Egyszer így, egyszer meg úgy…

Nem hiába a cím. Mostanában eléggé nagy különbségek vannak a hangulataim között. Vagy nagyon boldog vagyok és egyfolytában csak mosolygok, még akkor is, ha teljesen egyedül vagyok. Máskor meg totál összezuhanás, kétségbeesés. Pontosan egy hete az utóbbi volt rajtam észlelhető, meg hát itt a blogomon is. Aztán a hét többi napján már megint jó kedvem volt, sőt pénteken úgy keltem fel, hogy nem érdekel, nekem akkor is lesz szalagavatóm és kész! És ha nem is olyan lesz, amilyet elképzeltem, akkor is próbálom kihozni a lehetőségekből a maximumot. El is újságoltam a nagy hírt a csoporttársaimnak, hiszen ők tényleg sajnálták, hogy nem veszek részt a közös ünnepünkön. Ha az osztály miatt nem is, de miattuk azért kicsit lelkiismeret furdalásom volt. Anyuval is megbeszéltem mindent a szalagtűzővel kapcsolatban. Úgy nézett ki, hogy minden megoldható. Aztán valahogy a hétvégén már megint kezdtem elbizonytalanodni.

Szombaton 4-ig dolgoztam, majd kértem, hogy leléphessek, mivel 5-kor volt a legjobb barátnőm, Mariann és legjobb barátom, Maksa szalagavatója. Olyan jó, hogy osztálytársak. Sikeresen odajutottam a helyszínre és megtaláltam őket. Majd elfoglaltam a helyemet. Végre újra találkoztam Mátéval is. Vele végig elemeztünk mindent, a zenéket, a táncot meg mindent. Szokás szerint most is rengeteget nevettünk. :D Maga a szalagtűző pedig nagyon szép volt. Furcsa volt kicsit nekem, mert a mi sulinkban máshogy van lebonyolítva, de ettől függetlenül nagyon tetszett. Sőt, talán még jobban is, mint amik nálunk szoktak lenni. Sokkal nyitottabb, barátságosabb, nyugodtabb volt az egész. Nem volt túlrendezve. Mariannék matróztáncot táncoltak, amit nekem előre úgy állítottak be, hogy mennyire szar meg gáz lesz. Közben meg nem is. Az övék volt a legjobb. :D Maksán meg annyit nevettünk. Mindig felnézett ránk és szakadt a nevetéstől. Hozta ott is a formáját. :D Aztán mikor a legeslegvégén volt a keringő, akkor néztem, ahogy a barátnőm táncolt a barátjával és olyan boldogság járta át a szívemet. Annyi mindenen átment már ő egész kiskora óta, most mégsem láttam rajta mindezt, csak azt, hogy ő is mennyire boldog és az jutott eszembe, ahogy néztem kettőjüket, hogy simán el tudom képzelni az esküvőjüket is. Mintha két felnőttet láttam volna magam előtt.
Majd mikor minden egyes diák átadott egy-egy szál vörös rózsát a szüleiknek, akkor kezdtek a meghatódást követő könnycseppek megjelenni a szememben.
Nagyon örülök, hogy ott lehettem és átélhettem ezeket a pillanatokat velük és persze Mátéval. :) Az egésznek 7 körül volt vége. Maksa elment after-partyzni. De Mariann, Gabi (a barátja), Máté meg én busszal hazajöttünk Mariannhoz. Közben húztam az agyukat az X-Faktorral, mert mondanom sem kell, hogy FB-n követtem az eseményeket, hogy eddig kik énekeltek. Az első 3 előadásról maradtam csak le, amit persze már visszanéztem azóta. Jó volt az a közös X-Faktor nézés, vacsival és ünnepléssel egybekötve. *-* Megint éreztem, hogy ki fog kiesni és így is lett. Sajnáltam a Rocktenorst, mert azért megkedveltem őket a műsor alatt. :/ Viszont Vera és Gergő továbbjutott és ez a lényeg. Annyira jól szerepeltek megint. Meg olyan aranyosak voltak a duettben. ♥ :)
Mikor vége lett, kikísértük Mátét az utolsó vonathoz, mert sajnos nem maradhatott reggelig. :( Majd mi még beültünk a törzshelyünkre egy italra, majd mindnyájan hazamentünk. Maradtam volna még, de nekem meló volt másnap is.
Nem tudom miért, de vasárnap megint lehangoltság lett úrrá rajtam. Ráadásul a kedvem is elment a szalagavatómtól, látván, hogy nekik mennyire tökéletes volt, nekem meg mennyire nem lesz az. Majd tudatosult bennem, hogy oké, hogy várom már AFC klippremierjét, ami pénteken lesz, csakhogy nekem fél 3-tól lesz a főpróbám a szalagavatóra. Mit mondjak.. Még jobban elment a kedvem az egésztől. Emlékeztek mit írtam még szeptemberben? Azt, hogy ettől félek a legjobban, hogy akármilyen sulis programom, vizsgám ütközni fog valami AFC-vel kapcsolatos dologgal. Na tessék. Mondhatja bárki, hogy ez csak egy klip, majd visszanézed! Mert ma egész nap ezt kellett hallgatnom a csoporttársaimtól. Nem, ez nem csak egy klip és nem, nem akarom visszanézni. Én, ahogy eddig az összes klipjük előtt, itt akarok ülni a tv előtt és izgulni és türelmetlenül várni, hogy az a rész jöjjön az Interaktívban, mikor ők négyen már ott ülnek a kanapén. Nem akarok erről lemondani. Nekem ez fontos! Fogalmam sincs mit csináljak.. Ha nem megyek el a próbára, nem fogom tudni, hogy mi hogy lesz, mert most először és utoljára próbáljuk el a szalagtűzést, a helyszíneket, a bevonulást meg mindent. Viszont még mindig ott az a lehetőség, hogy megkérdezem majd a többieket, hogy mi hogy lesz. Nem is ez aggaszt a legjobban. Hanem valaki más, aki szintén ott lesz a próbán. Biztos vagyok benne, hogy viccesen fog telni az az idő, amit ott kell töltenünk és én nem akarok lemondani Róla. Annyira igazságtalan ez az egész! Fogalmam sincs mit akarok. Ráadásul megint nem vagyok előrébb a szalagavatóval kapcsolatban, mert hiába terveztem el mindent, tettem pár lépést efelé, de aztán megint megálltam és még mindig sehol sem vagyok. A hajam és a sminkem meglesz, de ruhám még mindig nincs. Volt egy fekete-fehér pöttyös ruha, de nem volt az igazi. Pénteken tudnék csak elmenni anyuval ruhát nézni, hamarabb nem, viszont nekem 1-ig tanítás van és utána meg már vagy próba vagy AFC klippremier. Az pedig, hogy én még szombaton ruháért rohangáljak az teljességgel lehetetlen. Így is késésben leszek, tudom, ismerem magam. Reggel fogunk hajat is festeni meg minden. Pénteken meg ha megint nem megyek suliba, akkor most nem úszom meg és az még egy szülői igazolás. És még csak december van. Ki tudja mi lesz még később, amire kell az igazolás. Nem tudom mit csináljak. Megint annyi baj van ezzel. Csak már lennénk túl rajta. Utálom ezt az egészet, mert csupa gondot meg idegeskedést okoz nekem már hónapok óta, holott az egész meg nem lesz több 2 óránál.

Ha ez nem lenne, annyira boldog lennék, mivel egyébként a saját életemben jól alakulnak a dolgaim, ahogy ezt ti is olvashattátok már. De még két lapáttal rátettek erre. Először Barna Gergely Rajongói oldala lepett meg engem azzal a hírrel, hogy hivatalosan is felkérnek engem, hogy tudósítsak Gergő karácsonyi koncertjéről, jutalmam pedig két koncert jegy lett. Nagyon örültem neki, mert eddig ez az első igazi felkérésem. Alapból írtam volna itt a blogomban róla, de ez most más. Kicsit érzem a felelősséget is ezzel kapcsolatban. Sokat gondolkodtam, hogy majd hogyan kellene leírnom a történteket, de rájöttem, hogy minél jobban próbálok majd arra törekedni, hogy olyan legyen, mintha egy igazi újságíró írná, annál jobban nem én lennék az. Úgyhogy eldöntöttem, hogy megírom úgy, ahogy eddig is tettem. Hiszen ez vagyok én és ezért szeretnek. Egyébként az egész ötlet onnan származott, hogy Gergő valahogyan rátalált a blogomra, azon belül is arra a bejegyzésre, amit a “Szeretet és Hála” koncertjéről írtam. Megosztotta az oldalán és a profilján is, meg a rajongói oldalon is. Azt írta, hogy meghatotta. Mikor megláttam, lesokkolt, mert erre nem számítottam. Nem szoktam mutogatni a bejegyzéseket annak, akiről írok. De nagyon jól estek a szavai. Sőt rengetegen írták, hogy nekik is tetszett, meghatottam őket is és az írásommal újraélhették a koncertet. Gergő és a többiek szavait olvasva én is meghatódtam. Ezért érdemes ezt csinálni!
Gergőnek köszönhetően egyébként bekerültem a nap 100. legjobb blogja közé is, ráadásul az 50. helyre. :)

A másik jó hír pedig vasárnap érkezett. Majdnem egy hónapja neveztem az egyik versemet egy pályázaton. Visszaírtak, hogy elfogadták és a blogom megfelelt minden kitételnek, így november 27-én kikerül a honlapra. Nagyon örültem neki. Vasárnap este, mikor hazajöttem melóból, első dolgom volt megnézni. És kint volt, tényleg. Annyira jó volt az én művemet egy másik, hivatalos oldalon olvasni. Valahol el kell kezdeni. Egyébként a verseim közül ez az egyik kedvencem és mivel másoktól is kaptam már rá pozitív visszajelzést, ezért ezt küldtem be. Egyébként nem rég írtam is, hogy ismeretlen oldalakon már szerepelt ez a versem a nevemmel ellátva. Akkor azon is ledöbbentem, de nagyon jól esett. Itt a pályázatot kiíró oldal honlapja az én versemmel. Likeoljátok, osszátok meg, ha tetszik. Köszönöm! :) Az értékelés valamiért nem működik, de az szerintem nem is lényeg.

