Szervezés? = Ülj le, egyes!

Elég mozgalmasan telt az év első hete. Szerdán dolgoztam, szóval akkor semmi érdekes nem történt. Csütörtökön viszont sikeresen elintéztem a kezemet. Siettem valamiért és mikor jöttem ki a fürdőből bevertem teljes erőből a bal kézfejemet a csempe sarkába, amiből pillanatok alatt ömleni kezdett a vér és nagyon nehezen akart elállni, de nem is ez volt a durva, hanem hogy mennyire elmondhatatlanul fájt az a kis ütés, amiből végül csak egy kis seb lett, ráadásul szív alakú. De azóta is nagyon fáj, olyannyira, hogy az a két ujjam, aminél van a seb, azok teljesen le vannak zsibbadva és olyan mintha izomláz lenne benne. És nagyon fájnak. Anyám szerint biztos egy ideget ütöttem meg, dehát akkor is durva. Ráadásul nagyon piros is, hiába kenem Aloe Verával. Aztán este nagyon nyűgös voltam, úgyhogy eldöntöttem, hogy én biztosan nem fogok másnap iskolába menni. Ezt kijelentettem itthon is, persze anyámnak nem tetszett az ötlet, de kénytelen volt megbékélni vele. Így hát pénteken elmentünk vásárolni Zeldaval ezt-azt, ami kellett és megvettem a már annyira áhított fiú hörcsögöt az egy hónapja karácsonyra kapott lány hörcsögöm mellé. Mandarin, a lány roborovszki hörcsögöm tiszta hiperaktív volt, mikor kiválasztottam az állatkereskedésben, meg még az első héten itthon is, majd észrevettem, hogy tiszta depis, ezért döntöttem el, hogy szülinapom alkalmából előre meglepem magam egy fiú roborovszkival is. Persze egyáltalán nem volt egyszerű ügy, ugyanis ez még nagyon ritka és drága hörcsög fajta, ezért nehezen beszerezhető. De végül sikerült kapnom egyet és szerencsére neki másmilyen a feje meg picit sárgásabb a színe is, így könnyen meg tudom őket különböztetni. A neve pedig nem is lehetett volna más az előző tendenciát követve, mint Narancs. :D Vettem nekik egy nagy házikót is, aztán pedig jött a nagy találkozás, ami nem volt túl zökkenőmentes. Féltek egymástól, sőt kerülték egymást. Majd Narancs közeledni próbált felé, de Mandarin meg bántotta. Ekkor azért elgondolkodtam, hogy valamelyik eladó elnézte és nem is ellenkező neműek? De megnéztem és elvileg de. Tényleg az, aminek mondták őket. De estére már megbékéltek egymással és olyan cukin összebújva aludtak. *-* Akkora élet lett a terráriumban. Nem is tudom miért nem jutott korábban eszembe, hogy egyszerre két hörcsögöm legyen. És tök várom, hogy kicsik szülessenek. Persze nem fogom őket megtartani, de az állatkereskedés visszaveszi őket. Hörcsögtenyésztő leszek. :D xD De egyébként tényleg imádom ezt a két dilist. Csak hát azért Narancsot sajnálom. Alapból olyan kis lúzernek néz ki, tiszta torzomborzi a bundája, meg nagyon dagi és Mandarin még uralkodik is felette. Mindig az van, amit ő akar. Például a mogyorón állandóan veszekednek, ha Narancs próbál enni belőle, Mandarin neki megy. De már kidolgozott egy stratégiát és betömi a szájába és úgy eszi meg, mikor Mandarin kerekezik vagy valami. Szegény tiszta zugevő lett. Meg a kerékből is képes kizavarni Mandarin őt, meg úgy egyébként is tiszta szemét még velünk is ő. Bezzeg Narancs szelídebb meg barátságosabb. Annyira érdekesek, egész nap el tudnám őket nézni. :)
