Vártam, hogy végre szóljak, azt hogy elmondjam, mit is gondolok…

Először is… Habár az utolsó bejegyzésem  február 10-én íródott, és az is koncert beszámoló volt, talán azt hihetnétek, hogy csupa rossz dolgok történtek velem, esetleg megint kiborultam és ahogy tavaly ilyenkor, blogszüneteltetést tartok. De nem! Hanem a számítógépem halt meg, olyan szinten, hogy a szervizben sem tudták megcsinálni, mert mindent ki kellene cserélni benne. 10 éves volt.. szép kis kort élt meg. Viszont ahhoz képest jól bírom. Nagyon is! Csak az készített ki, hogy teljesen le leszek maradva a blogon mindennel, mert hát annyi minden történt, mint máskor fél év alatt.. Úgyhogy most össze is szedek mindent, remélem semmit sem hagyok ki. Hosszú lesz, de  szeretnék mindent leírni. Elég nehéz így egyébként, hogy könyvtárban netezek, nem kevés pénzért. De legalább a számítógép modern és gyors. Csak az időm elég véges, így több napot is igénybe vesz ez, amit ti most olvashattok.

8-án, szerdán reggel 9-re behívtak a munkahelyemre. Korábban írtam, hogy 1,5 hétig zárva voltunk tatarozás miatt, így gondoltam, hogy takarítani illetve visszapakolni kell bemenjek, mert az elmúlt 3 évben is mindig így volt. Bementem, erre azzal a hírrel fogadott minket a vezetőség, hogy mostantól nem ők üzemeltetik az éttermet. Először csak hallgattam és le sem esett, amit mondtak. Aztán egyszer csak mintha fejbe vágtak volna, tudatosult bennem. Nem örültem neki, mert 2 éve is ez volt. Akkor pont a szülinapomon tudtam meg. Ráadásul most már annyira megszoktam ezt és én a főnöknőmmel nagyon jó viszonyt ápoltam. Sajnáltam, hogy így alakult. Ráadásul ennek köszönhetőn hatalmas káosz uralkodott odabent, ezért csütörtökön is be kellett mennem, mert nem lettem kész szerdán.

Pénteken sikeresen elaludtam, viszont amint beértem Egomba, letámadtam az újságost és megvettem a Storyt, persze csak az X-Faktor Love cd miatt. Ami picit csalódás volt, mert én azt hittem, hogy új dalok lesznek rajta, nem pedig döntős dalok. Mindegy, a lényeg, hogy ezzel is bővült a gyűjteményem. Az első órára nem értem be, és a másodiknak is a felére sikerült csak megérkeznem, mert szerencsére rövidített órák voltak, mivel Fehér rózsa bál volt este, amit a sulink szervezett. Amire én persze nem mentem el. Inkább leültem a tv elé és megnéztem a Megasztárt, amitől egyébként nem vártam nagy dolgokat. Az első 3 széria még jó volt, akkor még nem volt ennyire megtervezett meg elcsépelt. Az utolsó 2 szériát már meg sem tudtam nézni. Sejtettem, hogy ez sem lesz nagy cucc, de a kíváncsiság nagy úr. Gondoltam a válogatáson úgyis lehet röhögni. Aha, ha még rendes válogatás lett volna, akkor még oké is lett volna, de így, hogy alig mutattak embereket és hogy már alapból 24-et juttatnak tovább, eléggé felháborított. Unalmas volt, semmi vicc nem volt benne és nem értettem egyet a zsűrivel sem, mikor olyanokat juttattak tovább, akikben szintén semmi extra nem volt, se a hangjukban, se a személyiségükben. Azt a kiscsajt, a nevére nem emlékszem, de nem is érdekel, csak arra emlékszem, hogy Mester “bekajálta” meg a többiek is Bereczkin kívül. Az a lány már akkor el volt szállva magától, hát még így, hogy továbbjutott.. Pff.. Az egyetlen tehetséges akkor a továbbjutók közül az Farkas Jenser Balázs.

Szombaton mentem dolgozni és nagyon fura volt az egész légkör. Kicsit fejetlenség is uralkodott, de én könnyen túltettem magam mindenen. És bár hiányzott a már említett főnököm, attól függetlenül volt valami érdekes és újdonság ebben az egészben, ami engem felvillanyozott. Szabadabbnak érzem magam bent, főleg mert szabad kezet kapok mindenben. Nem is diáknak érzem magam ott bent, hanem rendes dolgozónak. Főleg, hogy nagyobb szükség van most bent rám, mint valaha. Vasárnap is jó nap volt a melóhelyemen. Viszont megtudtam azt, amit egyébként sejtettem már szerda óta, hogy mostantól az alap 2 nap helyett, ami 2 éve nekem már alapból 3 munkanap lett, az helyett mostmár 4 napot kell menjek. Máskor biztosan kiborultam volna ezen és ingerlékeny lettem volna az időhiány miatt, de most nem. Feburár 8 óta egy darab szabadnapom sem volt. Reggel elmegyek, este/délután hazajövök, mert ugye suli is van közben hétfőn, kedden meg pénteken. De jól bírom és az időmet is be tudom osztani. Csak hát a gép hiánya okoz némi fennakadást, de ezen is könnyen túlléptem.

Szombaton volt ugye az eurovíziós dalverseny döntője is, amire szerencsére időben hazaértem. Tóth Gabiért és Gyurcsík Tibiért kampányoltam, természetesen szavaztam is rájuk. Mivel nekem Gabi volt az első számú jelöltem, így rá 7-et, Tibire pedig 3-at szavaztam. Sajnálom egyébként, hogy csak 10 sms-t lehet küldeni. Az eredményhirdetésnél nagyon izgultam és alig akartam elhinni amit láttam/hallottam. Tóth Gabit se a zsűri, se a közönség nem választotta be, ezt nehéz elhinnem. Én elhiszem, hogy a Compact Disco tehetséges, de szerintem nem egy ilyen versenyre való. Gabi sokkal nagyobb showt tudna csinálni. Sokkal jobban felfigyelnének rá külföldön. Szóval mérges voltam emiatt.

Vasárnap pedig már öcsém és mamám is hazajött. Korábban említettem, hogy egy hétre elutaznak. Ahogy gondoltam, sokkal nagyobb csend és nyugalom volt így nélkülük. A házimunkát és a főzést is mind megoldottuk. Mondjuk én a meló miatt nem tudtam kihasználni ezt a nyugalmat, de azért az esti és reggeli óráimat is pihentetőbbé tette a hiányuk. Viszont vasárnap visszaállt minden a megszokott rendbe, jöttek megint a veszekedések, hangoskodás és mi egy más.

13-án, hétfőn végleg megtaláltuk a bandánk nevét Vivivel, amivel az X-Faktorban akarunk indulni. Pénteken jegyeztem meg viccből, hogy ez is jó lenne. Aztán végül csak az maradt. :D De ezt még nem árulom el, ahogy azt sem, hogy mit fogunk énekelni, mivel szintén ezen a napon már ezt is kitaláltuk. Vivi és én is nagyon szeretjük ezt a dalt.
Még mindig ezen a napon történt meg az, hogy időpontot foglaltam a tetoválós lánynál. Nagyon fel voltam pörögve tőle, féltem is meg vártam is nagyon, hogy már ott legyek. Viszont tanácstalan és bizonytalan is voltam, mert sokan megnehezítették a dolgomat. Tényleg bele sem gondoltam, hogy az alkaromon nem minden esetben tudom eltakarni hősszúujjúval és mivel pont most vagyok a vizsgák előtt, aztán pedig el kell helyezkednem valahol. És lehet, hogy pont meggátolna ebben a tetoválás. Jöttek ezen a gondolatok sorra, főleg, hogy mindenki ezeket hajtogatta nekem. Aztán volt persze egy másik oldal, mikor azt éreztem, hogy alapból nem akarok olyan helyen dolgozni, ahol ezt nem nézik jó szemmel, meg amúgy sem akarok vendéglátós lenni. És nekem mindenképp kell most az az idézet a kezemre! Attól egyáltalán nem féltem, hogy meg fogom bánni később, vagy hogy annyira fog fájni. Mert tudtam, hogy nem! Aztán jöttek megint a negatívumok, hogy oké, hogy nem akarok vendéglátós lenni, csakhogy ki tudja mit hoz a jövő még, olyan kiszámíthatatlan az élet. Szóval egész héten ezeken agyaltam és kicsit megőrjített. De egyébként úgy voltam vele, hogy megcsináltatom és kész! Most vagy soha!…

Kedden semmi különös nem történt, szokásos sulis nap volt. Szerdán és csütörtökön dolgoztam. Illetve csütörtökön romlott el a gépem, ami nagyon felforgatta a napjaimat.