Visszatérve Anti Fitness Club klippremierjére. Nem örültem, mikor megtudtam a napokban, hogy nem a LeszAmiLeszből lesz premier, hanem Britney – Till The World Ends feldolgozásból. Azért megfordult a fejemben, mivel annyira sztárolták ezt a feldolgozásukat, meg ugye a Más ölel át végén is ez volt. De akkor sem értem, hogy miért kell egy feldolgozásból klipet csinálni. Sosem értettem miért akar egy tehetséges előadó, zenekar más tollával ékeskedni. Persze dolgozzanak fel számokat, mert az is kell, igen. De a koncertekre, nem pedig klipnek. Azt megértem, hogy ki kellett jönniük egy klippel decemberben, ezt maga ToMi mondta, de akkor ha már a LeszAmiLesz-t játsszák és a YouTube-on is terjeng, akkor miért nem abból csinálnak? A Még vár ránk ez a Föld is fél évvel hamarabb jött ki, mint a lemez.
Szóval ez nekem csalódás volt, de mindegy már. Mostanában szinte semmiben nem értek velük egyet, úgyhogy már kezdek hozzászokni. Mindenesetre azért kíváncsi vagyok, mert a képek alapján érdekesnek ígérkezik.

Vasárnap volt az általam régen annyira szeretett banda 7. szülinapja. A theGrenma 2004-ben alakult. Sokáig mellettük voltam, sőt Dórinak nagyon sok mindent köszönhetek. Ő volt a példaképem. És nem titok, hogy maga a Dóri nevem is tőle jött. Igaz, most is nyomon követem őket, de már nem annyira és ritkán hallgatom a számaikat. Sőt koncerten már 1,5 éve nem voltam. Viszont továbbra is megveszem az összes cuccukat, ami megjelenik. A cd-ket, kitűzőket, na meg a pólókat, amiből majdnem az összes változat megvan. Szép kis póló gyűjtemény. Máig is hordom a többségét. Viszont maga a zenekar világra látása már nem áll hozzám közel. De azért nagyon Boldog Szülinapot itt is nekik! A köszönőlevelet, amit ők írtak, itt elolvashatjátok.

Meghallgattam Rihanna legújabb, Talk That Talk lemezét. Már nagyon vártam a megjelenését, hiszen a LOUD nekem nagy kedvencem lett. Viszont picikét csalódás volt nekem. Vagyis nem.. Igazából nem gondolkodtam rajta, hogy milyen lesz, de biztos, hogy erre nem számítottam. Annyira disco alapú lett az egész. Sok számtól teljesen búcsú hangulat tört rám. Ilyen például a We Found Love és a Where Have You Been is. Mikor itt a falumban novemberben búcsú szokott lenni, és mennek a hinták és a Break Dance különböző változatai, akkor szoktak ilyen zenéket betenni. Tipikusan ilyen számok ezek. És ez nekem annyira nem jön be, pedig maga a szám, szöveg, dallam nagyon jó. Úgyhogy ismerkedem ezzel a lemezzel, kiválogatom a hallgatható dalokat, de az biztos, hogy nem fogom széthallgatni.

Hétfőn kaptunk egy lapot, amin felhívták a figyelmünket arra, hogy dolgozhatunk külföldön, főként Dél-Tirolban, Ausztriában és Bajorországban. Akit ez érdekelt, az regisztráltathatta magát. Mondanom sem kell, hogy az egész osztály élt vele. Mikor elém került a papír, gondolkodás nélkül tovább adtam a mellettem ülőnek, mire megkérdezték tőlem, hogy ugyan én meg sem próbálom? Erre az én válaszom a következő volt: nekem nincs szükségem külföldi szállodás munkahelyekre, mert én újságíró leszek! Mivel az osztályommal már annyit sem beszélek, mint régebben, így már semmit sem tudnak rólam. Mindenkit meglepett ez a kijelentés és sokakban kételyt és szánalmat váltottam ki. De nem érdekel, már épp ideje volt, hogy megtudják miért is nem jeleskedem az osztályban a most tanult szakmával kapcsolatban és miért húzom ki magam a legtöbbször az ilyen feladatok alól. Bár már 9.-ben is tudtam, hogy ezt az utat akarom járni, sosem mondtam nekik. A verseimet és történeteimet is csak azoknak mutattam meg, akikkel jóban voltam. Viszont most nagyon jól esett megosztani velük a tervemet. És majd bebizonyítom nekik, hogy igenis sikerült, ugyanis nem fogom feladni addig, amíg nem érek el oda, ahová el akarok jutni.

Szeretném megosztani veletek azt, ami mostanában kicsit aggaszt. Meséltem már a betegségemről, ami ellen nem tudok semmit sem tenni. Viszont úgy 2 hete egy nagyon durva szívveréses szédüléses roham is rám szokott törni alkalmakként. Nagyon ijesztő, olyan érzés, mintha izomláz lenne a szívemen. Mintha több kiló súly lenne rajta. Mikor kijön rajtam, mindig félelem kerít a hatalmába, de aztán összeszedem magam és másra koncentrálok. Ilyenkor egy idő után el is múlik. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez a sok idegeskedés és fáradtság, álmatlanság miatt van. Érzem, hogy elérkezett az a pont, mikor a sok szünet nélküli munkától és hajtástól teljesen kimerültem. Mostanában semmire sem vágyom jobban, csak egy szabad hétre, mikor se suli, se meló és minden egyes nap legalább délután 1-ig alhatok. Szép kis álom…

Végezetül itt egy dal, amivel nem tudok betelni. Mint már sokszor említettem, Rihanna –  Love The Way You Lie part 2 száma annyira az én dalom. És most Pattyék is feldolgozták. Szép lett így is, és Shifty magyar része nagyon megfogott.

Dóri Rainbow. <3

“Van az a pont, mikor végre elhagyom, minden baljós gondolatom…

… S kicsit elrugaszkodom
Súlytalanul…
Vagy menekülök, ha a mécses eltörött
Hogyha villámlik, dörög
S éjjel vissza úgy se jövök
Céltalanul!”

Most talán AFC Lélekzet sorai jellemeznek a leginkább. Tegnap, amit írtam, kicsit megbántam. Ha el tudtam volna mondani valakinek, nem kellett volna a blogomon megosztanom a kiborulásomat. Miután kiírtam és kisírtam magamból ezeket, sokkal nyugodtabb lettem. Ma pedig megint úgy keltem fel, hogy ez van, el kell fogadnom, túlélem és az élet megy tovább szalagavató nélkül is. Így gondoltam eddig is, így gondolom most is, csak tegnap volt egy kritikus napom, mikor kijött rajtam minden. A fáradtság, a stressz, az állandó idegeskedés és agyalás, hogy hogy legyen és még a boldogság is szerintem. Mind-mind okozta ezt a magamból kifordulást. És már bánom, mert az nem én vagyok, én sokkal erősebb vagyok ennél. Nem szabadott volna hagynom, hogy ennyire eluralkodjanak rajtam az érzelmek. De mostmár mindegy. Mikor elkezdtem blogot írni, már a legelején megfogadtam, hogy amit egyszer már kitettem bejegyzést, azt nem fogom törölni. Így az is marad. És igaz, persze, továbbra is bennem vannak ezek a szálkák, amiket leírtam, viszont sokkal tisztábban látok újra. Attól, hogy szalagavatóm nem lesz, attól még sok jó dolog vár rám és persze sok rossz is. Ez most egy a sok közül, túl kell lépnem, el kell fogadnom. Én ez miatt már nem fogok sírni, csak magán a nagy napon. Akkor biztos vagyok benne, hogy az a sok érzelem újra kijön rajtam, de összeszedem magam és élem tovább az életem. Nem kell sajnálni, én sem sajnálom magam, sőt inkább utálom a tegnap miatt. Nekem is szükségem lenne egy olyan valamire, mint Steiner Kristóf Lélekbonbon című könyvében említett vörösfonala, amire ha ránézek, eszembe juttatja ki is vagyok valójában, akkor, mikor az ilyen érzelmi kiborulásaim kezdenek úrrá lenni rajtam.

‎“Amikor elveszítem az eszem, tombolok, sírok, meg akarok halni, kiabálok, térdre rogyok, könyörgök Istennek, hogy segítsen rajtam, és iszonyatosan késztetést érzek rá, hogy leugorjak az erkélyről, olyankor egyetlen dolog segít: az önmegtartóztatás. Rá kell néznem a vörös fonalamra, és észre kell vennem, mennyire nem vagyok önazonos ezekben a pillanatokban. Agresszív, manipulatív áldozat, hazug és önző pojáca. Ez nem én vagyok. A vörös fonallal a tükörhöz rántom magam, és kutatom szememben az igazi, önzetlen énemet. “Kérlek, ne csináld ezt, szép, okos, tiszta lélek vagy, mint mindenki más” – mondom magamnak. És ez segít.” 

De jelentem, jól vagyok! Maga a helyzet továbbra sem változott, de készen állok ennek a szakadéknak az átugrására és koncentrálok inkább arra, ami az árok után vár rám!