Még szintén ezen a napon próbáltam megszervezni az utamat le Győrbe. Nagyon örültem mikor megtudtam, hogy lesz X-Faktor Live Tour, csak éppen mikor megláttam a helyszíneket, tova szállt a boldogságom, mert egy sincs, ami a közelemben lenne. Azt hittem legalább Pesten lesz, de a kérdésemre azt a választ kaptam ezzel kapcsolatban, hogy direkt nem terveztek oda, mivel ott voltak a heti Corvinos koncertek meg az Aréna koncert is. Oké, igen, belátom. Csak éppen én az összes Corvinos koncert napján dolgoztam, az Arénán ott voltam, de az teljesen más, mint ezek a turnés koncertek. De mindenképp el akarok menni egyre, csak ehhez 100 kmert kell utaznom. Vagy Győrbe vagy Székesfehérvárra, hiszen még így is ezek vannak a legközelebb hozzám. 2 óra alatt sikerült mindent figyelembe véve, az odajutástól kezdve, Győr térképét bújva és helyi járatok után kutatva egészen a hazajutásig mindent megterveztem. Csak éppen 2 probléma tárult elém: az egyik, hogy naponta 2 busz indul csak onnan, amivel haza tudok jönni, tehát aznap már felejtős, hogy hazajussak, ráadásul reggel 8-kor jön az első busz, tehát úgy 10 órát az ismeretlenben, a hidegben és a sötét utcán kéne töltenem, úgy hogy ráadásul ez a koncert vasárnap lesz, hétfőn meg ugye suli. Szóval újra tervezés következett és próbáltam elvetni Győrt, helyette Székesfehérvárra terveztem meg az utat, de ekkor már teljesen ki voltam készülve, hogy miért egy ilyen hülye helyen lakok és miért nem jönnek közelebb?! Végül sikerült Fehérvárra megtervezni és innen még aznap el is tudok jönni vonattal, csakhogy az Pestre visz és ott az utolsó vonatomat már nem érem el, ami azt jelenti, hogy ott fogok “csövelni” reggel fél 5-ig. De még mindig jobb, mint valahol az ismeretlenben. Pesthez már hozzászoktam, úgyhogy azt hiszem végül ez a terv lesz a végleges. Egy biztos: valamelyiken ott leszek, ha törik, ha szakad! Mert én látni akarom még így együtt őket. Bár sajnálom, hogy csak az első 8 helyezett turnézik, de nem baj, mert a 4 kedvencem benne van és már nagyon várom, hogy újra láthassam őket. *-*
És még mindig pénteken jutottam el addig, hogy megrendeljem a Grenma pólókat, amiket én már akkor kinéztem, mikor megjelentek, csakhogy akkor másra kellett a pénz. Viszont most meg benéztem, mert a 4-ből pont az az egy fogyott már el, ami a legjobban tetszett. És a többiből sem volt már igazán csak nagy méretben. Ezért írtam Dórinak. Neki gyakran szoktam levelet írni, vagy valamilyen alkalomból, vagy ha kérdésem van a zenekarral kapcsolatban, mert hát ha a zenekarnak írnék, tudom, hogy nem kapnék rá választ. Dóri azt írta vissza, hogy náluk még mindegyik pólóból van és mindegyik méretben. De persze tőlük nem tudok rendelni és neki fogalma sem volt arról, hogy lesz-e után gyártás. Okés, akkor felhívtam az Offline-t, akik pedig közölték velem, hogy nem tudok rendelni, mert az összes pólójukat elvitte a Grenma és majd rájuk telefonálnak. Na mondom ez aztán a szép kis kör, jó hogy mindenki tudja, hogy mit csinál… De felvették a rendelést, bár abból, amiből a legjobban szerettem volna, továbbra sem tudtam rendelni, mivel annak már a képe sem volt fent az oldalon így a megnevezését sem tudtam megmondani. Azt mondták, majd értesítenek. Hát nagyon kíváncsi vagyok mi lesz, mert nem akarom, hogy az eddig olyan szépen összegyűjtött Grenma-póló gyűjteményemből pont ezek hiányozzanak.