Pénteken nem voltam iskolában, mert délre kellett volna menni felszolgálni az iskola 100 éves évfordulójára a tanároknak és politikusoknak. Nem volt kedvem ehhez. Így csináltam magamnak egy szabadnapot, bár sok mindent nem kezdtem vele gép nélkül. Ezen a napon már megtudtuk, hogy nem lehet megjavítani és erősen gondolkodtunk hogyan is tovább, bár nem igazán jutottunk egyről a kettőre még a mai napig sem. Este volt a Megasztár második válogatása, ami szintén unalmas volt, de valamivel mégis jobb volt, mint az első rész. Bozont lett az abszolút kedvencem abból a részből, így már kettő továbbjutó van, aki szerintem tehetséges. Viszont annyira nem lett kedvenc, hogy majd miatta nézzem későbbiekben a műsort, mert rajtuk kívül eléggé uncsi embereket válogattak be.

Még mindig ezen a napon éjfél előtt nem sokkal írta ki Baricz Gergő, hogy autóbalesetük volt. Nagyon megrémültem még így is, hogy tudtam, semmi baja nem lett. Bele sem mertem gondolni, mi lett volna, ha… Gergő nekem most a mindenem lett. Úgy ragaszkodom hozzá, mint anno Kisherceghez. Fura dolog ez, de tényleg így van. Nem vagyok belé szerelmes, mert abszolút nem, csak szeretem őt. Már a puszta léte boldoggá tesz. Ezért is van az, hogy bár rengeteg rossz történt az elmúlt egy hónapban is, én mégis kicsattanok az örömtől. Mosolygok és minden akadályt könnyen tudok venni. Mind a melót, mind a gépet könnyen feldolgoztam. És azt is, hogy végül le kellett mondanom pont a számítógép elromlása miatt a tetoválásomat is. Mert azt a pénzt, amit arra tettem el, azt inkább eltettem az új gépre, illetve arra, hogy itt ülhessek és netezhessek a könyvtárban. Tehát majd máskor megcsináltatom. Igazából jelnek vettem ezt, hogy pont a tetoválási időpontom előtt romlott el. Lehet még sincs itt az ideje, hogy megcsináltassam. Viszont olyan érzések is kavarogtak bennem, hogy valaki tesztel, hogy meddig bírom, hogy valaki nagyon azt akarja, hogy én ne legyek ilyen nagyon boldog. Itthon is durva dolgok történtek, plusz Gergő balesete, a gép és tetkó… Viszont én nem hagytam magam és ezen is túlléptem. Egy percig sem voltam szomorú. Érdekes, hogy a szülinapom utáni hét óta, tehát már egy hónapja vidám vagyok és mindig azt mondogatom a nehéz helyzetekben magamnak, hogy nem szabad hagynom, hogy elromoljon a kedvem. Túl kell, hogy tegyem magam rajta. És akár hiszitek, akár nem, sikerül! Tényleg nem voltam ki már egy hónapja. Nem is tudom volt-e ilyen velem valaha, mindenesetre nagyon tetszik és élvezem az életet. Mindenre pozitív szemmel nézek és úgy látszik ezzel sok jót be vonzok, mert azért az is történt velem jócskán. Ráadásul mióta ilyen jó a kedvem, azóta ugyanazt a történetet írom és nincs benne dráma! Magam is ledöbbentem ezen, mert meghazudtolom önmagamat ezzel, hiszen nemrég írtam pont ezzel kapcsolatban a Rainbow-rovatban. Nagyon jól alakul a szereplők élete. Persze, azért rossz dolgokkal is találkoznak, mert az kell, de mégiscsak egy vidámabb hangvételű iromány lett ez, mint az eddigiek, ráadásul még mindig írom és nem fogyok ki az ötletekből. És mostanában elővettem a régebbi és tavalyi zenéimet és azokat hallgatom. Főleg a tavasziakat. Olyan jó hangulatuk van. :)

Szombaton lettem 7 éve vegetáriánus. És már a múltkor említett bizonytalanság is megszűnt, bár leszögezem, hogy akkor is csak a testem kívánta a húst és nem én. Nagyon durva, hogy már ennyi év eltelt azóta. A hetes a kedvenc számom, így eddig ez az évforduló jelentett nekem a legtöbbet. Biztos vagyok benne, hogy amíg élek vegetáriánus leszek, mert nagyon fontosnak tartom ezt, hiszen az állatok a barátaink és testvéreink, nem pedig az ételeink része. Semmi pénzért nem ennék újra belőlük, és bár egyenlőre nem tehetem meg, bármennyire is szeretném, de a terveim között van, hogy az összes, még a legkevesebb mértékben is tartalmazó állati eredetű élelmiszert elhagyjam. Hiszen most csak a húst és a tojást hagytam el. A sajtot és a tejet nem, hiszen nem állunk olyan jól pénzügyileg, hogy én megtehessem ezt. De igyekszem minél kevesebbet és kevesebbet fogyasztani ezen élelmiszerekből.

Vasárnap pedig a példaképem, évek óta általam nagyra tartott és már a vivás szereplése óta kedvelt személy ünnepelte a 30. születésnapját! Ő pedig nem is lehet más, mint Steiner Kristóf! És bár felköszöntöttem éjfélkor üzenetben, azért szeretném most így utólag itt is!

Boldog Születésnapot Kristóf ehhez a szép kerek számhoz és kívánom, hogy a 90-et is ilyen életvidáman éld meg! ♥ :)

Vasárnap este pedig elég durva filmet néztem. Nagyon megérintett a történet. Eszembe juttatta a Kisherceggel történteket. Persze végig sírtam a közepétől véve az egészet. A film címe: Elcserélt életek. Csak ajánlani tudom a drámaszeretőknek. Azért volt ilyen durván hatással rám, mert ez a nő sokkal jobban küzdött és sosem adta fel a fia keresését, én meg örökre bánhatom most már, hogy nem tettem meg mindent, mikor eltűnt! Ezt a dolgok sosem fogom megbocsájtani magamnak!

Ezen kívül a hétvégén más nem történt, dolgoztam. Érdekes egyébként, hogy mióta nincs gép, azóta szokásossá vált, hogy az esti Jóban Rosszban után a család nagy része összeül és társas-partykat tartunk. Főleg Magyarország kvízzel meg a Honfoglalóval játszunk. De ezt hétvégén is megtartjuk, csak akkor az időpont azon múlik, hogy mikor érek haza melóból.

Hétfőn reggel a suliban már az első órán azzal fogadtak, hogy kaptam egy igazgatói intőt azért, mert nem mentem be pénteken. Plusz 7 óra igazolatlan óra társult hozzá. Viszont az az igazság, hogy cseppet sem érintett meg a dolog. Egyrészt mert még úgysem volt igazgatóim, épp itt az ideje. :D Másrészt meg igazságtalannak tartom az egészet. Mi, pincér osztály mindig mindent megcsináltunk, ha kellett, akár sulin kívül, hétvégén, akármikor. A szakácsok mindig minden alól kihúzták magukat. A cukrászok meg egyszer sütnek egy tortát, és máris osztályfőnöki dicséretet kapnak.. Mi meg nemhogy ezt, de még egy köszönömöt sem kaptunk sosem! Szóval mostmár nem érdekel ezekután semmi, ami odabent történik.
Délután megkeresett Hoolie a Reginafilmtől, hogy érdekel-e a műsorvezetés, statiszta, színész, énekes, zenész, modell vagy hostess munkakör. Nagyon örültem neki, és péntekre megbeszéltük, hogy bemegyek.

