Csütörtökön nagyon jó napom volt, nem is tudom mikor voltam utoljára ilyen hiperaktív és jókedvű. Izgatott is voltam, pedig egyébként nem szoktam, most mégis annyira vártam a szülinapom. Az utolsó 2 órában a Most múlik pontosan dal kezdett el a fejemben járni, holott nem is hallottam sehol sem akkoriban. Érdekes volt, de aztán rájöttem, hogy mennyire igaz a helyzetemre az első pár sora:
“Most múlik pontosan, engedem hadd menjen, szaladjon kifelé belőlem gondoltam egyetlen. Nem vagy itt jó helyen, nem vagy való nekem…”
Igaz bántam, hogy vége a tizenéves koromnak, mert szerettem, meghatározó is volt, rengeteg dolog történt velem és mostanában sokszor nosztalgiáztam és számoltam vissza az éveket. Nem vágytam a 20 után, de a 19 viszont nagyon rossz évem volt, éppen ezért nem volt való nekem. Majd már az ágyamban fekve vártam az éjfélt. Ami kicsit csalódás volt, én az összes közeli barátomnál fent maradtam éjfélig, csak hogy ahogy 00:00 lesz, felköszöntsem. És ez engem tök jó érzéssel töltött el. De úgy látszik ez csak nekem volt fontos és konkrétan senkinek nem jutottam eszébe és senki nem várta velem az éjfélt, ami megmondom őszintén, hogy rosszul esett. Lehet, hogy ez hülyeség, de nekem ez számít. Ezután 3 perccel jött az első köszöntés, majd sorjában a többi. Fél 1-ig maradtam fent. Reggel pedig elmondhatatlan jó kedvvel ébredtem. Fogalmam sincs mikor volt olyan, hogy ilyen könnyen ki tudtam mászni az ágyból, nyugodt voltam és teljesen pozitívan álltam a naphoz. Elértem a buszt is, ahol találkoztam a néhány hete általam észrevett Baricz Gergő hasonmással, aki ráadásul egyfolytában nézett és mosolygott rám. Azon gondolkodtam, hogy vajon ő is tudja magáról, hogy hasonlít rá és hallja, hogy Gergőt üvöltetek a fülemben? De nem jöttem rá, viszont jól esett. Beérve a suliba is felköszöntöttek, meg még jó páran fb-n, meg smsben is, Nóritól pedig kaptam ajándékot is. A nap további része is jól telt, pedig pénteken mindig ki vagyok idegileg a gyakorlat miatt, de most ezen is simán túl tettem magam. Elszórakoztunk a többiekkel. Szerencsére rövidített órák voltak, mert alig vártam, hogy hazaérhessek. De ez csak addig tartott, amíg beléptem az ajtón. Mert itthon rohadtul nem volt jó hangulat és elég volt pár pillanat, hogy az én kedvemet is elrontsák. Az ebéd sem az volt, amit kértem, az indok pedig szimplán az volt anyutól, hogy lusta volt megcsinálni. Hmm… Jó, oké, mindegy – vágtam rá. Megkajáltunk, majd jött az egyetlen jó dolog az itthoni szülinapomban, ami nem volt más, mint a Zelda által sütött narancsos-túrós torta. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy én még ilyen finom sütit soha az életemben nem ettem, szóval itt is köszi Zelda. *-* Majd pedig hát vártam, de nem történt semmi. Ideültem a géphez és továbbra sem történt semmi. De még ha itt belül szar is volt, nem mutattam ki semmit. Én még ennyire sosem tudtam leplezni az érzelmeimet, mint ezen a napon. Ahogy közeledett az este, már tudtam, hogy nincs mire várnom. El is mentem itthonról a haverokkal, bár semmi kedvem nem volt ünnepelni, de megígértem nekik, így elmentem. Megittam két vodkanarancsot, beszélgettünk, ökörködtünk, megajándékoztak csokikkal, majd ennyi volt, hazajöttem, megvártam az éjfélt és elmentem aludni.
Reggel nagyon szar kedvvel ébredtem, melóba menet, ahogy átfoglaltam az előző napomat, kerülgetett a sírás. Alig tudtam visszatartani és ez a melóban sem volt másképp, mikor kérdezgettek a szülinapomról. De én hamar lerendeztem és látván, hogy nincs kedvem beszélgetni róla, békén hagytak.
Ahogy nekem a fontosnak és sorsfordítónak tartott szülinapjaim, tehát a 13 és 18 is szar volt, gondolhattam volna, hogy a 20. sem lesz jó. Igazából nem az esett rosszul, hogy semmit nem kapok, vagyis persze az is, hanem maga a helyzet. Elhitette velem, hogy kapok valamit és végül nem lett semmi és akkor még az ebédemet is lusta volt elkészíteni. Nem vártam semmi extrát, az ajándékom, amit szerettem volna, konkrétan 2000 Ft, de még egy szelet csokinak is örülök, vagy akárminek, bárminek. De nem. És még személyesen fel sem köszöntött anyám, csak facebookon. Ennyire nem volt fontos neki ez az egész, holott ő meg elvárja, hogy mi meg mennyire komolyan vegyük a jövőhét szerdára eső szülinapját. Szemétségnek tartottam ezt az egészet és csalódott voltam. Kurva szarul esett. De nem csak benne sikerült csalódnom, hanem néhány barátomban is, akik semmilyen formában nem köszöntöttek fel, pedig lett volna rá alkalmuk. Azért ezt még ha nem is akarom megjegyezni, mégis bennem van a szálka. Valamint minden percben azt vártam, hogy Ő felköszöntsön, mert szintén neki is lett volna rá alkalma, de nem tette. Szóval totálisan el lett rontva a szülinapom, ami tulajdonképen nem is volt. Ezután az egész hétvégém rosszul alakult.
