Posted by: Dójika Rainbow. on: november 25, 2009
hát igen, újabb tapasztalatokkal gazdagodtam tegnap, mikor mentem illetve jöttem haza a buszon. felszállok a buszra és már a sofőr basztat, hogy eddig olcsóbban utaztam 20 Ft-tal, merthogy az ahol én dolgozok az nem Piliscsabán van, hanem Vörösváron. de direkt úgy mondtam múltkor a buszon, hogy a Kopár Csárdáig kérek egy diákjegyet. mert pont az étterem előtt van a megálló. na és ugyanannyit fizettem, mintha Piliscsabáig kértem volna. szóval azóta végig Piliscsabát mondtam és most beugatott a sofőr. és akkor ilyet szól: “megérdemelnéd, hogy kifizettessem veled azt, amikor olcsóbban utaztál!” mondom húú az a 20 ft. -.-”" hihetetlen…
aztán megyek hátra a buszon, erre mindenki úgy néz rám, mintha embert öltem volna! de hihetetlen, hogy a külső alapján ennyire elítélnek. most azért mert AFC-s póló van rajtam, kicsikét belóg a hajam és üvölt a zene a fülemben, attól még semmi különöset nem tettem. és akkor beszólogatnak, meg ilyenek. ezért írtam, hogy ha fiú lennék, már agyonvertek volna, tudom, mert ez tapasztalat. -.-”"”"
aztán reggel is sikerült megtapasztalnom a tolerancia létét illetve nem létét az osztálytársaimnál. bementem, erre mindenki: “mi ez a haj?! halkítsd már le a zenét! figyelj már ide! mért nem vágod már fel az ereidet?!” persze nem reagáltam semmit se, mert nem fogom fölöslegesen jártatni a szám, mert nem éri meg. 3 éve ez megy, csak azt nem értem, hogy 3 év alatt nem sikerült nekik még engem elfogadni így! persze voltak korszakok, mikor leszálltak rólam, de az ritka volt. azt hittem ebben az évben már leszállnak rólam. igyekeztem kicsit összeszedni magam és többet figyelni rájuk. nem is volt semmi baj, de így ebben a hónapban már köcsögök voltak megint. és akkor még kérdezgetik így az 5. óra után, hogy mi a baj?! hát vajon?! -.-” pedig egyébként tök jó kedvem van azóta, mióta voltam AFC szülinapi koncin. és azóta teljesen AFC lázban égek. munkahelyen is tök jó kedvem van. csak mikor suliban vagyok, akkor lesz kibaszott szar kedvem. meg hát itthon mostanában, mert más sem megy csak a veszekedés. de ebbe nem szeretnék belemenni inkább… =/
szóval eléggé érdekes állapotba leszek megint, ha ezek a dolgok így mennek tovább.
reggel úgy keltem, hogy úristen, ma kapok oltást! O.o de aztán meg azt mondták, majd holnap. majd ülünk a 7. órán, és bemondják az iskolarádióba, hogy aki még nem kapott az menjen le a rendelőbe. rögtön beparáztam. annyira elkapott a remegés, hogy állni alig bírtam. mindig rettegtem az injekcióktól. nekem kellett először bemennem. meghallgatta először a szívem, majd aztán megnézte a torkom. aztán a bal kezemet be akarta fújni. de nem hagytam, mert a bal kezem most teljesen be van állva. valami gond lehet valami izmommal a felsőkaromon, mert alig bírom mozgatni a kezem. ezért inkább nem akartam rátenni még 1 lapáttal, ezért a jobba kértem. viszont megbántam, mert azóta teljesen lebénult a kezem. semmi erő nincs benne. nem bírom felemelni. szóval most már mindkét kezem nagyon fáj és selejtes. eleve fájt mikor beadta, pedig senkinek se fájt. aztán ömlött belőle a vér és szarul is voltam. tuti be fogok lázasodni. de talán így nem fogom elkapni a vírust és még mindig jobban jártam így. legalábbis nagyon reménykedem ebben.
ma vagyis hát éjjel nagyon durva álmom volt. lelkiismeretem is volt egy kicsit, mikor a buszon eszembe jutott az álmom. most már azért lelkiismeret furdalásom nincs, de azért fura érzésem van ha az álmomra gondolok.
az egész lényege az volt, hogy egyik nap AFC koncerten voltam és egyre jobban éreztem magam. aztán másnap meg a cool tv-re kapcsoltam véletlen és Grenma volt a cool live-ban. éppen Csongi mesélt arról, hogy már nem tudják ezt az egészet elviselni és feloszlanak. és én ennek hallatán semmit sem tettem, meg sem érintett meg semmi. aztán jött a következő nap, mikor megint AFC koncira mentem, mintha semmi se történt volna. majd másnap Grenma törölte magát mindenhonnan, még a honlapjukat is megszüntették. aztán felkeltem.
pontosan tudom, hogy ez az álmom mit akar jelenteni, vagy mire akar utalni. mindig vannak ilyen álmaim, amik rá akarnak ébreszteni dolgokra vagy lelkiismeret furdalást okoznak. ez inkább az utóbbi volt. ugyanis írtam valamelyik nap, hogy mi a véleményem a Grenma-ról. és ugye már 3 hete folyamatosan csak AFC-ről írok… és szerintem ez az álom most ugyanezt közölte velem, mint ami a valóéletben van most, csak kicsit durvább, eltúlzott történetben. azért idáig se én, sem Grenma nem fog eljutni. mégis én éreztem szarul magam reggel, hogy háttérbe szorítottam őket. most nyugodtam nézhet bárki hülyének, meg kicsinyesnek, de nem lehet ezt így leírni… nem tudja senki sem, hogy ez nekem milyen érzés. és azt is tudom, hogy ez csak nekem számít, senki mást nem érdekli ez, sem azt, aki ismer, sem azt, aki nem, sem Grenma-t, sőt talán őket a legkevésbé. de nekem akkor is szarul esett ez az egész álom. nemrégiben, mikor még nem voltak ilyen gondjaim, akkor arról beszéltünk Zelda-val, hogy Grenma és AFC olyan, mint NANA-ban a Trapnest meg a Blast. összeköti őket valami, mégis ilyen ellenség banda, pedig elvileg a banda tagok barátok a másik banda tagokkal. mi így látjuk. csak éppen itt annyi a különbség, hogy míg a NANA-ban a zenekarok eljártak egymás koncertjeire néha, addig ezt Grenma nem csinálja meg. meghát AFC sem, csak Peti mászkál néha Grenma-ra. de hagyjuk is ezt inkább, mert úgyse sikerül ezt megértenem… nem akarok most ilyenekbe belefolyni…
inkább itt van az új Paramore klip: Brick By Boring Brick
pont az egyik kedvenc számomból van új klip. ráadásul ilyen jó. *-* tök szép a képi világa, meg Hayley-nek is olyan szép a haja meg a ruhája. *-* mondjuk ő mindig olyan jól néz ki. *-* (nem kell félre érteni…. XD) csak hát az az egy gond van ezzel a klippel, hogy nem sikerült megfejtenem azt, hogy miről szól. O.o dehát majd talán ha 20x-ra látom, majdcsak rájövök. XD