Kedden délutánra kellett suliba menni, de én már reggel felkeltem és átmentem Vivihez. Mostanában egyébként megint jóban lettünk. Sok lett a közös, és ugye vele van együttesem is, amivel az X-Faktorban indulunk. :D Szóval átmentem, játszottam a kutyájával, neteztem, amit ezúton is köszönök, mert egy csomó dolgot el tudtam intézni. Meg csak én tudom, ki élete szerelme. :P

Szerdán elmentem személyit csináltatni, mert csak délre kellett dolgozni mennem. Ott ültem fél 9 óta, az 50-es sorszámmal. Másfél óra múlva sorra kerültem, mire kiderült, hogy mostmár előre be kell fizetni a csekket. Na mondom dejó.. Ezért ültem itt feleslegesen ennyi ideig. Adott egy csekket, de már nem mentem vissza, mert nem lett volna rá időm és amúgy is már a 100 valamennyi sorszámnál tartott az, aki akkor jött, mikor én kijöttem az irodából. Tehát ideges voltam, mert annyira időpazarlás volt az egész délelőttöm. De miután hazaértem, már megnyugodtam. Legalább volt időm reggelizni meg hazamenni, mert egyébként úgy számoltam, hogy már rögtön onnan megyek dolgozni.
Este megkeresett valaki és nagyon örültem, mert nem számítottam rá. Nagyon várom már azt a napot, mikor beteljesül az, amiről üzenetben értesültem. Sajnos nem árulhatok el semmi konkrétat, mert meglepetés lesz, mindenesetre jó érzés, hogy rám is gondoltak és befogadnak maguk közé. :)

Csütörtökön reggel netezni voltam és az is biztossá vált, hogy nem fogok tudni menni a most vasárnapi Barna Gergely koncertre, ami egyébként még decemberben lett volna, aztán január 15-én és végül pedig mostanra lett téve. Elég rosszul jött ki, és az a baj, hogy túl korán lesz. Én ugye dolgozom akkor és legalább fél 3-kor el kéne kéredzkednem, hogy otthon még elkészülhessek, majd pedig időben felérjek. Viszont fél 3-kor még csúcsidő van az étteremben és képtelenség, hogy olyan korán leléphessek. Szóval írtam nekik is, hogy ezúttal nem leszek ott. Pedig már hiányzik Gergő meg az a kis család. Bár az az igazság, hogy eléggé széthullóban vagyunk valamiért… Vagyis tudom miért, de ez elég bennfentes infó, amit nem szeretnék kiadni.

Viszont ettől függetlenül jó napom volt ez is és nem szegte a kedvemet.

Pénteken nem mentem suliba, mert így is fél 9-kor keltem, hogy elkészüljek mindennel. Az állataimat ki kellett takarítanom, utána Zelda befestette meg levágta a hajam. Aztán fürdés, hajvasalás, sminkelés és további készülődés, majd a fél 2-es vonattal irány Nyugati. Épphogy kész lettem egyébként. A hajam most nem lilás, hanem pirosas bordó lett. Először nem tetszett, viszont most már annál jobban szeretem. Negyed órás késéssel ott is voltam a Reginafilm környékén, csak hogy eltévedtem. Még jó, hogy az arra járók jól ismerték az utcákat meg a háztömböket és általuk odataláltam. Csakhogy még az épületben is képes voltam eltévedni. xD De aztán sikeresen megtaláltam és bementem. Meglepő dolgokat tudtam meg és két órán keresztül ott voltam. Elbeszélgettünk, játszottam a kutyusokkal, regisztráltam és most pedig várok, hogy mi is fog történni. Furcsa gondolatok járnak amúgy a fejemben, deee az az igazság, hogy semmiről sem szabad írnom, mert minden, amit ott hallottam, az titkos információ. :D

Este megasztárt néztem és úgy örültem, mikor megpillantottam Benjit. Ő már az előző szériába is jelentkezett és akkor neki szurkoltam, de nem jutott be. Most pedig bekerült a legjobb 24-be. Ha bekerül a 12-be, akkor lesz kiért néznem. :) Rajta kívül még Bozont és Bihal Roli az, akiknek még szurkolok.
Viszont elég gáznak tartom, hogy teli van már befutott énekesekkel. Kicsit bunda érzésem van a műsorral kapcsolatban. Sajnálom, hogy a fent említett 3 személy nem az X-be jelentkezett inkább.

Ma pedig netezni voltam meló előtt.

Jövőhéten szombaton pedig irány AFC konci.. Sokat gondolkodtam, hogy menjek-e vagy mi legyen. De végül úgy döntöttem, hogy igen, ott leszek. Remélem nem fognak rontani ezen a jó kedvemen. Bár nem hiszem.

Egyébként nagyon komoly célt tűztem ki magam elé ebben az évben, szóval most minden erőmmel ezen leszek!

Dóri Rainbow. <3

Baricz Gergő zenés est @ La-Guna Étterem [2012.02.05.]

Igaz már rég meg kellett volna írnom eme beszámolót, de olyan dolog történt szerdán, amire egyáltalán nem számítottam. Teljesen felforgatta az egész hetemet. De erről majd később.

Először fontosnak tartom leírni azt, hogy azért ezt a színt választottam, mert Gergő kedvenc színe a zöld és mert van egy ilyen színű pulcsija, amit már nagyon sokszor láttam rajta. Kíváncsi voltam, hogy vajon a koncertre is abban jön-e, de nem. Kár, pedig ez lett a kedvenc pulcsim tőle. :P De mindegy, a feketében is jól nézett ki!

Már korán reggel felkeltem, hogy mindennel készen legyek, mert a 3/4 1-es busszal én már úton voltam fel Pestre. Mátéval megbeszéltük, hogy korábban találkozunk, mivel a Corvinba akartam menni még a koncert előtt. Kicsit vicces és hosszadalmas út volt, de sikeresen odaértünk. Útközben pedig sok-sok telenoros Gergős-Verás  plakátot láttam. *-* Persze, hogy még jobban zsongtam a koncert miatt. Azon gondolkodtam, hogy ha Pesti lennék, akkor elég lenne kitennem a lábamat otthonról reggel suliba menet, mert meglátnám a plakátot és rögtön jó kedvem lenne. *-* Én még sosem voltam a Corvin negyedben, legalábbis azóta nem, mióta ilyen felkapott és átalakított hely lett. Sajnos, mivel minden hétvégén dolgoztam, sosem volt alkalmam felmenni a Corvinos koncertekre, vagy csak meglesni őket, hol is laknak. Pedig nagyon szerettem volna. Ezért akartam most, hogy ráértem, megnézni magamnak a környéket. Egyáltalán nem ilyennek képzeltem, de nagyon tetszett a sétány meg a lakópark. A pláza viszont már kevésbé. Olyan fura volt, meg semmi bevásárlóközpont hangulata nem volt. De azért mi szó szerint körbe jártuk az összes emeletet. Égtünk egy sort a lifttel, én meg a mozgólépcsőnél is. xD Csináltam képeket kintről, meg egy angyalkás állító tábla elé is beálltam Máté kedvéért. :D

Sajnos arra nem jöttem rá, hol is laktak pontosan, de a tudat, hogy nap, mint nap itt voltak, olyan jó érzéssel töltött el.