Dóri Rainbow. <3

Elkeseredés

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Megint annyi minden felhalmazódott, de akkor megyek időrendben.
Pénteken egész jó napom volt, aznap a suliban nekem csak gyakorlatom van és a reggeli italok készítését vettük. Húztunk, sikeresen kihúztam azt, amit pont egy perccel előtte mondtam, hogy nem akarom. Viszont Vivinek, aki mindig mellettem ül, neki az a kedvence, szóval gyors ráírtam az ő nevét az enyém helyett, majd mikor a tanár elfordult gyorsan kivettem az ő kezéből, azt amit húzott. Kicsit meglepődött, de nem bánta a cserét, pedig azért kicsit önző dolog volt tőlem. Dehát nem akartam karamellás tejet csinálni. És anélkül, hogy tudtam volna, hogy ő mit húzott, anélkül is sikeres cserét csináltam, mert az ő papírján a kakaó szerepelt. Majd újabb ötletem támadt, ami a többieknek is tetszett, így X-Faktorosat játszottunk, csak mi éneklés helyett főztünk. A tanár volt Ördög Nóri, egy másik osztálytársam Balázs, hiába nincs már ebben a szériában, akkor is kellett most, mert különben nem jött volna ki a létszám. Volt közjegyző is, aki persze mindig mindent rendben talált. :P Meg megvolt a 4 zsűri is, én voltam Keresztes Ildikó, kivéve akkor, mikor én voltam a versenyző. Mindenki kiválasztott magának egy mentoráltat. Én Edunak voltam a mentora, aki egyébként ebben a játékban Balázs szerepét töltötte be, az én mentorom pedig Geszti volt Rami személyében. És érdekes, mert először Edvárd kapott max pontot, aztán utolsó versenyzőként pedig én, így a nap győztesei mi ketten lettünk, tehát nem csak jó mentor, de jó versenyző is vagyok. :P Na ezek után ki kér kakaót tőlem? :P :)
Órák után még a tanári menük árulásában is részt vettem, de nem maradtam végig, mert én nem mentem táncra, a többiek meg igen, így átvették tőlem ezt a feladatot. Hazafelé elmentem Zeldaval vásárolni és megvette nekem a karácsonyra szánt X-Faktor Aréna koncertjegyet. *__* Azt már nagyon várom,  és nem érdekel, ha messze leszek a színpadtól – mert ugye brutális, hogy a jó jegyek milyen drágák, ennyiért már kapsz egy világsztár koncertjére is jegyet, úgyhogy én az olcsóbbik fajtát birtoklom – de nem érdekel, mert legalább ott leszek, látom-hallom őket élőben is. *-* És ahogy már lenni szokott mostanában, ide is egyedül megyek.
Szombaton dolgozni voltam és elég nosztalgikus hangulatom volt, mert egy olyan nagyobb asztal foglalás volt, akik minden évben jönnek. Zenélt a zenészünk is aznap. És így eszembe jutott, hogy jövő ilyenkor már nem leszek itt, nem élem át ezeket és kicsit elszomorodtam. De csak ettől, hogy mennyi mindent átéltem itt, mennyi mindent megtanultam, mennyivel másabb lettem, mennyi embert ismertem meg és mennyi embert ismertem ki. És 5 hónap múlva ennek vége. Persze, maradhatnék, de nem fogok, mert ez hiányozni fog ugyan, de a többi mindennapos dolgok onnan nem. Rengeteget szenvedtem ott, szenvedek még mindig, főleg, hogy egyedül maradtam, mármint már egy tanuló sincs ott, azok sem, akikkel együtt kezdtem, mindenki szépen lassan elment innen. És azon gondolkodtam, hogy vajon valaha fogok találkozni még azokkal az emberekkel, akik idejártak mindig, vagy akik valaha a kollégáim voltak és néha visszajönnek hozzánk, a törzsvendégekkel, a cégekkel, akik minden évben jönnek? És vajon mennyi időbe fog telni, míg sikerül újra megszoknom, hogy szabadok a hétvégéim, hogy nem vagyok ennyire időhöz és munkához kötve, hogy nyugodtan elmehetek bulizni, vagy a barátaimmal, vagy akárhová és, hogy nem kell még hétvégén is korán kelnem és dolgozni mennem és este hazaesnem, majd másnap ugyanez és hétfőn pedig semmi pihenés és tanulás nélkül iskolába mennem. Mármint iskolába továbbra is fogok menni. Könnyebb lesz ez a része az életemnek az biztos és nem kell mindig azon stresszelnem, hogy miről fogok lemaradni a melóhelyem miatt és hogy fogom kikönyörögni a szabadnapot, mikor valamilyen koncert van. Az pedig, hogy minden ünnepet, családi szülinapot is itthon fogok tölteni, elképzelhetetlen. 3 év alatt, mindig minden ünnepen dolgoztam illetve a családtagjaim szülinapjairól is rendszerint lemaradtam. Ezek voltak a legfájóbbak.
Most ez kicsit olyan búcsú féle lett, pedig még előttem van 5 nehéz hónap, amíg még továbbra is izgulhatok, hogy egy rendezvény se legyen aznap a melóhelyemen, mikor én épp a már várva várt koncertemre vagy bármilyen más programra szeretnék menni.

Mint már említettem, nagyobb foglalás volt szombaton késő délutánra, így sokáig bent kellett maradnom. De persze végig az X-Faktoron járt az agyam. Telefonomon beléptem FB-re és az X-Faktor hivatalos oldalára, hogy mikor elmegyek a telefonom mellett a folyóson, akkor meg tudjam nézni, éppen hol tart a műsor. Végül pont az eredményhírdetésre értem haza, szóval úgy kabátostul, cuccostul, mindenestűl ültem le és izgultam a tv előtt. De egyébként, ahogy eddig az összes élő műsor alatt, most is tudtam, ki fog kiesni. Fura, de mindig érzem, vagyis tudom, ki hagyja el a műsort aznap. Eddig mindig bejött. Vagyis kivéve múlthéten, mikor Alexa esett ki, dehát akkor itthon sem voltam, így nem tudtam átélni teljesen, csak a koncert alatt izgultam és vártam, hogy Zelda dobálja az smseket az információkkal. Úgyhogy sajnos most is éreztem, hogy Lil. C esik ki. Pedig ő ugye a trióm egyik tagja. Már a válogatástól kezdve Barna Gergely, Lil. C, Baricz Gergő és Kováts Vera volt a kedvencem. Ebből az utolsó 3 be is került, így ők voltak nekem a trióim. Minden szombat reggel írtam nekik és sok szerencsét kívántam, és eddig be is jött, de szombaton már nem. Nagyon sajnáltam Lil-t. Bevallom, meg is könnyeztem. Pedig tudom, hogy ezután neki nincs vége, sőt, most kezdődik minden és azt is tudtam, hogy látni fogom őt élőben is, de akkor is el voltam keseredve. Viszont nagyon szép, hogy már idáig is eljutott. Ő lett 2011-ben a több ezer 25 év aluli fiúból az X-Faktor 2. helyezettje. Azért ez nagyon szép! Jövőhéten pedig remélem már nemcsak az eredményhírdetésre érek haza, hanem sokkal hamarabb. Egyrészt mert élőben sokkal jobb nézni, másrészt meg mindig úgy csinálom, hogy mikor vége a műsornak, akkor nézem vissza azt, amiről lemaradtam. És például most, hogy az összes előadást vissza kellett néznem meg mindent, ami az eredményhírdetés előtt volt, így majdnem 1-ig tartott. 2 lett mire ágyba kerültem és reggel mehettem megint dolgozni, szóval elég fáradt voltam. De legalább az ágyban nézhettem vissza, hála a felvevős-visszatekerhetős tvnek.

Vasárnap már nagyon nyűgös voltam este felé. Búcsú is volt itt nálunk és szerettem volna arra is kimenni. Meg fáradt voltam és nem akartam hétfőt. Mire este hazaértem, éreztem, hogy megfáztam és alig bírtam mozogni, úgy fájt a hátam. Nagyon nem örültem ennek se.

Ma pedig totál rossz kedvvel, továbbra is fáradtan és továbbra is fájós háttal, megfázva ébredtem. Nem az a busz jött, amivel szoktam menni, felborult az egész rendem. Nem tudtam osztályfőnökkel sem beszélni a szalagavatóval kapcsolatban. Viszont az osztálytársaimnak mondtam, hogy mi a helyzet. Volt aki megértette (1 ember!), volt aki úgy tett, mint aki megérti és volt, aki nem is akarta megérteni. Engem igazából nem érdekelt, hogy ők mit mondanak vagy gondolnak, hiszen ez a tényen nem változtat. Inkább az zavart, hogy előjöttek azok a jelek rajtam, hogy kezdem megbánni, hogy mindenről lemondtam. Mikor osztályfőnöki órán csak erről volt szó, a táncról, hogy ki milyen ruhában lesz, mikor van próba, mikor van főpróba, mi hogy lesz, akkor próbáltam bezárkózni a világomba és nem meghallani, amiről beszélnek. De nem ment. Végighallgattam mindent és szinte biztos voltam benne, hogy ha még 10 perccel hosszabb lett volna az óra, akkor ott helyben elsírtam volna magam. Ahogy ez meg is történt, de már úton hazafelé, ahogy gyalogoltam le a buszvégre. Lett volna még 7-8. Gazdasági órám, de képtelen voltam ott maradni és visszatartani a könnyeimet, így köszönöm nélkül leléptem.
Szeptember óta most először éreztem azt, hogy nem akarok én ebből az egészből kimaradni. Eddig simán lemondtam mindenről, de ma annyira szívesen részt vettem volna én is a rendezésben. De nem tudok, még mindig nem. Jövőhét szombaton lesz a szalagavató. És fáj, nagyon is fáj most, mert belegondoltam, hogy mennyire vártam én ezt.
Már kilencedikben is állandóan a szalagavató jutott eszembe, mikor megláttam egy ruhát, ami nagyon tetszett. Mindig azt mondtam, hogy na majd szalagavatón ilyenben leszek. Egyébként mindig olyan koktél ruha féleséget képzeltem el, ami fekete vagy lilás rózsaszín és a derekánál egy nagy masni van, a többi pedig nem volt fontos a ruhán nekem, csak, hogy ezek meglegyenek benne. Aztán elképzeltem, hogy kivételesen göndör hajam lesz, mivel ugye már 5 éve mindig azon töröm magam, hogy kivasalt hajjal menjek mindenhova. Elképzeltem a sminkemet is, azt is, hogy kivel fogok táncolni, mindent, amit csak lehetett. Tavaly ilyenkor pedig megfogadtam, hogy abbahagyom az állandó hajváltogatást és hajvágást, hogy megnőjön a hajam. És meg is nőtt. És ezek most mind-mind feleslegessé váltak. Nem lesz szép ruhám, nem lesz göndör hajam, nem fogok azzal táncolni, akivel akartam, hiszen ő már nincs is köztünk. :'( Meg amúgy sem táncolt volna velem szerintem.
De most egyáltalán nem fogok táncolni, nem fogok részt venni a végén a közös bulin, nem fogok velük együtt koccintani, nem fogok együtt ünnepelni velük, nem leszek ott a közös vacsorán sem. Semmi. És annyira fáj. Most is sírok, ahogy ezt írom nektek. Ezt elvenni tőlem, aki soha egy légynek sem tudott ártani, tőlem, aki mindig mindenben segítette az osztályt, meg a szüleit, meg a barátait. Tőlem, aki önzetlenül lemondott sok mindenről mások miatt. Tőlem veszi ezt el Isten. Ha tavaly lett volna a szalagavatóm, sokkal jobb lett volna, mert akkor még nem volt ilyen rossz a helyzet itthon, mint most.
Nem tudom mi lenne a legjobb. Már több dolog is megfordult a fejemben. Ugye a vacsorát már lemondtam, ezért rögtön a szalagtűzés után haza is jövök. Nem tudom még anyuékkal vagy inkább egyedül és akkor legalább kiszellőztethetem nyugodtan az agyam. Vagy alapból el se menjek a szalagavatóra és akkor nem csak a feléről kell lemondanom, hanem az egészről. Úgy talán könnyebb lesz valamivel, hiszen nem fogom tudni pontosan miről is maradok le. Szereznék igazolást a házi orvostól, kivennék két hét szabadságot és legközelebb csak januárban mennék suliba, téli szünet után, mikor már az egész lecsengett. Nem tudom mit csináljak. Még reménykedem, hogy mégis minden megoldódik és akárcsak bárki másnak, nekem is lesz szalagavatóm. Mindig úgy irigyeltem őket, a nővéremé is úgy tetszett, hogy azóta én is mindig elképzeltem a sajátomat. De nem fog semmi sem helyre jönni. Ehhez már késő van. És most teljesen összetörtem, holott olyan szép három hetet tudhatok magam mögött. Most mégsem ad erőt. Mégsincs senki, akinek nap, mint nap elmondhatnám ezeket, vagyis van, de utálom, mikor mindent kiadok magamból valakinek és nem kapok egy megértő, szívből, nem csak kényszerből megértő szavakat. Így inkább már nem is mondok senkinek semmit.
És már megint itt vagyok, amit már írtam múltkor, hogy mennyivel erőssebbnek érezném magam, ha tudnám, hogy van valaki mellettem, akármi történjék is. Valaki, akivel mindent megbeszélhetek. Annyi fiúban kerestem én már ezt, de mindig csalódnom kellett előbb vagy utóbb. Pedig én nem kapcsolatot, csak lelkitársat akarok, és nem kell nekem semmi, csak megértés, szeretet és biztonság. Eddig megvoltam a saját kis világomban egyedül, de mostmár kevés vagyok ehhez és hiányzik valaki.