és akkor itt van két videó AFC lemezbemutatóról. vagyis az előtte lévő pár óráról. na például ezek az 5-10 perces videók azok, amikért érdemes átvészelni ezeket a veszekedős és baszogatós napokat! megnézem és máris jobb kedvem lesz tőle. remélem ti is így tesztek. =P =]
Dójika.<3
Posted by: Dójika Rainbow. on: november 22, 2009
de mindezek előtt… ugye írtam, hogy megyek búcsúba Zelda-val. na most jöttem haza. vagyis 10 perce. összesen 20 percet voltunk ki. -.-” azt hiszem ez mindent elárul… összesen 4 árus volt kint. -.-”"”"”"”" de körhinták voltak rendesen, de az engem kurvára nem érdekel. Leányvár egyre jobban süllyed lefelé. nem hiszem el, hogy nem lehet egy normális búcsút összehozni. biztos menne nekik. így meg szart se ér. ráadásul még az eső is el kezdett esni. -.-” fölösleges volt ilyen sokáig szarakodni a hajammal. pedig olyan jóóóó lett. *-*
és ha már itt tartunk: új hajvasalónk van. *-* rózsaszín-fekete és olyan szép és olyan jóóóóó. *-* az előző már kissé elhasználódott… kissé…. XDD
na és akkor a beígért klippek:
3. helyezett: 30 Seconds To Mars: Kings and Queens
ez tulajdonképpen egy kisfilm, aminek The Ride a címe. amikor elkezdtem nézni, megnyugodtam, hogy Jaredék megmaradtak a szokásos vonalnál, mert ez illik hozzájuk a legjobban. tudtam, hogy az első klip az új lemezről egy kisfilm lesz. egyébként meg ez a klipjük is kibaszott jó, ugyanúgy, mint a többi. hihetetlen jól meg lett rendezve. főleg nekem az a rész tetszett a legjobban, mikor mindenki körbe-körbe biciklizik. az rohadt jól néz ki.
a szám meg szintén Mars-os. szóval az is tetszik nekem. mostmár meg merek nyugodni, hogy ha ez a szám, olyan, mint az előzőek voltak, akkor az egész album ilyen lesz. *-*
2. helyezett: Lostprophets: Where We Belong – Released Jan 4th 2010
annyira jóó lett. *-* ez is igazi Lostprophets stílusú szám. megmondom őszintén, hogy nekem az előző nem tetszett. a klip az menő volt, szám sem volt olyan rossz, csak nem illet hozzájuk. ez viszont teljesen ők. mind a szám, mind a klip szempontjából. imádom, mikor turnéból és koncertből összeállított klipet csinálnak. az a legjobb. *-*
1. helyezett: Cinema Bizarre: My Obsession
1x már tettem be ide, egy ilyen klippet, de ez most a másik verzió. őszintén szólva nekem a másik jobban tetszik, de persze ez is nagyon jó. és Shin ebben is olyan cukiiiii. *-* meg Kiro ebben is olyan aranyos. *-* Yu meg ebben is olyan sexy. *-* Strify meg ebben is olyan menő. *-* Romeo meg ebben is olyan őrült. *-* XDD
na és ezek után további szép napot meg szép álmokat mindenkinek! *-*
Dójika.<3
Posted by: Dójika Rainbow. on: november 20, 2009
na hát akkor kezdjük az elején…
ez a hetem nagyon jó volt. mondjuk azt leszámítva, hogy minden nap lekéstem a buszom. XD de ha azt nézzük, az sem számít kifejezetten rossznak, mert elég poén volt. XD ami rossz volt, az az, hogy csalódnom kellett egy-két emberben és ezt utálom a legjobban. utálok csalódni. viszont ennek az ellentéte is megtörtént mostanában, tehát egyes emberek pozitívan hatottak rám. pont olyanok, akiket eddig elítéltem és nagyon nem bírtam elviselni a jelenlétüket.
mai napom volt a legjobb a héten (eddig). ma sikerült elérni a buszom. XD meg ma nem volt semmi negatív történés és nagyon jól elbeszélgettem néhány osztálytársammal. meg hát sütött a nap is, meg azt vettem észre hazafelé jövet, hogy nő a fű. O.o úgyhogy teljesen tavaszi hangulat tört rám.
előreláthatóan a holnapi napom is jó lesz. 1-re megyek dolgozni és este 10-ig leszek. de nagyon várom már, mert nagyon szeretek ott lenni, főleg hétvégén. annyi mindent tanulok ilyenkor, meg az ott dolgozókkal is könnyű kijönni, meg hát még valamiért várom, hogy holnap mehessek, de ez titok. =P
vasárnap VÉGRE szabadnapom lesz. itthon fogok dögleni egész nap. délig alszok (legalább), aztán netezek és este nővéremmel kinézünk nézelődni a búcsúba, mert az olyan jóóó. *-*
lecseréltem a zeném. persze AFC-t tettem ki megint, mert most AFC mánia van. =P vagyis még mindig. de hát a Lélekzet óta főleg. és ezért most a másik kedvenc számomat, a Még 1x-t választottam. =D
és ha már AFC, akkor annyira fel vagyok pörögve, ha csak a szilveszterre gondolok. annyira várom már a szilveszteri koncertet! tuti az is kurva jó lesz. *-* kár, hogy a 6.-ai koncira nem tudok menni, de előtte 5.-én Bécsbe megyünk nővéremmel a suli keretein belül. tavaly is voltam. olyan szép volt minden. és teljesen megadja a karácsonyi hangulatot. =D
írtam korábban, hogy rendeltem Grenma pólót. ez már több, mint 1 hónapja volt. azóta sem kaptam meg, ami azért szokatlan, mert Matyi max. 2 hét után már fel szokta adni őket, most meg semmi.
arról is írtam, hogy 11.-én megyek Grenma koncira. na az elmarad. nekem nem éri meg 3000 Ft-ért ez az egész. elég szánalmas az, hogy Alvin miatt ennyi a belépő, mert akkor jelenik meg a KISLEMEZE!!! nem a nagy bazdmeg! és mégis ennyi a belépő! félre ne értsétek! én nem sajnálom a pénzt koncertekre, de csak akkor, ha megéri és olyan fellépők vannak, akiket szeretek. de Alvint utálom, a többi 2-t nem ismerem és Grenma miatt nem fogok ott szenvedni olyan sokáig. ráadásul valószínű nem érnénk el az utolsó vonatot se. ki van zárva, hogy én arra elmenjek! nem értem ezt a gondolkodást… és azt sem tudom elhinni, hogy azok, akikkel mindig találkozok Grenma-n, azok most ott lesznek. ők sem hülyék! lehet, hogy tévedek, de ez most kurvára felidegesített! ráadásul szülinapi koncija lenne Grenma-nak, amire nagyon kíváncsi vagyok, de hát ha ilyen hülyén szervezik meg, akkor nem tudok ez ellen mit tenni. van egy-két dolog, amivel egyáltalán nem értek egyet és képtelen vagyok felfogni mért így kell, de mindegy én nem akarok senkit se leszólni vagy beleszólni mások dolgába, ez csupán egy vélemény egy olyan rajongótól, aki eddig mindig mellettük állt és akinek a Grenma volt a mindene. viszont mostanában elég sok negatív dolog gyűlt össze velük kapcsolatban. augusztusban még minden oké volt, de aztán…=’[ :@