Innen, mivel eléggé elment az idő és már 3/4 5 volt, elindultunk Csepelre az étterembe. A Hévezés tök tetszett és nem is volt olyan hosszú az út, mint amennyit az útvonal tervező írt. Pedig már tök beparáztam, hogy nem fogunk odaérni időben. Csepelen, mikor leszálltunk, kerestem azokat az utcákat, amit én térkép szerűen leírtam magamnak, de sehol sem volt, így egy kis sarki büfénél kérdeztem meg merre menjek. Pontosan tudták hol van az Étterem, így mi is könnyen odataláltunk az útmutatásuk szerint. Már nagyon izgultam. Még a buszon fel Pestre teljesen ráhangoltam magam az estére. Gergőt hallgattam és megnéztem a kedvenc videómat is, amit már itt is megosztottam egyszer. A reflektoros Demes Tomis, közös házas interjúról van szó.
Mikor az étterem elé értem, rádöbbentem, hogy teljesen nem ilyennek képzeltem. Egy nyugodt, picit kihalt utca végén volt. Még vártunk odakint, mert meg szerettem volna várni, hogy Gergő megérkezzen. Nem tudom miért, de szeretem tudni, hogy ki milyen autóval van és főleg mi a rendszáma, a biztonság kedvéért, ha esetleg látnám valahol. :P De nagyon hideg volt és már fél 6 is elmúlt, úgyhogy bementünk. Bent egy nagyon szép belső tér fogadott minket és egy kedves szervező nő lépett elénk. A nevem bemondásával az asztalunkhoz kísértek, ami szintén nagyon jó helyen volt. Nem győztem körül nézni és felfedezni a hely érdekességeit. Nagyon jól ki volt alakítva minden. Amin csodálkoztam, az az, hogy velünk egyidősek nem voltak, csak felnőttek és pici gyerekek, akiket a szüleik hoztak magukkal. Amint elfoglaltuk a helyünket, Gergő is megérkezett. Annyira durva volt ilyen közelről látni. Máté megszólal: “Úristen, olyan, mint a tvben! :O” xDD Egyébként ő nem szereti őt, mármint nincs vele semmi baja, de nem is tartozik a kedvencei közé. De mivel megkértem, eljött velem! :) Sokan már ekkor letámadták Gergőt, de én csak a koncert végén akartam odamenni hozzá. Pontosan 6-kor el is foglalta a “színpadot”. Rajtam meg még jobban eluralkodott az izgulás és a remegés, pedig szauna szintű melegség volt az étteremben, mégis mintha most fáztam volna. Gergő az Apám hitte dallal kezdte. A további számok sorrendje nem 100%-osan biztos, mert nem emlékszem rá teljesen és kértem segítséget a többiektől Gergő üzenőfalán. Legnagyobb meglepetésemre még Gergő is írt rá. Ezt: “:)) Szia :D segítenék de még jómagam sem tudom :P”
:D Szóval ami biztos, hogy a második A Little Less Conversation, utána Use Somebody, ami azok a dalok közé tartozott, amit a legjobban vártam. Csak úgy szárnyalt a csendben a hangja. A Csak a szívemet teszem eléd jött ezután, amit már másodjára volt alkalmam hallani tőle. Hajolj bele a hajamba volt a másik, amit vártam, mert az Aréna koncerten is olyan jó volt élőben (is). Ezután Bad Things következett. Felkonferálta a Hard To Handle számot, hogy elején nem is szerette, hanem ez Keresztes Ildikó kedvence volt. Majd nem is ez a szám következett, hanem a Wonderful Life. Vicces volt. :D De ezután télleg a Hard To Handle jött. Aztán elköszönt. Vissza-visszázás után pedig még elénekelte nekünk az Are You Gonna Be My Girl-t. Imádtam, hogy minden számnál ilyen őrült volt. Hangulatot csinált az biztos! :D
Viszont hamarabb vége lett, mint gondoltam, de nem volt időm szomorkodni, mivel ezután elővettem Gergő első X cd-jét, amit már december óta, mióta megjelent és már aznap meg is vettem, azóta várom, hogy aláírathassam. Annyira durva volt ilyen testközelbe kerülni vele, de ekkor már teljesen hozzászoktam a jelenlétéhez és nem izgultam annyira. Vártam, hogy sorra kerülhessek. De addig is figyeltem, amit mondd és tesz, mert egy pillanatról sem akartam lemaradni vele kapcsolatban. Mikor én következtem annyira fura volt, hogy csak nekem köszönt, rám néz és hogy beszélgetek vele. Nem vagyok fanatikus, de szeptember óta kedvelem őt és egyre jobban és jobban megszerettem, mígnem a fő kedvencemmé vált és nem csak az X-Faktorban, hanem az összes kedvenc előadóm közül. Nem csoda hát, hogy ennyire megérintett, hogy most, fél év után ilyen közelségbe kerültem vele. Nagyon kedves, vicces meg aranyos volt, de cseppet sem lepődtem meg ezen, hiszen eddig is tudtam, hogy egy nagyszerű ember! A cd-n kívül egy autogram kártyára is kértem tőle aláírást, mert ki akartam tenni a falamra a többi közé. Jó erre ébredni, kinyitom a szemem és rögtön ezt látom meg először! :) Majd pedig közös képet is készítettem vele. Emlékszem, hogy az Aréna-koncert után decemberben majd egy órát vártunk kint Mátéval a szakadó esőben, bejáratról bejáratra menve, hogy kijöjjön és aláírathassam a cd-t és képet csinálhassak vele. Akkor annyira távolinak tűnt ez az egész. Most meg minden teljesült, amit csak szerettem volna! Megköszönte, hogy eljöttem, mosolygott is hozzá, nekem pedig annyira jól esett. A háttérből figyeltem őt tovább, megbeszéltem Mátéval, hogy addig ne menjünk el, míg ő itt van. Nem voltunk sokan a koncerten egyébként, de mégis olyan sok időt töltött velünk, mintha legalább 100 rajongó lett volna ott. Mindenkivel nagyon kedves meg barátságos volt, nyitott is mindenki felé, minden kérést teljesített és egyáltalán nem az látszott rajta, hogy muszájból teszi mindezt, hanem tényleg élvezte! Mivel láttuk, hogy már készülődik menni, mi is felöltöztünk és egy ideig bent, majd pedig már kint várakoztunk tovább. Senki más nem volt kint az épület előtt, csak mi ketten. Aztán Gergő is kijött a menedzserével, ránk nézett és elköszönt! Annyira aranyos volt! Megvártuk, míg elhajtanak, én pedig akkor fogtam csak fel ezt az egészet. A féle álom volt ez az elmúlt hónapokban, hogy találkozzak vele és most mindez teljesült, nem is akárhogyan! Az egész este jobb volt, mint amilyenre számítottam. Visszafelé annyira a fellegekben jártam, hogy el is tévedtünk. xD Dee utána urai voltunk a helyzetnek és könnyen visszataláltunk, csak így lekéstük a Hévet, de nem bántam. Elvoltunk, és a hideg sem zavart, egyébként is jól bírom téli gyerek révén. A metró megállóban megint csak volt egy telenoros plakát, úgyhogy kihasználtam az alkalmat és lefényképeztem, majd pedig Máté fényképezett le engem előtte. :D Jött a metró és búcsút vettünk egymástól, mivel Máté a népligetben lakik. Ezúton és itt is megköszönném neki, hogy ismét eljött velem! Az X-Faktoros koncertre is vele mentem. És most sem jöhetett volna szóba senki más. Tulajdonképpen neki sem volt más választása! :P De szerintem nem bánta meg, hogy eljött velem mindkettőre, úgyhogy remélem az összes hasonló ilyen koncertekre is majd eljön velem. Azért is szeretek vele menni, mert ő annyira át tudja érezni a helyzetem ilyenkor, mert ő is nagy fan, csak ő Britney-é, de attól még tudja, hogy egy plakát vagy akármi mennyire fel tudja dobni az embert. És ő abszolút benne van minden hülyeségben is, amit szeretnék. És míg más húzná a száját hasonló helyzetekben, ő megértő és lelkes. Mikor áradoztam neki akár most, akár az X-Faktor koncert előtt és után, ahelyett, hogy fárasztottam volna őt, inkább bekapcsolódott. Szóóóval ezért is szeretek vele elmenni mindenhova, vagy éppen házibuliba, találkozókra, akárhova, mert mindig feltaláljuk magunkat. :) Ja és tökéletesen tudunk együtt melegszendvicset odaégetni. xDD

Mivel a buszomat már nem értem volna el, így a Nyugatiba mentem. Úgy volt, hogy 21:29-kor megy a vonat, ehelyett 21:20-kor indult, az én órám pedig már pontosan annyit mutatott. Tudtam, hogy siet egy percet, így futni kezdtem és szerencsére elértem. Felszálltam és már indult is. Hazafelé Gergő hallgatása közben átgondoltam az eseményeket és egész úton mosolyogtam magamban. Fél 11-re hazaértem, élménybeszámolót tartottam anyuéknak, majd fél 1 környékén mentem el aludni. Persze Gergővel álmodtam, megint. Megint, mert már több, mint 3 hete minden egyes nap vele álmodok. Általában mindig azt, hogy találkozunk, beszélgetünk és elmegyünk erre-arra. Lehet ezért kelek mostanában mindig ilyen jó kedvűen fel, pedig korábban ez nem volt rám igaz. Hétfőn a suliba menet még mindig csak mosolyogni tudtam, osztálytársaimnak illetve csoporttársaimnak is beszámoltam és alig vártam, hogy hazaérjek és Máté átküldje a képeket. *-*