Hétfőn és ma viszont megint csak jól elvoltam a suliban, a többiekkel ökörködtünk és még az órákon is aktívvá tettem magam.
Megkaptuk a félévit is, ami lesokkolt és nem örültem neki, mert ez hazugság. Nem tükrözi a valóságot, nem az elmúlt fél évemet adja vissza és rohadtul nem érdemeltem meg azokat a jegyeket. Mindenből a jobb jegyet kaptam meg, pedig semmit sem tettem érte. A sok hiányzás, lógás, órán nem figyelés után, abszolút nem ez a bizonyítvány járt volna. Így most egyáltalán nem dicsekedtem vele és nem mutogattam, mint máskor. Íme a jegyek:
Magatartás: 5 /én inkább 3-asra értékelném magam ebben a félévben/
Szorgalom: 4 /inkább 2-es/
Gazdasági ismeret: 3 /2,6-ra álltam, de erről az óráról lógtam a legtöbbet és ha ott voltam sem írtam, így a rosszabbat érdemeltem volna/
Élelmiszer ismeret: 3 /Hát igen, ez legalább hiteles. Nem hiába mondta a tanár, hogy csalódott bennem, mert eddig minden évben 5-ös voltam belőle, ahogy gazdaságból is./
Ital ismeret: 4 /ebből is 5-ös voltam eddig/
Német: 5 /itt jókor voltam jó helyen./
Infó: 3 /Ezen nagyon besértődtem Ottó bára! >.< Nekem csak 3-ast? :O -.-/
Pincér ismeret: 4 /én 2-est adtam volna, de persze azt ne felejtsük el, hogy a tanár semmit sem tanít nekünk/
Pincér gyakorlat: 4 /szintén/
Igazolt órák száma: 5 /én többnek számoltam/
Igazolatlan: 4 /sokkal, de sokkal több. Van az már 27 is!/
Szóval nem vagyok büszke. Tudom mennyire elbasztam ezt a félévet és még sincs semmi következménye. Ami ezek után végképp nem tántorít el attól, hogy továbbra is ezt csináljam. Bár januárban még egyszer sem lógtam és még csak meg sem fordult a fejemben.
Továbbra sem tudom jelentkezek-e a vizsgára, pedig már egy hónapom sincs eldönteni. Viszont az érettségi szerzés sokkal jobban foglalkoztat. Próbálom a legmegfelelőbb, legjobban időspórolós és olcsóbb megoldást keresni, de nem igazán sikerült. Mindegyik lehetőségben van valami, ami miatt nem tud ez az egész létrejönni, és persze ez legfőképpen a pénz miatt van. Mert ha nem lesz meg a szakmám, már pedig nem sok esélyt látok rá, akkor nem lesz pénzem, ha nem lesz pénzem, akkor pedig nem fogom tudni miből kifizetni az érettségit, akármennyi is legyen. Napok óta foglalkoztat a gondolat, hogy levelezős érettségire menjek. Már fel is vettem velük a kapcsolatot. 2 évre jönne ki nekem a korábbi tanulmányi éveimet beleszámítva és egy év 20.000 Ft, ami nem is lenne drága ahhoz képest, de ez Pesten van. Heti 2x be kell mennem, ami szintén nem kevés pénz és az érettségi tárgyakért pedig külön fizetnem kell. Majd pedig ott az egyetem is, ahol szintén fizetnem kell majd. Anyám pedig kijelentette, hogy ő nem támogat ebben, se pénzügyileg sem sehogy. Ő azt szeretné, ha levizsgáznék. Az, hogy én mit akarok, az nem érdekli. Pedig miatta kerültem ebbe a helyzetbe és igazságtalannak tartom, hogy abszolút nem érdekli az, hogy én szenvedek ettől az egész helyzettől. Pedig én tegnap este is kezdeményeztem vele erről egy beszélgetést. Persze, nem várom el tőle, hogy mindent fizessen nekem, csak azt hiszem, hogy én, aki 16 éves korom óta dolgozom és le is adok pénzt, talán annyit megérdemlek, hogy segítsen, ha belegondolok, hogy mi a helyzet a tesóimmal és mi velem. Igazságtalanságnak érzem ezt az egészet. Ki fogok csúszni az időből, ahogy már eddig is megtettem és nagyon félek, mégis ez az egyetlen reális dolog ami a szemem előtt lebeg egyfolytában, hogy végül itt fogok maradni magamban, szakma és munka nélkül egy 13. osztályt elvégzett bizonyítvánnyal a kezemben, érettségi nélkül, egyetemi álmokkal a fejemben, kétségbeesve, összeomolva, tehetetlenül. Semmire sem vágyom jobban, minthogy egy segítő kéz nyúljon felém és találjunk bármi megoldást, hogy elérhessem a célomat és tanulhassam azt, amit szeretnék. Csak sajnos nem látok esélyt erre.