inkább témát is váltok…
egyik barátnőm, akivel csak nemrég ismerkedtem meg, elolvasta a “könyvem”, amit még januártól-márciusig írtam. neki is nagyon tetszett, mind mindenkinek, aki eddig elolvasta. én nem vagyok elfogult vele szemben, viszont büszke vagyok rá, mert szerintem a történet és a szereplők karakterei nagyon jól sikerültek. csupán egy kis átfogalmazásra lenne szükség. és ha át tudnám javítani kicsit, pl.: kevesebb szóismétlés lenne benne… akkor szeretném kiadni. vagyis próbálkoznék pár kiadónál. tudom, ezt sokszor írtam már, de most tényleg elszántam magam ezzel kapcsolatban. téli szünetben legkésőbb ráállok a témára és írok pár kiadónak. közben pedig keresek pár embert, akik segítenek nekem átfogalmazni. és aztán még új címet is kell neki keresni, mert a mostani nem igazán okés… és akkor kész is lesz és már csak szerencse kell.
tegnap meghallgattam az új Fall Out Boy lemezt (Believers Never Die), ami tulajdonképpen egy válogatás, amin a legjobb, illetve klippes számaik vannak rajta. meg 1-2 új szám is helyett kapott a korongon. nekem tetszik, hogy csináltak egy ilyet és nagyon szeretem azokat a számokat. csak az hangol le egy kicsit, hogy a sok feloszlásos pletyka után megszólaltak és tényleg igazat adtak a pletykáknak. vagyis nem teljesen, mert nem oszlanak fel, de eltűnnek. ami majdnem ugyanaz. mert akármelyik zenekart is megnézzük, az ilyen szünetek utáni visszatérés már kevésbé volt ütős. az már sosem volt az igazi. félek ez lesz FOB-nál is. már ha vissza térnek… mert ha megnézzük az utolsó klipjüket:
akkor láthatjuk, hogy olyan, mintha ez is már egy búcsú-klip lenne. nem akarom ezt. =’[ igaz, mostanában nem foglalkoztam velük annyit, de már rég óta a kedvenceim és rengeteg emlékem fűződik hozzájuk illetve a zenéjükhöz. és hiába is hanyagoltam el őket, akkor is szeretem a Fall Out Boy-t és akkora szívás lenne, ha eltűnnének. =[
és még egy új lemez… Lady GaGa – The Fame Monster. nagyon vártam már, mert nekem a The Fame nagyon bejött. és ez is nagyon tetszik most, csak szokatlan. a hangja sem olyan, mint eddig volt, meg a hangzás se ugyanaz már, de azért jól sikerültek. csak egy dolgot nem sikerült még mindig megemésztenem GaGa-val kapcsolatban: miért kellett az a hülye plasztikai műtét?! O.o annyira ronda lett most, hogy azt el sem lehet mondani. fel sem lehet ismerni és vagy 20 évvel idősebbnek néz ki. nagyon brutális. -.-”
most hogy így visszanézem, szinte majdnem annyi negatív dolgot írtam, mint pozitívat, pedig most nagyon jó kedvem van. vagyis boldognak érzem magam. ez köszönhető konkrétan egy embernek, aki nem is tudja, hogy mennyire boldoggá tett a mai tettével. de nem is szeretném, hogy tudja, mert fölösleges. nekem ennyi is elég! (L)
Dójika.<3
Posted by: Dójika Rainbow. on: november 16, 2009
a múlt hét volt ebben az évben eddig a legrosszabb hetem…
kezdődött azzal, hogy hétfőn baszott sokat kellett így elsőre dolgoznom. ez a száraz raktár valami kínzás. persze 3-4 napon keresztül éreztem is az eredményét, mert olyan izomlázam volt, hogy mozogni se igazán tudtam.
kedden az étteremben felelés volt. vagyis meg kellett teríteni úgy, ahogy előző héten megmutatta. nahát semmi se ment. ráadásul mikor szedtem le az asztalt, sikeresen elejtettem a tálcát, amin a boros poharak voltak. még idegesebb lettem, aztán még a pultban is mindent elrontottam.
szerdán gyakorlaton rosszul lettem, mert az osztrigáról beszélgettünk, hogy azt egészbe élve eszik meg és rögtön le kell nyelni, mert ha nem, akkor visszahányják. azt hittem odahányok. aztán a tanár meg beszólogatott, hogy nem lehet velem bírni meg hogy mindig rosszul vagyok meg ilyenek. hát anyád. -.-”
csütörtökön gyakorlatból volt felelés. mindenki kapott egy tételt, amin egy leves meg egy hideg előétel volt és ahhoz kellett megteríteni. én a babgulyást meg a rákkoktélt húztam. -.-” persze nem tudtam megteríteni hozzá meg nem is érdekelt, mert utálom ezt a tanárt. ennyire még egy tanárt se utáltam, mint ezt. meg is kaptam az egyesem. pff…
pénteken betelt a pohár teljesen. mintha minden és mindenki ellenem lett volna. még azok is beszólogattak meg baszogattak, akikkel elvileg jóban vagyok és nem vártam volna tőlünk. elegem is lett és el is küldtem mindenkit a picsába. nagyon kiborultam. nem is válaszoltam egyiknek se. és csupán azért basztatott mindenki, mert AFC-s póló volt rajtam, meg felvettem a masnis hajpántom, amit még szülinapomra kaptam Zeldától. persze leszólta mindenki, mert hogy emo meg fúj meg ilyenek. leszartam. a válaszom annyi volt mindezekre, hogy na és?! nem idegesítem már magam emiatt, de azért mégis kurva zavaró az, hogy semmi tolerancia nincs bennük. mindig az emo-kat meg a melegeket oltják. hihetetlen hogy létezhet ennyi tapló ezen a földön?! na de hagyjuk is a pénteket…
szombaton megint tesco-s napom volt. azért ez már sokkal jobb volt. non-food-os voltam és azon belül is játékokat meg karácsonyi ajándékokat pakoltam. az tök tetszett. meg meg lettem dicsérve és felírták a nevem, hogy máskor is én jöjjek non-food-ra. ez nekem sincs ellenemre. most már csak azt fogom elvállalni! mert ez nagyon tetszik és nagyon jó fejek az többiek. sőt már feltűnően kedvesek. O.o XD
vasárnap, vagyis tegnap teljesen kijött belőlem minden… az hogy sose tudok rendesen aludni, nem kelek fel időben és sietni kell a készülődéssel, végül mégis lekésem a buszt. akkor a basztatások meg a szerencsétlenkedéseim is kijöttek és depressziósan keltem, majd az egész nap az voltam. nagyon durva állapotba kerültem. utoljára 1 éve voltam ilyen állapotban meg hát az előtt teljesen 3 éven keresztül. de szerencsére sikerült kigyógyulnom belőle. na de ez most másmilyen volt. a buszmegállóban reggel, mikor indultam az étterembe, majdnem elsírtam magam. persze a busz se jött, csak 9.40-kor, 9 helyett. és még a szemem is tiszta seb meg piros volt valamitől. az étteremben dolgozók meg anyám szerint a fáradtságtól. hát meglehet. az étteremben igyekeztem összeszedni magam, hogy azért annyira ne jöjjön le nekik a helyzet. aztán mikor hazajöttem 6-kor, akkor tovább folytatódott ez a depressziós állapot és egyszerűen semmi se tudott helyrerakni. 9-kor el is mentem aludni, mert már nem bírtam tovább. egyrészt kikészítettem saját magam, másrészt kurva fáradt voltam.