Íme hát Gergővel készült közös képem:

Nekem picit hülye fejem van rajta és a hajam is kicsit megviselt volt először a kinti hideg és pára miatt, majd pedig a benti meleg miatt, de az az igazság, hogy nem is érdekel! A lényeg úgy is Gergő, meg a tény, hogy van vele képem. Nem is kérdés, hogy a következő Gergős közös képig ez lesz kint Facebookon. ;)

Remélem még sok-sok ilyenben lesz részem, addig pedig ebből a sok pozitív energiából és élményből táplálkozom! Mi is lenne most velem Gergő nélkül?! Bele se merek gondolni! Egyszerűen imádom ezt a srácot és a hangját! ♥

Dóri Rainbow. <3

Hit The Lights

Megint eltelt egy hét. Még hozzá milyen pozitív hét volt ez. Szerdán írtam utoljára, szóval…

Csütörtökön volt Tóth Gabi klippremierje. Már nagyon váááártam. És bár nem képzeltem el, hogy milyen lesz, nem gondoltam, hogy ez lesz a végeredmény. Hihetetlen jó lett! Nagyon passzol a klip a dalhoz, meg úgy az egész hangulata nagyon tetszik.

Még szintén ezen a napon megtudtam, hogy Kováts Vera és Baricz Gergő lesz a Telenor arca. Eddig ugye az összes 2011-es X-Faktoros reklámozta a telefonokat és a többit, ami Karácsony időszakában volt látható. Akkor is nagyon szerettem épp emiatt a Telenor reklámokat, na hát most meg aztán végképp. Nem kérdés, hogy nekem ez a kedvencem a 3 közül. *-*

aztán ez:

de persze a Verás is tetszik:

Ezen a napon hozta nyilvánosságra a Volt Fesztivál a fellépői egy részét. Aminek Zeldával nem igazán örültünk, hiszen Lostprophets is köztük van. Ami alapból jó hír, hogy a tavalyi Sziget után megint országunkba látogatnak, csakhogy mi arra számítottunk, hogy ha jönnek, akkor megint a Szigetre. Eléggé bekevert, hogy a Volton lépnek fel, mert fogalmunk sincs hogyan fogjuk ezt megoldani.

Megtudtam, hogy Baricz Gergő pénteken Párkányban koncertezik, ami elég közel van hozzám ugye. Bár azért elég bonyodalmas lenne átmenni meg visszajönni, így nem is gondolkodtam rajta, hogy elmegyek. Csak a tudat, hogy előttem megy el majd, mivel a fő úton lakok és erre a legegyszerűbb és logikusabb elmenni. Szóval tervezgettem hogyan tudnám megoldani, hogy megálljon és észrevegyen, de végül is letettem róla, mert 1-kor lépett volna fel, tehát 10-től fél 1-ig kint állhattam volna, hogy mikor jönnek. Meg ebben a sötétben amúgy sem vettek volna észre. Meg hát így egyedül… úgysem mertem volna ezt megcsinálni, de azért lekötötte a gondolataimat egy kis időre a tervezgetés. :D

Pénteken megint sikeresen felkeltem időben, és útközben ahogy elhaladt a buszom egy nyomda mellett, valahogy eljátszadoztam a gondolattal, hogy azért ott sem lehet rossz dolgozni, mármint Pesten, a nagyobb nyomdákban, ahol az ismert újságokat, meg cd borítókat meg plakátokat gyártják. Milyen jól járnék már. :D De persze tudom, hogy azért az is csak egy gyár meg nem ilyen hű de nagyon jó munkahely lehet.
Beértem és Vivi azzal fogadott, hogy a friss tattooját én kenjem be meg ragasszam le meg ilyenek. Azt hittem nem fogom tűrni a strapát, de sima ügy volt. Sőt megint kedvet kaptam, hogy én is csináltassak. Annyira, hogy azóta zsongok emiatt. Már rég óta tervezem, hogy lesz, csak anyu nem engedte addig, míg 18 nem leszek. Meg igazán nem is tudtam, hogy mi lenne a megfelelő idézet vagy minta. Aztán kitaláltam és megterveztem az AFC-s tetkómat, amit mindenképp Gerri Sixx-éknél akartam csináltatni, csak akkor már kicsit rezgett a léc nálam ezzel a zenekarral kapcsolatban, éppen ezért ebből nem lett semmi, meg nem is nagyon volt bátorságom, hogy rávegyem magam. Viszont most már van, mert Vivinek hiszek és neki nem fájt, pedig az egész gerincére tetováltatott. Szóval írtam is annak a pesti tattoováló lánynak, aki neki is csinálta, mert Vivi után megbízok benne. Nagyon rendes és segítőkész volt, annyira, hogy már estére kész lett a teljes terv, betűmérettel, betűtípussal meg mindennel együtt. Úgy néz ki, ahogy szeretném. Márcsak egy megfelelő időpontot kell találni. A bal alkaromra lesz egy idézet, ami nagyon közel áll hozzám, biztos, hogy nem fogom megbánni, sőt első tattoonak tökéletesebb nem is lehetne. Nagyon várom már, hogy a kezemen láthassam és gyönyörködhessek benne. *-*
Egyébként nagyon jól telt ez a nap, rengeteget nevettünk a csoporttal. Meg hazafelé a buszon is. Már hiányzott egy ilyen nap is. Bár egy nagyon rossz hír tulajdonosa lettem pont a buszon. “Vicces” volt, hogy egy poén kellős közepén közölték velem a hírt, bele sem gondolva, hogy én ki is borulhatok tőle. De végül könnyen feldolgoztam. Magam is meglepődtem rajta, de nem érintett annyira mélyen. Lehet azért, mert túl jó kedvem volt, vagy inkább azért, mert félig már így is elvesztettem az illetőt. Mondhatni így is lemondtam már róla, szóval ez csak egy véglegesítés lett. Bár persze, fáj, főleg, ha belegondolok, hogy lehet, hogy soha többé nem látom őt.

Szombaton leesett a nagy hó, aminek nem nagyon örültem, mivel másnap mentem Gergő koncertjére és féltem, hogy a közlekedés nem lesz túl zökkenőmentes. Meg egyébként is jobb lett volna napsütéses időben mászkálni. Meg persze nem utolsó szempont az sem, hogy idén nem vettem csizmát, mert olyan könnyed novemberünk, decemberünk meg januárunk volt, hogy azt hittem megúszom. Dehát nem. Még jó, hogy Zelda ilyen kedves volt és adott nekem. :D Mert amúgy eszem ágában nincs venni most már erre a pár havas napra. Meg persze mikor, ha nem pont a koncert előtt esik?! Pont, mint decemberben, mikor az X-Faktor Aréna koncertre mentem. De szerencsére, akkor kevés esett csak.
Egész nap az Eurovíziós elődöntőn járt az agyam. Annyira izgultam, nem tudom miért, de nagyon durván vártam. Bár persze, volt kinek szurkolnom, Puskás Peti – Csillagok illetve Gyurcsík Tibi – Back In Place dalának. Adódik a kérdés, hogy AFC-nek miért nem. Már leírtam erről a szolid véleményem akkor is, mikor kiderült a 20 elődöntőbe jutott neve. Most pedig már abszolút nem szurkoltam nekik. De persze tetszett a produkciójuk és azt belátom, hogy ez egy jó dal, nem is ezzel van a bajom. Hanem magával a tagokkal, mert nem kicsit szálltak el mostanság, tisztelet a kivételnek, aki persze semmiképp sem ToMi. Ő az, akivel kapcsolatban a legnagyobb csalódás ért, de nem is ez a lényeg. Meg nem is akarok senkit sem megbántatni. A lényeg, hogy én nem azt a zenekart szerettem meg 5 évvel ezelőtt, mint akiket most látok. Persze, mindenki változik, csak az a nem mindegy, hogy melyik irányba. Ez az egész nekem már erőltetett.
Gyurcsík Tibi, ahogy gondoltam, simán bejutott. 39 ponttal az első helyen végzett. Annyira örültem neki, pedig egyébként nem tartozott sosem a fő kedvenceim közé az X-Faktor alatt, mégis megszerettem őt később. Aztán Puskás Peti lecsúszott a dobogóról, ahogy AFC is. De Petire küldtem el mind a 10 lehetséges sms-t. És nem éreztem semmi lelkiismeret furdalást, hogy pont ebben a fontos pillanatban nem álltam mellettük. Nagyon izgultam az eredményhirdetésnél, egyrészt, hogy Peti kerüljön be, másrészt, hogy AFC ne. Persze vitába is elegyedtem pár ismerősömmel, akiket AFC által ismertem meg. Nekik is megmondtam, hogy nem kerülhetnek be, épp ideje, hogy leszálljanak a földre, bár közben rájöttem, hogy ez a vereség cseppet sem fogja megérinteni őket. Végül egyik sem jutott tovább. Sajnáltam Petit, de majd jövőre! De annak örültem és megkönnyebbültem, hogy ToMiék sem mentek tovább. Azt hiszem kezdek kikerülni ebből a korszakomból, amiről még 4 hónappal ezelőtt is azt gondoltam, hogy ez nem egy korszak, hanem az életem. Úgy látszik tévedtem. Abban állapodtam meg magammal, hogy megvárom a márciusi lemezmegjelenést, és ha az is negatív hatást fog kelteni bennem, akkor nem csináltatom meg az AFC-s tattoomat és talán le is zárok mindent velük kapcsolatban.