Szombaton nagyon elfáradtam, látszik, hogy kicsit jó idő volt, mert nagyon sokan voltak az étteremben, főleg turisták. Vasárnap viszont nagyon szar napom volt, ráadásként pedig még jobban elintéztem a kezemet egy üvegszilánkkal. Fogalmam sincs mikor ment bele, én már csak azt éreztem, hogy fáj és szúr és majd meg halok, ha valami hozzáér. Alig vártam, hogy hazaérjek. Itthon anyu elmondta, hogy ez bizony sebészet. Persze, hogy beparáztam. Eléggé nyugtalanított a gondolat, hogy egy üvegszilánkkal a kezemben kell elaludnom. De próbáltam megbarátkozni vele és elneveztem Szilárdnak, mert ez rímelt a szilánkra. Reggel persze az volt az első, hogy megnéztem a kezemet, de még mindig szúrt, meg fájt is a már korábban említett seb. Ráadásul “vicces”, hogy pont annál az ujjamnál volt a szilánk is, csak az a tenyerem felől. Aztán reggel, mikor mentem suliba és a buszmegben vártam a buszt, véletlenül sikerült kikapnom az ujjamból, de mivel nem tudtam mi az, csak éreztem, hogy még jobban szúr és valami nem okés így beletörtem a tulajdonképpen nem is szilánkot, hanem inkább üvegszálhoz hasonlító valamit. Szóval egy picike darab még mindig bennem van, de már nem szúr, csak ha nagyon erősen hozzáérek. Anyu szerint ezt már magától is ki fogja lökni. Hát remélem. De a sebemmel még mindig nem tudok dűlőre jutni.

De vasárnap legalább egy nagyon jó hírt is kaptam Zeldatól. Mégpedig, hogy LM.C az új lemezzel jön hozzánk is koncertezni. *_________________* Olyan jó, annyira örültem neki, hogy megint látom őket és az lenne a legjobb, ha megint a Diselben lenne. *__* A pletykák szerint viszont a Club 202-ben lesz, pedig a hírforrásaim szerint, azt már bontják le.

Hétfőn is rossz napom volt, abszolút nem volt kedvem ott lenni és megint nem igazán sikerült mozgósítanom magam az órákon. A házi dolgozattal sem készültem el, amit a gyümölcs- és zöldséglevekből kellett írnom. Elmondtam a tanárnak, hogy nem készültem el vele, erre ő: jó, akkor holnapra! Én meg ezt rohadt nagy kivételezésnek éreztem, még ha a többiek nem is mondták. Mert bárki más nem írta volna meg, annak bevágta volna az egyest. Nekem viszont, akit szeret, adott még egy esélyt. Aztán feleltünk és engem is felszólított, pedig jól állok. A túróról kellett volna beszélnem, de hiába is kutattam az agyamban, nem tudtam róla egy szót se mondani. Mondtam, hogy nem készültem, erre megint csak nem írta be az egyest, hanem közölte, hogy majd következő órán felelek belőle. Senki más, én viszont felháborodtam ezen. Aztán belenéztem a könyvbe és akkor esett le, hogy persze, hogy nem tudom, mert ott még nem is tartunk. Ezért szar, hogy rajtunk kívül még 5 osztály veszi ugyanezt az anyagot és sosem tudja, hogy kivel hol tartott. De mindegy, azért átolvastam, de nem feleltem belőle.