ma 4-kor kellett kelnem, mert mentem megint a tesco-ba dolgozni 6-ra.
a mai napom volt eddig a legjobb ott a tesco-ban. műszaki meg papír osztályon voltam. meg tök jó fejek voltak azok a lányok, akikkel egybe voltam osztva.
meg ma tök frissen keltem. pedig 4 óra volt. viszont végre tudtam aludni, nem aludtam el, nem kellett sietni, ráértem. a depresszióm és az egyhetesen rossz kedvem és idegességem is megszűnt. szóval nagyon durván éreztem magam. mintha több napot átaludtam volna. O.o jó keddvel álltam neki a napnak és meg is lett az eredménye.
de azért egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy ennyire kiborultam. 2,5 héten keresztül nem volt egy szabadnapom sem. másból sem állt a napom, minthogy korán felkeltem, elmentem vagy suliba vagy munkába. hazaértem délután, leültem a gép elé, hogy megnézzem az aznapi eseményeket. aztán fürödtem, adtam a cicáimnak kaját. rendbe hoztam a hajam. aztán füzetet másoltam, mert ugye én hülye eddig minden anyagot egy füzetbe írtam, de az most betelt, így kénytelen voltam átmásolni külön füzetekbe. persze a felénél se tartok még, pedig már mióta elkezdtem másolni. ezt csináltam 10- fél 11-ig. aztán kb. 11-12 volt mire ágyba kerültem, persze aludni attól még nem tudtam. és akkor mindezekre még rájött hogy semmit se tudtam rendesen megcsinálni meg még be is szóltak állandóan… és 3 héten keresztül még a barátaimmal sem találkoztam. végig le kellett mondanom a találkákat, mert dolgoznom kellett. kurva szar volt. =/
de nem nyavalygok, mert én akartam, hogy így legyen, mert kell a pénz, de hát akkor is kicsit sok. nem gondoltam bele meg nem is tudtam belegondolni, hogy ez így mennyire ki fog készíteni. már pedig még egy jó ideig így lesz, úgyhogy tuti lesznek még ilyen rosszul sikerült napjaim, heteim.
na és valami más…
valószínű már akit érdekelt az már megnézte Lady GaGa új klipjét, de azért itt is közzéteszem. szerintem nagyon durva meg őrült ez a klip. meg nekem nem olyan igazi lédigagás, de azért még tetszik. =D
amúgy meg még mindig AFC konci hatása alatt vagyok. meg azóta is csak a Lélekzet-et hallgatom. és most már kialakultak a kedvenc számaim is. persze az összes tökéletes, de azért kell kedvencnek is lenni, azok a számok pedig:
- Más ölel át
- Még 1x
- Hetedik
- Miért nem hív
mondjuk úgyis csak az tudja, hogy miről beszélek, aki hallotta már az új lemezt, de nem baj. én ezeket ajánlom, ha csak pár számot akarnál meghallgatni tőlük. és ha nem vennéd meg a cd-t, ami a legnagyobb vétek lenne, ami csak létezik, akkor rákereshetsz youtube-on, mert voltak olyan kedvesek néhányan, hogy feltöltötték a lemezt. mondjuk szerintem ez jó dolog. mert így is-úgyis megszerzi az is valahonnan, aki nem nem veszi meg a lemezt. mondjuk én a főkedvenceimnek mindig megveszem a lemezeit, de hát vannak akik ezt nem tehetik meg vagy nem is akarják az eredeti példányt. mindenesetre aki mégis megveszik annak nagyon szépen fog mutatni a szobájában, mert ez egy remekmű. *-* <333
Dójika.<3
Posted by: Dójika Rainbow. on: november 13, 2009
az egész hetem valami borzadály volt, de ezt majd később írom le, mert ma más miatt kezdtem bele a blogírásba. ma van a nővérem szülinapja és aki ismer minket vagy engem az tudja, hogy ő a legjobb barátnőm is egyben. ezért úgy gondoltam, hogy írok egy verset szülinapja alkalmából. nem sikerült olyan jóra, mint terveztem, de azért büszke vagyok erre is. =]
21.
17 együtt töltött év,
Szinte mindenre emlékszem.
A közös élmények bennem élnek még,
S a dolgok, miket tőled elkértem.
A születésnapod 21. évfordulója van ma,
Mi téged nagyon felkavar.
De a kor nem számít, hidd el!
Mert az évek száma a személyiségedben tűnik el!
Tudom, kikészítettelek néha és te is engem,
De jó volt ez így, higgy nekem!
Közös emlékek, közös rajongás, közös koncertek,
Mi végleg összekapcsolta létünket.
A múltunk majdhogynem tökéletes,
Bár sok rosszat vészeltünk át…
Melynek csapdáiból létünk még mindig kiutat keres,
De egyszer legyőzünk minden akadályt tán!
A mai nap fontos neked,
Húgodként ajándéknak valami személyeset akartam…
Ezért versben kívánom neked:
BOLDOG SZÜLINAPOT ZELDA!
Dójika.<3
Posted by: Dójika Rainbow. on: november 7, 2009
áááááááááááááá hihetetlen volt a tegnapom illetve a mai napom. *-*
annyira jó volt az AFC konci… <3333
kicsit vicces volt mondjuk, hogy ugye elkezdtünk már tök hamar készülődni. aztán megkajáltunk, erre nővérem elnézte egy órával az időt és bepánikoltunk, hogy már csak 40 percünk van készülődni. elkezdtük sietni mint az állat. aztán mikor kész lettünk nagy nehezen mindennel akkor vettem észre, hogy Zelda kicsit félre nézte az időt. X’DDDDDDD úgyhogy kénytelen voltunk ezek után hamarabbi busszal menni, mert már nem tudtunk mit csinálni magunkkal. sikeresen megérkeztünk és beálltunk a sorba, szerencsére nem álltak sokan előttünk. úgy kb. 2-3 órát álltunk kint az esőben mire végre beengedtek minket a Wigwam-ba. bementünk és megkaptuk az új cd-t. *-* olyan jóóóól nézett ki, de a számok még ennél is jobbak. sokkal jobb lett ez a lemez, mint az előző. *-* aztán bementünk és vettünk AFC-s pólót meg kitűzőt is. végre. *-* aztán beálltunk a színpadhoz, ilyen 4-5. sorban álltunk középen. aztán fél 9-kor elkezdődött a koncert. olyan jól néztek ki. eljátszottak pár új számot a Lélekzet c. lemezükről, azon kívül a szokásos feldolgozások is elhangoztak, mint pl. Umbrella, Dance Dance, I Kissed a Girl és még az előző lemezről is eljátszották az összes számot. meg ugye a Mi a szívemen, a számon Tóth Gabi-s duettet is előadták. aztán jött a meglepi. mikor lementek a színpadról és elköszöntek, akkor egy vetítőn megjelent egy videó, amiben fürcsiznek meg pezsgőt isznak és utána meg kimásznak a medencéből, mert egy hang szólt nekik, hogy vissza kell menniük. és mikor kimásztak a medencéből, akkor jöttek be a színpadra. elég vicces volt. XD eljátszották a Miért hazudom-ot. de aztán sajnos vége lett. de ez volt eddig a legjobb koncert. és olyan jó volt élőben a Gabi-s duett. meg ami nagyon-nagyon tetszett az az volt, mikor Tomi egy akusztikus gitárral énekelte el a Más ölel át c. számukat. (ezt a számot is tettem ki ide a blogomra) annyira beleélte magát és teljesen átjött az egész szám mondanivalója. csak álltam egy helyben és koncentráltam Tomira. eléggé hatott rám ez az előadás. remélem ezt többször is fogom hallani így. =]