Vasárnap Baricz Gergő koncerten voltam, de ennek egy külön bejegyzést szánok, szóóóval még várnotok kell egy kicsit a beszámolómra, de annyit elárulok, hogy nagyon boldog vagyok azóta éééésss mosolygok össze-vissza. *_____* :P ♥

Hétfőn, mondanom sem kell, hogy milyen jó napom volt a vasárnap után. Vivivel kitaláltuk, hogy jelentkezünk az X-Faktorba. :D Mert amúgy ő mindig énekel, elég meghallania egy szót, amiről eszébe jut egy dal és már énekli is. Mindegy, hogy órán, utcán, buszon vagy akárhol vagyunk. Én pedig szeretek énekelni és általánosban jártam is külön énekre. Úgyhogy felvetettem ezt az ötletet, ő pedig belement. Meg amúgy is tudni akarom milyen lehet átélni ezt az egészet. Egy próbát megér. :D Az lenne a vicces, ha tovább jutnánk. :| xDD

A névnapom is hétfőn volt, jól esett, hogy mennyien gondoltak rám! :)

Ma pedig elég durván indult a napom. Nagyon nehezen keltem ki az ágyból a hideg miatt, de még időben rá tudtam beszélni magam, így elkészültem és elértem a buszt. Éppen pihenni próbáltam még egy kicsit, fülemben Baricz Gergő szólt, konkrétan az Apám hitte dal közepénél tartottam és teljesen el voltam gondolkodva, mikor az esztergomi repülőtér előtti körforgalomban egy nagy csattanásra és rázkódásra riadtam fel. Nóri, aki mellettem ült, mondta, hogy egy kamionba mentünk bele. Nagyon megijedtem és rögtön ilyen fura sokkoló és halálfélelem szerű érzés lett úrrá rajtam. Nem értettük mi van, mert a sofőr nem nyitotta ki az ajtókat még úgy 2-3 percig. Majd aztán leszálltunk és akkor láttam meg, hogy a busz eleje totál kár. A szélvédő be volt törve, a busz eleje be volt horpadva, vagyis konkrétan nem is volt eleje. Viszont az előttünk álló kamionnak láthatólag semmi baja sem volt. Mondjuk érthető, hiszen a busz csúszott bele. Amit nem csodálok, mert tükörjég volt az út és nem tudta már kikerülni a balesetet, pedig még magára a körforgalomra is felment. Pont jött egy másik busz, úgyhogy arra felszálltunk, közben pedig felhívtam anyámat. Nagyon meg voltam ijedve és remegtem, pedig senkinek nem lett baja, de mégis szörnyű volt átélni egy karambolt. Belegondoltam, hogy akkor milyen borzasztó lehet autóban ülve átélni ezt. Egyébként a buszsofőrt is nagyon sajnáltam. Nem kicsit kaphatott sokkot, gondolom ezért nem nyitotta rögtön ki az ajtókat. A buszt is sajnáltam, ilyen durván összetörni ezt az új volán buszt.
Mikor beértem suliba, még mindig eléggé sokkolt állapotban voltam, és honvágy is tört rám. De szerencsére a második órára már megnyugodtam, csak hazafelé volt halálfélelmem.
Nagyon érdekes egyébként, hogy mindig sokkal biztonságosabbnak éreztem a buszt, mint a vonatot, még ilyen szar időben is. Most vasárnap is inkább busszal mentem fel Pestre, mert azon egyáltalán nem féltem.
Meg azon is gondolkodtam néha, hogy durva lenne, ha a buszon is lenne biztonsági öv. De rájöttem, hogy ez több szempontból sem lenne praktikus. Ráadásul ritka a busz baleset is erre felé.
Hát tessék. Most mindkettő elméletem megdőlt.

Egyébként kicsit nyugodt hét elé nézek, mert a nagymamám és a kisöcsém mamám nővéréhez mentek. Általában ők ketten a felelősek azért, hogy nem tudom kialudni magam, mert tök mindegy, hogy hétköznap vagy hétvége van, ők akkor is már hajnalban felkelnek és olyan zajt csapnak, hogy képtelenség tőlük aludni. Jó igen, persze, belátom, hogy a 70 éves mamámnak ezt el kéne néznem, mivel mindenki meghülyül kicsit öreg korára, hát pár éve ő is kezd. De hogy a 8 és fél éves öcsém nem képes felfogni, hogy maradjon csendben, na azt már nehezebben viselem. Fura lesz, hogy nem lesznek itthon, kíváncsi vagyok milyen is lesz így nélkülük. A mamám biztos, hogy hiányozni fog, mert engem inkább ő nevelt fel és nem anyám.

És akkor most jöjjön a múlt heti negatív gondolataimról pár szó…
Megváltoztak a dolgok bennem azóta. Persze még továbbra is bennem vannak ezek a negatívumok, de már ezen a héten azon voltam, hogy javítsak rajtuk és egész jól haladok. Gergő koncertjén feltöltődtem, ráadásul nagyon sok bölcs gondolatot és tanácsot adott át nekünk a számok közben, ami segít. Például azt is mondta, nem szó szerint idézek, hogy ha el akarunk érni valamit, akkor mindegy mit kell megtennünk a célért, tegyük meg, hogy elérhessük az álmunkat. És ez erőt adott, mert én az utóbbi időben mindent feladtam, de most már nem. Erőt veszek magamon és igen is el fogom érni, amit akarok! A többiekhez való hozzáállásomon is változtattam, illetve magamban is átértékeltem a dolgokat és előhívtam magamból a jó tulajdonságokat is. Valamint megkérdeztem a csoporttársaim egy részét, akik egyben a barátaim is lettek, hogy volt-e olyan, hogy idegesítettem őket vagy, hogy nem tudtak elviselni. Erre pedig azt a választ kaptam, hogy engem így szeretnek, mert vannak szeszélyeim, de ezek nem olyan lényegesek. És ha belegondolok, sokan vannak mellettem, akkor mégsem lehetek olyan rossz ember! Meg amíg engem tudnak szeretni, illetve én is tudok szeretni, tudok örülni más ember álma beteljesülésének, addig igen is jó ember vagyok! Úgyhogy most ez a célom, hogy megerősítsem önmagamat. Persze továbbra is itt a nyakamon ez a sok nehézség, de attól sem lesz jobb, ha elmerülök benne. Akkor miért is ne próbálnám legalább a szinten tartani magam? Jelenleg teli vagyok pozitív energiával, úgyhogy remélem jó sokáig kitart.

Holnap elvileg jelentkezem Gergő koncertjének beszámolójával.

Végezetül pedig ezzel a dallal búcsúzom, mert nagyon megszerettem. Mikor hetekkel ezelőtt láttam a klipjét, annyira megfogott a hangulata, meg a szám is. A szövege meg nagyon igaz rám és most pont idevág.