És már megint annyira hülye vagyok, hogy végső elkeseredésemben ilyen személyes dolgokat is kiírtam ide, holott bárki elolvashatja és felhasználhatja ellenem. De muszáj volt, mert egyszerűen nyom itt belül ez a rengeteg érzés.

Kívánom, hogy nektek sokkal jobban menjenek a dolgaitok!

Dóri Rainbow. <3

Anti Fitness Club @ Morrison’s Közgáz [2011.11.12.]

Szombaton Barna Gergő koncert miatt későn feküdtem le aludni, de korán is keltem, mentem dolgozni. Kicsit ideges és feszült voltam, hogy négyig nem fogok tudni megszabadulni az étteremből. De sikerült, mert nagyon gyorsan megcsináltam mindent, ami belefért, különben nem jöhettem volna el. Anyum értem jött kocsival, ezzel is időt spórolva. Hazaértem, elkészültem, ettem, majd a 17:30-as vonattal mentem fel a Nyugatiba. Ahhoz képest nagyon hamar felértem, pedig most nem bántam volna, ha késik a vonat kicsit. Ahogy mindig, most is megvettem az energiaitalomat, hogy útközben feltankoljam magam, de most Monster helyett inkább Bombát ittam. Reménykedtem, hogy felfrissülök valamennyire, mert nagyon fáradt voltam. Főleg a szemeimen éreztem mindezt, tisztára homályosan láttam. De mire odaértam a Morriba, addigra már rendben voltam. Útközben találkoztam Lynával meg Martinnal. Majd bent Andi is csatlakozott hozzánk. Jó volt újra látni őt, mert a margitszigetes akusztikus koncert óta nem is volt AFC-n. Nyárra meg terveztünk találkozót, de végül időhiányom miatt mindig le kellett mondanom. :( Aztán odamentünk a karaoke teremhez és legnagyobb meglepetésemre odajött hozzám egy srác, akit én már 2009 óta ismerek látásból meg névről, de a közös baráti körünk ellenére sem ismertük meg soha egymást. Örültem neki, amiket mondott a blogommal kapcsolatban. Jól estek a szavai. Elég pozitívan csalódtam benne. Ő pedig nem más volt, mint RoN. Örülök, hogy megismertem, mert nagyon kedves srác! :) Beszélgettem vele, meg Lynáékkal is, szóval most egyáltalán nem éreztem, hogy lassan ment volna az idő. Mennyivel másabb így várni a koncert kezdést, mint állni a színpad előtt a sorban türelmetlenül. Azt hiszem máskor is inkább így töltöm el a várakozási időt, mert nagyon jól éreztem magam.

Már-már a szokásos helyemen álltam: 3. sor – középen. Aztán egyszer csak, pont mikor tettem volna el a telefonom, nézek fel, erre már fent vannak a színpadon Mikiék. Nem értettem, hogy mi van. Erre akkor indult el az intro. Pedig eddig nem így volt, na mindegy. ToMi azért megvárta az intro végét és utána lépett csak színpadra. A játszási lista a következő volt:

Tehát majdnem ugyanaz, mint múltkor. Csak Tóth Gabit hiányoltam. A LeszAmiLesz-t viszont nagyon vártam. Annyira jó az a szám. És az új szám, a Beleremeg a Föld is nagyon tetszett és egyszerű mégis sokat mondó szövege van. Ez a koncert valamiért kicsit régi érzéseket váltott ki belőlem. Most, az előzővel ellentétben nagyon jól éreztem magam. Csak Peti hiányzik nekem nagyon. :( Meg az oltogatások, amit ezek régebben lerendeztek a számok között egymással. :D Dobverőt és pengetőt megint nem kaptam el, bár már mindkettőm van, de piros pengetőm még nincs. Viszont Feka játszási listája megint az enyém lett. ♥
A koncert végén csináltunk képeket Andiékkal meg RoNnal is. Aztán egy ideig vártam, hátha kijönnek ToMiék, de mivel 23:20-kor ment az utolsó vonatom, így legkésőbb 22:45-kor el kellett indulnom onnan. Elköszöntem mindenkitől, aztán mivel rájöttem, hogy késésben vagyok, siettem a villamoshoz. Persze nem is én lettem volna, ha nem a rossz irányba induló villamosra szállok fel. De ez még hagyján. Mivel totál nem volt ismerős a környezet, az utca nevekből rájöttem, hogy nem jó irányba tartok. Leszálltam, majd akkor néztem vissza, hogy 5 megállót mentem, és ilyen 7 percet vesztettem. Kezdtem kicsit parázni. Szerencsére időben jött a másik villamos. De a Deák téren a metróra így is újabb 7 percet vártam, szóval erősen gondolkoztam, hogy mit fogok tenni, ha lekésem a vonatot. Aztán olyan szinten el voltam ezzel foglalva, hogy teljesen elfelejtkeztem, hogy Újpestig megyek és nem a Nyugatiig, mert itt nem érném már el. És amint meghallottam a metrón, hogy a Nyugatiban vagyunk, felálltam majd leszálltam és akkor döbbentem rá, hogy de hülye vagyok, mikor a metró már becsukta az ajtaját. Ránéztem az órámra és 23:18-at mutatott. Na ezerrel futottam fel az aluljáróból mint, aki menekül és pont a kaller után szálltam fel pár másodperccel később és amint ezt megtettem, már el is indult a vonat. Szerencsém volt.  Belegondolva, hogy ha 10 mp-el is később érek oda, már lekéstem volna, nagyon durva. De elértem, igaz a tüdőm baromira fájt, alig kaptam levegőt és szomjas is voltam, inni pedig már ugye nem volt időm venni, de legalább hely volt bőven. Bár az, hogy ültem, sokat nem segített a hányingeremen és a szédülésemen. De aztán eszembe jutott, hogy van mosdó a vonaton, így mivel más választásom nem volt, kénytelen voltam abból a csap vízből inni. De ez érdekelt a legkevésbé. Gondoltam, hogy csak alkalmas ivásra, mert különben ki lenne írva. Visszaültem, megnyugodtam, majd aludtam, csak előtte felköszöntöttem pontban éjfélkor a nővéremet, aki vasárnap lett 23 éves. Itt is Boldog Szülinapot neked, Zelda! ♥ :) Akit egyébként úgy keltettem reggel, hogy hozzádobtam a pénteken számára ajándéknak vásárolt piros Angry Birds figurát. Poén volt, mert hangot is adott. :D Dehát ő szeretett volna ilyet, vállalnia kellett a következményeit. :P Nem hagyhattam ki, hogy ne így keltsem. xD Szülinapi Angry Birds támadáááás. :D Bár én nem örülnék, ha fordított esetben ez velem történt volna meg. :P
Egyébként kettőre értem haza, reggel mehettem dolgozni. De olyan boldog voltam egyrészt a pénteki nap miatt, másrészt az AFC koncert miatt, hogy nem hagytam, hogy elrontsák a kedvem odabent. És ez így is volt, de csak ilyen délután 5 óráig. Ugyanis akkora már olyan fáradtnak és álmosnak éreztem magam, hogy rámtört az ilyenkor nálam szokásos lehangoltság. De közben azért még mindig vidám voltam, csak ott nem. Onnan akartam szabadulni és otthon lenni már. De erre csak este fél 8-kor került sor. Hétfőn nem voltam suliban, mert nem tudtam volna magam kipihenni, ráadásul annyi tenni való felhalmazódott, hogy szükségem volt egy szabadnapra, hamár az előző héten egy sem volt. Azért éreztem, hogy a múlt heti napi 3-4-5 óra alvás nagyon kevés.
Viszont ma már újra voltam suliban és nem mondom, hogy kipihenten, mivel 2-ig vártam Gergő honlapjának megjelenésére, majd írta, hogy technikai hiba van, szóval elmentem aludni, de 6-kor már kelhettem, szóval megint csak 4 órát aludtam. Amúgy elég rossz érzés volt, hogy mindenki baszogatott a szalagavató meg a dolgokhoz való hozzáállásom miatt, de pontot tettem a végére ezeknek. És a kedvemet nem tudták elrontani. :) Egyébként nagyon sokat foglalkoztam ezzel a témával magamban, átgondoltam a lehetőségeket, mit veszíthetek, mit fogok megbánni és hogy meg éri-e egyáltalán?! És továbbra is úgy érzem, hogy ha nem fogok táncolni, nem fogok kimaradni semmiből sem. Magán az ünnepségen meg szerintem részt veszek, kivéve, ha lesz valami más program, ami pont arra a napra esik. Akkor egy újabb gondolatmenet fog következni.

Gergő honlapja viszont mostmár elérhető itt. Nagyon szép lett. Gratuláltam is neki. :)

Na most ennyi. Pihenni akarok. És holnap erre meg is lesz az alkalmam, mert most írt a főnököm, hogy szerda helyett nem tudnék-e inkább csütörtökön menni. Igazából mindegy. Most talán jobb is így, mert akkor kipihenhetem magam melóra.

És ne feledjétek! Ma lesz Steiner Kristóf és Matan esküvője a Viasat 3 Négy esküvő műsorának keretein belül 22:10 órakor! Érdekes és tanulságos egy adás lesz. :) Én, ha engedi a felvevést a tv, akkor fel is veszem, de egyenlőre se az nincs a műsor mellé írva, hogy fel lehet venni, se az, hogy nem, szóval majd kiderül, mert hiába felvevős visszatekerhetős a tv, nem vonatkozik minden műsorra és csatornára. De örülnék, ha meg tudnám örökíteni.

RoN-nak köszönhetően fent van már a Beleremeg a föld, úgyhogy remélem megoszthatom. :P

Vigyázzatok magatokra! ♥ :)

Dóri Rainbow. <3

Barna Gergely “Hála és Szeretet” koncert @ Hárem Restaurant [2011.11.11] (frissítve!)

