. Így maradt Gabitól a Türtem eleget. Este viszont Vivi írt, hogy ő nem tudja kiénekelni Gabit. Én viszont ezt függőben hagytam, ugyanis én nem próbáltam aznap. Ahogy másnap sem, mivel meló volt. Este értem haza. De csütörtökön már 8kor felkeltem, mivel rengeteg tenni valóm volt. Csakhogy alapból 2 környékén mentem el aludni. Álmos és fáradt voltam, és kimerült ettől a héttől, pedig még csak a fele hétnél tartottunk. Hiába akartam kikelni, nem tudtam megmozdulni se. Míg végül 11-ig visszaaludtam. Nagyon haragudtam magamra, mert utálok alvásra időt pazarolni, ahogy kajára is pénzt. Pedig ezek a lételemek, nekem mégis vannak ezeknél fontosabb dolgok is. De legalább kipihenten keltem. Megcsináltam minden otthoni teendőmet, aztán gondolkodtam, hogy mi legyen. Ugyanis már szerda óta azon törtem az agyam, hogy valahol muszáj lenne próbálnom. Mivel itthon nem tudok, mert sehová sem tudok elvonulni, ahol ne hallanának. Illetve a kert jó lenne, de akkor pedig a szomszédok hallanának. Én pedig amíg sajátmagammal nem tudtam megbékélni, nem akartam, hogy bárki is halljon. Viszont nagyon rossz idő volt. Be volt borulva és szél vihar volt. Viszont azt mondogattam magamnak, hogy nem szabad, hogy ez megakadályozzon. Mert ki fogok futni az időből. Szóval összeszedtem magam mindenhogyan, fogtam a Táblagépem és a telefonom, majd közöltem anyuékkal, hogy elmegyek sétálni. Neki is vágtam, és bár 10 perc alatt ott lehettem volna, mégis a hosszabb utat választottam, hogy legyen időm átgondolni a dolgokat. Mikor félúton jártam és teljesen el voltam merülve a zenében és a gondolataimban, akkor valaki hátulról megérintett. Ijedten néztem hátra, majd megnyugodva vettem észre Tomit mellettem. Azt mondta, már mióta kiabált, hát izé.. :$ xD Semmit sem hallottam belőle. Beszélgettünk, de neki is csak annyit mondtam, hogy sétálni indultam. Viszont most különösen örültem neki. Jó volt kicsit elfeledni azt a stresszt, ami rajtam volt. De aztán elváltak útjaink. Elmentem az ovim és az általános iskolám előtt, de nem találkoztam egy ismerős arccal sem, viszont így is rám tört a nosztalgia. Aztán bementem a boltba, ahonnan egy 1,5 literes szénsavmentes ásványvizzel távoztam, így már minden megvolt a próbához, csak a helyszín kellett. Lementem a játszótérre, és bár senki sem volt ott, túl közel voltak a lakóházak, ezért neki vágtam a pusztaságnak. Csak nagyon zavaró volt a szél, próbáltam valami szél mentes helyet keresni, dehát a mezőn semmi nem volt. Ezért a kidőlt és még álló öreg fák között találtam csak menedéket. Lepakoltam, leültem, majd bele is kezdtem a Szállj fel magasra dalba. Az ment is úgy ahogy. Tóth Gabit viszont én sem tudtam kiénekelni, de a többi számát sem. Varga Viktor száma csak azért nem ment, mert nem ismertem a szöveget és így gyors volt. Így inkább elkezdtem a kedvenc dalaimat énekelni, és annyira feloldódtam. Csak egy arra járó fehér cica nyávogása zavart meg, de ez volt a legkevesebb. De sajnos még jobban beborult és egyre hidegebb lett. És mivel nem akartam megfázni, így inkább elindultam haza. Persze a hosszú úton. De már sokkal jobban éreztem magam. Meg is beszéltük Vivivel, hogy pénteken próbálunk suli után.
Reggel elaludtam, pedig most be akartam érni időben. Dehát nem jött össze. Viszont nem érintett mélyen. Mikor Egomba beértem, találkoztam 3 másik csoporttársammal, és mivel egyiküknek van autója, így azzal mentünk fel. Közben pedig azon agyaltunk, hogy mit mondjunk vagy hogy jussunk be anélkül, hogy felírnának. Míg végül rájöttünk, hogy azt mondjuk, hogy a szakács csoport vagyunk és ofő hívott fel minket a szakács kabinetből. És bevették. :D Pedig már elterveztük, hogy úgyis földszinten lett volna óránk, felhívjuk a teremben lévő osztálytársunkat, hogy nyissa ki az ablakot és bemászunk. De nem volt rá szükség, de legalább mostmár tudom mit kell majd mondani legközelebb is. :D Mert úgyis mindig más ül ott. Aztán bementem és kiderült, hogy az első órán a 8ból csak Edu volt bent. :| És Nóri meg Vivi megint nem volt. :( Ráadásul egyik sem reagált, hiába kerestem. Megint unalmas volt az óra, éppen ezért ezt kezdtem el írni, mert tudtam, hogy később nem lesz rá időm. Majd délben végre visszaírt Vivi és megbeszéltük, hogy ha végzek, rögtön megyek hozzá. Fél 1kor vége lett az óránknak, a 13:20as busszal mentem Vivihez. 20 perc múlva már a panel házak előtt álltam, mert sosem tudtam még megjegyezni, hogy hányas számban lakik. Felhívom, erre jó helyen voltam, kint állt az erkélyen, de pont kitakarta egy fa. Erre kérdezi, hogy hol vagyok. Mondom a 23 előtt, erre ő: hát akkor látnod kéne engem. Erre arrébb állok és ott van felettem. XDD Hoztuk a formánkat. Bementem, Jessy a kis fehér fóka kiskutyája pedig megint úgy örült. Annyira bírom ezt a kutyát. *-* Aztán Vivi jó házigazda révén gondolt arra, hogy aznap még semmit sem ettem és éhen döglök, szóval csinált nekem salátát meg pirítóst. Nagyon fincsi volt. Aztán pedig egy nagy pohár vanília fagyis jegeskávé is várt rám. Teljesen elkényeztetve éreztem magam. :P Aztán bele is kezdtünk. Átbeszéltük, hogy most akkor melyik számok is legyenek. Varga Viktort elvetettük, a Szőkével álmodtam jó lett volna, csak hát elég hülyén hangzana ez két lány szájából. XD Aztán Kasza Tibit ajánlottam, de Vivi se a Nem kell mást nem ismerte, se a Vallomást. Ezután mondtam, hogy a Hol van az a lányt próbáltam csütörtökön és ment. Kiderült, hogy Vivi is próbálta, így akkor ez mellett döntöttünk. Mondjuk én Lil.C verzióra próbáltam, de az részlet kérdés. A rock szám még mindig nem volt meg, így elkezdtünk Youtubeon kutakodni, míg végül, mivel ugye vészesen szorított az idő, kénytelenek voltunk a már unalmassá és elnyűtté vált Tankcsapda számok közül választani. Így lett a negyedik szám az Azt mondom állj. Közben Emese már a parkban várt minket, szóval szétszedtük a hangfalat a géptől, eltettük a laptopot, vittünk füzetet meg tollat és már mentünk is le. Aztán pedig Emesével együtt visszamentünk a panelbe, lementünk a pincébe, és kipakoltunk. Majd jött a bökkenő, hogy ugye ott lent nem volt net. Okés akkor felmentünk vissza a házba, leszedtük a dalokat és a szövegeket, és utána visszamentünk a pincébe. És amúgy akkora feelingje volt ennek. Teljesen átéreztem az együttes próbák ízét. Emese behangolni kezdett minket, a mendegél a mandarin, ez bomba jó, ez bomba jó! Illetve a dudólásos módszerrel. Aztán erőt vettem magamon, és együtt elkezdtük a Piramist. Nagyon nehezen tudtam elengedni magam. Emese közben mondta a hibáinkat, észrevételeit, tanácsait és ez nagyon sokat segített. Minden sort átvettünk. Beosztottuk a részeket és az volt a legjobb, hogy mindhárman kivettük a részünket a rendezésből. Olyan jó érzés volt ez az egész próbálás. Éreztem, hogy egyre jobb lesz és végre nem paráztam attól, hogy elbaszom és nem fog működni. Annyira össze tudtuk hozni a hangunkat és az a legjobb, hogy az alap dolgokkal, mint a levegővétel megtanulása, nem kellett foglalkozni, mert ment nekünk. Nem kellett a hajlítást vagy a magas hangokat sem begyakorolni, mert az sem szólt hamisan. Nem kellett azt sem elmondani, hogy mi az hogy leljebb vagy feljebb énekeljünk, vagy azt, hogy milyen hangvétellel toljuk. Csupán össze kellett tennünk a dalokat, hogy ki melyik részt énekli. Milyen hangszínnel énekeljük, hogy kezdjük, hogy éljük bele magunkat, melyik részt nyomjuk meg, ilyenek. A Szállj fel magasra már jól ment, a Hol van az a srác is, viszont a Tankcsapda már keményebb meló volt. És kezdtem megint elveszíteni a kontrollt magamból, megint megtorpantam, nem mertem kiereszteni a hangomat és teljesen elkönyveltem magamnak, hogy szar hangom van. Mindez azért, mert 8 sort teljesen egyedül fogok tolni. Nehezen tudtam saját magammal szembe nézni. Ez pontosan az önbizalomhiány miatt volt. Emese mellett úgy éreztem, hogy nekem semmi értelme énekelnem, de Vivit is erősebbnek és magabiztosabbnak éreztem. Teljesen ott tartottam, hogy nem is értem mit keresek én ott. Inkább az írásnál kellene maradnom. De aztán igyekeztem összeszedni magam. Emese sokat segített. Azt mondta, csukjam be a szemem és miközben éneklek, képzeljem oda azt a fiút, akit szeretek és vigyem bele az érzelmeimet. És innentől kezdve el tudtam engedni magam. Kieresztettem a hangomat és meg is lettem dicsérve. A magas hangok olyan szépen kijöttek mindig, hogy kezdtem kicsit büszke lenni magamra. Úgyhogy megtudtuk, hogy Vivinek mi az erőssége és nekem mi az erősségem. Viszont az Afrikát felejtőssé tettük. Ehelyett United – Keserű méz lett. Egyébként söröztünk meg ásványvizeztünk, szóval ez is oldottabbá tette a hangulatot, mondjuk egyébként is nagyon jól elvoltunk. Csináltunk felvételeket is, de ez sajnos már csak a vége felé jutott eszünkbe, addigra pedig már elfáradtunk és nem énekeltük már el olyan jól, mint előtte. Kimentünk a ház elé, megnézni, hogy hogy szól a szabadban, de ott sem volt már az igazi. Szóval abbahagytuk a gyakorlást. Már kezdtünk berekedni, megfájdult az arcunk is és fizikailag is elfáradtunk. Nem gondoltuk, hogy az éneklés is ilyen fáradtságot tud okozni. De mostmár mindent tiszta. A fotózás és az éneklés is nagyon durva fáradtsággal jár, és akkor még ott vannak a táncórák, interjúk, stb. Szóval egy X-Faktor vagy Megasztár döntős élete, attól, hogy csupa szórakozásnak tűnik, igazából nagyon is fáradalmas. Az aktívra már haza akartam érni, mert tudtam, hogy valami Megasztár úgyis lesz benne, így a 19:24es busszal haza akartam menni. Szóval 19:00-ig próbáltunk. Ami azt jelenti, hogy 4 órán keresztül megállás nélkül csak énekeltünk. Annyira durva volt átélni és belegondolni ebbe, hogy igazi énekpróbánk volt és kezdtem elhinni, hogy ez sikerülhet nekünk. Volt egy KagylóHéjj csatakiálltás is, majd elköszöntünk és megbeszéltük, hogy vasárnap meló után folytatás van. Még jó, hogy negyed órára lakok tőle busszal, és Emese is annyira van tőle. Hazafelé a buszon is olyan fura, de büszkeséggel és boldogsággal feltöltött érzés járt át. Hazaértem és nem volt valami fényes hangulat itthon, de én nem hagytam, hogy az én kedvemet is elrontsák. Pont mikor hazaértem, akkor kezdődött Bozonttal és Benjivel egy riport. Azt megnéztem, aztán élménybeszámolót tartottam, elintéztem ezt-azt, majd kezdődött a Jóban Rosszban, majd a Megasztár. Közben forró, mézes teát ittam, pedig én azért sem fogyasztok mézet, mert állat állítja elő és mert amúgy is utálom az ízét. De most muszáj volt a cél érdekében. Aztán kezdődött a Megasztár. Be is léptem a Megasztár telefon alkalmazásba a Táblagépen és megnéztem ki milyen dalt fog énekelni, mert most nem írták ki csütörtökön a honlapra, pedig erre vártam, hogy megint kitalálhassam, ki melyiket fogja. Kicsit mérges lettem, mikor megláttam Benji mellett LMFAO – Party Rock Anthem számát. Mert gyűlölöm ezt az együttest meg ezt a számot is. És tudtam, hogy ebben megint nem fog tudni énekileg semmi extrat nyújtani. Így is lett. Elment az egész a tánc és a show csinálás felé. Eddig minden tetszett tőle, még a zenekarával tett amatőr koncertek is, amiket felvételről néztem. De ez most nagyon nem tetszett. Próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy alapból utálom ezt a dalt, mert volt már rá példa, hogy ha a kedvencem énekelte el az előtte még utált számot, tőle megszerettem. De most nem. Főleg azért, mert féltem, hogy ezért fog kiesni, hogy mindig ilyen biztonsági játékot játszik. Mindig meg akarja úszni ilyen könnyű, showwal feltúrbózott dalokkal. Pedig ő is tud úgy énekelni, ahogy a többiek, benne is van annyi tehetség és hang, hogy egy nehéz dalt előadjon, hiszen a döntő előtt végig bebizonyította ezt. Úgyhogy nagyon várom ezt a pénteket, mert biztos vagyok benne, hogy Bereczki bedobja majd őt a mélyvízbe. Amúgy is ő a kedvenc zsűri tagom, mert nagyon szeretem a hangját és az egyik legtehetségesebb színész és énekes Magyarországon. Nagyon örültem, hogy ő legalább szigorú és mindig egyetértettem a kritikáival. Erre vártam, hogy végre ő legyen a hetes. Remélem Benji összeszedi magát, mert olyan rossz olvasni azokat az angol, negatív tartalmú sorokat, amiket a privát facebookján ír ki. Bozont sem volt most olyan, mint szokott. Tök nem ő volt ebben a dalban, de ettől függetlenül szokás szerint profi volt. Egyébként eddig ez a vonzerős döntő volt a legrosszabb. Szinte senki nem tetszett úgy, mint eddig. És persze megint megosztottam a véleményem az alkalmazással:
OFF: Gigi. Még mindig irritál a hangja.
LOL: István. Egyébként nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem, mert nagyon szeretem ezt a dalt és az ő változatában sem volt szörnyű, csak sajnos csúszkáltak a hangok. Pedig szurkoltam neki. Mondjuk egyértelmű volt, hogy ő fog kiesni az előző heteket figyelembe véve. Aki még ide került, ő Timi, mert most szörnyű volt, pedig eddig nagyon bírtam amit csinált. Hát igen.. Azért Rihanna-t nagyon nehéz előadni, hogy legalább fele annyira jó legyen, mint az eredeti. Merthát Rihanna a legjobb énekesnő a világon szerintem!
WOW: Balázs, mert most nem is volt olyan rossz, viszont főleg azért kapta tőlem ezt a jelzőt, amiért olyan simán megoldotta azt a balesetet, mikor elejtette a mikrofont. Szintén ide soroltam Adrit, mert szerintem ő és Andi a legtehetségesebb lány a versenyzők közül. Így hát Andit is ide soroltam, de most ő sem volt az igazi. Roland viszont most végre elengedte magát és nagyon jó volt. Attila is tetszett, így ők is ide kerültek.
OMG: Nem meglepő módon Benji és Bozont kapta ezt a jelzőt. Hiába nem voltak az igaziak, attól még ők a kedvenceim, ugyanúgy nekik szurkoltam, ugyanúgy mellettük álltam. Mikor mutatták az állást, nagyon durván meglepődtem, hogy Bozont végig a veszély zónában volt, de úgy voltam vele, hogy ő fel fog majd jönni. Benji csak hátulról a 4. volt, de megijedtem, úgyhogy ezerrel küldtem rá a szavazatot. 1x smst is, hogy legyen róla “emlékem”. De inkább hívtam, hogy hallhassam Benji hangját. Aztán az eredményhirdetés közben megint összekulcsolt kézzel izgultam végig, és nagyon örültem, mikor Benji nevét kimondták. De Bozont ott maradt a 3 között és bár egyértelmű volt, hogy ő megy tovább, mégis a biztosra akartam menni, így most először rá is küldtem szavazatokat. Kasza Tibi előadása tetszett, mert egyébként a Vallomás és a Nem kell más, nagyon jó dal. Mind a kettőhöz személyek és emlékek kötnek. Aztán pedig a 3-ból Bozont mehetett tovább. De még mindig nem nyugodtam meg, mert Istvánt is bírom, de Rolandot jobban szeretem, így azt akartam, ő jusson tovább. Így is lett. Viszont a búcsúdal most nagyon szomorú volt. Sajnáltam őt, de ami még rosszabb volt, az látni Benjit így sírni. Szinte mindig mindegyik tehetségkutatóban van olyan búcsúdal, amelyikre azt mondom, hogy az összes rész alatt ez volt a legszomorúbb. A tavalyi X-Faktorban például Lil.C búcsúzása volt a legszomorúbb, pedig ő a 3. kedvencem volt ott. De mégis az övén sírtam a legjobban, mert olyanok voltak a körülmények. Kíváncsi vagyok, melyiket fogom majd a Megasztár végén megítélni a legszomorúbbnak. Ma, mint már írtam, Bereczki lesz, és filmslágereket fognak énekelni. Kíváncsian várom! Ráadásul szinte mindegyikük daláról van infóm és csupa kedvenc dalaimat adják elő. *-*