Dóri Rainbow. <3

Míg küzdünk a célért, minden mást elveszítünk…

Megint egy tartalmas héten vagyok túl. Olyan mintha sokkal több idő telt volna el azóta, mióta írtam. Leírom a szokásos heti beszámolót, aztán pár őszinte sorral szeretném zárni a bejegyzést.
Viszont előre leszögezem, hogy attól függetlenül, amit leírok, jó kedvem volt és jelenleg is az van. Érdekes…

Utoljára kedden, betegen számoltam be nektek. Ahogy reméltem, szerdára meggyógyultam, legalábbis sokkal jobban voltam. Már nem esett nehezemre az, hogy megmozduljak, így átmentem anyum szülinapi tortájáért. Az ő szülinapi meglepetése meg maga a szülinapja jól sikerült. Bár a trüffel torta, amire annyira kíváncsi voltam, nem volt olyan finom, mint számítottam. Nagyon picit különbözött csak a csokitortától, csak az utóízében lehetett érezni, hogy trüffel is van benne. Pedig én utálom a csokitortát. Mindegy, hogy nagyon csokis, vagy kevésbé, én nem szeretem. Ahogy a csoki fagyit sem. Nem tudom miért, mert alapból pedig imádom a csokit. De anyámnak nagyon ízlett és ez volt a lényeg. Megkapta az ajándékot is, amit szeretett volna. Hát.. legalább neki vidám szülinapja volt.

Csütörtökön dolgoztam, de elég fáradt voltam ehhez a naphoz. Viszont nagyot dobott a napomon az, mikor 12 környékén Geszti Péter tévedt be az éttermünkbe. Csodálkoztam, hogy ő illetve ők, mit keresnek ott. De örültem, mert hát azért mégiscsak egy X-Faktor mentorról van szó. Mert egyébként nem igazán érdekelt volna, mindig is közömbös volt a számomra. Viszont tök érdekes, mert így személyesen tök pozitívan csalódtam benne. Egyébként elkalandoztam, míg ott ült, hogy mi lett volna, ha nem két idegennel, hanem valami 2011-es X-Faktorossal jött volna be. Tuti nem lettem volna már olyan nyugodt. Olyan jó, mikor betévednek ismert emberek is hozzánk. Vannak olyanok is, akik gyakrabban jönnek hozzánk, ilyen például 2 egyre híresebb modell lány, illetve a Jóban Rosszban egyik fiatal színésznője is.

Pénteken sikeresen beértem már az első órára is és szerencsére megint hamarabb eljöhettünk gyakorlatról. Egész nap azon járt az agyam, hogy mit csináljak? Mindenképp ott akartam lenni Baricz Gergő koncertjén, ami most vasárnap lesz, de egyedül gáz lett volna és nem ismerek senkit sem, aki szeretné őt. Egyedül Máté az, aki valamennyire ismeri, hiszen vele voltam az Arénás koncerten is. Szóval őt fűztem meg, mert szorított az idő és féltem, hogy nem lesz már jegy. Így is fel kellett volna mennem érte Pestre vasárnapig, dehát erre nem volt sem időm, sem alkalmam. De szerencsére Máté belement, mert amúgy is terveztük, hogy felmegyek Pestre és tartunk egy császkálós, Corvinos napot. Szóval végül egy Gergő koncerttel fogjuk zárni az estét. Foglaltunk jegyet és szerencsére kedvesek voltak és a vidéki mivoltomat figyelembe véve eltették nekem a jegyet, hogy majd csak a helyszínen fogom átvenni a koncert napján. Nagyon örültem és megnyugodtam, hogy van jegyem. Viszont valamiért azóta is egy fura stresszelős, izgulós és nyomasztós érzés uralkodik rajtam a koncerttel kapcsolatban. Fogalmam sincs miért. Nem éreztem még egyszer sem ezt, pedig már 8 éve folyamatosan járok koncertekre. Hogy ezt Gergő hozza-e ki belőlem, azt nem tudom. De csak erre tudok gondolni. Végül is semmit sem tudok róla szinte. Alig ismerem. Egyszer láttam csak őt élőben, az Aréna koncerten. Meg olyan érdekes, hogy így megszerettem. Mégcsak nem is hirtelen történt, hanem szépen folyamatosan. Szeptemberben a válogatón megkedveltem és bekerült az a 4 ember közé, akinek szurkoltam. Ebből 3 be is került és a döntők alatt mind a hármukért izgultam, de ahogy telt az idő, észrevettem, hogy őt jobban szeretem és ha egyet kéne választani, akkor ő lenne az. A műsor vége felé meg már totál Gergő fan lettem. És persze azóta is tart. Holott tényleg alig tudok róla bármit is, az interjúkon és nyilatkozatain kívül. És talán ez miatt lehet ez az egész fura érzés. Komolyan gondolkoztam azon, hogy ez valami jel, hogy nem jól döntöttem és mégsem kéne elmennem és le kéne mondanom. Közben pedig nagyon várom és eszem ágában sincs, hogy ne menjek el. És természetesen ott is leszek, az átmeneti gondolataimat és kételyeimet pedig megpróbálom leküzdeni.

Szombaton dolgoztam, de szerencsére pontosan az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjére hazaértem. Abból a 10-ből, akik most voltak versenyben, Tóth Gabinak drukkoltam. Mert egyébként is nekem ő az első jelöltem, akit szeretnék, ha képviselné az országot. Szinte gondoltam, hogy a végén lesz. Hallható volt a hangján, hogy beteges, de ettől függetlenül profin teljesített, ahogy mindig is. Tetszett a ruhája is, meg úgy az egész látvány. A dalról már korábban is írtam, hogy mennyire jó lett, bár abban igaza volt a zsűrinek, hogy volt már jobb száma is, de hát minden előadónál ez van. Mikor megtudtam, hogy a 3. helyen áll és még Caramel lesz utána, egyértelmű volt, hogy a zsűri által nem fog bekerülni. Megmondom őszintén, hogy könnyek gyűltek a szemembe, hiszen nem “bukhat” el már az elején. Alig vártam, hogy lehessen szavazni. El is küldtem mind a 10 lehetséges sms-t. Az egyébként teljesen egyértelmű volt számomra, hogy a Compact Disco és Caramel továbbjut, mert ők elég felkapottak. Na de Biga?! Én már akkor sem szerettem, mikor még a Megasztár 3-ban majdnem döntős lett. Egyébként vicces, hogy mind a 4 döntőbe jutó versenyző a megasztárban kezdte. Mert Walkó Csaba, a CD énekese is ott debütált, csak akkor még egyedül és más stílusban, viszont szintén pont kicsúszott a döntőbe jutottak közül. Akkor még szerettem őt, de ezzel az együttessel nem áll hozzám közel. De legalább Gabi lett a közönség által bejuttatott. Komolyan sírtam örömömben. Úgy örültem neki, mintha legalább az én álmom teljesült volna, vagyis csak félig persze, mert még ott a döntő.
Most szombaton Puskás Petinek, Gyurcsík Tibinek és azért AFC-nek is szurkolok. Őket tartom a legesélyesebbnek is, meg Tolvai Renit. Hát majd kiderül. Ha úgy van, megint szavazok majd sms formájában.

Vasárnap megkezdődött a szokásos évi tatarozás a munkahelyemen, így most van egy hét szünetem. Pontosabban ezen a héten nem kell mennem, aztán majd kiderül, mikor nyitunk.