Kezdem az előzményekkel, tehát, hogy az egész héten én már erre készültem és kisbuszos kulcstartó után kutattam, mert mindenképp azt szerettem volna adni neki ajándékba. Hétfőtől kezdve minden egyes nap mindig másik városba mentem át, hátha kapok, de sehol sem volt. Majd ahogy persze lenni szokott, pénteken az utolsó boltba, ahova be akartam menni, na ott volt. Úgyhogy nagyon örültem neki. Aztán hazajöttem a vásárlásból, mert pénteken nem voltam suliban. Mivel két meglepetéssel is készültünk Gergő rajongói oldalának szervezésében, így elkezdtem rajzolni, ami egyébként nagyon nem az erősségem és meg is szenvedtem vele, hogy egy rendes szívet összehozzak. A másik pedig az Azért vannak a jó barátok c. dal eléneklése volt Gergőnek. Valamiért képtelen voltam megjegyezni a szövegét, nem tudom miért, de mindig csak a refrént tudtam. Rátettem a telefonomra is, de akkor is mindig belezavarodtam, pedig sosincs baj a dalszöveg memóriámmal. Végül a 15:30-as vonattal mentem fel Pestre, vagyis mentem volna fel, de fél órával később indult csak a vonat, mert vártuk a csatlakozást. Kicsit ideges voltam, mert féltem, hogy nem fogok odaérni időben. A Westendben is szinte rohantam, úgy siettem, mikor képeslapot és ajándéktáskát akartam venni még a kulcstartóhoz. Szerencsére találtam. És sikeresen oda is találtam az Üllői útra 6 órára. Bementem, megkaptam a lefoglalt jegyemet, majd körülnéztem és megpillantottam Őt, amint a Mosaic Tv-nek adott interjút. Olyan jó volt újra látni, már hiányzott. Aztán üdvözölte a rokonait, családját, barátait, aztán meglátott engem és odajött. Úgy örültem neki, át is adtam neki az ajándékot. Olyan jó volt látni, hogy örült neki. Nagyon aranyos volt. :) Aztán elkezdődött a közönségtalálkozó. Amíg sorban álltam, megismerkedtem egy kedves lánnyal, Andival, aki mögöttem állt. Elbeszélgettünk, majd onnantól kezdve végig vele voltam és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Csináltam képet is Gergővel, meg kaptam még egy autogramot, mivel most már saját autogramkártyája van.

Aztán amíg vártuk a koncertet, megismerkedtem a már említett rajongói oldal szerkesztőivel, Ágicával és Magdival. Nagyon aranyosak voltak. Az étterem egyébként hangulatos és szép volt, csak kicsit szűkös volt a hely meg zavaró volt, hogy pont mögöttem ki-be mászkáltak a pincérek. Jó, tudom ez a dolguk, pont én ne tudnám, aki 3 éve szintén ebben a szakmában “szenved”?! De akkor is zavart. Mondjuk mikor elkezdődött a koncert, abszolút kizártam mindent körülöttem és teljesen átszelleműlten csakis rá koncentráltam. Hihetetlen hogy ennyi tehetség legyen valakiben. Annyira gyönyörű a hangja. És ezt jól ki is használja, mert olyan dalokat énekelt, amik mind a hangjához, mind pedig hozzá illenek. A zongorista lány is nagyon tehetséges volt. Rengetegszer meghatódtam a koncerten, sokszor meg is könnyeztem, de körülöttem is sokan voltak így. És az a durva, hogy én akármilyen koncerten is voltam eddig, mindig az előadóval együtt énekeltem. Most nem. Annyira magával ragadó volt az egész. Mikor össze akartam szedni a dalokat, nem voltam teljesen tisztában, miket is énekelt, pedig az összes számot szerettem. Így ma (11.16.) Ágicáék segítségét kértem, ők kitették az oldalra és rövidesen össze is állt a lista úgy nagyjából. Majd Gergő volt olyan kedves és megírta nekem a pontos számlistát. :) Úgyhogy íme:

1. Piramis – Szállj fel magasra
2. Jason Wade – You belong to me
3. Lionel Ritchie – Hello
4. Jason Mraz – I’m yours
5. Cserháti Zsuzsa – Kicsi gyere velem
6. Charlie – Könnyű álmot hozzon az éj
7. John Lenon – Imagine
8. Leonard Cohen – Hallelujah
9. Vanessa Carlton – 1000 miles
10. Koncz Zsuzsa – Ha én rózsa volnék
11. Leonard Cohen – Hallelujah
12. Cserháti Zsuzsa – Boldogság gyere haza
13. Adam Lambert – Mad world
14. Bill Withers – Ain’t no sunshine
15. Presszer Gábor – Fák is siratják
16. Presszer Gábor – Fényév távolság
17. Les Miserables – I dreamed a dream
18 Amy Winehouse – Rehab
19. Seress Rezső – Szomorú vasárnap

Még egyszer nagyon szépen köszönöm a segítséget a listához! ♥ :)

A Szállj fel magasra kezdésnek tökéletes volt. A Mad World, az I Dreamed A Dream és az Imagine élőben mégjobb volt, mint az X-Faktorban. A fák is siratják, amit már hallottam tőle a YouTube-on, teljesen meghatott. Nagyon vártam ezt a számot, reméltem, hogy elénekli. Ez volt az egyik, amin könnyeztem. A másik pedig az egyik kedvenc dalom, a Boldogság gyere haza. Imádom ezt a számot. Eddig a Shodeinde Dorka verzió volt a kedvencem, hát mostmár Gergő verziója. Annyi emléket felébresztett bennem. Valahogy éreztem, hogy ezt is fogja énekelni. A Mraz – I’m Yours meg Amy Winehouse – Rehab számmal bebizonyította, hogy a gyorsabb, ritmusosabb dalok is jól állnak neki. Shrekből két dal is elhangzott, az egyik a Hallelujah, ami szintén nagy kedvencem, a másik pedig a You Belong To Me. A régi magyar dalok is annyira szépek voltak tőle. A Szomorú vasárnaptól mindig kiráz a hideg, és Gergő előadásában is szintén ez történt. Elmondta, hogy ez a kedvence és ezért hagyta a végére. A többszöri vastapsnak köszönhetően még egyet énekelt, amit mi választhattunk ki, de mivel nem jutottunk semmire, így még egyszer elénekelte az I’m Yours-t.
A Mad World közben kellett volna felmutatni a szívet, amit rajzoltam, de valamiért ezt kihagytam. Viszont a koncert végén a meglepetés éneklésben részt vettem. Nagyon is.. Mikor kiálltam Andival meg Ágicával, akkor gondoltam jönnek a többiek is. Dehát nem jöttek. Én meg tisztára lesokkoltam. Le is maradtunk rendesen az elejével, de aztán belejöttem és utána már mindenki énekelte, sőt Gergő is beállt. Olyan jó volt ez a közös éneklés. És persze jól sikerült a meglepetés, mert Gergő meghatódott, meghát én is. Az egész koncertnek olyan sajátos hangulata volt. Meg annyira családias volt a légkör, annyira otthon éreztem magam. Mindenki annyira kedves volt. A végén mindenki egyesével elköszönt Gergőtől. Azért ilyet sem látni akárhol. Ilyenkor mindig elvonulnak az előadók. De ő nem. Ő ott maradt és nem ment a családjához, pedig már volt közönségtalálkozó, ahol mindenki megkapta az autogramját. Szóval ez is mutatja, hogy mennyire kedves és szeretet teljes ember. Én megvártam még mindenki elköszön. Nem akartam még menni. És én akartam az utolsó lenni. És így is lett. Vagyis persze a családja volt az utolsó, de egyébként meg én. Megbeszéltük, hogy jó lenne összefutni és nem csak a buszon. :) Gratuláltam neki. Aztán búcsúölelés és puszi, majd ott hagytuk végül mi is őt a hozzátartozóival. Andi kikísért a villamoshoz, telefonszámot és email címet cseréltünk, majd búcsút vettünk egymástól. A villamoson leült mellém 3 srác, majd elkezdtek velem beszélgetni. Jó fejek voltak amúgy. Olyan tipikus punk zenét hallgató arcok. Az egyik kiderült, hogy múltkor a zenekarával a Dürerben Grenma előtt játszott. Mondta a zenekar nevet, de elfelejtettem. Azt mondták bejelölnek facebookon, szórakoztak a nevemmel is. De nem jelöltek be. Szééééép. -.- :D Aztán hívtak magukkal, de én mentem a Nyugatiba, ahol fél órát várhattam a vonatomra, de nem érdekelt. Annyira boldog voltam. Leírhatatlan az az érzés, amit éreztem. Akkora élményben volt részem. Nagyon várom a decemberi koncertet! Már eltelt 3 nap, de még mindig a koncert hatása alatt vagyok.

Remélem semmit sem hagytam ki. Nehéz így összeszedni a dolgokat utólag. Úgy lett volna a jó, ha szombaton le tudom írni, dehát reggel mehettem dolgozni. Bár most ezt sem bántam, mert elmondhatatlan boldogság volt/van a szívemben. ♥ :) A közös képet még nem kaptam meg, illetve be vagyok jelölve pár képen, amin vele vagyok, de azt nem teszem ide ki, ha érdekel fb-n megtalálod. :)

Itt van pár videó a koncertről illetve az utolsó a meglepetés dal.

Holnap jelentkezem a szombati AFC koncert beszámolóval.

Máris frissítenem kell délután óta ezt a bejegyzést. Emlékeztem, hogy a koncerten Gergő két bejelentést is tett. Az egyik a decemberi koncertje volt, ami a Komédia Színházban lesz. Na de a másikra nem emlékeztem, csak annyit tudtam, hogy kedden lesz valami és ezen törtem azóta a fejem. Erre most 1,5 órája láttam meg, hogy éjfélkor láthatóvá válik Gergő hivatalos oldala. Akkor leesett, hogy tényleg, ez volt az. És nem terveztem ma, hogy fent maradok éjfélig, de mégis, mert nagyon kíváncsi vagyok rá. És mivel tudom, hogy képtelen lennék kibírni a holnapi infó óráig, hogy lássam, inkább fent maradok most, mert ha reggel ideülök a géphez, akkor 100-ból 100, hogy lekésem a buszt. :D Amíg várunk addig meg megosztom veletek Gergő Szilveszteri koncertjének részleteit. Mondjuk sokat nem lehet tudni, de az esemény itt található.

Szlovákiában lesz, ami tőlem nincs messze, csak hát dolgozom elsején, de mindent meg fogok tenni, hogy ott legyek! 