aztán koncert után megkerestem a koncert közben leesett gitározós spongyabobos kitűzőm ami az övtáskámról esett le, mikor a szokásos csapat pogózásba kezdett. ehhez már hozzászoktam, addig oké is, még engem nem ütnek meg annyira, hogy ne tudjam tovább élvezni a koncertet. mikor megtaláltam a kitűzőt, akkor aláírattam a cd-t. aztán meg leültünk egy padhoz és nézelődtünk. =P kész mozi volt ott. hol azt néztük, ahogy az AFC tagok mászkálnak, hol az aranyos és cuki fiúkat, akik szinte mindig ott vannak azokon a koncerteken, ahol mi. aztán meg a táncoló öreglány-t bámultuk, aki kb. 20 számon keresztül ugyanazt a koreográfiát nyomta végig, daltól és ritmustól függően. XDD
aztán sajnos kezdtek lelépni az emberek úgy 2 körül. Tomi is lelépett, meg aztán Feka és Peti is. már csak Miki maradt ott fél 4-ig, meg még pár fiatal. de azonkívül csak ilyen 20-30 évesek voltak. =/ de hát nem tudtunk semmit csinálni, mert az utolsó villamost meg buszt lekéstük, ezért kénytelenek voltunk megvárni az elsőt, ami 4 kor jött. nagyon lassan telt az idő, ráadásul ilyen metálos számokat adtak éjszaka. -.-” de valahogy csak eltelt az idő és 3/4 4-kor leléptünk. persze a villamoson meg buszon be is aludtunk. fél 8-ra értünk haza. O.o aztán feltettük a gépre az új lemezt, bekapcsoltuk és elmentünk aludni. és délután fél 3-kor keltünk fel. O.o X’D
és persze most is az Lélekzetet hallgatjuk. minden miatt jobb ez. Tomi hangja sokkal jobb itt, mert nem lett úgy áthangolva, mint a másik lemezen, hanem itt télleg olyan a hangja, mint élőben. meg a számok is olyan jók. a borítója meg egyértelműen jobb ennek, mint az előzőnek. sokkal szebb meg sokkal jobban ki van találva. szóval 1000%-osan meg vagyok elégedve az egész lemezzel. *-* <33 ezt a koncertet tuti nem fogom sose elfelejteni. több szempontból is, de ezt inkább hagyjuk. O.o XD
legközelebb szilveszterkor megyünk AFC-re, ugyanígy a Wigwamba. =]
Dójika.<3
Posted by: Dójika Rainbow. on: november 6, 2009
juhúúúúúúúúúúú *-* érzem, hogy ez lesz életem egyik legszebb napja. =P véééggrreee Anti Fitness Club lemezbemutató koncert és este már a kezemben lesz az új album is. *-*
és ha már AFC, akkor itt egy videojuk, amit a napokban készítettek. nagyon kész. XD szét röhögtem rajta az agyam. rövid, úgyhogy szerintem mindenképp nézzétek meg! =D
ma csak két órán voltam bent a suliban XD mert mire elkészülünk Zelda-val, az egy csomó idő. =P meg még ezt a blogot is meg akartam írni, ezért muszáj volt ilyen hamar eljönni. =D
ma jelenik meg Steiner Kristóf könyve Gumimatrac a gangeszen címmel. olvastam belőle részletet és nagyon tetszik ahogy ír. mindig is nagyra tartottam Kristófot, úgyhogy mindenképp meg szeretném venni a könyvét is. =]
tegnap végre kijött az új Cinema Bizarre klip is, ami a My Obsession c. számból készült. ez az egyik kedvenc számom úgyhogy nagyon örülök, hogy ebből lett a klip. főleg, hogy ennyire jó lett. *-* és most legalább mindegyiket mutatják sokszor és Shin olyan cukiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii. *-* <33
szerdán voltam bent a PannonWork-ben és sikerült munkát szereznem. két hétfőt és két szombatot lefoglaltam. remélem jó lesz az esztergomi Tescoban is, mert a dorogit nagyon szerettem. =]
tegnap nővérem befestette a hajam, meg levágta meg megtépte és most lett a legjobb. *-* mondjuk még mindig nem olyan szőke, mint amilyet akartam, de legalább szőke. *-* a következő festésnél már tuti olyan lesz, addig meg jó ez. csak még barátkozom vele, mert olyan fura színe van. O.o =D
na mára elég lesz ennyi, mert a végén még nem leszek kész. O.o XD
Dójika.<3
Posted by: Dójika Rainbow. on: november 2, 2009
most nagyon jó kedvem van. köszönhető ez annak, hogy egy csomó jó dolgot tudtam meg, mint például hogy mikor jelenik meg SP lemeze, azonkívül meg dec. 11.-én theGrenma 5. szülinapi konci. *-* és még ugye AFC szilveszteri koncira is akarok menni, meg Bécsbe is, így kénytelen vagyok a suli meg a pincérkedés mellett még egy munkát bevállalni. úgy néz ki, hogy össze is jön, szerdán megyek megbeszélni. aztán megbeszélem az étterembe a főnökkel, hogy mi lenne, ha hétfő helyett mindig vasárnap mennék. persze csak ha lehet. remélem lehet, mert akkor a hetem úgy nézne ki, hogy hétfő dolgozok a tescoba, kedden étterembe dolgozok, szerdától péntekig suli, szombat tesco és vasárnap megint étterem. nem lesz egy szabadnapom se, de nekem ez megéri. nekem csak az számít, hogy eljuthassak az előbb felsorolt helyekre. =] meg hát ugye meg akarom akkor venni SP új lemezét, Steiner Kristóf könyvét és még sorolhatnám, hogy mit.
na és akkor térjünk a lényegre…
ma ünnepli 21. szülinapját Jonny Emmony. nem tudom mit írjak róla… aki olvasta már az előző szülinapos bejegyzéseimet, az tudhatja, hogy sok olyan volt közte, aki csak ilyen úgy nevezett “nethíresség”. na ő is az. a képei által lett “híres”. meg persze a barátai által. most már kicsit visszavonultak, de én attól függetlenül még mindig szeretek velük foglalkozni. és hát a sokat emlegetett történeteimben ő is szerepel, akárcsak a többi nethíresség, akiről én itt írtam már nektek.