Szombaton meló volt, de a rossz idő miatt olyan kevesen voltak, hogy már 3kor leléphettem. A 3 év alatt egyszer sem volt még olyan, hogy ilyen korán haza lettem küldve. Rendesen hülyén éreztem magam miatta. Viszont nagyon nem tudtam hasznosítani az időt, mert ezt a blogot írtam, mert a próbák miatt nem volt rá időm. De nem lettem kész vele, pedig még a Csillag Születik közben is írtam. Mondjuk mostmár jobb volt, mint a múltheti és az az előtti rész. Ezt most nem untam. Vasárnap megint meló, de reggel megterveztem az utat a hétfői válogatásra. Ezen a napon már voltak rendesen vendégek, így a negyed 8as busszal tudtam csak eljönni, de nem mentem haza, mert megbeszéltük, hogy próbálunk, amint végzek. De majdnem 8 óra lett, mire odaértem. Emesének fél 9re haza kellett volna érnie, Vivi meg nem volt túl jó lelkiállapotban és az élménybeszámolója után engem is teljesen lehúzott. Ezek után pedig semmire sem jutottunk, nem jött ki egy használható hang sem, illetve teljesen a történteken járt az agyunk. Így a 21:21-es vonatot akartam elérni, de lekéstem. Pedig Vivi a vonatállomás mellett lakik, viszont már bent állt a vonat és a sínen nagyon nehezen tudtam csak futni. Ezek után felsétáltam a buszmegállóba, meg is néztem a menetrendet, bele is törődtem, hogy 20 perc múlva jön. De már ott álltam 40 perce és egy busz se ment el, nemhogy az enyém! Aztán esett le, hogy vasárnap van és én a hétköznapot néztem. Akkor döbbentem rá, hogy ma már nem is jön buszom. Úgyhogy felhívtam anyámat, hogy nem tud-e értem jönni? Mert oké, hogy “csak” 5 km-re lakok, de hiába főúton kell hazagyalogolnom, nincs világítás, mert a két város között puszta van, szóval eléggé félelmetes. Ráadásul elkezdett csöpögni az eső is és hideg is volt bőrkabáthoz. De elindultam gyalog. 2 km-ert legyalogoltam, mikor anyu megjelent autóval. Beszálltam, mondtam neki is, hogy milyen szarok voltunk most és hogy tök rossz kedvem van, fáradt is vagyok. És annak köszönhetően, hogy mikor beszálltam az autóba, ToMi beszélt a Class Fm-en, egy fura érzés kerített a hatalmába. Valamiért most olyan nyugtatóan hatott rám a hangja, mint régen. Hiányzott már. Aztán leadták a Lesz ami lesz-t, és akkora jelnek vettem. Mert AFC ki sem írta, hogy ezen a napon lesznek hallhatóak ott, meg tényleg mp-eken múlott, hogy elérjem a vonatot. Csak hallgattam tompított aggyal, és jól esett. És valamiért szeretettel és biztonsággal töltött el. Nem tudom miért, annyira leírhatatlan az az érzés, amit akkor éreztem. Pedig mindenki tudja, hogy az elmúlt egy évben hogy álltam AFC-vel.
Hazaértünk, elpakoltam és bedőltem az ágyba, majd agyaltam, hogy mi legyen a holnapi nappal, mert annyira nem volt egyértelmű, miután elköszöntünk egymástól, hogy megyünk-e vagy sem. Írtam Vivinek, de nem kaptam választ. Mivel már elterveztem, hogy másnap nem megyek suliba, így reggel 7re írtam be ébresztőt, mert akkor már el kellett volna kezdenem készülődni, ha megyünk. De Vivi még mindig nem írt, úgyhogy már elkönyveltem magamban, hogy kész, vége, ennyi volt az X-Faktor. És azon gondolkodtam, mivel én mindent jelnek veszek, hogy ez most vajon, hogy közbejöttek dolgok és nem tudtunk próbálni, ez is jel volt-e arra, hogy nem kéne mennünk. Erre írt Vivi, és végül oda jutottunk el, hogy megyünk. Elkezdtem pörögni, készülődni, összepakolni. Meg átnéztem a dalszövegeket, mert a 4. dalt mégcsak vasárnap vettük át először, és ugye nem sikerült. Aztán jó kedvem volt már. Majdnem lekéstem a vonatot, futnom kellett már majdnem otthonról végig az állomásig. Mondtam is magamban, hogy na, jól indul… Aztán a vonaton kicsit megnyugodtam, mikor láttam, hogy Vivinek is jobb kedve van már. Énekeltünk, de csak halkan, mert egyébként itt lett volna a lehetőség, hogy közönség előtt előadjuk a dalokat, de nem mertük. Viszont nem ment, már a hangolásnál elakadtunk. És gyorsabban felértünk, mint bármikor máskor. Utána a villamoson és a buszon már nem énekeltünk, csak paráztunk, minél közelebb kerültünk a helyszínhez. Meg nézegettük az embereket, hogy vajon ki jön még oda és milyen rohadt jó hangja lehet. Magunkat pedig egyre jobban leírtuk és egyre jobban azt éreztük, hogy nincs ott helyünk. Megláttam a Camponát, és tudtam, hogy mellette van az RTL Klub székház is. Messziről kiszúrtam a VV kupoláját, na ott kezdődött el nálam a remegés. Durva érzés volt, pedig csak a VV épületét láttuk. Aztán mikor be szerettünk volna menni, észrevettük a bejárati ajtón a : “Casting a Campona túloldalán, az RTL Klub másik székházában!” feliratot. Persze ennek nem örültünk, mivel már így késésben voltunk és amúgy is a Campona másik oldaláról jöttünk, úgyhogy nem értettük, hogy nem vettük akkor észre. Sétáltunk, sétáltunk, sétáltunk, de sehol semmi. Majd egyszer csak egy Barátok köztös zászlóra lettem figyelmes. Akkor már tudtam, hogy az a szürke épület lesz az. Bementünk a kapun, benéztem a hatalmas ablakokon és megláttam a bent gyülekező fiatalokat, meg a nagy X-Faktor táblát és ennyit mondtam Vivinek: még vissza fordulhatunk! :D De persze nem gondoltam komolyan. Viszont nagyon paráztam. Bementünk. És innentől sajnos nem írhatok le semmit, ugyanis köt a szerződésem. Pedig úgy megosztanék veletek mindent! De annyit szerintem elmondhatok, hogy nem sikerült teljesítenünk. Hogy a hétvégi gyenge próba, vagy a túlzott izgulás és lámpaláz okozta-e, nem jöttünk rá. De nagyon elkeseredtünk. Életemben nem éltem meg ekkora kudarcot, és életemben nem éreztem ekkora nullának magam! Az önbizalmam finoman szólva mínuszban volt. Közben próbáltuk minden félével vigasztalni magunkat, mint például, hogy legalább tapasztalatot szereztünk és hogy megpróbáltuk. Meg nekem sokat jelentett, hogy alapból ott voltam a kedvenc műsorom színhelyén és részese lehettem és még emlékem is van róla. Meg találkoztam is pár ismert X-Faktorral is ott, abból az egyiket szeretem is, úgyhogy különösen örültem neki. De akkor is rossz kedvem volt. És nagyon fáradtnak és nehéznek éreztem magam. Megkértem Vivit, hogy menjünk el a Corvinba, hiszen ez a hely nagyon fontos lett nekem a tavalyi X-Faktor miatt. Sétáltunk, leültünk a parkban és hát énekeltünk. Már nem érdekelt, hogy ki hallja és ki nem. A Corvin sétány valamiért olyan közel került a szívemhez. Egyszerűen otthon érzem magam és megnyugtat. Ezért is akartam ide jönni a kudarcom után, mert egyszerűen vágytam arra, hogy leülhessek a parkban. Aztán a plázába is bementünk, ahol 2 ismerős arcba ütköztem. Torres Daniba és egy ismert fotósba, akinek a neve maradjon titok. Átmentünk innen a Westendbe, ahol még egy ismert énekessel találkoztam. Neki azért örültem nagyon, mert a mostani Megasztár már kiesett fiú versenyző egyike és amúgy is azt ecseteltem még a Corvinban Vivinek, hogy most csak az tenne vidámmá, ha Benjivel találkoznánk. De sajnos vele nem futottunk össze. Ott ültünk a padon, és még mindig azon agyaltunk, hogy miért nem jöttek ki a hangok, mikor pénteken annyira jók voltunk?! Majd egyszer csak csörgött a telefonom. Felvettem, de csak hallóztak, így letettem. Újra hívott, nekem viszont az égvilágon semmi kedvem nem volt kommunikálni bárkivel is, így mondtam Vivinek, hogy vegye már ő fel. Fel is vette, és mintha valami azt súgta volna nekem, hogy az X-Faktor hívott. És így is volt. Felhívtak engem, hogy adjanak még egy lehetőséget nekünk pénteken! Nagyon meglepődtünk és nem is tudtuk hová tenni a dolgot, de nagyon örültünk neki! Pedig mint írtam, mikor korábban hívtak, nem tudtam örülni. De most igen és már tervezésbe is kezdtünk. A 18:20as vonattal indultunk haza, de ott is csak agyaltunk. Akkor már újra éreztem magamban erőt. Majd mikor hazaértem, körvonalakban elmondtam mi történt, vacsiztam, mert addig amúgy egy falat sem ment le a torkomon. De a szokásosnál ezerszer fáradtabb voltam. Úgy terveztem, hogy mostmár tényleg befejezem a blogot este és fent leszek megint úgy 2-ig, ahogy szoktam. Erre vártam, hogy betöltsön a twitter, mikor is bealudtam. Ez úgy háromnegyed 11 körül volt és reggel 6-ig fel sem keltem. Viszont ébredés után valami fura hiányérzet kerített hatalmába, majd leesett, hogy bealudtam és a Táblagép pedig csak neki volt döntve az emeletes ágy karfájának, úgyhogy egy rossz mozdulat és le is eshetett volna az emeletről. De szerencsére ez nem történt meg. Még jó, hogy a képernyő magától kikapcsol egy kis idő után. Kilépegettem az oldalakról, majd visszaaludtam még fél órát. De mikor már kikeltem az ágyból, éreztem, hogy nem vagyok túl jó állapotban. Olyan semmilyen hangulatom volt, ráadásul mikor belenéztem a tükörbe, egy szánalmas arc tekintete tükröződött vissza. Készülődtem, közben pedig meghallgattam az új Lostprophets lemezt, ami nagyon bejövősre sikeredett már így első hallásra is. Sikeresen időben elkészültem, de hiányérzetem volt. Márcsak pár perc volt a buszig, így sietnem kellett. Mikor kiértem a buszmegállóba, eszembe is jutott, hogy mit is felejtettem el. Rögtön levert a víz. Hát az ajtót felejtettem el bezárni, ugyanis egyedül voltam itthon. De már jött a busz és egyszerűen nem tudtam ésszerűen gondolkodni. Azt mondogattam magamnak, hogy max. 1 óra és hazaér a mamám meg anyámék is. Addig pedig csaknem akar senki sem bemenni hozzánk. Mert a kaput viszont bezártam. A buszon csupa depresszív dalokat hallgattam, majd mikor a másik buszra szálltam fel, ami közvetlenül a sulihoz visz, felszállt egy kb. 30 fős általános iskolás felső tagozatos osztály. Mindegyiknél jól megpakolt bőrönd és táska volt, így egyértelmű volt, hogy kirándulni mennek. Mindegyik annyira vidám volt, én pedig ott álltam közöttük, totál semminek érezve magam, a sírás folytogatott, és teljesen negatív kép élt a fejemben magamról a tegnapi nap miatt. Felértem, de semmi kedvem nem volt bemenni, meg beszélgetni. De mikor Vivi hívott, mert éppen becsöngettek, mikor én még csak a folyosón mentem, kicsit feloldódtam. Aztán meg mikor már a teremben voltam és beszélgettünk, s mondtam neki, hogy most jött ki rajtam a tegnapi kudarc, akkor megkönnyebbültem is kicsit. Egyébként nagyon örülök, hogy az elmúlt 1,5 hónapban ilyen közel kerültünk egymáshoz. Igazából már 9. óta ő volt az első emberek egyike, akikkel a leghamarabb barátságot kötöttem. Aztán mindig jóban voltunk, mert mind a ketten tiszta hülyék vagyunk és kaphatóak vagyunk egymás poénjaira. De mindig csak osztálytársi barátság alakult ki köztünk. Most viszont sokkal jobban megismertük egymást, főleg mióta próbáltunk is. Ma azt is megbeszéltük, hogy majd összeköltözünk később. :D Meg amúgy az a durva, hogy majdnem ugyanolyanok vagyunk.
Na de vissza az iskolára.. Azt hittük, hogy ofő oltogatni fog majd minket, de nem mondott/kérdezett semmit, pedig felhívta Vivit hétfőn, hogy miért nincs suliban. És nem tetszett neki az X-Faktoros válasz. De végül nem tett megjegyzést, csak megíratta velünk a dolgozatot, amiről lemaradtunk. Persze mondanom sem kell, hogy nem tanultam rá, viszont az óráról annyira emlékeztem, hogy végül egy 3/4-et kaptam, ami most tökéletesen megfelelt. Bezzeg még 1 éve… már akkor is kivoltam, ha 4est kaptam élelmiszerből, nemhogy 3/4-et. Aztán a következő 3 óra pincér ismeret volt, de én azt blogírással töltöttem. Csak akkor figyeltem, mikor én voltam a soros, mert a vizsga kérdéseit tette fel a tanár mindegyikünknek egyenként haladva. Aztán egy gazdaság óránk volt, amin dolgozatot írtunk szintén csak mi ketten, de az annyira nem sikerült, hogy a nevemen, osztályomon és a dátumon kívül más nem is került a lapra. Neki se tudtam állni. Ennyit a 10.-től tartó szín ötös gazdaság jegyeknek. Bukásra állok és fogalmam sincs mi lesz. Persze, az én hibám, de ti sem tudnátok úgy teljesíteni, hogy nincs szabadidőtök, nemhogy még tanuljatok is. Mert ugye ott van a 3 nap suli, 3 nap meló és az az egy nap, amit itthon töltök (persze nem hétvége), azt az itthoni teendőkkel töltöm el. Ezért csúsztak át a blogírásaim is éjszakára, mert egyszerűen máskor nincs időm rá, pedig legszívesebben csak ezzel foglalkoznék! És akkor még a szórakozásomra is kéne, hogy jusson idő, a barátaimra. Meg úgy általában mindenre! És az a legszörnyűbb, hogy annyi időt elpazarlok a sulira, meg főképp a gyakorlati kötelező melóra, hogy azt én sokkal hasznosabban is eltölthetném egy másik suliban és egy másik melóhelyen, ahol meg is fizetnék azt, amiért megdolgozom. Úgyhogy ez az egyik oka, amiért ennyire durván elindultam a lejtőn, mármint ami a sulit illeti. A másik meg ugye a fontos személyek elvesztése volt. Szóval nem tudom mi lesz. A gazdaság tanár kérdésére is csak annyit tudtam mondani, hogy hát majd lesz, ami lesz. Aztán infó óra jött, a kedvenc tanárommal, aki legalább gondolt is ránk az X-Faktor alatt. Sőt, mikor Emesével beszéltünk telefonon, még kérdezte is Ottó bá, hogy na, mi van velünk?! Meg mikor mentünk órára, ez volt tőlünk az első kérdése. Ő fog a legjobban hiányozni. És márcsak egy óránk van vele. :( Majd egy italismeret óra ofővel. Utána pedig Tomi elvitt minkett kocsival Viviékhez, mert a barátnője egy háztömbnyire lakik onnan. Felmentünk Vivihez, ettünk, ittunk, kávéztunk, majd jöhetett a munka. Mivel a Tankcsapda – Azt mondom állj dalát le akartuk cserélni egy másikra. Csakhogy mindenképp valami rock kellett. Nagyon sok számot és zenekart meghallgattunk, de egy sem volt az igazi, hiába is szerettük a dalt vagy az előadót. Így, bár nem az a zúzós rock, de végül Ákos – Ilyenek voltunk lett, mivel ezt mindketten szeretjük, ismerjük és fontos szempont volt, hogy mivel szorít az idő, a szöveget is tudjuk. Ezután le is mentünk a már jól kialakított próbaterembe, ami egyébként a panel ház közös pincéje. :D És neki is láttunk az éneklésnek. A hangolás megint nehezen ment, de aztán belerázodtunk és a Keserű méz és az Ilyenek voltunk ment. Majd áttértünk a Piramis – Szállj fel magasra dalra és mintha elvágták volna a hangunkat. Hallgathatatlan volt, pedig eddig mindig az volt a legjobb! Onnantól kezdve az a kis magabiztosságom is eltűnt, ami a behangolás után keletkezett. Megint jött az, hogy nem is értem mit gondoltam és hogy mennyire béna vagyok, stb. De nem hisztiztem, hanem csak szimplán közöltem a tényeket. Aztán elkezdtük felvenni az összeset, de mikor visszahallgattuk, csak rosszabbul láttam magamat. És már 19:15 volt. Úgyhogy véget vetettünk a próbának, mert hiába minden próbálkozás, énektanárunk nélkül ez nem megy még. Pedig még söröztünk, hátha az oldottabbá tesz minket. De nem igazán. Elköszöntem és még lógva hagytuk ezt a pénteken újra megpróbálást. Persze, hogy megint csak a kudarc volt bennem. Már 10kor befeküdtem az ágyamba. Neteztem, majd írtam tovább ezt hajnal 2-ig. Reggel pedig korán kelés, mivel X-Faktor jótékonysági koncert volt, melyen Baricz Gergő, Kováts Vera, Demes Tomi és az Apollo 23 vettek részt. Még Lil.C hiányzott innen, de így is nagyon izgultam már és vártam, hogy újra lássam Gergőt, illetve, hogy közelebbről is találkozhassak a többiekkel, mert René és Demes Tomi kivételével, a többieket eddig csak messziről, az aréna koncerten láttam élőben.