Na jól van. Már egy óra is eltelt és még mindig “Szerkesztés alatt” és “Nyitás hamarosan”-t ír ki, szóval feleslegesen maradtam fent. De nem baj. :) Megyek aludni, mert különben nem fogok tudni felkelni. Ilyen sem volt még, hogy élőben tudósítottam nektek egy órán keresztül itt a blogon. :D Jóéjt! ♥ :)

Dóri Rainbow. <3

Történések

Pénteken az első általános iskolás osztályommal volt osztálytalálkozóm. Akik nagy része egyébként az ovis társaim is voltak. Velük jártam ovi óta egészen 7. osztályig, mikor aztán jött egy kicsit züllött időszakom és megbuktam földrajzból, tanulni a pótvizsgára meg egyáltalán nem tanultam. Nem is akartam. Nem bántam, hogy le fogok bukni, mert nem szerettem azt az osztályt. Nem álltak közel hozzám. És azóta is hálát adok Istennek, hogy lebuktam, mert az új osztályomat imádtam. Majdnem egytől egyig mindenkit. Nem volt oltogatás az osztályban, kiközösítés, semmi. Valószínűleg ez azért lehetett, mert csak 16-an voltunk. Nagyon jó osztály volt, és mindenkivel jóban voltam és 4 legjobb barátomat is ott szereztem, akikkel még nap mint nap találkozok, elmegyünk erre-arra. Így volt pénteken is. Mivel egyikük szintén lebukott a már említett osztályból, csak ő még 6.-ban, így vele mentem. Gergővel leültünk az a a pár ember közé, akik eljöttek a talira, mondjuk valljuk be, mi is utolsó fél órára mentünk csak el, mert inkább a szomszéd kocsmában voltunk, mintsem átmenjünk. De erőt vettünk magunkon. Viszont annyira hülyén éreztük ott magunkat. Mintha sosem lettünk volna osztálytársak velük. Nagyon durva, de próbáltam visszaemlékezni és nagyon kevés dologra emlékszem azzal az osztállyal kapcsolatban. És rá kellett jönnöm, hogy míg én elég sokat változtam, ők pontosan ugyanolyanok, mint évekkel ezelőtt. Egyetlen egy fiú volt, akivel még 5.-ben jóban voltam, aztán már nem annyira, most viszont pozitívan csalódtam benne. Tiszta intelligens lett, ahhoz képest, hogy régen az a tipikus gyerekes, “benne vagyok minden csínytevésben” figura volt. Aztán mikor elhangzott a többiektől felém a szokásos “Na és mi van veled, mit csinálsz, tanulsz még?” kérdés, akkor valahogy nem akartam semmit sem mondani. Nem akartam elmondani, hogy mik a terveim, mikkel foglalkozom. Semmit. Nem azért, mert szégyelltem volna, pont az ellenkezője, egyszerűen nem akartam, hogy bármit is tudjanak rólam, nem akartam, hogy ha közlöm, hogy író akarok lenni, akkor tovább kérdezősködjenek. Egyszerűen nem akartam velük kapcsolatban semmit. És őszintén örülök, hogy a 24-es osztálylétszámból, ami egyébként elsőben 36 volt, abból csak 10-en, plusz mi ketten voltunk ott.
Nekem ez egy negatív élmény volt, és le is hangolt valamilyen szinten. Főleg az, hogy a volt legjobb barátnőm is abba az osztályba járt, most meg mintha idegenek lettünk volna, olyan volt.
De mindegy, túl tettem magam rajta, mert a nap előtte és utána való része jó volt. Elvoltunk és rengeteget nevettünk a barátaimmal.

Aztán suliban már kevésbé ilyen jó a helyzet. Mivel nem voltam táncon az őszi szünetben, így át lettem téve a pincér csoportból a cukrász csoportba a megkérdezésem nélkül persze. Tudtam, hogy ez lesz. De hogy őszinte legyek, leszarom. Nem érdekel. Voltaképpen még talán jól is jön ki, mivel kiskorom óta egészen 7.-ig cukrász is akartam lenni. Szóval nem érdekelne, ha nem pincérként kéne táncolnom, hanem cukrászként. Nem is ez a fő baj. Hanem, hogy egyszerűen nem érdekel. Rühellem a tánctanárt, rühellem ezt a táncot, rühellem, hogy ennyi a veszekedés az osztályban a tánc miatt és rühellem, hogy semmi másról nem tudnak beszélni, csak erről a hülye szalagavatóról. Persze engem is érdekel(t), de nem ilyen szinten. Nálam ez az utolsó helyen áll, de ők komolyan mondom, hogy elintézik azt is, hogy konkrétan még a szalagavatóra sem megyek el. A tánc szerintem már felejtős, mivel most pénteken sem megyek. De nem bánom, hiszen az egész úgy szar, ahogy van. Én szeretek táncolni, akkor, ha az értelmes. De ez nem az. A szalagavató meg kezd egyre jobban lehúzni pénzügyileg. És én abból a pénzből, amit megkeresek és megoldom a havi dolgaimat, nem fogom erre az eseményre áldozni, mert mint mondtam, nekem ez áll az utolsó helyen. Így tehát se ruhám nincs szalagavatóra, se sminkes és fodrász időpontom, se semmi. És még a táncot is ki kell fizetnem, holott ott sem voltam és a külön óráknak köszönhetően, most 2x annyit, mint az előző hónapban. Nekem ez nem megy. És anyunak sem. Így sem tudja megoldani, hogy mindenre elég legyen, nemhogy ha még ezekre is ki kéne adnia. És bár mikor mondtam neki, hogy én nem megyek szalagavatóra, kiakadt és mondta, hogy dehogynem és megvesz nekem mindent, én tiltakoztam. Szó sem lehet róla. Nem fogom adósságba verni őt még jobban egy nyavalyás szalag miatt. Apropó szalag. Ma tudtuk meg, hogy az osztályok kiválasztották milyen szalag legyen. Csak persze a mi osztályunkat megint elfelejtették megkérdezni és már el is készítették a miénket is. Amúgy szépek lettek és amúgy is a bordóra szavaztam volna, csakhogy szerettem volna szólni, az anagrammámmal kapcsolatban. Nekem 3 nevem van, de a második keresztnevemet utálom, nem is írom oda sehova, tehát szerettem volna innen is lehagyni, de hát rátették. Úgyhogy most már mindegy. Nem tudom hogy lesz. Mondtam ezt barátnőmnek, aki egyben az osztálytársam is és felajánlotta, hogy majd ő segít, ad ruhát meg ilyenek. Nagyon kedves tőle és tudom, hogy ő tényleg szívből segíteni akar, nem csak megjátssza, hogy ő legyen a jófej. De nem akarom. Nem akarom, hogy bárki is miattam fáradozzon, nem akarom, hogy bárki is sajnáljon. Épp ezért nem is mondtam ezt el az osztálynak meg ofőnek, mikor kihúztam magam a dolgok alól. Nincs szükségem a sajnálatukra. Inkább higgyék azt, hogy flegmaságból és nemtörődömségből nem megyek el a táncra meg a szalagavatóra.
Viszont kedden egy elég rossz hírt tudtam meg, ami konkrétan a terveimet teljesen tönkretette. Viszont köszönhető a jó kedvemnek, most szinte egyáltalán nem érintett mélyen, pedig az érettségiről volt szó. Kiderült, hogy nem fognak tudni felvenni nappali tagozatos iskolába. Legalábbis abban a suliban nem, ahol jelenleg tanulok. Ami azt jelenti, hogy vagy az estit választom, ami egyébként nem kis pénz összeg… Vagy pedig másik suliba iratkozok át, miután elvégeztem ezt a szakmát. Lemondtam arról, hogy nem fejezem be ezt az évet, mert igazából így se-úgy se vesznek át. Fogalmam sincs mit csináljak, hova menjek, hova ne. Egyetlen egy dolgot tudok: nem fogom hagyni, hogy ez miatt vesszen el az egyetemi álmom!

És hogy miért nem megyek most pénteken? Azért, mert aznap lesz Barna Gergely első hivatalos koncertje, amit már az első pillanattól kezdve elmondhatatlanul várok. És mivel 6-kor van a közönségtalálkozó, így nekem már legalább a fél 4-es vonattal fel kell mennem Pestre. A tánc pedig 2-ig tart és utána csak a 14:40-es buszt érem el, amivel 15:10-re érek haza. Szóval ez így esélytelen, mivel nekem el kell készülnöm, meg kell ebédelnem, satöbbi. Szóval arra jutottam, hogy aznap egyáltalán nem megyek suliba, mivel 4 órára nem érdemes bemenni, mivel úgyis mind csak gyakorlat, ráadásul a reggeli italokat fogjuk venni, ami nem valami nehéz, sőt, tehát ha lemaradok az se para.
Amúgy már a keddi nap is annyira kikészültem a suliban, hogy az ötödik óra után fogtam magam és leléptem. Nem szoktam lógni, csak ha úgy adódik, és most muszáj volt, mert nem bírtam már. Nem tudtam koncentrálni az órákra, csak szenvedtem össze-vissza és a pénteken járt már az agyam. Képtelen lettem volna még 3 órát kibírni. Kicsit mondjuk paráztam, mert a 8. órám pont ofővel lett volna, meg pont élelmiszer, ami az egyik kedvencem a mostani tantárgyaim közül. De hát az előtte lévő gazdaságot képtelen lettem volna végig ülni. Meg amúgy is haza akartam érni hamar. Így 2-re már itthon is voltam. Azért nem mindegy, hogy 4-re vagy 2-re érek haza. És amúgy megint nagy mázlim volt, mint szinte mindig, mikor ellógtam az 5 év alatt. Most sem lettem beírva. :D Úgyhogy ügyes vagyok. Ezért jó jó tanulónak lenni, mert a rosszakat és a gyakran logókat mindig kiszúrják, engem meg ritkábban. :D Úgyhogy nekem ennyi volt a suli a hétre, mert ugye szerda meg csütörtök melós nap van. Vagyis nekem csak szerdán, mert a csütörtököt hétvégén dolgozom le.