Boldog Szülinapot Jonny! <3
és akkor a kérdőív… ezeket a kérdéseket én találtam ki, mert unatkoztam, meg azért, mert imádok ilyeneket kitölteni meg olvasni is, mert aki tényleg szán rá időt arra, hogy normálisan kitölti és nem csak két szavas mondatokkal válaszol, akkor arról a személyről ez által több mindent lehet megtudni.
Mennyi az idő most?
17:31
Milyen az idő odakint?
már be van sötétedve, de elvileg semmi extra. szóval nem esik semmi és nincs beborulva, csak hideg van.
Örülsz, hogy ősz van? Miért?
nagyon. *-* imádom az őszt. olyan szép ilyenkor a táj. mondjuk mindig az, de ilyenkor a legjobb. meg én szeretem mikor kicsit hűvös az idő, meg olyan jó hangulata van az ősznek.
Várod a telet? Miért?
nem igazán. a telet is csak a karácsonyi hangulat meg a szilveszter miatt szeretem. maga az időt nem nagyon bírom. mikor kicsi voltam, akkor szerettem, mert mentem szánkózni meg hógolyózni meg hóembert építeni, de ezeket már nem csinálom, úgyhogy nekem csak bajom származik a hóból.
Sorold fel a számodra 10 legcukibb, legaranyosabb, legtehetségesebb vagy számodra legfontosabb ismert srácot! =P
1. Szalay Csongi (theGrenma énekes-gitárosa)