Ma pedig szintén nyűgösen, de már valamivel több életkedvvel mentem iskolába. Rögtön az első órában kérte a házi dolgozatot, majd az elolvasása után annyi volt a válasza, hogy ezt szépen összecsaptam, pedig a többiek mind milyen ügyesen megcsinálták. De erre megint csak nem mondtam semmit, mert pontosan tudtam, hogy igaza van, mivel tényleg negyed óra alatt összeraktam, még tegnap este. Úgy voltam vele, hogy csak legyen kész és ne kelljen magyarázkodnom. Majd elmondta milyen jegyekre zárt le és hozzátette, hogy nem tudja mi történt velem ebben az évben, de nagyot csalódott bennem, mert eddig én voltam az, akiben meg lehetett bízni és mindig mindent szorgalmasan megcsináltam és megtanultam. Most pedig ezt nem igazán lehet elmondani és a jegyeim is rosszak. Elég szar érzés volt ezt végig hallgatni, meg a többi tanártól a félévi osztályzatomat is. Az elmúlt 5 évben nem volt még ilyen szar félévim, mint ami most lett. Nem bukok meg semmiből, viszont kettesem lesz meg sok-sok hármas. Kicsit lelombozott ez az egész, holott pedig tudtam, hogy ez lesz egy ilyen fél év után. De sajnos még így sincs meg az a motiváció, ami tavaly még meg volt. Hogy mik is jegyeim, azt majd ha kikapjuk a bizonyítványt, akkor osztom meg veletek, hátha változik valami.. Nem egy tantárgyból állok kétesre, bár azt mondták, hogy a hozzáállásom miatt a rosszabbat kapom meg.

Hazaérve meglepődötten olvastam el az Eurovíziós Dalfesztivál 20 jelöltjét, akik az elődöntőbe jutottak. A listát itt megtekinthetitek.

Akinek nagyon örültem az Tóth Gabi, mert én mindenképpen azt szeretném, hogy idén ő képviselje Magyarországot. Vele biztosan nem égnénk be, hiszen ő a legjobb énekesnőnk minden szempontot tekintve. Akin nagyon meglepődtem, hogy bekerült a 20-ba, de szintén örültem neki, az idei X-Faktor első élő show kiesettje, Gyurcsík Tibi. Puskás Petinek is nagyon örültem, mert az ő “elvont” munkásságát is szeretem és nagyra tartom. Akiken viszont ledöbbentem, az AFC volt. Még álmomban sem jutott eszembe, hogy ők indulnak, nem is írták, mondjuk megértem miért, végülis minek keltettek volna feleslegesen hírt ennek, ha nem is lett volna belőle semmi. Így meg meglepetés lett belőle. Megmondom őszintén, hogy én, mint már lassan 5 éve nagy AFC-fan, csodálkoztam, hogy ők is bekerültek a 20-ba. Jó persze, azért örültem neki és ez nagy dolog, de nehezen tudom elképzelni, hogy ők képviseljék az országot. Ez most nagyon szemeten hangzik, tudom. Bár persze sok más olyan is van köztük, akikről még nem is hallottam és ezzel ahogy észrevettem nem vagyok egyedül. Szerintem közülük sem lenne jó ötlet választani. Véleményem szerint, mivel ez egy országos verseny, ezért egy olyan valakinek van ott a helye, akit úgymond mindenki szeret, persze ilyen nincs, de mondjuk Gabit sokkal többen elismerik, míg AFC-t sajnos az 5 éves médiában szereplő korszak után sem képesek. Ami egyébként engem talán annyira nem is zavar. A másik pedig, hogy Gabinak ez már régóta az álma, míg AFC lesz ami lesz alapon küldte be a számukat. Úgyhogy mindent összevetve nagyon fogok szurkolni január 28-án. Hajrá Gabi!

 

És a végére egy rossz hír: pár órája törölték az általam annyira várt és széttervezett Győri és Fehérvári koncertet. Meg mellette még egy csomót, mivel január és február totálisan teli volt, most meg össz-vissz 2 dátum maradt. Utálom, mikor szerveznek valamit, de semmi hozzáértés nélkül. Mindenki fel van háborodva, én is és mérges vagyok, hogy miért nem lehet ezt rendesen, egy hivatalos koncertszervező céggel csinálni és előre lefixált helyszíneket és dátumokat közzétenni. Nagyon ajánlom nekik, hogy ha nem is ott, de a közelben legyen pótlás!

Dóri Rainbow. <3

Hozzászólások lezárva.