Hétfőn mondhatni könnyű sulis napom volt. És eljött az a pillanat, amin már annyit agyaltam. Elénk rakták a vizsgára jelentkezési papírokat. Gondolkodási időm itt véget ért. Bár az az igazság, hogy ofőmben fel sem merült az a kérdés, hogy valaki esetleg nem akar jelentkezni. Kötelező szerűen kitöltette velünk. És bár jelentkezhettem volna, hogy én nem akarok részt venni a vizsgán, nem tettem meg. Kitöltöttem, figyelve minden részletre. Sokkal jobban zavart az, hogy ofő úgy a szánkba rágta, hogy hova mit és hogyan írjunk. Körülbelül úgy, mint ha fogyatékosok lennénk. Mondjuk be is igazolódott, hogy azért jó páran azok ezek szerint, mert egy alap kérdésekből álló egy oldalas lapot nem képesek kitölteni anélkül, hogy ne kéne új lapot kérniük. Annyira felhúzott ez, mert persze, hogy elrontják, ha nem is arra figyelnek, meg röhögnek, pofáznak össze-vissza. És ezért az egy-két szó miatt kellett papírokat elpazarolni. Nekem elsőre és hiba nélkül sikerült kitöltenem. De szerintetek hol rontottam el mégis végül? Hát persze, hogy az az napi dátumnál. Nem is én lennék… De mindegy.. Míg a többiekén 30-a van, addig az enyémen 28. Igaz, ez szombat, de végülis ez nem számít.
Egyébként nagyon csodálkoztam, hogy semmi visszakozás nélkül kitöltöttem. Csak mikor már beadtam, akkor tudatosult bennem a tettem ereje. Mostmár nincs visszaút. Nem tudom meggondolni magam. Ha meg nem megyek el vizsgázni, akkor meg alapból megbukok. Durva volt túl lenni rajta, úgy, hogy fel sem készültem és el sem döntöttem, hogy végül mi legyen. Hónapok óta ezen járt az agyam, pontosabban azon, hogy nem fogok jelentkezni rá. Szinte már el is döntöttem magamban, erre most tessék. Mégis simán aláírtam. Kicsit olyan, mintha a kivégzésemet írtam volna alá. Mostanában egyébként rászoktam arra, hogy a harmadik nevemet is használjam. Mivel egyébként így vagyok anyakönyveztetve, muszáj is lenne, de mindig letagadtam, ha lehetett. Itt persze nem lehetett. Fura volt így aláírni.
Arra, hogy mennyi esélyt látok rá, hogy átmegyek, egyenlőre nem igazán tudom a választ. Belül reménykedem, hogy sikerülni fog, mivel az egyik legjobb voltam eddig az osztályban, csak ezt az utolsó évemet basztam el. De ez épp elég. De ha logikusan átgondolom, nem sok minden tudok, bár a többiek sem, de kénytelen leszek valahogyan megoldani ezt a problémát majd. Majd, hiszen most tuti nem fogok nekiállni ilyen fáradtan, meg amúgy is időhiányban szenvedve, összeszedni azokat, amiket kéne tudnom. Nem szándékozom megbukni, most, hogy jelentkeztem. Át kell mennem, mégha soha az életben nem fogok ebben a szakmában dolgozni. Mondjuk a kedvenc cukrászdámban és kávézómban szívesen dolgoznék felszolgálóként addig, amíg összegyűjtöm a pénzt az érettségire meg az egyetemre. De ez még nagyon a jövő zenéje.

Tegnap szintén könnyű napom volt. A hét többi napján, péntek kivételével, pedig pihi van. Jó lesz végre, rám fér, bár sokkal jobb lenne, ha nem csak egy hetem lenne, de megpróbálom ezt a kevés időt is rendesen kihasználni. A hetet meg, ahogy már mondtam Gergő fogja nekem zárni.

Egyébként pedig nagyon negatív gondolatok járnak a fejemben saját magammal kapcsolatban. Januárban kezdett ez így kialakulni bennem. Mondtam már, hogy elvesztettem önmagam és most járom az utam, de nagyon úgy érzem, hogy rohadtul nem azon az úton vagyok, aminek az a vége, aki szeretnék lenni. Az elmúlt napokban végképp elvesztetettem magamban a hitemet. Csupa rossz dolgok jutnak csak eszembe magammal kapcsolatban, pedig 2011-ig teljesen biztos voltam magamban és olyan ember voltam, akivel meg voltam elégedve. Most viszont kezdek totálisan átváltozni valamivé. Ingerült vagyok, sokszor hisztis, képtelen vagyok küzdeni, az új mottóm a Lesz, ami lesz lett. Képtelen vagyok elviselni hosszabb távon bárkit is. Egyszerűen megőrülök, ha beszélgetnem kell velük. Teljesen elhidegültem mindenkitől, mert idegesítenek. Az ő problémáik az enyém mellett annyira aprónak és szimpla hisztinek tűnnek nekem, hogy nem akarok azzal foglalkozni, mert felhúznak vele.
Az agyam, mintha nem is működne rendesen. Képes vagyok olyan szinten elengedni magam, hogy órákig úgy mozgok, teszek-veszek, hogy fogalmam sincs magamról. Mintha egy robot lennék. Ez mondjuk főképp a munkahelyemen jellemző. Totálisan képes vagyok kizárni a külvilágot és elkalandozni egy másik világba, ami általában nem az a pozitív, rózsaszín felhős légkör, hanem stresszes, csupa nyomasztó gondolatokkal teli hely. Életképtelennek nevezem saját magam, mert így fest a helyzet. Km-ek választanak el a velem egyidős normális lányoktól. Megfulladok a társaságukban. Féltékeny is vagyok rájuk mostanában, féltékeny vagyok a sikereikre, meg úgy az egész életükre.
A féltékenységnek köszönhetően utálat árad belőlem szinte mindenki iránt és képtelen vagyok értelmesen visszaszólni, vagy nem megjegyzéseket tenni miután az illető elhagyta a teret. Pontosan olyanná váltam, amilyenné sosem akartam és amilyen embereket mindig is elítéltem az ilyen viselkedés miatt. Nem tudok uralkodni magamon és mindent muszájból csinálok meg. A napjaim szinte percre pontosan ugyanúgy és ugyanazzal telnek. Mintha egy robot lennék, aki nem képes felfogni, ha valami változás történik, mert arra nem volt beprogramozva.
Nem hiszek már abban sem, hogy tehetséges vagyok bármiben is és már az írással is így vagyok. Ezért nem írtam Rainbow-rovatot a múlt pénteken sem, mert egyszerűen nem ment. Teljesen úgy érzem, hogy feleslegesen erőltetem ezt is, mert senkit sem érdekel. Nem is értem, mit hittem, mikor arra gondoltam, hogy oké, hogy most nincsenek a rendben a dolgok, de majd ha elérem a célom, akkor az egész életem olyan lesz, mint amiről álmodtam.

Ráadásul mostanában a szervezetem nagyon az eszem ellen játszik, mert 17 nap múlva leszek 7 éve vegetáriánus, és ez a 7 év alatt egyszer sem hiányzott a hús. De mostanában igen, vagyis a szervezetem kívánja, pedig én biztosan nem fogok enni. Van bennem annyi tartás, hogy felül kerekedjek a vágyaimon, mert nem fogom a társaimat megenni. Csak idegesít, hogy most még ez is gyötör. Nem értem, hogy ha eddig nem hiányzott, akkor most miért.

Ezek után kijelenthetem, hogy jelen helyzetben utálom magam. Mert hiába vannak meg továbbra is azok a pozitív jellemzőim, amik eddig is, ha közben meg van mellette ez a sok rossz is, ami viszont eddig egyáltalán nem volt. Nem tudom elviselni saját magamat. Elég szar érzés. De a legdurvább az, hogy fogalmam sincs hogyan jutottam el idáig. Mi indított el bennem ekkora változást a múlt évben, hogy végül ide lyukadjak ki?!

Viszont ahogy az elején írtam, mégis nyugodtság tölt el és jó kedvem van, ami arra enged következtetni, hogy belefáradtam, hogy harcoljak a problémákkal és magával az életemmel. Belenyugodtam és feladtam?!
Mondjuk a sírás most is rajtam van, de ez már szinte hozzátartozik a mindennapjaimhoz.

És arra leszek még kíváncsi, hogy mi fog változni most, hogy mindezt leírtam. Mert az elmúlt év tapasztalata azt mutatta, hogy leírtam valamit és megtörtént, vagyis hogy pont az ellenkezője. Ha azt írtam, hogy mennyire kilátástalan a helyzet és mennyire szar kedvem van, akkor javult a helyzet, de ez fordítva is működött. Mikor azt írtam, hogy egyre komolyabb a betegségem, akkor az is kicsit lecsillapodott. Nem tudom ez miért van így. Egyébként ha már itt tartunk, akkor kijelenthetem, hogy karácsony óta sokat javult az állapotom.

Nem tudom mikor írok legközelebb, nem ígérek semmit. Már ha egyáltalán érdekel ez akárkit is.

Dóri Rainbow. <3