2. Molnár Tomi (AFC énekes-gitárosa)

3. Shin (Cinema Bizarre dobosa)

4. Kiro (Cinema Bizarre basszusgitárosa)

5. Yu (Cinema Bizarre gitárosa)

6. Sam Llansing

7. George Boleyn

8. Jordan Reece Bethell

9. Fekete Balázs (AFC dobosa)

10. Trace Cyrus (Metro Station énekes-gitárosa)

Sorold fel az 5 kedvenc zenekarod, előadód! fontossági sorrend szerint!
1. theGrenma

2. Anti Fitness Club

3. Cinema Bizarre

4. The Veronicas

5. An Café

Van példaléped? Ha van, ki az és mért?
van, Arany Dóri a theGrenma basszusgitárosa. azért, mert én is basszusgitáros és vokálos akarok lenni és ő tök tehetséges. meg jó a stílusa és tök jól néz ki. meg jó fej is. úgyhogy tulajdonképpen mindenért. =]
Mit hallgatsz most?
t.A.T.u – 30 Minutes
Ha ránézel a faladra, milyen képet vagy posztert látsz meg legelőször?
egy Grenma-s posztert. *.*
Mit ettél utoljára?
egy fél szelet kenyeret, amit anyukám sütött. *-*
Mit ittál utoljára?
vizet.
Milyen alkoholt ittál utoljára és mikor? XDD
hubertus-t. *nyamiii*
Mikor és hol voltál utoljára külföldön?
tavaly decemberben Bécsben. *.*
Mit vettél utoljára és mennyibe került?
cigit meg csokit a haverjaimmal. fogalmam sincs. XDD
Mi van most rajtad?
egy piros nadrág és egy kék pingvines pulcsi. XD
Mért az a kedvenc kajád ami? és mi az egyébként? XD
ezt nem lehet leírni. egyszerűen az a legfinomabb. *.* sajtos-kukoricás pizza. *.* vagy pedig fornetti, nem tudok dönteni. *.*
Az általánost vagy a középsulit bírtad jobban?
általánost. minden miatt.
Milyen nyelven beszélsz? vagy melyiket tanulod, tanultad és melyiket szeretnéd majd a későbbiekben megtanulni, vagy melyik az amelyik nagyon tetszik?
magyarul XDDD amúgy németet tanulok, de azt nem igazán tudok. XDD angolul úgy nagyjából vágok dolgokat. és japánul szeretnék megtanulni. egész jól haladok. =P XD
Szoktál kávézni?
nem igazán. max tejeskávét. XDD
Mi az, amit mindennap csinálsz? (persze az emberi szükségleteken kívül XD)
netezek, zenét hallgatok és ellátom a cicáimat.
Ha lenne rá lehetőséged kiköltöznél örökre külföldre?
fúúú nem… mert hiányozna magyarország és akkor Grenma meg AFC koncira se tudnék menni. egyébként szívesen kimennék Japánba vagy Londonba, de nem örökre.
Ha egy mondattal kéne bemutatnod magad, sikerülne? Ha igen, akkor mi lenne az az egy mondat?
egy szóval le tudom magam írni: LOL. XD
Voltál már olyan halálközeli állapotban, hogy lepergett előtted az életed?
nem, szerencsére.
Ájultál már el?
igen. O.o egyik nyáron nővéremmel vártuk a buszt és akkor ájultam el pont, mikor beállt a busz. persze pont lefejeltem. O.o elég vicces látvány lehetett. XD nekem nem volt valami jó érzés. viszont amíg el voltam ájulva tök jó volt. olyan érzés volt, mintha tök könnyű lennék és mintha szálltam volna és minden gondom eltűnt volna. nagyon durva volt.
Volt már bármilyen rohamod?
volt. májusban volt egy pánikrohamom. azt hiszem le is írtam itt a blogon, hogy hogy történt. a lényeg, hogy mentem a suliba reggel, de lekéstem a buszt, aztán egy olyan busszal mentem be, amivel nem szoktam és minden kis apró dolgoktól bepánikoltam. aztán mikor beértem a suliba vagy 20 percen keresztül bőgtem és nem tudtam megnyugodni. ezt nem kívánom senkinek se!
Volt már valami súlyos betegséged, ami miatt kórházba szállítottak?
nem, szerencsére.
Ha kéne választanod egy sportot, akkor mit választanál?
deszkázás. *-*
Ha muszáj lenne hangszeren tanulnod, melyiket választanád?
gitááááárrr *-* <33 és még esetleg zongora
Láttál már hullócsillagot? Esetleg kívántál már akkor? Betejesült?
igen, tavaly augusztusban. kívántam és be is teljesült.
Harapott már meg kutya?
nem. vagyis volt már olyan, hogy odakapott a kezemhez, de csak megkarcolt a fogával.
Kutyaharapás vagy pókcsípés?
O.o kutyaharapás, mert ha be van oltva a kutya, akkor abban nem lehet meghalni, elvileg. de inkább egyik se.
Epres puding vagy vaníliás?
pffúúújjj. egyik se! inkább csokis. *-*
Rizs vagy krumpli?
eddig a krumplit szerettem jobban, de mostanában inkább a rizst szeretem jobban. *nyami*
Fóka vagy pingvin?
jujj. én mindkettőt nagyon szeretem, főleg mikor kicsik. *-* nem tudok dönteni.
Koala vagy panda?
panda. *.*
Virág vagy fa?
az attól függ… fából a cseresznyefát szeretem, de csak mikor virágzik. azonkívül még a fűzfát szeretem. a virágból viszont a kedvencem a liliom, a rózsa meg az írisz.
Busz vagy vonat?
busz, mert az gyorsabb, kényelmesebb és jobban meg lehet bámulni a többi utast. =P
Metro vagy villamos?
villamos. rettegek a metrotól. O.o
Cola vagy Fanta?
egyik se. nem nagyon szeretem ezeket a szénsavas szarokat, de ha muszáj választani akkor inkább cola.
Rózsaszín vagy fekete?
ezt a kérdést képtelenség megválaszolni! mert ezt a két színt nem lehet szétválasztani, ez a két szín együtt igazán szép. kiegészítik egymást. *-*
Ló vagy bárány?
bárány. utálom a lovakat.
Melyik volt a legnehezebb kérdés?
a 10-es srácos lista. O.o
Mit hallgatsz most?
t.A.T.u- Malchik Gay (ha valaki tudja mit jelent a Malchik szó, akkor az lécci ossza már meg velem, mert ma egész nap erre akartam rájönni, de nem sikerült, még orosz szótárral sem. -.-” XDD)
Mennyi az idő?
21:47. ez nem az, aminek láccik. XD nem ilyen sokáig tartott ezt megcsinálni, de közbe lefagyott és nem engedett képet feltölteni. -.-” meg fürödtem is közbe meg ilyenek. XDD szép lett volna, ha 4 óráig tart megírnom. O.o XDDD
Dójika.<3
Posted by: Dójika Rainbow. on: november 1, 2009
tegnap ünnepelte volna a szülinapját L, a Death Note főszereplője. azért volna, mert ugye ő meghalt már, de azért Boldog Szülinapot L! <3