Mostmár elvileg biztos, hogy április 24-én megyek Megasztár klubkoncertre. Azért ezt a napot választottam magamnak, mert ekkor van Benji születésnapja. *-* Úgyhogy agyalok, hogy mivel is lephetném meg. :) Elmondhatatlanul várom már azt a napot! :’) Biztossá vált közben az is, hogy Grenma Esztergomban a Raktárban lép fel, dehát számomra ez egyértelmű volt. Aztán az Anti Fitness Club lemezbemutató koncert információk is napvilágot láttak. Azt is gondoltam, hogy megint a PeCsa-ban lesz. A jegy árát nem sokallom, feltéve, ha tényleg megkapjuk érte azt a showt. De nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz. Meg a lemezre is. Pont egy jóbarátommal beszéltünk erről, hogy félelmeink vannak a lemez cím miatt. Nagyon remélem, hogy legalább az, amitől a legjobban félünk, az nem fog bekövetkezni. Mert onnantól kezdve nagyon sok minden meg fog bennem változni velük kapcsolatban. A lemez borító tetszik, ismerős motívumok… De a címe az, ami a legnagyobb kételyeket kelti bennem.

És a Bravo Otto napjára is fény derült. Annyira durva, mert máskor ez az, amit az egész évben várok, most pedig teljesen megfeledkeztem róla. Aztán mikor pár napja szó esett a szavazásról, akkor jutott eszembe. Így tehát mostmár ezzel a június másodikai dátummal is bővült az eseménynaptáram. Szavazni egyenlőre nem tudok, mert a táblagépen nem jön be a neon.hu honlapja, vagyis csak mobil verzióban lehet használni, de úgy meg nem lehet szavazni. De majd megoldom, hiszen nem egy kedvencem van a jelöltek között.
Akikre szavazok:
Együttes: Anti Fitness Club
Női előadó: Tóth Gabi
Férfi előadó: Puskás Peti
Felfedezett: Baricz Gergő
Év dala: itt 2 van: AFC – Más ölel át és Gabi – Nem kell végszó

Külföldi:
Együttes: 30STM
Női előadó: Rihanna
Férfi előadó: Adam Lambert
Felfedezett: Jedward
Év dala: Adele – Someone Like You
Ráadásul újra Steiner Kristóf lesz a műsorvezető. *-* A tavalyi Ottoról ő hiányzott nekem egyedül. De most ott lesz, szóval meglesz a jó hangulat, az mostmár biztos. :)

Viszont egy rossz hír: osztottunk-szoroztunk Zeldával, míg végül arra jutottunk, hogy valamiről le kell mondanunk, mivel ennyi pénzünk nem lesz. Jön a ballagásom is, meg még a tablót is ki kell fizetnem, meg Zelda is el akar utazni a barátnőjéhez, ami szintén nem kis pénz, szóval LM.C koncertet ki kell hagynunk. Felállítottunk egy fontossági sorrendet, és bár nagyon szeretjük Mayáékat, és az előző budapesti koncertjük is csodálatos volt, még is ez az, amiről a leghamarabb képesek vagyunk lemondani, mert már konkrétan egyikünk sem hallgatja annyit, mint régen.

Egyik délután nagyon durva dolog részese lehettem. Éppen enni akartam adni a papagájomnak, Jázminnak, vagyis inkább csak megnéztem, evett-e egyáltalán, mert az elmúlt 2 hétben nagyon keveset eszik. Akkor lettem figyelmes egy sárga valamire a kalitka alján. Megnéztük anyámékkal közelebbről és akkor derült ki, hogy az egy héj nélküli tojás, amiből ő már fogyasztott is. Nagyon lesokkolt, mivel a 7 év alatt egyszer sem tojt tojást, és ráadásul egyedül van. Rögtön rá is kerestem a neten, hogy ez mitől lehet, és kiderült, hogy beteg és hogy ha még több ilyen tojást rak le, akkor meg is halhat. Azt írták, hogy adjak neki kalciumot. Dehát alapból mindig van bent neki csőrkoptató. Nagyon megijedtem, mert nem szeretném őt elveszíteni. Annyira közel nőtt már a szívemhez az összes idegesítő tulajdonságával együtt. Remélem, hogy semmi baja nincs mostmár. Tojást azóta nem tojt.

A szerdai X-Faktor koncert akkora boldogsággal látott el, hogy feltöltődtem általa megint. De erről terveim szerint majd este/éjszaka olvashattok a Megasztár után! Ma pedig nem mentünk el a válogatásra, így az utolsó lehetőséget is veszni hagytuk. De talán ennek így kellett lennie…

Dóri Rainbow. <3

Hello 2012!