Hazafelé bementem az összes virágos, játék, bizsu, papír, kreatív és hasonló boltokba, de sehol sem találtam kis sárga buszos kulcstartót. Nemhogy sárgát, semilyet, sőt semmit, ami buszos lett volna. Rendesen hülyének néztek az eladók. -.- Két várost is körbejártam, de sehol semmi. Aztán ma voltam anyummal Pesten a 2. kerben, ott is mindent körbejártunk, de ott sem volt semmi. Sőt hazafelé is mindenhol megálltunk, Solymártól kezdve egészen hazáig mindenhol. És nem jártunk sikerrel. Holnap még megnézzük pár helyen, de ha ott sem lesz, akkor majd a nyugati és környéke részt célozom meg a koncert előtt. Csakhogy nagyon nem akarom az utolsó pillanatra hagyni. Egyébként azért kell, mert egy ilyen buszos kulcstartóval szeretném meglepni Gergőt. Ha nem lesz sehol, akkor kitalálok valami mást, de ez lenne a legjobb, hiszen a buszon találkoztam vele először. Meg én vagyok neki az “esztergomi buszos Dóri” szóval nem adom fel és reménykedem, hogy valahol csak találok olyat.
Amúgy sokat gondolkodtam ezen a dolgon.. És mekkora jel volt már az a nap. Nem sok esély volt erre, hogy pont azon a buszon lesz, amivel én mentem dolgozni. Meg hogy nem volt ülőhely és ezért pont ott álltam meg, ahol ő ült. Persze előtte is kedveltem meg szerettem a hangját, de nem ilyen szinten, mint mióta találkoztam meg beszélgettem vele. Most valószínűleg teljesen kilennék, hiszen az AFC-s “esetem” után totál összezuhanva érezném magam. De nem, mert ő itt van. Jókor volt(am) jó helyen. Nekünk pont most kellett találkozunk. Pont vele kellett találkoznom és nem mással, akit nem tudnék szeretni, hiába is énekes. Úgyhogy azóta teljesen Barna Gergő és X-Faktor lázban égek. Ők töltik ki a mindennapjaimat és jó érzés, hogy ők mennyire közvetlenek, kedvesek és megbecsülnek. Viszont annyira szar, hogy most, mivel megyek szombaton AFC-re, nem fogom látni az X-Faktort. :( Tök rossz érzésem van. És annyit gondolkodtam, hogy mi legyen, menjek vagy maradjak itthon, de úgy döntöttem megyek, mert az X-Faktort visszanézhetem, igaz nem lesz meg az az élő, izgi hatása, viszont a koncertet nem tudom csak így visszapörgetni. De azért szurkolni fogok nekik ezerrel a koncert közben is, hiszen továbbra sem eshet ki Vera, Gergő és Lil. C.

És nemcsak kulcstartó után koslattam napokon keresztül, hanem hajfestékért is, amit eddig használtam. Mióta kijött, azóta mindig ezt vettem, mert tökéletes volt. De most egyetlen egy helyen találtam, ott pedig majdnem a duplájára nőtt az ára. Majdnem lehidaltam, mikor megláttam. És mivel ez a hónap nekem csupa kiadás, koncertek és szülinapok, így úgy döntöttem ebben a hónapban nem lesz befestve a hajam. Ami egyébként abból a szempontból jó, hogy legalább kicsit pihen, viszont mivel lilára festem mindig, így kifakulva rózsaszínes bordós színe van, ami egyébként nem rossz, csak nem tudom.. Ha most újabb egy hónapig nem festem be, akkor félek, hogy annyira ki fog kopni, hogy nem fogja majd be rendesen, mivel így is folyamatosan dobja le a festéket, köszönhető a 2 évig hidrogén szőkére festett hajamnak. Szóval most nagyon kíváncsi leszek, hogy mi lesz ebből.

És ha már AFC… Megmondom őszintén, hogy abszolút nem volt kedvem hozzá eddig. Viszont ma valamiért azzal az érzéssel keltem, hogy hiányoznak. 3 hétig bírtam nélkülük. Ma már meghallgattam az albumokat is és most már várom a koncertet. Szerintem egyébként nagyban rátett az is, hogy kedden kijött az Angyal angol verziója klippel együtt. A klip továbbra sem tetszik, de a szám jó. Élőben is szerettem az Angel-t. Aztán ma kijött a Más ölel át is, amit szintén szerettem élőben angolosítva Johnny K. Palmer-rel kiegészülve. Igaz így a klipes verzióban ő nincs benne, de így is nagyon-nagyon tetszik. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy ezzel a változattal nekem sokkal jobban tetszett a klip. Lehet azért, mert a Más ölel át-tól nagy durranást vártam és “csak” ez lett. De nekem jobban illeszkedik a klipre a When You’re In His Arms. Úgyhogy az alap kedv megvan a koncerthez. Az előbb említett klip még nincs fent YouTube-on, viszont az Angel itt van:

És ha már említettem, akkor már látható Johnny K. Palmer új, saját klipje is a Cant Get Over. Nekem mind a klip, mind a dal nagyon tetszik. :)

Dóri Rainbow. <3

Steiner Kristóf Lélekbonbon dedikálás

Kicsit megkésve, bár pénteken, suli után nekiálltam ennek, mivel már délutánra kiolvastam a könyvet. Csak kevés volt az időm és nem tudtam befejezni. Az ünnepnek köszönhetően pedig szombaton, vasárnap, hétfőn, kedden, de még szerdán is reggeltől estig dolgoznom kellett. Tehát nem volt alkalmam ide ülni és megosztani a beszámolómat. De szerencsére kaptam 2 szabad napot az őszi szünetből, így az első dolgom ez volt. Így hát tessék:

Végre elérkezett a nap. Bár azt írtam a hét elején, hogy úgy néz ki nem tudok menni, szerda estére már biztosra tudtam, hogy ott leszek. Mivel ismerve magamat, hogy kiszámolhatom mégis mikor kezdjek el készülődni, hogy kész legyek, valahogy mindig elfogy az időm,  így most nem kockáztattam és már délben nekiláttam mindennek. És persze szép nyugiban kész is lettem, csak éppen enni nem volt időm. Így teljesen üres gyomorral indultam fel Pestre a 15:32-es busszal. Mivel tudtam, hol is van ez a hely, így cseppet sem aggódtam az odajutás miatt. Mikor 5 óra előtt 10 perccel az Ulpius-ház elé értem, rögtön kiszúrtam a mindenféle alakzatban sorakozó Lélekbonbonokat. Így gyorsan meg is vettem. Aztán mikor tanulmányoztam a könyvet, egyszer csak Kristóf jelent meg mellettem és egy mosolyt intézett felém. Ekkor fogtam fel, hogy igen, itt vagyok és mindjárt beszélhetek vele élőben is. Persze találkoztam már vele, de csak műsorok, koncertek vagy egyéb program kapcsán, viszont még alkalmam sosem volt arra, hogy ejtsek vele pár szót. Beálltam a kígyózó sorba, ahol megtapasztalhattam, hogy itt a 18 éves korosztálytól a 60-ig mindenki megtalálható. És ez valamiért olyan boldogsággal töltött el. Sosem gondolkodtam, hogy kik olvashatják a könyveit, mert el voltam foglalva azzal, hogy én szeretem és pont. Na meg persze ajánlgattam mindenkinek. De most megtapasztalhattam, hogy egy idős néni is ugyanúgy szeretheti az írásait, mint egy huszonéves. Míg a sorban álltam, a könyvemet nézegettem. Bele akartam olvasni, de annyira izgatott voltam, hogy nem tudtam koncentrálni. Egyfolytában azon járt az agyam, hogyan is kérdezzek rá, hogy ismerős-e kicsit is neki a nevem. Igazából csak reménykedtem benne, hogy a válasz nem egy kínos csend lesz. Viszont álmomban sem mertem gondolni azt, ami végül történt. Végre sorra kerültem. És konkrétan így nem tudom mi történt velem. Mintha így valaki elszívta volna a gondolataimat meg a szavaimat. Bár szerintem itt inkább Kristóf bűvöletéről van szó. Mikor rákérdezett, hogy meggyógyultam-e, merthogy végül el tudtam jönni, akkor igazából nem tudtam miről is van szó. Biztos voltam benne, hogy kever valakivel. Aztán mikor mondta, hogy pedig ő tudja ki vagyok és szóba került a nevem és a blogom, rá kellett jönnöm, hogy de, igenis rám gondolt. Csak nem értettem, hogy honnan tudhatta, hogy veszélyben volt a részvételem. Sosem gondoltam, hogy mikor írtam róla, vagy megemlítettem, vagy kitettem a Lélekbonbon reklámját oldalra, akkor ő azt látta, olvasta. De igen. Mondta, hogy szokta olvasni a blogomat és hogy jól írok. És hogy folyamatosan fejlődök és ne hagyjam abba. Igazából annyira jól estek ezek a szavak, hogy le sem tudom írni. Ő, aki már mióta példakép számomra, és most végre dedikálta is nekem a könyvét, még ilyeneket is mondjon nekem. Egyszerűen nem tudtam elhinni. És ez miatt következett be az, ami nálam ilyenkor az izgulás és a boldogság közjátéka, hogy semmi értelmeset nem tudtam mondani. Legalábbis emlékeim szerint, csak mosolyogtam és néhány szót makogtam. Szóba került a “És már hogyhogy nem Dójika vagy?” téma is. Amin szintén csak mosolyogtam és képtelen voltam kimondani, hogy igazából miért is. De mintha a számból vette volna ki a szót, ő rögtön mondta, hogy kinőtted?! és nevetett. Mert tényleg ezért hagytam el a Dójikát. Azt sajnálom, hogy nem tudtam ura lenni saját magamnak, de ez csak egy apró dolog, mivel totálisan elnyomja az a boldogság, ami azóta körülvesz. Még két puszit is kaptam. :) Igazából képet is szerettem volna, de hamar rájöttem, hogy ez most nem fog megvalósulni, ugyanis egyedül mentem és valamiért most nem volt arra alkalmam, hogy megkérjek valakit, hogy fotózzon le vele. Na de majd legközelebb. Nem lehet mindent egyszerre! Ez így volt tökéletes, ahogy volt. Hiszen a negyedére nem számítottam ennek, ami történt. És pont most, hogy meginogtam, hogy nekem tényleg ezen az úton kell-e járnom, és kockáztassak-e, és hogy nem lenne-e jobb, ha feladnám, most válaszra talált. Bár titkon belül éreztem, hogy még ha a tanáraim és ismerőseim nagy része még egy cseppnyi pozitívumot sem mond nekem, akkor is írnom kell és majd megmutatom nekik, hogy igenis, sikerült! Most már biztos vagyok benne, hogy ezt kell tennem! Bár ez a blog tulajdonképpen a magam és nem mások szórakoztatására készült, mégis szeretnék egyszer én is eljutni arra a szintre, ahol Kristóf tart. Bár olyan sosem lehetek, de ha már negyed annyira lehetek tehetséges, bölcs, szeretni képes és tudó ember, akkor már boldog leszek! Az út előttem áll, csak végig kell küzdenem magam rajta.