Na de hogy ne csak erről írjak, történt pár másik dolog is.
Például múltkor említettem, hogy eltörölték a koncerteket az X-Faktor turnén, hát mostmár pár helyszínt visszatettek, köztük Győrt is január 29-re, ami 100 km-re van tőlem, de még így is ez van a legközelebb és erre szerettem volna elmenni. De mostmár úgy néz ki ez sem fog összejönni. Egyetlen dolog, ami vigasztal, hogy lesz Baricz Gergőnek zenés vacsoraestje Pesten február 5-én, ahova mindenképp el akarok menni és végre közelebbről is látni őt, és aláíratni vele a cdjét. Ha már a többiekkel nem találkozhatok, akkor legalább a kedvencemet hadd láthassam!
Grenma pólókról még mindig semmi hír, gondolom mostmár elfelejthetem, hogy a gyűjteményembe sikerül megszerezni őket. A sebeimmel szerencsére már nincs semmi para, az ujjam sem fáj már, be sincs gyulladva, bár az a kis darab üvegszilánk még mindig benne van, de nagyon ritkán érzem csak, mert egyébként nem szúr és nem is látszik.
Tóth Gabi közzétette azt a dalát, amivel indulna az Eurovíziós dalfesztiválon. Nekem nagyon tetszik. Szerintem tökéletesen megállná vele a helyét.
És Puskás Peti Eurovíziós dala is megjelent ma, ami nagyon szép lett, és a hangulatomnak most pont megfelelő.
Tudom, hogy ez megint egy depresszív hangulatú bejegyzés lett, de jelenleg sajnos így áll a helyzet. Rossz kedvem van, holott délelőtt nagyon jó volt a suliban. Csak sajnos képtelen vagyok már eltűrni és elfogadni azokat a dolgokat, amik itthon mennek. Még egy kollégiumban is családiasabb a légkör, mint itt nálunk. Lassan eljutok odáig, hogy gyűlölni fogok hazajönni. :’( Annyira igaz, hogy a szülők képesek az egész életedet tönkre tenni. Miattuk nem tudok én sem lépni és akárhányszor belegondolok, hogy az öcsém most 8 éves és hogy hogyan van nevelve, szerintem ő sosem lesz rendes felnőtt, ha így megy tovább is a helyzet, akkor őt is tönkre fogják tenni és teljesen életképtelen lesz. Pedig ez nem volt így, csak úgy 3 éve romlott a helyzet, de 1-1,5 éve lett ilyen drasztikus. És akkor még itt van anyám kutyája is, amit bár azt mondtam sikerült megszokni, na most visszavonom. Irritál, hogy itt van, bonyolítja még jobban az amúgy is elviselhetetlen életet itthon. Nem azért, mert nem szobatiszta vagy ilyesmi. Mert természetesen szobatiszta. Hanem mert egyszerűen idegesít, hogy itt van, hogy követ, hogy nekem nem fogad szót, mégis örül nekem, ha meglát. Az, hogy körülötte forog minden, az, hogy veszekedés is van miatta, pedig ez nélküle is volt bőven. Elegem van mindenből, ami itthon megy. El sem tudjátok képzelni miken kell túltennem itthon magam, miken megyek keresztül nap, mint nap. Személyes problémáim is vannak, és akkor még a továbbtanulással sincs rendben semmi. Életképtelennek tartom magam ebben a helyzetben a mostani énemmel. Nem tudok senkiben sem megbízni, magamba fojtom az érzelmeimet, gondjaimat és érzem, hogy már nem sokáig bírom ezt. Mind emelett pedig romlik a helyzet és rossz, rossz hátán történik velem. Ha bárki feltenné nekem a kérdést, hogy mindennel együtt új életet kezdenék-e, gondolkodás nélkül igent felelnék, ugyanis semmi sincs már, ami itt tartana.
Két dolog tartotta bennem a lelket a szülinapi csalódásom során, meg az elmúlt napok után, az egyik pedig az én drága Csongi kiscicám, aki mindig képes jobb kedvre deríteni. A másik pedig a csütörtöki Reflektor műsor, amiben Baricz Gergő és Demes Tomi albérletét mutatták be. Annyira jó interjú lett, csomószor visszanéztem, még jó, hogy felvettem. Mindig felvidítottak, ha megnéztem. Nem gondoltam a válogatás folyamán, hogy én ennyire meg fogom szeretni Gergőt! ♥
itt van az említett videó.
Egyenlőre nem tudom mikor jelentkezem legközelebb, addig viszont kívánok nektek sokkal, de sokkal jobb napokat, mint amilyenek az enyémek.
Dóri Rainbow. <3