De előbb még egy kis szilveszter… Ahogy tavaly is, idén is dolgoztam. Fél 8-ra értem haza és bár még elmehettem volna bárhová is, nem tettem. Egyrészt mert fáradt voltam és tudtam, hogy munkaszüneti nap ide vagy oda, az éttermekre ez nem vonatkozik és én ugyanúgy mehetek elsején is dolgozni. Másrészt abszolút nem volt kedvem semmi ünnepléshez, iváshoz végképp nem. Nyugit akartam, semmi mást. Tomi és Gergő hívtak, hogy menjek ki velük, de nem mentem. Mátéval korábban beszéltünk arról, hogy jó lenne együtt szilveszterezni, de ezt sem sikerült kivitelezni. Így itthon maradtam egyedül. Vacsizni akartam, csakhogy oké, hogy anyum volt olyan kedves, hogy csinált nekem salit, ha már vega vagyok, de éppen azt elfelejtette, hogy rosszul vagyok a lila hagymától. Ráadásul nem is figyeltem, hogy van benne, csak mikor már ettem belőle pár villával. Persze meg is lett az eredménye. Onnantól kezdve egy falat nem ment le a torkomon. Aztán tovább fokozta a rossz kedvemet, hogy csütörtökön elromlott a hang a gépemen. Akármit is csináltam vele, nem működött. Aztán szakember segítségét kértem, és az ő utasításait követtem, de még mindig semmi nem volt. Nagyon felidegesített, hogy pont most, mikor téli szünet van és egy pici időm is lenne megnézni azokat a filmeket, amikkel le vagyok maradva és most meg nincs hang. Jó, oké, mondhatni lenyugodtam. Azt kivéve, hogy idegesített az állandó petárda és tűzijáték hang, a sikításokról meg trombitálásokról nem is beszélve. Hihetetlen, hogy egy kis faluban lakok, ráadásul a fő úton és ekkora bulik voltak itt. Nekem abszólut semmi szilveszter hangulatom nem volt, pedig én nagyon szeretem ezt az ünnepet! Az egyik kedvencem! De most olyan gyorsan jött, hogy nem voltam ráhangolódva. És élvezni sem tudtam. Nem emlékszem, hogy valaha is egyedül lettem volna ilyenkor. Vagy az akkori legjobb barátomnál voltam vagy itthon a tesóimmal. De most, se Zelda, se a nagyobbik öcsém nem volt itthon. A kisöcsém meg nagymamám már 10kor lementek aludni, ezért előre is koccintottunk. Anyu meg hiába is a mellettem lévő szobában volt, akkor is aludt és hát így nézve teljesen magam voltam. Probáltam lekötni magamat valamivel, de nem igazán ment. Vártam az éjfélt, hogy “köszöntsem” legalább az új évet és elmehessek aludni. Kikészítettem az új naptárat, hogy ahogy elmúlik 00:00, kitehessem és jól eldughassam a 2011-est, mert emlékezni sem akartam arra a szörnyű évre. Mivel az én szobámban már nincs tv, így átmentem anyumhoz, hogy azért a szokásos Himnusz hallgatás meglegyen. Amióta az eszemet tudom, mindig körülálltuk a tvt és csak utána koccintottunk. Most ott ültem az ágy szélén, néztem a képeket, amit a zene alá vágtak, hallottam a kintről beszűrődő ujjongásokat és bőgtem. Nem tudom miért, de csak úgy ömlöttek a hatalmas könnyek a szememből. Fogalmam sem volt miért sírok. Azért mert most egyedül kellett átélnem ezt az egészet? Vagy azért mert megkönnyebbültem, hogy vége van annak az évnek? Vagy talán mindkettő?! Átjöttem ide, a gép előtt is tovább sírtam. Az ezer féle tűzijátékra felkelt anyám is és összeszedtem magam, kimentünk megnézni, de hamar vissza is jöttem. Nem akartam semmit már ezen a napon, csak aludni végre. Újra bezárkóztam a szobámba, kicseréltem a naptárat és tovább sírtam. Valamennyire megnyugodtam, mikor Máténak beszámoltam a dologról és vigasztalt, s próbált meggyőzni, hogy ez most jó év lesz, higgyem el. És én próbáltam neki hinni. Ő is rettenetes éven van túl, így reményekkel teli áll az új évhez. Aztán Zelda is írt sms-t, ez is jól esett. Összeszedtem magam és  fél 2-kor végül úgy döntöttem elmegyek aludni. De előtte, ahogy tavaly is, most is odakapcsoltam a viva-ra. Tavaly meggyőződésem volt, hogy minden első az új év első napján, az meghatározó lehet az egész évemre. Így figyeltem meg csináltam mindent. Persze voltak véletlenek, amik persze nem véletlenek, hanem a sors akarata. Szóval tavaly is odakapcsoltam és az egyik kedvenc számom a The Veronicas – Untouched ment, reggel pedig melóba menet véletlenre állítottam az iPodomon a zenét, akkor pedig Bright Eyes – First Day Of My Life. Akkor nem is értelmeztem a szöveget teljesen, de tegnap igen és rádöbbentem, hogy igen, télleg mennyire igaz volt az évemre. Mind a két dal szerelemről szól, arról, hogy mindent feladott valakiért és hogy szükségse van rá, stb. Nahát igen. Én is eljátszottam ezt. Nem számított semmi más, csakis ő. És itt rontottam el.
Tegnap pedig odakapcsoltam és nagyon durva volt, de pont abban a másodpercben kezdődött el Rihanna – We Found Love klipje. És ez azért is sokkolt, mert megint csak egy kedvenc számomról és előadómról van szó. Többször írtam, hogy nyáron lettem nagy Riri fan. És egyébként meg akármikor odakapcsolok a vivára, 90%, hogy olyan zene megy, amit utálok. De mégis most pont akkor az egyik kedvencemet játszották. De egyébként abból a szempontból, nem örültem, hogy mi a mondanivalója a dalnak. Mert nem szeretném, ha a mostani évem is erről szólna. :’D
2 óra környékén meglepődtem, mikor csörgött a telefon és Csabi hívott. Rá nem gondoltam, mikor a fürdőszobából futottam ide a telefonomhoz, de nagyon jól esett, hogy neki is eszébe jutottam még így is, hogy eléggé eltávolodtunk egymástól.
Aztán reggel alig bírtam felkelni, tehát eléggé késésben voltam, ami miatt nyűgös is lettem, de ez csak addig tartott, míg el nem indultam itthonról.
Viszont előtte még megnéztem azt az emailt, amit a WordPresstől kaptam. Összefoglalta az egész évemet a blogommal kapcsolatban. Tök sok érdekes dolgot megtudtam belőle. Legfelül színes tűzijátékok hada látszott, ami alatt azokat a dátumokat tüntették fel, amikor kitettem egy-egy bejegyzést. Azután jött egy kis szám-statisztika. Pl. 75 bejegyzést írtam ebben az évben és 32 képet töltöttem fel. A legforgalmasabb nap november 23.-n volt, a legolvasottabb bejegyzésem pedig Barna Gergely koncertbeszámolóm lett. Pár szó esett a legkeresettebb oldalakról és szavakról, az utóbbinál felsorolták az első 4-et (the grenma, anti fitness club, yaoi mangák és jordan reece bethell). Aztán a számomra legérdekesebb rész jött. Ezen nagyon meglepődtem. Ki írta, hogy melyik országokban olvasták a blogomat. Ez most leírom nektek, mert szerintem nem semmi. :O

Észak Amerika:
70,4 % – Egyesült Államok
17,6 % – Mexico
9,3 % – Canada
1,9 % – Costa Rica

Dél Amerika:
54,3 % - Brazília
15,2 % – Argentína
13,0 % – Chile
8,7 % - Kolumbia
6,5 % – Venezuela

Afrika:
100 % – Nigéria

Ázsia:
20,6 % – Indonézia
19,0 % – Taiwan
12,7 % – Japán
12,7 % – Thailand
9,5 % – Dél Korea

Óceánia:
80,0 % – Ausztrália
20,0 % – Új Kaledónia

Európa:
85,6 % – Magyarország
3,5 % – Szlovákia
2,2 % – Románia
1,1 % – Németország
1,0 % – Oroszország 

Összességében pedig Magyarországon nézték a legtöbben, második helyen Szlovákia áll, harmadik pedig az Egyesült Államok. Nagyon örültem, hogy két kedvenc országomból is jártak már az oldalamon, mint például Kanadából és Japánból. Viszont kicsit csalódott voltam, hogy sem Anglia, sem Franciaország nem szerepelt a listán.

Volt néhány szó a kommentekről és a legnépszerűbb bejegyzésekről is. Majd pedig egy kis bemutató következett az újdonságokról, amik blogírás közben várhatnak rám.

Melóba menet megint véletlenre állítottam a zenét, csak most a telefonomon és meg mondom őszintén, hogy reménykedtem, hogy nem valami JRock vagy más régi korszakomból való szám lesz, mert még olyanok is vannak rajta. De nem. Egy mostani kedvencem dala szólt, vagyis pontosabban átdolgozása, ez pedig Kováts Vera – How Do You Do volt. Örültem neki. :D Ezt a számot csakis az ő verziójában vagyok hajlandó meghallgatni. Viszont egyszerűen nem értem, hogy ez mit akar jelenteni. Ez eredetileg egy Roxette szám és persze nem meglepően ez is egy szerelmes dal. Megpróbáltam értelmezni és az egyébként szerintem nagyon is idióta dalszöveg mögé látni, dee egyszerűen nem ment. Fogalmam sincs, hogy most ez mit akar nekem mondani. Úgyhogy ez most rejtély marad. Majd jövő ilyenkor újra elolvasom, hátha akkor majd valami össze fog függeni vele az évemmel. :D
Egyébként pedig most nem figyeltem semmit a dalokon kívül, hogy mit hogyan csináltam meg mik voltak az “első” dolgok. Nem is érdekelt, csak ez a számos cucc, mert ez tavaly is bejött. Bent melóban egész jó volt a hangulat, koccintottunk is mind, meg úgy nagyjából egész tűrhető nap volt. Fél 7-re értem haza és most itt vagyok. Újra próbálkoztam a hangkártyával, de feladom mostmár. Nem idegesítem magam ezen. Örülök, hogy az első napomon legalább vidám voltam, de nem bízom el magam. Tavaly is ez volt és végül mi lett belőle. Most sehogyan sem állok az új év elé. Ugyanolyan nap ez is, mint a többi. És mivel a szilveszter mintha nem is lett volna számomra, az új évi fogadalom is elmaradt, pedig minden évben megfogadtam valamit. Az már más kérdés, hogy fele-fele arányban tartottam csak be. xD Tavalyit abszólut nem. Idén pedig akármennyire is törtem ma reggel a fejem, nem tudom mit is fogadhatnék meg. Kiismerhetetlen vagyok és mivel teljesen labilis az idegállapotom meg az, hogy mikor mit cselekszem, így teljesen feleslegesnek tartottam. Amíg idegen vagyok saját magamnak is, addig nem tudom mik a határaim és nem fogom semmivel sem gátolni magam, mert így lehet sosem fogok újra magamra találni. Úgyhogy az új évem mottója “Lesz ami lesz”. Mindent felteszek egy lapra. Nem fogok semmit sem erőltetni többé, azt fogom tenni, amit tenni akarok, de nem futok olyan dolgok után többé, aminek nincs értelme. És ami még fontos és megkönnyíti az életemet, hogy emlékeztetni fogom magamat arra, hogy mindig mennyire benéztem azokkal, akiket én néztem ki magamnak. Hagyom, hagy történjenek most fordítva a dolgok. Lehetséges, hogy most egy ideig hátradőlök és hagyom magam sodródni az árral. Egyesek magukba szívják az életet, hát engem pedig az élet szippantott magába a múlt évben. Most pedig ahelyett, hogy küzdenék vele és azon gondolkodnék, hogyan másszam ki belőle, inkább hagyom, hogy oda sodorjon, ahova akar. Majdcsak kikötök valahol és majd ott és onnan újra kezdem az életem. Legyen, aminek lennie kell! ;)

Dóri Rainbow. <3

Szalagavatóm [2011.12.03.]

Fura volt visszaolvasni a pont egy évvel íródott bejegyzésemet, amit a tavalyi szalagavatóról írtam. Igaz, akkor mint felszolgáló vettem részt az ünnepen. Mennyivel másabb dolog úgy ott lenni, háttéremberként, mint mikor te vagy a főszereplő.

Már szeptember óta végig követhettétek azt, mennyire kikészítettek ennek az eseménynek az előzményei. Szinte napról napra változtak az érzéseim ezzel kapcsolatban. Volt, hogy totál kiborultam, aztán meg jött a teljes pozitivitás és elhitettem magammal, hogy minden olyan lesz, mint amilyennek lennie kell. Az utolsó héten, tehát a múlt héten is megnyugtattam magam, hogy minden sikerülni fog, de már csütörtök este akadályba ütköztem. Ugyanis megbeszéltem anyuval, hogy pénteken nem megyek suliba és akkor lesz időnk elmenni megvenni, ami kell nekem szombatra. Csakhogy este, mikor hazaértem a munkából, anyu közölte velem, hogy ez felejtős, mivel behívták őt péntek reggelre dolgozni. Több se kellett nekem. Bevágódtam az ágyba és sírtam. Elegem volt, főképp abból, hogy egyszer már eldöntöttem, hogy nem megyek el és megkönnyebbültem kicsit. Aztán mindenki, köztük anyám is fűzött, hogy eszembe ne jussok ezt kihagyni. Oké belementem, mert gondoltam nem vagyok egyedül és segítenek majd. Erre most, hogy beleéltem magam, óriásit csalódok. Nagyon rosszul esett, hogy én megbeszéltem ezt már anyuval, ő meg elmegy dolgozni. Persze, megértem, hogy kell a pénz, na de ezt az egy napot kértem. De nem mondtam neki semmit. Úgy gondoltam, hogy ki vagyok én ahhoz, hogy megmondjam, hogy ne menjen dolgozni, helyette velem legyen. Nem várhatom el tőle. Így a könnyeimmel aludtam el. Hajnalban, mikor felkeltettek, hogy menjek iskolába, közöltem, hogy nem, én nem megyek. Nem érdekel semmi, hagyjanak békén! Erre anyám elment, megint kitört belőlem a sírás, mivel így már abszolút nem volt esély arra, hogy megoldódnak a problémáim. Majd bejött mamám, hogy kelljek fel, mert anyu csak öcsémet vitte el a suliba és megyünk el vásárolni. Nem akartam kikelni. Nem is keltem, ugyanis nem akartam azt hallgatni, hogy miattam nem mehetett dolgozni. Mert én egy szóval SE kértem ezt. Majd mamám megint bejött és vitázni kezdett velem, hogy keljek már ki, hogy mire anyu hazaér, készen legyek. Oké, kikeltem, de nem vittem túlzásba a készülődés tempóját. Aztán mikor anyu hazaért, és láttam rajta, hogy jó kedve van és kicsit se haragszik, valahogyan az én dühöm is megenyhült, és mire beszálltam a kocsiba és elindultunk, mondhatni, hogy egész jó kedvem volt. Bementünk először a sulimba, mert még tartoztam a tánc pénzekkel, amit végül úgy gondoltam, hogy még így is, hogy nem táncoltam, kifizetek a plusz órákkal együtt. Odaadtam osztálytársamnak, aztán menekülő üzemmódba kezdtem, mielőtt bármelyik tanár meglátott volna. Elmentünk ruhát nézni, meg cipőt meg mindent ami kellett. Majd mivel mégis jó lett rám az a ruha, amit Nóritól kaptam, így vettünk hozzá egy nagyon szép cipőt meg kiegészítőket és már annyira vártam, hogy majd felvehessem ezt szombat este. Már teljesen megjött a kedvem az egészhez. Totál beleszerettem abba a ruhába, meg a magassarkú is tetszett, pedig aki ismer, az tudja, hogy az én stílusomba mennyire nem illenek bele ezek a dolgok. Este befestettük a hajamat, újra lilára.