Na de a könyv, hisz ez a lényeg és nem én! :)

Amint kijöttem a dedikálásról, beültem egy pár méterre lévő kávézóba, ahonnan sorra megfigyelhettem a még sorban álló embereket. Rendeltem egy finom limonádét és elővettem a Lélekbonbont. Már az elején éreztem, hogy ennek a könyvnek a hangulata más lesz, mint a Gumimatrac a Gangeszen c. művének. Belekezdtem és csak úgy sodort magával a könyv. Olyannyira, hogy teljesen megfeledkeztem hol vagyok és persze a limonádém tartalma is majdnem ugyanannyi volt, mint mikor kihozták. 1,5 órát ültem ott, néha meg is könnyeztem, bár ennek nagyban az is szerepet játszott, amiket mondott nekem. Majd 7 óra lett és még mindig hosszú sor állt én pedig úgy döntöttem, hogy vidéki mivoltomból, ideje hazaindulnom. Még egy utolsó tekintet Kristófra, majd az utcára onnan pedig a buszra vetettem magam. Most, illetve a kávézóban éreztem először igazán azt, hogy felnőtt vagyok és hogy minden napomat így akarom tölteni. Írással és olvasással egy meghitt helyen. Most éreztem igazán azt, hogy nem akarom itt hagyni Pestet, mert annyira jó volt ez a nap. Annyira elmerültem a saját kis világomban. De sajnos erre még várnom kell. Így hát beletörődve ebbe, a buszon olvastam tovább.

A könyvet rögtön a családjával kezdte, meg a közeli ismerőseivel, tanáraival és most is nagyon tetszett, amiket olvashattam róluk, ugyanis már az előző könyvében is rájöttem, hogy az ő családja nem az a tipikus család. Aztán az első fejezet, amin képtelen voltam magamban tartani a nevetésem, még akkor sem, hogy többen nézték, mit nevetgélek magamban, az a Szeretünk, Barbie! volt. Az, mikor Ken és Barbie kapcsolatát elemezgette, míg végül eljutottunk ahhoz a részhez, hogy tulajdonképpen azért lett meleg, mert ha Barbie nem lehet az övé, akkor más nő sem kell neki, az azért picit viccesen hangzott, ámde valamilyen szintem megértem ezt az álláspontot. De a kedvenc részem akkor is az volt ebben a fejezetben, mikor meg akarta szerezni élete első Barbieját. Azon nagyon nevettem. Hát igen, a gyerekkori találékonyság… :D Persze nem meglepő módon Madonna is kapott egy külön fejezet. Én sosem voltam Madonna fan, de anti-fan sem, de tetszett, ahogy írt róla, azzal a rajongással és/vagy tisztelettel.
Aztán a másik vicces rész, szintén még a buszon olvasva, A meztelenség művészete közepe felé volt. Ezt muszáj idéznem:
“- A meztelen jógára jöttem – mondtam ki a jelszót fojtott hangon a kaputelefonba. Őszintén reméltem, hogy nem rossz csengőt nyomtam meg…”
Aztán olvashattam az otthonairól, ezeket nagyon élveztem, ahogy leírta rendszeresen elképzeltem azokat a helyeket. És a barátai, lakótársai is mind olyan érdekes emberek voltak.
Az élet fája az egyik kedvenc fejezetem lett. Ahogy leírja, miként akarták megszelídíteni a kis akácfát és aztán az ez miatt létrejött bűntudatukat, rögtön eszembe juttatta saját magamat. Ugyanis én is rendszeresen érzek bűntudatot, ha egy tárgy vagy növény ellen olyat teszek, amit nem érdemelt meg. És képes vagyok egy kis papírfecninek is lelket adni és belegondolni a helyzetébe. Ezért halmozódott fel annyi “kacat” a polcomon, mert képtelen vagyok kidobni.

Aztán a Kulcskereső is mosolyt csalt az arcomra, mikor úgy fejezte be, hogy az erkélyről nézi az utcát és a piacot, mivel nem tud kimenni a lakásából, mert nem találja a kulcsait. Persze ez önmagában nem vicces, de azért mégis.
A medúza és a Kortesbeszéd a csótányokért állatvédő létemre fájdalmasan hatott és mondanom sem kell, hogy mennyire egyetértek a leírtakkal.
Majd mikor Bikaviadal címmel Matannal való kapcsolatáról írt, kicsit újra megkönnyeztem.
A szerelem harmadik szeme normál embereknek szerintem elképzelhetetlen, de nekem mégis tetszett ez a fajta kötődés és szeretet. És ez a rész annyira magával ragadott.
A Mazal Tov! a melegek ellen támasztott előítéleteket vette előtérbe. Megfogalmazta a lényeget, a “Mit kell tennem”-eket, holott nem neki kéne ez ellen tennie, hanem azoknak, akik nem képesek saját magukkal szembe nézni és elfogadni őket ugyanolyan emberként, mint bárki mást. Leírt mindent, ami nap, mint nap éri őket. Nekem már gyerek korom óta – holott, egyik szülőm sem tanított meg rá – teljesen nyilvánvaló volt, hogy ők is ugyanolyan emberek. Teljesen természetes volt számomra, hogy vannak melegek is. Sőt sosem volt előítéletem semmilyen másik faj, hovatartozás, bőrszín vagy akármi iránt. Semmi. Pedig sosem mondta el anyukám, hogy nem szabad bántani őket, az iskolában sem mondtak ilyet, sőt a tanáraim nagy része épp az ellenkezőjéről próbált meggyőzni. Én mégis védelmeztem és kiálltam mellettük. A Rainbow nevem is java részről innen van. Komolyan képtelen vagyok megérteni az embereket, hogy miért kell ítélkezniük mások felett?!

Éjfélig olvastam, ugyanis nem tudtam letenni a könyvet. Majd belegondolva, hogy másnap még táncórám is lesz és szükségem lesz az energiára, így hát rávettem magam az alvásra.
Reggel a suliban a Szégyenkenyér-rel kezdtem, ugyanis itt hagytam abba este. Viszont ez volt az egyetlen fejezet, amit nem értettem. Bár valószínűleg később meg fogom érteni ezt is.
Bár nem tudom mennyire szabad nekem idézeteket megosztanom a könyvből, de a kedvenc részem azt hiszem ez lett:
“”Ha hazudozva tanítasz, tiltókat nevelsz.”
Mi, igen, mi magunk, a játékainkkal, a hazudozásainkkal, a megcsalásainkkal, a piszkos kis titkainkkal felneveltünk egy olyan bolygót, ahol mindenki meg akar tiltani valamit a másiknak. Ezen pedig tüstént, ebben a pillanatban változtatnunk kell.
Ehhez mindenki olyan békés eszközöket használhat, ami a kezébe akad: írjunk, fessünk, főzzünk, teremtsünk, szolgáljunk, szerelmeskedjünk, dolgozzunk kőkeményen mindannyiunkért, és soha, de soha ne térjünk le erről az ösvényről. Botladozni lehet rajta, nagyokat esni is, de hé… senki sem játszana Super Marióval, ha egy sík pusztán haladna előre anélkül, hogy tekikatonák és sárkányok, szakadékok és buckák akadályoznák.
Élvezd ki, éld meg, éld át ezt a “rongyos élet”-et, most, amíg még itt vagyunk, és úgy éld, hogy tudd, hová akarsz eljutni, mivé akarsz válni, kivé akarsz kiteljesedni. Isten vagy, teremts!” –Játsszunk teremtősdit
Ez az idézet felébresztette bennem azt, amit eddig is tudtam, és most már még jobban biztosabb vagyok benne, hogy merre kell indulnom és mit is kell csinálnom! A Rossz idő annyira igaz rám is, pontosan ilyen vagyok, csak nekem hiányzik az a bizonyos “vörös fonal”. Azt hiszem nekem is kell találnom egy valamit és akkor ez a módszer talán nekem is segíteni fog, mikor mindenkivel és mindennel ellenséges vagyok és élni sincs kedvem. Egyébként ha már a vörös fonalat említettem. Nem igazán vagyok vallásos, mármint elvileg (és gyakorlatilag is) Katolikus vagyok. Meg vagyok keresztelve, elsőáldoztam, sőt bérmálkoztam is. És hiszem, hogy van egy Isten odafent, aki a sorsunkat szövögeti. De konkrétan sosem foglalkoztam egy vallással sem. Így Kristóf előtt a Kabbaláról sem hallottam sosem. De ezek után, amiket olvastam róluk, egyetértek mindennel, azokkal a bölcs mondásokkal, világra látással, idézetekkel együtt. A második kedvenc fejezetem a Mássz meg minden csúcsot. Rendszeresen gondolkodom én is az ilyen sziklafokokon, bár én a lépcsőfokot szoktam használni, de ilyen szinten sosem fogalmazódott meg bennem. És jól esett a felismerés. Kristóf megint/mindig annyira okos!
A Jobb élni, mint megijedni szintén egy nagyon érdekes történet. És megint szóba kerül Matannal való kapcsolata, illetve búcsú sms-e is. És én pontosan átérzem ezt a megkönnyebbülést, ugyanis, mikor én is veszélyben érzem magam vagy csak szimplán fent állhat a veszély, én is mindig dobok egy üzit, ha esetleg történne valami.
Majd a 3 félreértés és a költői kérdés is külön fejezetet kapott a könyvben. Tényleg ezek azok, amik megkeserítenek minket és képesek vagyunk reményt vesztve csak ezeken agyalni.
És hát nem kérdés, hogy amivel legjobban egyetértek az a Szeresd szomszédodat… és a jószágát bonbon volt. Már 6 és fél éve vagyok vegetáriánus. Érdekesség itt egyébként az, hogy Kristóf szülinapja előtt egy nappal ünneplem a vegán napomat, hiszen február 18.-a óta nem eszek húst. Tetszik, ahogy levezeti és felhívja az “egy vérből vagyunk” dologra a figyelmet. Én sosem tudtam ilyen szépen és érvekkel kifejezni, hogy miért is kellene vegetáriánus életmódot folytatnia mindenkinek. De ő tökéletesen megfogalmazta ezt is. Ki is tettem FB-ra a Magamról részbe. Persze feltüntettem kitől és honnan idéztem. Meg kiegészítettem pár saját sorral is.

Ezek voltak az én kedvenc bonbonjaim. De természetesen az összes fejezet nagyon tetszett, meghatott, elgondolkodtatott, vagy néhol megnevettetett. Ennyi okos, bölcs és őszinte sorokat nem igazán lehet másnál olvasni. Ez a könyv számomra tényleg egy lélekbonbon. Annyi mindent tanultam belőle. Annyi mindent felébresztett bennem.

És az 5 interjú a kötet végén is igen érdekes volt. Egy szóval ebben a könyvben minden benne van, aminek benne kell lennie. Mikor megtudtam hónapokkal ezelőtt, hogy nemsokára új könyvvel rukkol elő, sőt már a címét és a borítóját is láttam, tudtam, hogy ez talán még a Gumimatrac a Gangeszen-t is felülmúlja. És nem mondom, hogy így történt, mert nem lehet összehasonlítani a kettőt, de biztosan ezt is jó párszor el fogom olvasni. És már nagyon várom az új könyvet. Bár erre tudom, talán újabb két évet kell várnom, de ha még egy ilyen remekművet tarthatok a kezemben, akkor megéri várnom. ♥ :)

Dóri Rainbow. <3