és ma ünnepli 31. szülinapját Serizawa Reira, aki a Trapnest énekesnője. és ugyanezen a napon ünnepli 24. szülinapját Okazaki Shinichi, aki meg a Blast basszusgitárosa. mindketten a NANA szereplői, ráadásul egy ideig együtt is voltak. *-* az álompár. *-* <333

Boldog Szülinapot nekik! *-* <33
Dójika.<3
Posted by: Dójika Rainbow. on: november 1, 2009
a +18-as karika az azért van, mert a yaoi nem más, mint két meleg fiú közti kapcsolat. na most a mangák általában ezt elég részletesen szokták hozni. persze ez attól is függ, hogy mennyire durva, például sok oldalon 1-5-ig jelzik ezeket a határokat. én már mindegyikből olvastam, de a 3-4-es a számomra megfelelő.
egyébként nagyon örülök, hogy a japánoknál vannak ilyenek, mert ezelőtt még sosem volt alkalmam melegekről szóló történetet olvasni, kivéve persze azokat, amiket írtam/írok.
na de nem is húzom az időt. viszont mielőtt leírnám azt az 5 yaoi mangát, ami nekem a kedvencem, előtte megemlíteném, hogy aki nem olvasott még ilyet vagy nem bírja ezeket, akkor inkább ne is keressen rá, mert már a borító is sokat mondó lehet. de ha mégis elolvassátok, akkor ezekben nem fogtok csalódni, azt garantálom. =P itt most nem írok semmi kérdést, mert hülyeség lenne, mert tulajdonképpen mindegyiket azért kezdtem el olvasni, mert yaoi. nincs olyan, ami nem tetszett volna benne, mert akkor nem lenne benne a top 5-be és kedvenc szereplőm illetve kevésbé kedvelt szereplők sincsenek, mert hát ezekben csak a főszereplők vannak, úgyhogy ezek után a kedvenc párosítás kérdésnek sincs túl sok értelme.
1. helyezett: Totally Captivated
2. helyezett: Kinjirareta Taion
3. helyezett: Othello
4. helyezett: My Precious
5. helyezett: Boys Next Door
na remélem, hogy segíthettem olyanoknak, akik imádnak yaoi mangákat olvasni és ezeket esetleg még nem olvasták.
és ha már a manga top 5-nél tartunk, gondoltam csinálok egy nem yaoi manga top 5-t is. azt hittem, hogy nem tudok 5 olyan mangát ide leírni, amit olvastam, de nem yaoi. viszont most utána néztem és tévedtem, igaz, 5-t télleg nem tudok összehozni, de 4-et igen, úgyhogy az itt van:
1. helyezett: Naruto
2. helyezett: Goth
3. helyezett: Kaine
4. helyezett: Ludwig Revolution
akit esetleg érdekel, hogy ezeken kívül milyen mangákat olvastam még, az itt megtekintheti.
Dójika.<3