A nagy nap reggelére be se írtam ébresztőt, nem izgultam, hogy elkések, semmi izgalom nem volt bennem. Felkeltem 10-kor, ideültem a géphez, és igazából élveztem a helyzetet, ahogy olvastam, hogy az osztálytársaim milyen idegesek és hogy milyen korán felkeltek már. Ezerrel készülődtek én meg még a fürdésnél sem tartottam. Jó, igen, tudom, ez szemétség volt, de igazából ők tehetnek róla. Ők vitték ezt az egészet túlzásba. Maguknak csinálták a fölös problémákat. Én úgy dél környékén kezdtem el készülődni. A hajamat és a sminkemet Zelda akkor kezdte el csinálni, mikor a többieknek már ott kellett lenni a helyszínen. Ismételten örültem, hogy mennyi időt megspóroltam magamnak azzal a döntéssel, hogy nem táncoltam. Tök nyugisan kész lettem, de az az igazság, hogy annyira nem érdekelt, hogy elkések. Senki nem mondta mikorra menjek, ofő nem is tudta, hogy nem táncolok. A főpróbán meg ugye nem voltam ott péntek délután, mivel AFC klippremier volt. Tehát úgy voltam vele, hogy 5-re csak odaérek. :D De azért már negyed 4-kor elindultunk végül. Még mindig nyugodt voltam. 3/4 4 előtt kicsivel értünk oda. Útközben meghallgattam az összes mostani kedvencemtől egy számot, erő- és szerencse-gyűjtés képen. Nálam ez már szokás. Az utolsó dal pedig az Angyal volt. A vizsgáim meg minden fontos esemény előtt ezt szoktam meghallgatni, hiszen “Egy Angyal fentről véd, vigyáz rám…” Eddig mindig bejött. :) Betipegtem a kis fehér masnis magassarkúmban, a szoknyámban, a matrózblúzomban a szivárványos esernyőmmel a szakadó esőben, majd mikor megtaláltam az öltözőket és beléptem az ajtón rögtön megcsapott a helységben felgyülemlett stressz. Annyira durva, de szó szerint éreztem. Ki is mentem, mert zavart. Inkább körül néztem, de nem maradtam ott az osztálytársaimmal. Mindenki annyira kivolt, hogy rossz volt rájuk nézni. Tényleg úgy éreztem, hogy én vagyok az egyedüli, aki képes rendesen kezelni ezt a helyzetet. Behívtam anyuékat, mivel ő és Zelda kint vártak a parkolóban, mert nem lett volna értelme elmenniük erre a 3/4 órára máshová. Aztán kiderült, hogy nincs is megszabva, hogy kezdés előtt mennyi idővel jöhetnek be, így felhívtam őket. Sokkal jobb volt már így, hogy velük beszélgettem, közben magyaráztam nekik, hogy ki kicsoda, hiszen a 8 végzős osztályból szinte minden osztályban voltak valakik, akikhez bármilyen emlékem fűz és meséltem már korábban róluk anyuméknak. Örülök is, hogy ezekkel az osztályokkal fogok végezni. :) Egyébként csak a nővérem és anyu jött el, mert a barátaimat is meghívtam, de felhívtam a figyelmüket arra, hogy ez mennyivel másabb szalagavató, mint az övék és hogy mennyire nincs értelme eljönniük. Úgyhogy nem is jöttek el. Végre megpillantottam Kittit és Gábort, így velük beszélgettem, ökörködtem. A trió… :D :) ♥ Majd megérkeztek az osztálytársaim is, mert sorakozni kellett. Ahogy a sulimban már megszokott, ők sosem késnek és mindig minden időben elkezdődik. Így ez is. Az én osztályom középen állt a színpadon a szalagtűzés közben. És mivel második vagyok a névsorban, így örültem is, hogy majd első sorban állhatok. De aztán mivel az egyik osztálytársam fényképezett, ezért ő meg a barátnője álltak elől, így ez az örömöm el lett rontva. :( Mielőtt mentünk fel a színpadra, megint éreztem azt a stresszt, ami a levegőben bolyongott, ráadásul ugye most már mind a 8 osztályét. Így nem bírtam ellenállni már és valamiért rajtam is kezdett eluralkodni és sírás kerülgetett. Magam sem értettem mi van. De nem sokáig tartott, hiszen meghallottam mi a vonulós zenénk és már virult a fejem. El is kiabáltam magam, persze azért nem olyan hangosan, csakhogy az osztályok hallják, hogy X-FAKTOR!! :DD Arra a számra mentünk fel osztályonként a színpadra, amit az X-Faktorban az elején játszanak be, mikor azt mutatják, hogy mi történt és ki esett ki a múlt héten. Persze ez csak nekem jutott eszembe. :P De onnantól kezdve megint messze állt tőlem az izgalom és csak vigyorogtam magamban. Meg poénkodtunk Gáborral, mivel az ő osztálya mellettünk állt így mi ketten majdnem egymás mellett álltunk. :D A hosszú beszédek után végre a szalagtűzés jött. Lementem, megkaptam a szalagom, visszamentem és ennyi volt. Nem botlottam meg, nem történt semmi, hiszen úgy álltam hozzá, hogy nem fog semmi közbejönni. :D Végre lement mindenki, így aztán az osztályok elvonultak, hogy átöltözzenek a táncra. Én megálltam oldalt és néztem az osztály videókat meg nézelődtem kiket látok. Majd el is kezdődtek a műsorok. Szokás szerint voltak unalmas illetve nagyon jó produkciók is. Az én osztályom az utolsó előtti volt. Beálltam első sorba, hiszen gratulálni akartam nekik majd a végén. Illetve kíváncsi voltam rá. Bennem volt az, hogy majd ha megnéztem meg fogom bánni, hogy én végül kiszálltam. De nem. Nem akarok senkit sem megbántani, hiszen tényleg úgy álltam hozzá, hogy tetszeni fog, amit csinálnak, de nem. Nekem most sem tetszett. Nemhogy megbánni nem bántam meg, még örültem is, hogy nem táncoltam. Nem tetszett se a tánc, se az elosztás, meg hát ugye a fő bajom a vendéglátós tánccal volt. Időközben pedig a tánctanárt is teljesen megutáltam. Nagyon ritka az, mikor emberek utálatot hoznak ki belőlem, de neki pillanatok alatt sikerült. Úgyhogy hálát adok Istennek, hogy én még időben kihúztam ez alól magamat. Persze ezt nem mondtam nekik. Azt se mondtam, hogy jó volt, hiszen nem akartam nekik hazudni. Ha nekik tetszett, akkor ezt tiszteletben tartom. Szerintem gáz volt a cukrászok és a szakácsok része. De hát ízlések és pofonok. Ami nekem az összes osztály közül (vagyis csak 7 osztály, mivel Gáborék fiúosztály révén, nem táncoltak) a legjobban tetszett az az E-sek Grease tánca volt. Azt nagyon jól megcsinálták! :) A táncok után átöltöztünk a vacsorára. Végre felvehettem a ruhát. Itt már azért feloldottabb volt az osztály, lehetett velük beszélgetni. Nagyon sok dicséretet kaptam a kinézetemre. Sokaknak tetszett a göndör hajam is. Nekem is, de megmondom őszintén, hogy hiába is hallottam ezeket az “így jobban nézel ki” szövegeket, én akkor is jobban szeretem a szokásos magamat. Hiába eredetileg göndör a hajam. én akkor is a vasaltat szeretem, a lilás rózsaszínes sminkem helyett is a nagy fekete szemeimet szeretem jobban, és a rózsaszín koktél ruhám és magassarkúm helyett jobban előnyben részesítem a fekete ruháimat a tornacipőmmel. És már csak azért is, mert mindenki rá akar beszélni azóta is az ilyen cuccokra. Mikor elindultam itthonról, akkor is mondtam Zelda-nak, hogy igen, megértem, hogy így csajosabb vagyok, de ez nem én vagyok és szerintem sokkal jobban nézek ki a normál napokon. Úgyhogy nem kell félni, hogy stílust váltok. ;D
A vacsoránál figyeltem a felszolgáló tanulókat és eszembe jutott, hogy tavaly én voltam a helyükben és mennyire rossz volt. De ők jól kezelték a dolgokat. Az elsők közt kaptam kaját, mivel én vegetáriánus kaját rendeltem. Az összes tanár és diák közül én voltam az egyetlen vega. Ez egyrészt büszkeséggel töltött el, másrészt pedig elszomorított. Vacsi közben rengeteget ökörködtünk, képet csináltunk és durva volt látni, hogy a többi osztály, amint tudott, lelépett, míg mi még a tanárokkal is csináltunk képet. Fura, hogy most a mi osztályunk tartott össze a legjobban. Mikor már a képeken túl voltunk mi is elköszöntünk, átöltöztünk, majd mindenki ment, amerre akart. 2 hely is ki volt bérelve, ahol a mi sulinknak a szalagavatott diákjai bulizhattak. Én egyiken sem maradtam. Egyrészt, mert ez nem az én világom. Úgyse játszottak volna olyan zenét, amit nemhogy szeretek, de legalább elviselek. Meg nem akartam inni sem. És valahogy nem éreztem, hogy az osztályommal kellene tovább folytatnom az estét. Ez nem ballagás, csak egy szalagavató. Másrészt másnap dolgoznom kellett menni és nem akartam fáradt lenni, mert sok csoport foglalás volt aznap. Harmadrészt pedig ami a legfőbb szempont, látni akartam az X-Faktort. És igaz, hogy pont akkor kezdődött el, mikor leültünk vacsizni, de azért FB-n az X-Faktor hivatalos honlapján követtem az eseményeket. És reménykedtem, hogy legalább a párbaj előtt hazaérek. Úgyhogy Gáborral, Andrissal és Vivivel lesétáltunk a buszvégre. Gáborral lemaradtunk kicsit, mert sok mindent meg kellett beszélnünk, mert ez az új rendszer miatt nagyon keveset találkozunk és már rég lelkiztünk. Most jól esett. Elmondtam neki én is mindent, ami mostanában bánt és ő is nekem. Azt hiszem mindkettőnknek nagy szüksége volt most erre. Ráadásul megígértem neki, hogy összeszedem magam januártól és nem fogom ennyire félvállról venni az iskolát, ahogy az elmúlt 3 hónapban tettem. Mikor leértünk, akkor tudtuk meg, hogy nem jön busz csak 3/4 óra múlva az utolsó. Ettől kicsit kiborultam, mert tudtam, hogy addigra már vége lesz az X-nek. Majd mivel lefelé, amíg beszélgettünk, nem figyeltem az eseményeket, volt mit visszanézni. Majd nem sokra rá, mikor ezzel végeztem, akkor láttam meg, hogy pont Kováts Vera és Baricz Gergő párbajozik. Több se kellett nekem. Ott helyben leálltam kiabálni, hogy miért pont ők és hisztiztem. Felhívtam anyumat, mivel ő nézte meg fel is vette nekem, hogy hogy lehet ez?! :( De igazából azt én már reggel tudtam, hogy ki fog kiesni. Mondtam is anyuéknak itthon. Hiszen minden alkalommal megéreztem, ki fog búcsúzni a versenytől. Reménykedtem azért, hogy most rosszak a megérzéseim, de hát nem. Andris meg volt győződve arról, hogy Gergő esik ki. De mondtam, hogy nem, mert Vera. És így is lett. Nagyon sajnáltam. :( Végre jött a busz, és mivel ez már az utolsó Esztergomból induló busz, így mindenhol megállt, illetve bement egy másik faluba is ahová egyébként nem szokott. Így még később értem haza. Háromnegyed 11-kor szálltam le a buszról. Összepakoltam, meg egy rövid élménybeszámolót tartottam, majd be is vágódtam a szobába és visszanéztem az X-Faktort. Ami egyébként most kicsit gyengébb produkciókból állt, mint eddig. A végét meg persze végig sírtam. A párbajtól kezdve Vera kiesésén át egészen addig, amíg Nóri elköszönt. Fel voltam készülve, hogy Vera nem marad bent a végsőkig, de akkor is nagyon rossz volt. Főleg így, hogy pont ők párbajoztak egymás ellen. :/

Egyébként visszatérve a szalagavatóra és összefoglalva az egészet, végülis jobb volt, mint amire számítottam. Úgy mentem el, hogy lesz ami lesz, csak legyek már túl rajta. Aztán mikor ott voltam, már jól éreztem magam és végülis jó érzéssel töltött el, hogy mikor még “kis kilencedikesként” elképzeltem a szalagavatómat, meg hogy én hogy akarok kinézni, végül sikerült teljesíteni. Viszont jó túl lenni rajta. Egy dolog volt, amit máshogy képzeltem el. Egy dolog, amit nagyon szerettem volna, hogy úgy legyen. Az viszont nem teljesült. Hiányzott nekem valaki onnan és ez picit le is vett a hangulatomból. Ebben az évben, mármint sulis évet nézve, folyamatosan megemlítettem őt, és most újra. De nem tehetek róla, bevallom őszintén, hogy elmondhatatlanul szar így és kurvára hiányzik! :(

Azt hiszem nem hagytam ki semmit. A szalagomról csak annyit, hogy bordó színű és már annyira a szívemhez nőtt. Jó érzés hordani. :)
Megkönnyebbülés, hogy a szalagavatóval nem kell többet foglalkoznom, bár majd jön a ballagás és a többi, de az nem jár ennyi macerával, mint ez. A képeket egyébként bárki megnézheti itt.

És akkor a végére a mai nappal kapcsolatban… Ma van ugye Rihanna budapesti koncertje. Már nyár óta nagyon szerettem volna eljutni rá, de végül nem jött össze. Ez miatt most nagyon rossz lett a kedvem, főleg, hogy főképp Rihanna-t hallgatok. Aki végig követett itt engem már jó ideje, az tudja, hogy mennyire nagy kedvencem lett az elmúlt fél évben. És hogy ez a dal mennyire közel az én szívemhez.

Nagyon remélem, hogy valaha hallhatom ezt majd élőben! ♥ :(

Dóri Rainbow. <3

Steiner Kristóf Lélekbonbon dedikálás

Kicsit megkésve, bár pénteken, suli után nekiálltam ennek, mivel már délutánra kiolvastam a könyvet. Csak kevés volt az időm és nem tudtam befejezni. Az ünnepnek köszönhetően pedig szombaton, vasárnap, hétfőn, kedden, de még szerdán is reggeltől estig dolgoznom kellett. Tehát nem volt alkalmam ide ülni és megosztani a beszámolómat. De szerencsére kaptam 2 szabad napot az őszi szünetből, így az első dolgom ez volt. Így hát tessék:

Végre elérkezett a nap. Bár azt írtam a hét elején, hogy úgy néz ki nem tudok menni, szerda estére már biztosra tudtam, hogy ott leszek. Mivel ismerve magamat, hogy kiszámolhatom mégis mikor kezdjek el készülődni, hogy kész legyek, valahogy mindig elfogy az időm,  így most nem kockáztattam és már délben nekiláttam mindennek. És persze szép nyugiban kész is lettem, csak éppen enni nem volt időm. Így teljesen üres gyomorral indultam fel Pestre a 15:32-es busszal. Mivel tudtam, hol is van ez a hely, így cseppet sem aggódtam az odajutás miatt. Mikor 5 óra előtt 10 perccel az Ulpius-ház elé értem, rögtön kiszúrtam a mindenféle alakzatban sorakozó Lélekbonbonokat. Így gyorsan meg is vettem. Aztán mikor tanulmányoztam a könyvet, egyszer csak Kristóf jelent meg mellettem és egy mosolyt intézett felém. Ekkor fogtam fel, hogy igen, itt vagyok és mindjárt beszélhetek vele élőben is. Persze találkoztam már vele, de csak műsorok, koncertek vagy egyéb program kapcsán, viszont még alkalmam sosem volt arra, hogy ejtsek vele pár szót. Beálltam a kígyózó sorba, ahol megtapasztalhattam, hogy itt a 18 éves korosztálytól a 60-ig mindenki megtalálható. És ez valamiért olyan boldogsággal töltött el. Sosem gondolkodtam, hogy kik olvashatják a könyveit, mert el voltam foglalva azzal, hogy én szeretem és pont. Na meg persze ajánlgattam mindenkinek. De most megtapasztalhattam, hogy egy idős néni is ugyanúgy szeretheti az írásait, mint egy huszonéves. Míg a sorban álltam, a könyvemet nézegettem. Bele akartam olvasni, de annyira izgatott voltam, hogy nem tudtam koncentrálni. Egyfolytában azon járt az agyam, hogyan is kérdezzek rá, hogy ismerős-e kicsit is neki a nevem. Igazából csak reménykedtem benne, hogy a válasz nem egy kínos csend lesz. Viszont álmomban sem mertem gondolni azt, ami végül történt. Végre sorra kerültem. És konkrétan így nem tudom mi történt velem. Mintha így valaki elszívta volna a gondolataimat meg a szavaimat. Bár szerintem itt inkább Kristóf bűvöletéről van szó. Mikor rákérdezett, hogy meggyógyultam-e, merthogy végül el tudtam jönni, akkor igazából nem tudtam miről is van szó. Biztos voltam benne, hogy kever valakivel. Aztán mikor mondta, hogy pedig ő tudja ki vagyok és szóba került a nevem és a blogom, rá kellett jönnöm, hogy de, igenis rám gondolt. Csak nem értettem, hogy honnan tudhatta, hogy veszélyben volt a részvételem. Sosem gondoltam, hogy mikor írtam róla, vagy megemlítettem, vagy kitettem a Lélekbonbon reklámját oldalra, akkor ő azt látta, olvasta. De igen. Mondta, hogy szokta olvasni a blogomat és hogy jól írok. És hogy folyamatosan fejlődök és ne hagyjam abba. Igazából annyira jól estek ezek a szavak, hogy le sem tudom írni. Ő, aki már mióta példakép számomra, és most végre dedikálta is nekem a könyvét, még ilyeneket is mondjon nekem. Egyszerűen nem tudtam elhinni. És ez miatt következett be az, ami nálam ilyenkor az izgulás és a boldogság közjátéka, hogy semmi értelmeset nem tudtam mondani. Legalábbis emlékeim szerint, csak mosolyogtam és néhány szót makogtam. Szóba került a “És már hogyhogy nem Dójika vagy?” téma is. Amin szintén csak mosolyogtam és képtelen voltam kimondani, hogy igazából miért is. De mintha a számból vette volna ki a szót, ő rögtön mondta, hogy kinőtted?! és nevetett. Mert tényleg ezért hagytam el a Dójikát. Azt sajnálom, hogy nem tudtam ura lenni saját magamnak, de ez csak egy apró dolog, mivel totálisan elnyomja az a boldogság, ami azóta körülvesz. Még két puszit is kaptam. :) Igazából képet is szerettem volna, de hamar rájöttem, hogy ez most nem fog megvalósulni, ugyanis egyedül mentem és valamiért most nem volt arra alkalmam, hogy megkérjek valakit, hogy fotózzon le vele. Na de majd legközelebb. Nem lehet mindent egyszerre! Ez így volt tökéletes, ahogy volt. Hiszen a negyedére nem számítottam ennek, ami történt. És pont most, hogy meginogtam, hogy nekem tényleg ezen az úton kell-e járnom, és kockáztassak-e, és hogy nem lenne-e jobb, ha feladnám, most válaszra talált. Bár titkon belül éreztem, hogy még ha a tanáraim és ismerőseim nagy része még egy cseppnyi pozitívumot sem mond nekem, akkor is írnom kell és majd megmutatom nekik, hogy igenis, sikerült! Most már biztos vagyok benne, hogy ezt kell tennem! Bár ez a blog tulajdonképpen a magam és nem mások szórakoztatására készült, mégis szeretnék egyszer én is eljutni arra a szintre, ahol Kristóf tart. Bár olyan sosem lehetek, de ha már negyed annyira lehetek tehetséges, bölcs, szeretni képes és tudó ember, akkor már boldog leszek! Az út előttem áll, csak végig kell küzdenem magam rajta.

Na de a könyv, hisz ez a lényeg és nem én! :)

Amint kijöttem a dedikálásról, beültem egy pár méterre lévő kávézóba, ahonnan sorra megfigyelhettem a még sorban álló embereket. Rendeltem egy finom limonádét és elővettem a Lélekbonbont. Már az elején éreztem, hogy ennek a könyvnek a hangulata más lesz, mint a Gumimatrac a Gangeszen c. művének. Belekezdtem és csak úgy sodort magával a könyv. Olyannyira, hogy teljesen megfeledkeztem hol vagyok és persze a limonádém tartalma is majdnem ugyanannyi volt, mint mikor kihozták. 1,5 órát ültem ott, néha meg is könnyeztem, bár ennek nagyban az is szerepet játszott, amiket mondott nekem. Majd 7 óra lett és még mindig hosszú sor állt én pedig úgy döntöttem, hogy vidéki mivoltomból, ideje hazaindulnom. Még egy utolsó tekintet Kristófra, majd az utcára onnan pedig a buszra vetettem magam. Most, illetve a kávézóban éreztem először igazán azt, hogy felnőtt vagyok és hogy minden napomat így akarom tölteni. Írással és olvasással egy meghitt helyen. Most éreztem igazán azt, hogy nem akarom itt hagyni Pestet, mert annyira jó volt ez a nap. Annyira elmerültem a saját kis világomban. De sajnos erre még várnom kell. Így hát beletörődve ebbe, a buszon olvastam tovább.

A könyvet rögtön a családjával kezdte, meg a közeli ismerőseivel, tanáraival és most is nagyon tetszett, amiket olvashattam róluk, ugyanis már az előző könyvében is rájöttem, hogy az ő családja nem az a tipikus család. Aztán az első fejezet, amin képtelen voltam magamban tartani a nevetésem, még akkor sem, hogy többen nézték, mit nevetgélek magamban, az a Szeretünk, Barbie! volt. Az, mikor Ken és Barbie kapcsolatát elemezgette, míg végül eljutottunk ahhoz a részhez, hogy tulajdonképpen azért lett meleg, mert ha Barbie nem lehet az övé, akkor más nő sem kell neki, az azért picit viccesen hangzott, ámde valamilyen szintem megértem ezt az álláspontot. De a kedvenc részem akkor is az volt ebben a fejezetben, mikor meg akarta szerezni élete első Barbieját. Azon nagyon nevettem. Hát igen, a gyerekkori találékonyság… :D Persze nem meglepő módon Madonna is kapott egy külön fejezet. Én sosem voltam Madonna fan, de anti-fan sem, de tetszett, ahogy írt róla, azzal a rajongással és/vagy tisztelettel.
Aztán a másik vicces rész, szintén még a buszon olvasva, A meztelenség művészete közepe felé volt. Ezt muszáj idéznem:
“- A meztelen jógára jöttem – mondtam ki a jelszót fojtott hangon a kaputelefonba. Őszintén reméltem, hogy nem rossz csengőt nyomtam meg…”
Aztán olvashattam az otthonairól, ezeket nagyon élveztem, ahogy leírta rendszeresen elképzeltem azokat a helyeket. És a barátai, lakótársai is mind olyan érdekes emberek voltak.
Az élet fája az egyik kedvenc fejezetem lett. Ahogy leírja, miként akarták megszelídíteni a kis akácfát és aztán az ez miatt létrejött bűntudatukat, rögtön eszembe juttatta saját magamat. Ugyanis én is rendszeresen érzek bűntudatot, ha egy tárgy vagy növény ellen olyat teszek, amit nem érdemelt meg. És képes vagyok egy kis papírfecninek is lelket adni és belegondolni a helyzetébe. Ezért halmozódott fel annyi “kacat” a polcomon, mert képtelen vagyok kidobni.

Aztán a Kulcskereső is mosolyt csalt az arcomra, mikor úgy fejezte be, hogy az erkélyről nézi az utcát és a piacot, mivel nem tud kimenni a lakásából, mert nem találja a kulcsait. Persze ez önmagában nem vicces, de azért mégis.
A medúza és a Kortesbeszéd a csótányokért állatvédő létemre fájdalmasan hatott és mondanom sem kell, hogy mennyire egyetértek a leírtakkal.
Majd mikor Bikaviadal címmel Matannal való kapcsolatáról írt, kicsit újra megkönnyeztem.
A szerelem harmadik szeme normál embereknek szerintem elképzelhetetlen, de nekem mégis tetszett ez a fajta kötődés és szeretet. És ez a rész annyira magával ragadott.
A Mazal Tov! a melegek ellen támasztott előítéleteket vette előtérbe. Megfogalmazta a lényeget, a “Mit kell tennem”-eket, holott nem neki kéne ez ellen tennie, hanem azoknak, akik nem képesek saját magukkal szembe nézni és elfogadni őket ugyanolyan emberként, mint bárki mást. Leírt mindent, ami nap, mint nap éri őket. Nekem már gyerek korom óta – holott, egyik szülőm sem tanított meg rá – teljesen nyilvánvaló volt, hogy ők is ugyanolyan emberek. Teljesen természetes volt számomra, hogy vannak melegek is. Sőt sosem volt előítéletem semmilyen másik faj, hovatartozás, bőrszín vagy akármi iránt. Semmi. Pedig sosem mondta el anyukám, hogy nem szabad bántani őket, az iskolában sem mondtak ilyet, sőt a tanáraim nagy része épp az ellenkezőjéről próbált meggyőzni. Én mégis védelmeztem és kiálltam mellettük. A Rainbow nevem is java részről innen van. Komolyan képtelen vagyok megérteni az embereket, hogy miért kell ítélkezniük mások felett?!

Éjfélig olvastam, ugyanis nem tudtam letenni a könyvet. Majd belegondolva, hogy másnap még táncórám is lesz és szükségem lesz az energiára, így hát rávettem magam az alvásra.
Reggel a suliban a Szégyenkenyér-rel kezdtem, ugyanis itt hagytam abba este. Viszont ez volt az egyetlen fejezet, amit nem értettem. Bár valószínűleg később meg fogom érteni ezt is.
Bár nem tudom mennyire szabad nekem idézeteket megosztanom a könyvből, de a kedvenc részem azt hiszem ez lett:
“”Ha hazudozva tanítasz, tiltókat nevelsz.”
Mi, igen, mi magunk, a játékainkkal, a hazudozásainkkal, a megcsalásainkkal, a piszkos kis titkainkkal felneveltünk egy olyan bolygót, ahol mindenki meg akar tiltani valamit a másiknak. Ezen pedig tüstént, ebben a pillanatban változtatnunk kell.
Ehhez mindenki olyan békés eszközöket használhat, ami a kezébe akad: írjunk, fessünk, főzzünk, teremtsünk, szolgáljunk, szerelmeskedjünk, dolgozzunk kőkeményen mindannyiunkért, és soha, de soha ne térjünk le erről az ösvényről. Botladozni lehet rajta, nagyokat esni is, de hé… senki sem játszana Super Marióval, ha egy sík pusztán haladna előre anélkül, hogy tekikatonák és sárkányok, szakadékok és buckák akadályoznák.
Élvezd ki, éld meg, éld át ezt a “rongyos élet”-et, most, amíg még itt vagyunk, és úgy éld, hogy tudd, hová akarsz eljutni, mivé akarsz válni, kivé akarsz kiteljesedni. Isten vagy, teremts!” -Játsszunk teremtősdit
Ez az idézet felébresztette bennem azt, amit eddig is tudtam, és most már még jobban biztosabb vagyok benne, hogy merre kell indulnom és mit is kell csinálnom! A Rossz idő annyira igaz rám is, pontosan ilyen vagyok, csak nekem hiányzik az a bizonyos “vörös fonal”. Azt hiszem nekem is kell találnom egy valamit és akkor ez a módszer talán nekem is segíteni fog, mikor mindenkivel és mindennel ellenséges vagyok és élni sincs kedvem. Egyébként ha már a vörös fonalat említettem. Nem igazán vagyok vallásos, mármint elvileg (és gyakorlatilag is) Katolikus vagyok. Meg vagyok keresztelve, elsőáldoztam, sőt bérmálkoztam is. És hiszem, hogy van egy Isten odafent, aki a sorsunkat szövögeti. De konkrétan sosem foglalkoztam egy vallással sem. Így Kristóf előtt a Kabbaláról sem hallottam sosem. De ezek után, amiket olvastam róluk, egyetértek mindennel, azokkal a bölcs mondásokkal, világra látással, idézetekkel együtt. A második kedvenc fejezetem a Mássz meg minden csúcsot. Rendszeresen gondolkodom én is az ilyen sziklafokokon, bár én a lépcsőfokot szoktam használni, de ilyen szinten sosem fogalmazódott meg bennem. És jól esett a felismerés. Kristóf megint/mindig annyira okos!
A Jobb élni, mint megijedni szintén egy nagyon érdekes történet. És megint szóba kerül Matannal való kapcsolata, illetve búcsú sms-e is. És én pontosan átérzem ezt a megkönnyebbülést, ugyanis, mikor én is veszélyben érzem magam vagy csak szimplán fent állhat a veszély, én is mindig dobok egy üzit, ha esetleg történne valami.
Majd a 3 félreértés és a költői kérdés is külön fejezetet kapott a könyvben. Tényleg ezek azok, amik megkeserítenek minket és képesek vagyunk reményt vesztve csak ezeken agyalni.
És hát nem kérdés, hogy amivel legjobban egyetértek az a Szeresd szomszédodat… és a jószágát bonbon volt. Már 6 és fél éve vagyok vegetáriánus. Érdekesség itt egyébként az, hogy Kristóf szülinapja előtt egy nappal ünneplem a vegán napomat, hiszen február 18.-a óta nem eszek húst. Tetszik, ahogy levezeti és felhívja az “egy vérből vagyunk” dologra a figyelmet. Én sosem tudtam ilyen szépen és érvekkel kifejezni, hogy miért is kellene vegetáriánus életmódot folytatnia mindenkinek. De ő tökéletesen megfogalmazta ezt is. Ki is tettem FB-ra a Magamról részbe. Persze feltüntettem kitől és honnan idéztem. Meg kiegészítettem pár saját sorral is.

Ezek voltak az én kedvenc bonbonjaim. De természetesen az összes fejezet nagyon tetszett, meghatott, elgondolkodtatott, vagy néhol megnevettetett. Ennyi okos, bölcs és őszinte sorokat nem igazán lehet másnál olvasni. Ez a könyv számomra tényleg egy lélekbonbon. Annyi mindent tanultam belőle. Annyi mindent felébresztett bennem.

És az 5 interjú a kötet végén is igen érdekes volt. Egy szóval ebben a könyvben minden benne van, aminek benne kell lennie. Mikor megtudtam hónapokkal ezelőtt, hogy nemsokára új könyvvel rukkol elő, sőt már a címét és a borítóját is láttam, tudtam, hogy ez talán még a Gumimatrac a Gangeszen-t is felülmúlja. És nem mondom, hogy így történt, mert nem lehet összehasonlítani a kettőt, de biztosan ezt is jó párszor el fogom olvasni. És már nagyon várom az új könyvet. Bár erre tudom, talán újabb két évet kell várnom, de ha még egy ilyen remekművet tarthatok a kezemben, akkor megéri várnom. ♥ :)

Dóri Rainbow. <3

MondoCon 2011 október 08-09. @ Hungexpo élménybeszámoló

1. nap:

igaz megvolt a jegyünk, de még így is a 8 órási busszal mentünk fel Zeldaval Pestre, tehát az azt jelenti, hogy negyed 7-kor keltünk. ami persze kevés volt, mert késésben voltunk, szokás szerint. -.- xD ahogy kiértünk a buszmegállóba, jött is a busz. szóval nagy mázlink volt, mert ha egy perccel is később indulunk el, már lekéstük volna. de elértük és még a nap is sütött, szóval jól indult a nap. :) és így is folytatódott, mert történt egy s más útközben. *_______* ♥ khm.. :$ szóóóval ez / Ő megalapozta az egész hétvégét. :P bementünk végre. *-* tiszta durva, mert nem is olyan, mintha fél év telt volna el a tavaszi óta. olyan gyorsan elment az idő. :O kis várakozás után végül kinyitották a benti kapukat is, így a vásárcsarnokba mentünk, hogy átvehessük a megrendelt cuccainkat. Zelda átvette a cd-jét meg a poszterét, én meg megkaptam a Reitás pengetőmet. *__* körülnéztünk. mondjuk szinte totál ugyanaz a választék volt, ami az előző Conokon is. de azért vettünk kitűzőt nekem Ouran High School Host Club-osat, mert ilyenem még nem volt. meg öcsémnek Sasuke-sat, mivel nem volt Kilari,  és ez a két kedvenc animéje. aztán epres pocky-t is vettünk. *__* majd kiültünk enni, meg nézegetni a beszerzett cuccainkat. *-* aztán megláttam Amyt meg Sid-et, szóval volt messziről futásos nagy ölelés. :DD köszöntem a többieknek is. majd elmentünk a helyünkre, a vízhez, hogy képeket csináljunk. és aztán Adri is megjelent, akit pont itt, egy éve ismertem meg. :) elökörködtünk. :D bementünk így 3-an a Cosplay Craftmanship versenyre, amiből mondjuk sokat nem láttunk, de amit láttunk, az bőven elég volt. KicsiShin cosplaye volt a legjobb. *-* meg sem ismertem, még jó, hogy köszönt, meg szólt, hogy ő az, mikor találkoztunk. ezután átmentünk Simsezni, mivel tavasszal is tök jól elvoltunk ezzel. :DD volt zsiráf macska. xDDD csináltunk idióta családokat, de most valamiért nem volt olyan jó. :O szóval meguntuk és elmentünk erre-arra. elvoltunk. :D aztán Adri hazament. mi meg bementünk a Yaoi mangák előadásra, ami egyébként érdekes volt, az a része, hogy hogyan alakult ki, meg az, hogy az évek alatt mennyit változott. de azért voltak unalmas részek, mikor leragadtunk pár mangaka-nál. szóval azért kicsit hosszú volt az az egy óra. ezután mi haza is jöttünk a 19:20-as busszal.

2. nap:

reménykedtem, hogy ez a nap is ilyen jól fog indulni, dehát nem. Zelda barátnője mégsem tudott jönni. :/ aztán még az eső is szakadt és igaz, hogy megint fél 7-kor keltünk és a 8:40-es busszal akartunk elmenni, de még azt sem értük volna el. WTF?! szóval a 9:20-as busszal mentünk fel. mire felértünk szerencsére márcsak kicsit esett, viszont annál hidegebb volt. -.- negyed 11 környékén értünk oda. majd bementünk Kilarira, hogy legyen elől helyünk a Cosplay performance versenyen. szereztem szavazólapot, amin már előre be is jelöltem a barátnőimet, akik a 4.-ek voltak a sorban Kalózkoncert névvel. előadás előtt sok szerencsét is kívántam nekik. mondjuk örültem, hogy Kilarit vetítettek, mert ez még egész jó volt, nem úgy, mint amiket eddig vetítettek. végre kezdődött a Performance. hogy őszinte legyek, most is voltak igazán nagyon unalmas és értelmetlen előadások, de szerencsére, azért most több jó volt, mint szokott lenni. mondjuk hiányoltam 2 csapatot, akik mindig a legjobbak voltak és most nem adtak elő semmit. :| :/ egy másik szavazólapon, amit alapból el akartam tenni emlékbe, azon jeleztem minden produkció után, hogy mi tetszett, mi nem és mi ment el. ez szerint 2 kapott pipát (Kalózkoncert és a már szokásos TurmiX!), egyébként rájuk kettőjükre szavaztam a végén. három volt, ami elment. és 7 nem tetszett. visszatérve a Kalózkoncertre. tök izgultam. tisztára olyan volt, mintha én lépnék fel. :O annyira szurkoltam nekik. és jól is ment. tök ügyesek voltak. :D ezután mikor kimentünk annyira meglepődtem, hogy süt a nap és mennyire jó idő van. :O 2 óra alatt totál megfordult az időjárás. bár sokat nem voltunk kint, mert mentünk fel a Japán és Koreai Zenei Videók vetítésre. tavasszal nem enyhén untam és nem is maradtam bent. de most elviselhetőbb volt. :O rögtön LM.C-vel kezdtek. de volt Versailles, meg Alice Nine, meg One Ok Rock, meg Matenrou Opera, meg Crossfaith és a legeslegvégén meg GazettE. *______* szóval végülis volt nekem való bőven. így még a KPop számokat is elviseltem. ezután körbementünk az egész területen, búcsúzás képpen, mert tudtuk, hogy eredményhirdetés után már erre úgysem lett volna idő. csináltunk jó pár képet. benéztünk a táncos AMV-kre is. azt a sok hülyét. xDDDD jókat nevettünk. :D és persze volt a meghatározó Sugar Dance is. ez semmiképp sem hiányozhat a Conról. :D ami most kimaradt, vagy csak nekünk? az az előző AMV Rettenet részek leadása. pedig azok is annyira megszokottak már. szóval sok mindenben más volt ez a Con, mint eddig. de nem mondom, hogy rosszabb vagy jobb volt. nem tudok különbséget tenni. mindegyiket nagyon szeretem, mindegyik nagyon jó volt. viszont szerintem szombaton rekordot döntött a Con. ennyien még szerintem sosem voltak. :O tök durva. :) mondjuk vasárnap meg már jóval kevesebben. bár ez lehet a rossz időnek volt köszönhető. mondjuk engem nem érdekel, mégha jégeső is esik és mínusz nemtomhány fok van, ha Con van, akkor ott a helyünk! *-* Eredményhirdetést még végig néztük, szurkoltam Kalózkoncertnek, de nem nyertek, csak jelöltek lettek az első 3 közönség kedvencben. viszont szerintem így elsőre ez is jó! :) gyorsan elbúcsúztam mindenkitől, mivel sietni kellett a villamoshoz, illetve a buszhoz. de szerencsére elértük. 9 órára, fáradtan, de annál vidámabban tértem haza. *-*

már nagyon várom a tavaszit. az az igazi. érdekes.. az őszitől mindig tök sok idő megy el a tavasziig. a tavaszitól pedig csak úgy repül az idő az ősziig. ._.

a végére itt van egy kép, ami a Kalózkoncert tagjaival készült. ♥ :)

egyébként a közös blogunkat Amyvel (Nana), Siddel (Nobu) és Mayaval (Reira) megtekinthetitek itt.

Dóri Rainbow. <3

Sziget élménybeszámoló. [2011.08.13.]

mivel megint mindent utolsó napra, tehát péntekre hagytunk, a vásárlástól kezdve a hajfestésig mindent, így végül megint éjfél lett belőle, mire elmentünk aludni, és 7-kor keltünk, szóval nem kicsit éreztem fáradtnak magam. főleg, hogy pénteken 6-kor keltem és hajnal 1-kor mentünk el akkor is aludni. a hét többi napján meg reggeltől estig dolgoztam, szóval alapból nagyon fáradtnak éreztem magam. de próbáltam nem erre gondolni. a 9:19-es busszal mentünk fel Pestre. nagybátyám megint volt olyan kedves, hogy levitt minket a Sziget bejárathoz. negyed 11 körül mentünk be. *-* vicces volt… nem kutattak át, mert kistáska volt nálam. :O erre én miután eljöttünk onnan: ez milyen már? hát a kistáskába is be lehet csempészni dolgokat! :D de baszki azt nem vettem észre, hogy rendőrökkel vagyok körülvéve. a mellettem levő úgy rám nézett. nagyon durva volt. :| XD inkább gyors el is húztunk onnan. XD besétáltunk a hídon. már tök hiányzott. annyira durva volt, hogy minden pont olyan és ugyanott volt, mint tavaly. :O :D gyorsan csináltattunk egy kártyát és belevetettük magunkat a szigetelésbe. először betámadtuk a nagyszínpadot, majd a rock-metál színpadot, ahol már a Lostprophets hangszereit hangolták. láttam valakit, de csak a fejét néztem, erre megszólalok: de cuki fiú. :D erre Zelda: te hülye, az lány. :| én: :|| xDDD hát de olyan fiús feje volt. :| XDD egy ideig vártunk a színpad előtt, meg képeket csináltunk, majd mivel ők nem jöttek ki, így elmentünk. elmentünk mindenfelé, ettünk, ittunk, majd mikor újra a rock színpad közelébe értünk, egyszercsak hallottuk, hogy a Burn Burn megy. elkezdtünk rohanni a színpad felé, mint az őrültek. xD éééésss igen. ott voltak Ian-ék. *____________* ott próbáltak. és annyira fura volt, hogy nem voltam sem izgatott, sem semmi. tök hamar hozzászoktam, hogy ott vannak előttem pár méterre. pedig először láttam őket élőben. annyira jó fejek voltak. :D Ian olyan viccesen nézett ki.. xD olyan tipikus lepukkant rocksztár, de mégis úgy viselkedett, mint egy rossz gyerek. annyira aranyos volt. *-* :D hogy le volt lassulva. XDD

aztán egyszercsak elmentek.. úgyhogy mi is elmentünk. megnéztünk mindent. de úgy különösen most semmi nem keltette fel az érdeklődésem. ami meg mégis, azt nem mertem kipróbálni. :| szóóval leültünk a Hungarium falunál és hallgattuk a nagyszínpadról szűrődő zenét. elvoltunk végülis. jó volt ott pihenni végre így több kilométernyi sétálás után. majd elmentünk, hogy megnézzük, hogy kik ezek a nagyszínpadon, mivel elég jó zenét toltak. egy horvát zenekar, az Overflow játszott. jól elvoltak a színpadon… :| xDD na meg a közönség is. ilyen felfújható szigetes lufival ütötték egymást. ez a pogó továbbfejlesztett változata mostmár szerintem. xDD annyira vicces volt nézni. sok gyökér. :D am ezért szeretem a szigetet, mert itt minden belefér. senki nem néz senkit hülyének, hanem veled együtt nevetnek. :D találkoztam Rachel-el és Dorkával is. :D újra visszanéztünk a rock-metál színpadhoz, ahol a The Sorrow játszott. ők sem voltak rosszak, csak pont a vége felé értünk oda. xD letelepedtünk oda a fűre, de mivel már kivoltam az utána következő 2 magyar metál zenekartól, így inkább el is húztunk onnan. totál megfájdult a fejem. sosem értettem mi értelme az ilyen zenekaroknak. pff -.- belenéztünk a Hadouken! nagyszínpados koncertjébe, ami szintén nem volt rossz. Kate Nash viszont már kevésbé volt bejövős. xD úgyhogy elmentünk erre-arra. és közben kutattam hátha meglátom AFC bármelyik tagját. mivel tudtam, hogy ők is kint vannak. de ennyi ember között megtalálni őket ilyen nagy területen. :| nem sok esély volt rá. :( durva milyen gyorsan elment az egész nap úgy, hogy konkrétan semmit sem csináltunk. :| visszamentünk a rock-metál színpadhoz és újra letelepedtünk a fűre, mertmár nem sok volt hátra a Lostprophets-ig. egyszercsak ki állt meg előttünk?? Miki *______* operatőrködött. olyan aranyos volt. tök büszke voltam rá! :DD viszont tök fura volt így egyedül, AFC nélkül látni őt. :O :P
beálltunk a színpadhoz, örültem, hogy itt nincs olyan tömeg, mint a nagyszínpadnál, szóval simán második sorban álltunk középen. *-* és nyomorgás sem volt. kb. negyed órás késéssel végül, tehát 20:45 körül kezdtek. *_______* Burn Burn-el. ááááááááááá annyira jóó volt. és a 4Am Forever kivételével az összes kedvenc számom volt. *______*
ezeket játszották:

Rooftops
Last Train Home
Last Summer
Where We Belong
It’s Not The End Of The World But I Can See It From Here
A Town Called Hypocrisy
Can’t Catch Tomorrow
Next Stop Atro City
Everyday Combat
We Still Kill The Old Way
To Hell We Ride
We Are Godzilla, You Are Japan
Start Something
Shinobi VS Dragon Ninja
és volt egy vadiúj szám is. *-*

annyira profik meg kedvesek meg aranyosak voltak! és mindig megtapsoltak minket. és látszott rajtuk, hogy mennyire jól érezték magukat ők is. és tök nagy tömeg lett. annyira jó volt minden. még a pogózás sem zavart. totál rájuk koncentráltam. mindegyiket jól megnéztem. Lee annyira hasonlít vagyis inkább emlékeztetett Petire. :| tisztára úgy gitározik, meg úgy mozog. és még hasonlít is rá. :O tiszta durva. Stu meg olyan volt, mint amilyennek eddig is gondoltam. az a szőke haj kicsit érdekes volt. O_o xD Mike és Luke is tök kedvesek voltak. Jamie meg totál kész volt. xD ugrált, felborította a cuccokat, meg verte a hangosítót. nagyon kemény volt. XDD meg állandóan kiabált, hogy Sziget. :D meg Szigetes trikóban is volt. :) Ian meg azért nem enyhén összeszedte magát délelőtt óta. xD tiszta cuki volt. :D meghát elvolt ő is. és jóó volt hallani, hogy neki még mindig olyan a hangja, mint eddig. és tök aranyos volt, mikor mondogatta, hogy “Köszönjük!” *-* wááá még mindig nem hiszem el. hihetetlen volt az egész koncert! annyira fura, hogy láttam őket ennyi év után. *__* és annak is örültem, hogy ők még mindig olyanok, mint az elején. egyáltalán nem szálltak el maguktól! és dobtak be gitárpengetőt meg dobverőt is! Zelda el is kapta. :DD remélem jövőre is visszajönnek! *_____*
utána átmentünk a nagy színpadhoz, ahol Jared egy szál akusztikus gitárral játszott el pár számot: Alibi, 100 Suns, és Equinox. majd Amy Winehouse-ról is megemlékezett pont a kedvenc számommal, a Modern Myth-szel. imádom ezt a számot és így élőben. ááááá annyira megható volt! aztán játszották: Night Of The Hunter, The Kill, Closer To The Edge és a végén Kings And Queens. annyira jól nézett ki, mikor papírokat meg szalagokat lőttek ki. *-* meg a fények, meg a háttér, meg minden annyira szép volt! meg mikor megint felhívtak pár rajongót a színpadra.. :) sokkal jobb volt ez a koncert, mint a pontosan egy évvel ezelőtti! sajnáltam is, hogy így ütötte egymást a két koncert! :/ de majd hátha jövőre!! nagyon remélem, hogy visszajönnek, mert mekkora tömeg volt már megint! meghát azért elég látványos show-t csinálnak! most szerencsére nem volt olyan nyomorgás, mint tavaly. mondjuk tavaly az első pár sorban voltunk. most meg csak beálltunk úgy középtájt és onnan néztük. de így is jóó volt. főleg, hogy együtt énekelt, ugrált, tombolt a közönség. és mikor mindenki leguggolt, majd egyszerre felugrott, az baromi jól nézhetett ki. *-* egyetlen egy rossz volt, hogy megint nem lett beállítva a mikrofon vagy én nem tudom, dehogy Jared-nek milyen hangja volt O___o hát érdekes volt.. na mindegy.
miután 23:00-kor vége lett a koncertnek, nézelődtem hátha meglátom ToMi-t. dehát ekkora tömegben megtalálni. :| :( leültünk a Vodafone sátornál és vártam, hogy anyám hívjon. mondjuk az nem esett le, hogy szart se fogok ott hallani. és persze nem is hallottam mikor végre felhívott. úgyhogy elmentünk onnan. és útközben megint belefutottunk Mikibe. még mindig a kamerájával mászkált. még büszkébb voltam rá :P mivel a Lostprophets koncertre bejutott a kamerások közé. :O néztem hátha a többieket is meglátom, dehát nem. pedig már azt is kiderítettem Dorkától, hogy ToMi miben volt. leültünk a fűbe és kit láttam meg??? O______o a Skinsből Freddy-t!!!!! nagyon durva volt. *________* majd lassan elindultunk a kijárat felé. megnéztem mennyi pénz maradt a kártyán és 50 ft., szóval nagyon ügyesen osztottuk el mindig a pénzt. direkt inkább apránként töltöttem rá, amire épp kellett. de am ez a kártyás megoldás rohadt jó! mondjuk először mindig elővettem a pénztárcám mire leesett. xDD de ez így télleg egyszerűbb meg gyorsabb! :D aztán a kijárat felé vettük az irányt. csináltunk a világitó Budapest táblánál megint képeket, aztán kisétáltunk az Auchanhoz, bár a lábamat már alig éreztem. :| közben meg végig azon járt az agyam, hogy mennyire szar már, hogy tudom, hogy nem messze voltak tőlem ToMiék és én mégsem láttam őket. és hogy mindig mennyin múlhatott csak, hogy összefussunk. :( pedig annyira hiányoznak már! :(:( meg am is.. mikor tudtam, hogy megyek Szigetre már hónapokkal ezelőtt, már akkor mondtam, hogy dejó, AFC is tuti ott lesz és majd látom őket. :D dehát nem. :( és oké, hogy mennyiszer látom őket meg minden, de akkor is.. 1,5 hónapja volt az utolsó Pesti koncert. és azóta semmi. :(
am maga a Sziget tavaly sokkal jobban tetszett. jobban elvoltunk, meg több dolog érdekelt, és sokkal jobb koncertek is voltak, mármint napközben, amivel elüthettem az időt estig. de most szinte semmi nem volt, ami érdekelt, vagy nem próbáltam volna ki, vagy nem néztem volna meg már tavaly. na mindegy. azért jól éreztem magam! :) viszont tavaly is tanultam valamit, mégpedig, hogy új cipőbe semmiképp se menjünk Szigetre. :| xD na mostmár bővült a lista.. fekete nadrágban se. :| térdig poros voltam. O__o xD

4-kor sikerült is elaludni és délig aludtam. és persze rögtön egy olyan rossz hír fogadott, amire nem számítottam. eltűnt Hercegnő is.. már komolyan nem tudom mi történik itt, de az biztos, hogy ez nem véletlen! elegem van már! :@ :’( :’( ezzel elrontani a kedvem. majdnem egy órán át sírtam. nemrég Kisherceg veszett el és a mai napig nem tudtam feldolgozni a hiányát, de mostmár Hercegnő is. sőt Drazsé meg még jó pár másik is! valaki lopja vagy eltünteti a cicáimat! nem tudom miért, meg ki, de ha megtudom, megkeserítem az életét!!!! :’( mostmár kicsit megnyugodtam, de nem vagyok hajlandó ebbe beletörődni! részletesebben is leírom majd, hogy mik történtek, csak ennek egy külön bejegyzést szánok, mert nem szeretném elrontani a Sziget hangulatát ezzel! mert még mindig hihetetlen az egész! *-*

Dóri Rainbow. <3

egy brutálisan fárasztó nap Pesten

brutális volt ez a nap. O_o -.- alapból fél 1kor mentem el aludni és 6kor keltem. fél 9-es busszal mentünk fel Pestre. igazából ugye Japán napra mentünk, csakhát amint nagynehezen odataláltunk, rá kellett jönnünk, hogy ez nem egészen az, mint amire számítottunk, illetve mint amilyen japán napokon eddig részt vettünk. ez még kiállításnak sem volt nevezhető, nem hogy napnak. bementünk, erre konkrétan az fogadott minket, hogy a már korábbi japán napról ismert nő számolt be egy történetről egy pici, színpadnak éppen nem nevezhető emelvényen. és a vásárcsarnok közepén a sok alapból működő boltok között volt néhány japánnal kapcsolatos tárgy, könyv, és egyéb megvásárolható termék. viszont kb. ennyi volt a japán nap. mi így: mivan? O__o -.- szóval megnéztük, de mivel tulajdonképpen az egésznek így semmi értelme nem volt, na meg hentesbolt hentesbolt hátán volt, ezért inkább úgy döntöttük, hogy hanyagoljuk ezt. kimentünk, végig sétáltunk a Váci utcán, és hát sajnos csalódottan tapasztaltuk, hogy az sem olyan volt, mint amilyenre számítottunk. megpillantottunk egy Famous Stars and Straps boltot. persze, hogy benéztünk, hátha ott van Feka. *-* deháát nem volt. :( xDDDD utána eldöntöttük, hogy elmegyünk a Westendbe mozizni, csakhogy egy olyan filmet sem játszanak most, ami minket érdekelt volna, szóval inkább pizzáztunk egyet *-* :P és láttam azt a német srácot, aki tegnap az éttermünkben kajált. már akkor feltűnt, hogy tiszta cuki *__* 3-an voltak és biciklivel és kempingező helyet kerestek. tegnap mikor elmentek az éttermünkből, akkor jó sokáig néztem, mert biztos voltam benne, hogy nem látom többet. erre megyünk be a Westendbe és mit látok? ott álltak. áááá annyira örültem *__* ekkora szerencsét. :O most komolyan. erre mekkora esély volt, hogy újra látom? :| hát nemsok. ráadásul ha egy perccel később érkezünk, már nem is láttam volna, tehát ez durva. :| ez jel :| :P viszont nem hiszem, h látom többet. :( legalább a nevét tudnám, hogy bejelölhessem fb-n. *-* xD
kajálás után átmentünk a Margit-szigetre. jó volt kicsit pihenni, meg kifeküdni az árnyékban. *-* csináltunk képeket. :D meg voltak ilyen fura bogarak. O__o fehérek voltak és ugráltak, mint a szöcskék. :| xD majd lementünk a Duna partra, aztán fagyiztunk és végül elindultunk a villamoshoz. persze ki kellett gyalogolni a Flórián térre, pedig már így is majd leszakadt a lábam meg annyira fáradt voltam. :| utálom a meleget. -.-”"” vettünk inni, így viszont lekéstük a buszt. >.< dee végülis csak 20 percet kellett várni a következőig, szóval nem volt vészes. és most már végre itthon vagyok *-*
elég szar volt ez a nap. rohadtul nem ilyenre számítottam. -.- meghát nagyon nehezen bírom a meleget és főképp ezért volt szar. ősszel nem lett volna bajom még a gyaloglással sem. meg nem lettem volna ennyire fáradt.
konkrétan ez a nap felesleges pénz költés volt. -.- na mindegy. néha ilyen is kell. XD én már augusztust várom *__* egyrészt a Sziget miatt, másrészt végre találkozok Lizával, harmadrészt pedig megint csinálunk egy Pesti vagyis inkább Westendes napot Zeldával, csakmost télleg mozizunk. :D Hupikék törpikéket akarjuk megnézni. *-* xD

na ennyi.

Dóri Rainbow. <3